1424 research outputs found
Sort by
A bizonyítékokon alapuló infekciókontroll intézményi szintű implementációjának gazdasági vonatkozásai
Get PDFAz egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések az egyik leggyakoribb ellátással összefüggő nemkívánatos események, az általuk jelentett betegségteher, valamint az antimikrobiális rezisztencia egyre gyakoribb előfordulása világszerte komoly közegészségügyi problémát jelent. Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a fejlett országokban átlagosan a betegek 7%-a kap kórházi fertőzést, ami Európában 16 millió többletápolási nappal, 37 ezer közvetlenül a fertőzéshez köthető halálozással és 7 milliárd euró plusz költséggel jár, csak a közvetlen költségeket figyelembe véve. (WHO 2016).
A WHO az infekciókontroll fejlesztésének támogatására 2009‐ben jelentette meg az intézményi infekciókontroll‐program kulcselemeire vonatkozó irányelvét, melynek 2016 évi aktualizált változata adja a jelen nemzeti infekciókontroll fejlesztési program gerincét.
A jelölt kutatásai során egyrészt az IC eredményességének klinikai bizonyítékait, valamint az IC megvalósításának kihívásait vizsgálta a gyakorlatban, másrészt a bizonyítékokon alapuló intézményi IC bevezetésének forrásigényeit és az ehhez kapcsolódó költségeket mérte fel.
Kutatásainak eredményei:
I. Infekciókontroll szakmai minimumfeltételeinek való megfelelés vizsgálata hazai egészségügyi intézményekben
A vizsgálat adatai alapján 2017-ben 103-ból 10 (9,7%), míg 2018-ban 9 (8,7%) intézményben nem valósult meg egyik minimumfeltétel sem. Az összes feltétel 2017-ben 2 (1,9%), míg 2018-ban 5 (4,9%) intézményben teljesült. A Poisson regresszió eredményei szerint a személyi feltételek közül az epidemiológus orvos minimumfeltételeknek megfelelő alkalmazása mutatott szignifikáns összefüggést a fertőzések előfordulásával. A koefficiensek a várakozásoknak megfelelően a fertőzések kockázatának csökkenését mutatták a legtöbb vizsgált kórokozótípus esetén. A fertőzések legnagyobb mértékű csökkenése az összes minimumfeltétel együttes megvalósulása esetén volt megfigyelhető. A vizsgálat során nyert adatok, elemzések támpontot adnak egy hatékonyabban működő intézményi infekciókontroll struktúrát támogató szakmai minimumfeltétel kialakításához.
II. A NEO-KISS surveillance protokoll bevezetése és eredményességének mérése a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Szülészet-Nőgyógyászati Osztály Perinatalis Intenzív Centrumában
2009-ben a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (MHEK) Szülészet-Nőgyógyászati Osztály Perinatalis Intenzív Centrumában (PIC) egy non-invazív családbarát koraszülött ellátás bevezetése mellett a nozokomiális infekciók visszaszorítása volt a cél. Az eredmények objektív mérésére a NNSR PIC modulban alkalmazott módszertan nem volt alkalmas, hazai referencia adatok nem álltak rendelkezésre. A német NEO-KISS protokoll alkalmazásával végzett surveillance eredménye szerint MH EK PIC kissúlyú koraszülöttek körében a súlyos fertőzések gyakorisága a németországi adatokhoz hasonló volt. Ktásuk rámutatott, hogy az új stratégiánkkal a németországi adatokhoz mérhető fertőzési arányt lehet elérni, a hiányzó nemzeti referencia adatok a publikált NEO-KISS referenciaadatokkal kiválthatók, az egyes PIC-ek ellátási és infekciókontroll gyakorlata nagy valószínűséggel mérhető és objektív mutatószámaival hozzájárulhat az ellátás minőségének fejlesztéséhez.
III. A megfelelő kézhigiénés technikák elsajátításának tanulási modellje
A hagyományos kézhigiénés tréningek a PIC dolgozók munkaidejének jelentős részét lekötötték, ezért felmerült a kérdés, hogy milyen módszerekkel lehet a megfelelő higiénés szokások tanulási görbéjét felgyorsítani. A kézfertőtlenítés eredményességét Markov tanulási modellel értékelték: megfelelő (a kezek >95% fertőtlenítőszer lefedettsége) és nem megfelelő. Sikeres tanulási kimenetként definiáltuk a két egymást követő megfelelő kézfertőtlenítést.
A tanulás sikerét nem befolyásolta a résztvevők életkora (p=0,25) és a kezek nagysága (p=0,90). A vizsgálat és az azt megelőző év (2015-2016), valamint a vizsgálatot követő évek (2017-2018) során az ápolási napokra vetített kórházi fertőzések száma szignifikáns csökkenést mutatott az új oktatási modell alkalmazásával.
IV. Clostridium difficile fertőzések (CDI) betegségterhe és költségei Magyarországon
Magyarországi adatok nem álltak rendelkezésre a CDI költségeiről. A CDI inkrementális kórházi költségterheinek elemzése során, beleértve a beteg „izolácós” költségeit is, azt találták, hogy a CDI növekményi költsége az egyes intézményekben a 130–150 ezer Ft / CDI miatti kórházi felvétel összegre becsülhető. A harmadik vagy ennél többszöri CD-fertőzés esetén ez már 400–500 ezer Ft költség/beteg/év. A költség erősen függ a beteg ellátási/ápolási igényétől (idő és minőség). Kutatásuk alapvető, a hazai viszonyokat és költségeket tükröző input adatokkal szolgál a CDI betegségterhéről egészség-gazdaságtani elemzésekhez.
V. A multirezisztens kórokozók nemzetközi ajánlások szerinti standard és terjedés alapú óvó rendszabályainak intézményi költségei
Az IC bevezetésének forrásigényei, költségei nemzetközi szinten is kevéssé feltárt terület. A régiók és országok közötti különbségek miatt helyi adatokon alapuló elemzésekre van szükség. A jelölt kutatásának eredménye ként az IC szakmai ajánlásokban javasolt azon eljárások költségigényének minél pontosabb meghatározására nyílt lehetőség, amelyek a kórház általános működési költségeinek a részét képezik, jellemzően a betegek ellátási dokumentációja alapján nem határozhatók meg. Az izolációs költségek szakma specifikus ráfordítás felmérésének pilotja az országosan alkalmazható módszertan-kézikönyv véglegesítéséhez elengedhetetlen. A nyert adatok jól általánosíthatók más intézményekre és alkalmazhatók az IC bevezetés költségeinek jó közelítésű becslésére
Az állami kockázati tőkebefektetők szerepe a startup ökoszisztémában és befektetési preferenciáik
Get PDFJelen disszertáció célja az állam finanszírozói szerepének feltárása a startup ökoszisztémában, különös tekintettel a magyar startup ökoszisztémára. A téma feldolgozását a startup ökoszisztéma fogalmának meghatározásával és az ökoszisztéma tagjainak holisztikus áttekintésével kezdem. Ezt négy jelentős tanulmány követi, melyekben a magyar startup ökoszisztéma és az állami kockázati tőkefinanszírozás szerepét tárom fel világ és magyar viszonylatban egyaránt.
Az első kutatási fejezetben a magyar startupperek és az ökoszisztéma fő tulajdonságait mutatom be kérdőív alapú adatgyűjtés és statisztikai elemzés alapján. Az eredményeket összehasonlítottam a V4-országokban végzett hasonló startup ökoszisztémát vizsgáló kutatásokkal. A kutatás főbb eredményei az alábbiak:
1. A magyar startupperek hasonló demográfiai jellemzőkkel bírnak, mint a többi V4 országbeli társaik, ugyanakkor valamivel magasabb végzettséggel rendelkeznek. Számos hasonlóság mutatkozik a magyar startup ökoszisztéma és a V4 országok startup ökoszisztémája között a következők mentén: a. a startupok fővárosi koncentrációja,
b. a sikertelen startup vállalkozásban már közreműködő alapítók százalékos aránya,
c. a startupok külföldi piacokra való belépési szándéka,
d. a startup finanszírozási forrásai és a startupok mérete az alkalmazottak számát tekintve.
2. A magyar startup ökoszisztéma tagjai értékelték a hazai ökoszisztéma tulajdonságait azok fontossága és erőssége szempontjából. Szerintük a legfontosabb jellemzők erőssége többnyire közepes (elfogadható): a. közepesre értékelt a finanszírozáshoz való hozzáférés, megfelelően képzett munkaerőhöz való hozzáférés és az ökoszisztéma tagjai közötti együttműködési hajlandóság
b. gyengének tartják a sikertelen startup után való újrakezdés lehetőségét.
Eközben a legkevésbé fontos jellemzők tekintetében az ökoszisztéma értékelése a legerősebb: co-working irodaterek jelenléte, startup versenyek és társasági események, mint a „meetup” találkozók vagy networking események. A startupperek a finanszírozáshoz való hozzáférést a magyar piacon szignifikánsan gyengébbnek ítélték, mint az inkubátorok és akcelerátorok. A közösségi irodák képviselői szignifikánsan magasabbra értékelték a közösségi irodák fontosságát, mint az startupperek.
A második kutatási fejezet szisztematikus kvalitatív szakirodalmi összefoglaló módszertannal elemezte az állami kockázati tőke kutatási területét. A fejezet főbb eredményei az alábbiak:
3. A kutatási területen két fő kutatási irány figyelhető meg: az állami beavatkozás okának vizsgálata és az állami beavatkozás hatásainak feltárása. 2008 után ez utóbbi kutatási irányzat vált dominánssá a szakirodalomban, mivel a figyelem arra terelődött, hogy a különböző kormányok miként reagálnak a pénzügyi válságra. A tisztán állami kockázati tőke (közvetlen beavatkozás) hatása igen vitatott téma a szakirodalomban, míg a megállapítások földrajzi területenként eltérőek. Noha az EU-ban nem bizonyult hatékonynak, az Egyesült Államok, Thaiföld, Izrael és Dél-Korea földrajzi területeire vonatkozó kutatások ennek ellenkezőjét bizonyítják. Az állami-privát szektor között létrejött kockázati tőkés partnerségeket általában hatékonynak tekintik, kivéve a közép-kelet-európai régiót, ahol e programok kivitelezése sok kritikát kapott. Az inkubációs fázisú cégek állami támogatását inkubátorok és üzleti angyalok közreműködésével jellemzően dicsérték a szerzők, az állami intervenciót leginkább ezen ágazatokban találták indokoltnak.
4. Az állami kockázati tőkeprogramok kutatói a következő ajánlásokat fogalmazták meg. (1) Az állami kockázati tőkeprogramoknak nem szabad versenyezniük egymással, (2) elszámoltathatóaknak kell lenniük, (3) támogatniuk kell a céltársaságokat az egész életciklusuk alatt, (4) közvetett ösztönzőket kell alkalmazni a privát kockázati tőkések motiválására, (5) a kormánynak a vállalkozók oktatására kell összpontosítania a piac keresleti oldalának javítása érdekében, és (6) hagyniuk kell, hogy regionális intézmények intézzék a regionális fejlesztésre szánt források elosztását.
A harmadik kutatási fejezetben a hazai direkt és indirekt állami beavatkozásokat vizsgálom egyrészt a hazai szakirodalomra támaszkodva, másrészt pedig nyilvános adatokat elemezve.
Összehasonlítom, hogy követte-e a Jeremie program hazai kivitelezése az előző fejezetben felsorolt ajánlásokat.
5. A magyar kormány a Jeremie program révén közvetett beavatkozást alkalmazott a hazai kockázati tőkepiacon. A program növelte a rendelkezésre álló kockázati tőkekínálatot, és segített a piac élénkítésében a 2008-as válság után, de kivitelezését a kutatók élesen kritizálták. A program nem érte el sem a regionális fejlesztéssel, sem a korai stádiumban lévő, a finanszírozásra leginkább rászoruló vállalatok támogatásával kapcsolatos célját. Kritizálták az alapkezelő társaságok kiválasztási folyamatát, valamint a kockázati tőkebefektetők által a céltársaságokban megszerzett többségi részesedést is. Kimutatták, hogy a program során végrehajtott befektetések kevésbé voltak hatékonyak a céltársaságok növekedésének elősegítésében, mint a közvetlen állami kockázati tőkebefektetések. Ezen kívül a program nem követte a legjobb nemzetközi gyakorlatokat.
6. A magyar állam közvetlen beavatkozást alkalmazott különböző alapkezelő társaságai és alapjai révén. A beavatkozás eredeti célja a tőkefinanszírozási rés betöltése volt az életciklus legkorábbi szakaszában, ahol a privát kockázati tőkebefektetők vonakodtak befektetni. Ezt később kiegészítették olyan nemzetstratégiai célokkal, mint a regionális fejlesztés és az egyéb pozitív externáliákat generáló vállalatok támogatása. A közelmúltban az állam közvetlen kockázati tőkés intervenciója elkezdte elősegíteni a COVID-19 járvány hazai vállalatokra gyakorolt negatív hatásainak enyhítését.
A negyedik kutatási fejezetben valós idejű verbális protokoll elemzés módszertan alkalmazásával vizsgáltam az állami kockázati tőkések befektetési preferenciáit. A főbb eredmények az alábbiak:
7. A potenciális befektetési céltársaságok üzleti terveinek elemzésekor az állami kockázati tőkebefektetők leginkább a céltársaság pénzügyi számait értékelik a társaság életszakaszától függetlenül. Az inkubációs fázisú üzleti tervek elemzésekor az angyalbefektetők preferenciáihoz hasonlóan a pénzügyi jellemzőket a menedzsment csapat képességeivel egészítik ki, mint a legmagasabbra értékelt kiválasztási jellemző. A magvető és növekedési stádiumban lévő vállalatok esetében a pénzügyi, majd a piachoz kapcsolódó tulajdonságokat értékelik a legjobban, míg a privát kockázati tőkések esetében ez fordítva van. Ez nagy valószínűséggel annak a magas szintű állami felügyeletnek a következménye, amely a társaság működését kontrollálja, mely miatt bizonyos pénzügyi követelményeket szem előtt kell tartaniuk a befektetések kiválasztásakor. Az is bizonyításra került, hogy az állami kockázati tőkebefektetők nagy hangsúlyt fektetnek a céltársaság termékének vagy szolgáltatásának innovációs értékére, mely hangsúly az inkubációs szakaszban bizonyult a legnagyobbnak.
8. Az állami kockázati tőkebefektetők igen kritikusan fogadják a beérkezett üzleti terveket. A startupok üzleti terveit élesen kritizálták az innovációs érték, a vezetőség motivációjának és elkötelezettségének hiánya, illetve a gyenge piacelemzés és a megalapozatlan pénzügyi előrejelzések miatt
Gyerekek. Otthon. Együttműködés. Kreativitás. A designkommunikáció, mint a soft készségek fejlesztését támogató oktatásmódszertani eszköz
Get PDFA disszertációm során arra törekedtem, hogy egy olyan téma köré építsem a kutatásom, mely az akadémiai irodalomhoz és a gazdasági gyakorlathoz történő hozzájárulása mellett valós értéket hordoz a társadalom tagjai számára is. A téma tudományterületeken átível és ezzel párhuzamosan olyan tudományterületeket kapcsol össze, mint az oktatás- nevelés kommunikáció és menedzsment irodalom. Tudományos és gyakorlati jelentősége pontosan ebben ragadható meg. Ezt az értékrendszert szem előtt tartva jött létre a designkommunikáció, mint tervezői kapcsolatteremtés (Cosovan, 2009) módszertanára építő, saját fejlesztésű, kreatív oktatás-módszertani eszköz. A kutatás során, annak részeként megvalósult a foglalkozás általános iskolába történő integrálása, ahol a vizsgálat alanyai, a kutatás főszereplői, a Z generációt alkotó diákok és tanáraik voltak. A foglalkozás során a közösség összehangolása történik egy tervezői folyamat megvalósításán keresztül, egy közösen megvalósított produktum létrehozásának céljából. A folyamat jelenti a valódi eredményt, mely menedzseri implikációja során a legértékesebbnek vélt munkavállalói soft készségek fejlesztését is támogatja.
A disszertáció alapvető célja tehát egy olyan kreatív oktatási gyakorlat, mint termék pontos kidolgozása, megvalósíthatóságának feltérképezése, tesztelése és eredményeinek bemutatása, mely a pedagógusokat és diákokat egyaránt aktív, egyenrangú közreműködésre sarkallja, valamint a fennálló általános iskolai oktatási keretrendszerbe gond nélkül illeszthető. A diák, a jövő munkavállalója akkor lehet sikeres, ha az oktatásban megszerzett tudása átfedésben van azokkal a követelményekkel, melyet a vállalat és a modern gazdaság támaszt szakemberei felé. A disszertációban megvalósuló kutatásommal fontosnak tartom az oktatás és a munkahelyek megteremtői, a gazdaság legfontosabb szereplői közötti párbeszéd fenntartását, intenzitásának növelését, ahol szükséges ott hatékonyabbá tételét.
A dolgozat elméleti kerete 3 fő egységre osztható. A kiindulásban a hazai oktatási keretrendszer feltérképezése kapott helyet, majd a gazdaság és oktatás szereplőinek kapcsolata és a kapcsolatban rejlő lehetőségek feltárása került fókuszba. A szakirodalmi áttekintés záró szakaszában a designkommunikáció, mint tervezői, alkotói módszertan elemzése és a tudományos térben betöltött szerepének áttekintése történt.
A disszertáció arra keresi a választ, hogy a designkommunikáció, mint kreatív oktatásmódszertan alkalmazása egy workshopon keresztül hogyan alakítja, milyen módon formálja a résztvevő közösséget (diákok, pedagógusok)? Hogyan járul hozzá a nyílt végű problémamegoldás a vizsgált csoporton belüli kommunikációhoz? A kutatási kérdés megválaszolása egy több módszertanú kvalitatív kutatás megvalósításán keresztül történt, melynek során a foglalkozás 24 alkalommal jött létre, közel 500 diák bevonásával.
A kutatás eredményeként rögzíthetem, hogy a designkommunikáció módszertan a közösség szereplőit többszinten, és szinteken belül több irányból formálja. Jól kimutatható közeledést biztosít a diák és tanára kapcsolatában. A fejlődés dimenziói három szinten is tetten érhetők: történik egy fejlődés a pedagógus személye kapcsán, akinek egy új, eddig ismeretlen szerepben kell helyt állnia. A diákok fejlődése is további két nézőpontból elemezhető. Az egyéni fejlődés, majd a csoport, mint közösség fejlődése a tervezői-alkotói folyamat által. A legfontosabb eredmények a kutatási alkérdések relációjában a következőképpen összegezhetők:
KK1- Közösségépítés: A designkommunikáció workshop a közösség építését a lehetőségek biztosításával segíti. Lehetőséget ad az osztálynak a közösen eltöltött minőségi időre, ami élményt nyújt számukra. Lehetőséget teremt a beszélgetésre, ami egyértelműen hiánypótló, igényük van rá. Lehetőséget biztosít azáltal, hogy a nyílt problémamegoldásra épít, így a megoldáshoz vezető út személyre, a közösségükre szabható, ami segít ahhoz, hogy magukénak érezzék a feladatot. A nyílt problémamegoldási helyzet középpontba helyezésével utat nyit a képzelet, a kreativitás kiteljesítésére.
KK2- Soft készségek formálása: A kutatás rávilágított a soft készségek egyre növekvő jelentőségére. Hangsúlyt kapott a problémamegoldás (kritikai megközelítés), a kreativitás, a kommunikáció és annak függvényében értelmezett együttműködés. A kutatás során bizonyításra került, hogy a fent rögzített soft készségekre közvetett vagy közvetlen befolyással van a workshop.
KK3- Tervezői identitás alakulása: A foglalkozás támogatta a diákok önállóságát, úgy érezték, hogy felnőttként kell helytállniuk. A tervezői identitás formálása az alkotói (flow) élmény megtapasztalásával teljesedett ki, ami szorosan összekapcsolható a produktum felé megvalósult hozzáállással és a tervezésen keresztül megélt együttműködés sikerével.
KK4- Vállalkozói attitűd: A vállalkozói attitűd megjelenése a vártnál sokkal kisebb mértékben volt jelen. A designkommunikáció workshop és a nyílt problémamegoldó helyzet adottságai támogathatják ugyan a vállalkozói attitűd előtérbe kerülését egy jól irányított témaválasztással, azonban ehhez szükséges az, hogy a hétköznapokban teret kapjon a gazdasági ismeretek tudatos oktatása.
Doktori kutatásom során mindvégig azt tartottam szem előtt, hogy ez a kutatás egyszerre szolgálja az oktatási és a tudományos közösség érdekeit, és tegye ezt ne csak a várható eredmény reményében, hanem az odavezető út alatt is. Disszertációmmal a pedagógusok és az oktatásban érintett szereplők számára egy kézzel fogható értéket teremtettem azáltal, hogy egy olyan módszertant ismerhetnek meg és sajátíthatnak el, ami bizonyítottan támogatja őket abban, hogy az iskolai keretrendszeren belül lehetővé váljon a közösség építése, valamint a diákok soft készségekeinek tudatos és irányított fejlesztése
The Impact of Refugee Camps on the Process of Migration Towards Europe: An Assessment
Get PDFIn recent years, migration studies focused very much on forced displacement, especially after the influx of migrants to Europe in 2015. Some European countries accept immigrants from non-EU regions. Others blame migrants for taking advantage of Europe’s social systems and follow restrictive policy measures. The EU is as divided as never before in its history, and the process of migration to Europe has become more critical. In this context, the characteristics, fleeing reasons, and refugees’ and asylum seekers’ journeys are relevant. This dissertation looks at these factors in the framework of refugee camps. Even though refugee camps are frequently an essential part of the journey of asylum seekers and refugees on their way to Europe, there is only limited literature in this field. Thus, the research aims to analyze migration and refugee movements as a consequence of the miserable and inhumane conditions in refugee camps and identifies indicators for (mass) migration to Europe. For this purpose, and since everyone speaks about migrants, but not with migrants, I conducted quantitative and qualitative research in 192 fully-structured and 17 semi-structured interviews. The research provides a comprehensive comparison of the living conditions in non-EU and EU refugee camps, analyses their role in the process of migration to Europe, and emphasizes the differences between different camps.
Furthermore, the characteristics of asylum seekers and refugees and their motives for coming to Europe were examined. The findings of the study show who these people are and from where they originate. There is evidence for the hypothesis that the majority of people flee because of severe danger (e.g., armed conflicts) and are not ‘economic migrants’ despite the claims of nationalistic governments in the EU. However, there is evidence for the hypothesis that improved living conditions in camps could reduce mass migration movements to Europe. The dissertation enhances the discussion of refugee camps in migration studies, provides new perspectives and insights about the journey of asylum seekers and refugees to Europe, and people’s characteristics leaving their country of origin
Radikális jobboldal és új nacionalizmus : A radikális jobboldal mint válasz a nemzetállami szuverenitást érő kihívásokra egyes nyugat-európai országokban
Get PDF2015-ben új radikális jobboldali képviselőcsoport (Europe of Nations and Freedom, ENF) alakult az Európai Parlamentben, amely típusú frakció léte a korábbi ciklusokban különleges helyzetnek számított az intézmény működésében. Korábban a politikatudományban is az az álláspont uralkodott, hogy hosszútávon ilyen típusú kooperáció nem lehet sikeres (Almeida, 2010; Mudde, 2007:172-181; Startin, 2010) az EP-ben. Az új frakció azonban a korábbi kísérleteknél szorosabb, hosszabb távú és intézményi környezetben is megjelenő együttműködéssé vált. Létrehozását még 2013-ban kezdeményezte Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front (Front National, FN) és Geert Wilders, a holland Szabadságpárt (Partij voor de Vrijheid, PVV) elnöke. Előbbi pártot a szakirodalom a radikális jobboldal prototípusának tekinti (Kitschelt – McGann, 1995; Rydgren, 2005; Hainsworth, 2008), Wilders azonban a legnagyobb holland liberális párt (Volkspartij voor Vrijheid en Democratie, VVD) politikusa volt korábban.
A disszertáció kutatási kérdése az volt, hogy mi az, ami összeköti a rendkívül ellentétes előélettel rendelkező, rendkívül különböző nemzeti politikai környezetben tevékenykedő radikális jobboldali pártokat. A kutatás módszertani alapját a legkülönbözőbb esetek elve (most different cases) adta, amelyet követve a 2015-2019 között létező ENF-frakció 2017-ben nemzeti parlamenti választáson induló pártjait hasonlítottam össze: az FN és PVV párosa kiegészült az Osztrák Szabadságpárttal (Freiheitliche Partei Österreichs, FPÖ), továbbá kontrollesetként az Alternatíva Németországért (Alternative für Deutschland, AfD) párttal. A dolgozat elméleti alapját a törésvonalakra épülő politikai struktúra, pártrendszer, valamint a pártcsalád fogalma képezte.
A négy párt programjaiban egy komparatív kutatás keretében azt vizsgáltam meg, hogy milyen reakciót adnak az európai politikai életet átalakító négy folyamatra: az európai integrációra, a migrációra, a gazdasági átalakulásra és a reurbanizációra. Ezt egészítette ki a négy párt politikai elitjének elemzése, a rájuk vonatkozó adatok és következtetések összevetése a szakirodalomban elfogadott álláspontokkal, ami segítette annak megértését, hogy mennyire mélyek azok a politikai konfliktusok, amelyeket a radikális jobboldali pártok megjelenítenek, mennyire fejezik ki a klasszikus és új törésvonalakat. Bartolini és Mair (1990), valamint Róna (2008) definícióját
követve azokat a politikai konfliktusokat tekintettem törésvonalnak, amelyek empirikus (tartós szociodemográfiai különbségek a szavazótáborok között), normatív (társadalmi csoportok adott konfliktussal kapcsolatos értékei is markánsan különböznek) és szervezeti (a pártok elitjének szociokulturális jellege megfelel a pártok konfliktusban elfoglalt helyzetének) szinten egyaránt azonosíthatóak. A törésvonalak segítségével leírhatók azok a strukturális változások, amelyek befolyásolják a pártok működését.
Kutatásom konklúziója, hogy a négy párt a nemzeti szuverenitást érő globális kihívásokat, az új társadalmi konfliktusokat nemzeti hatáskörben, lokális megoldásokkal tartja a leghatékonyabban kezelhetőnek. Ennek értelmében a nemzetállamot kell megerősíteni és átalakítani annak érdekében, hogy ismét képes legyen nemzetépítési projektet végrehajtani, a korábbi, válságjelenségekkel küzdő, átalakuló és széteső keretek helyére új közösséget építeni. Ez az új, nemzetállami szerepet felértékelő, a nemzetállamot mint politikai közösséget újjáépíteni kívánó politika képezi az új nacionalizmus ideológiai alapját. Az újdonságot a nemzeti szuverenitás központi kérdéssé emelése jelenti, amely központi ügyként (omnibus issue) hat át minden közpolitikai területet. A nacionalista politika összetettsége (Tamir, 2019) teszi lehetővé, hogy a vizsgált pártok komplex társadalmi változásokra adott válaszaihoz a nacionalizmus biztosít hátteret.
A nemzeti szuverenitást hirdető politikusok többsége az utóbbi évtizedekben a mainstream pártok perifériájára sodródott, ami hozzájárult ahhoz, hogy a hagyományos kormányzó pártok álláspontja uniformizálttá vált a fentebb tárgyalt témákban. A disszertáció keretében vizsgált pártok politikai programját viszont az állam által végrehajthatónak vélt nemzetépítés gondolata szervezi rendszerré, ami ráadásul egyre kevésbé találkozik riválissal a nyugat-európai pártok és politikai eszmei kérdésekkel foglalkozó műhelyek részéről
Teljesítménymenedzsment a magyar közigazgatásban : A közpolitikai transzfer lehetséges hatásai Magyarországon
Get PDFA közpolitikai döntéshozatal jósága és hatékonyságának növelése évezredek óta a közügyekkel foglalkozó gondolkodókat érdeklő egyik legfőbb rejtvény; közigazgatási reformok tucatjai próbálták meg az elmúlt évtizedben is megteremteni a hatékonyabb állami feladatellátást. A közpolitikai változtatások során logikus döntésnek tűnhet, ha a döntéshozók az adott probléma megoldására egy máshol már működő jó gyakorlatot akarnak felhasználni, viszont az ötletek és a már létező mechanizmusok átültetése gyakran kudarcba fullad, vagy nem a kívánt eredményt éri el.
Dolgozatomban azt vizsgálom, hogy a közpolitikai transzfer segítségével meg lehet-e honosítani Magyarországon olyan közmenedzsment-gyakorlatokat, amelyek idegenek a magyar közigazgatási kultúrától. A fő elméleti kérdésem az, hogy a transzfer magyarországi megjelenésekor az irodalom alapján várható helyénvalóság logikája (logic of appropriateness), vagy a következmények logikája (logis of consequences) fog érvényesülni. Hipotézisem alapján a helyénvalóság logikájának megjelenésére számítok, ugyanis a jogias – közép-európai közigazgatási hagyomány alapján egyértelműen ennek az inkrementalista felfogásnak kellene érvényesülnie.
Disszertációm elsősorban az összehasonlító közigazgatástudomány területén rendelkezik ambícióval, ott is az adminisztratív kultúrák közötti reformok hatékonyságát vizsgálja a TM példáján keresztül. Kutatásom elsősorban azt az elméleti diskurzusban tapasztalható hiányt kívánja pótolni, hogy miként tud egy angolszász, jelentős részben az NPM-ideológiához köthető közmenedzsment-eszköz a közép-európai közigazgatási hagyományban sikeresen működni, illetve ebben a jelenségben játszik-e bármilyen szerepet külső vagy kontextuális hatás. Elméleti hozzájárulásom tehát a közpolitikai transzfer működőképességének vizsgálata egy, a közérdek-típusú közigazgatási kultúrából egy másik közigazgatási kultúrába sikeresen átlépő közmenedzsment-eszköz esetében.
A kutatásom kvalitatív stratégiát követ, és a beágyazott esettanulmány módszerét alkalmazza. Az esetem a magyar közigazgatás egésze, azonban három, egymástól eltérő, de azonos kimeneteket mutató, előzetes tudás alapján kiválasztott aleseten (diverse case design) keresztül mutatom be a transzfer működését és hatását a TM fejlődésére. Az első esetem egy helyi önkormányzat, a második egy központi kormányzati ügynökség, míg a harmadik egy minisztérium. A három alesetet az köti össze, hogy mind a három esetben megtaláljuk a TM-et a szervezet működésében, azonban ezeknek a rendszereknek a fejlettsége, a vezetők motivációi, illetve a szervezetek külső környezete is jelentősen eltér. A dolgozat elsősorban félig strukturált interjúk során gyűjtött adatokra támaszkodik, amiket kiegészítenek primer és szekunder írott források az adott szervezet TM-gyakorlatával kapcsolatban.
A megvizsgált adatokból egyértelműen meg tudom állapítani, hogy a TM igenis meg tud jelenni a magyar közigazgatási rendszerben annak ellenére, hogy a hazai adminisztratív kultúrától ez a közpolitikai eszköz alapvetően idegen. Ez azért is figyelemre méltó, mert az NPM a 2010-ben hivatalba lépett magyar kormány számára ideológiailag is elfogadhatatlan, mégis, részben az NWS, részben pedig a „józan paraszti ész” következtében bizonyos hatékonyságnövelő NPM
elemek, így a TM is megjelenik a hivatalos kormányzati dokumentumokban és stratégiákban is, miközben a racionális, optimalizáló döntéshozatal és szervezeti tanulás valójában a szervezeti igényeknek megfelelően, felsőbb utasítás nélkül is a már létező hazai és külföldi jó gyakorlatok átvételére készteti a közpolitika-alkotókat és a közmenedzsereket is. Érdekes ellentmondás, hogy a politikai kormányzás és az adatokra alapuló döntéshozatal elméleti és kormányzati kommunikációs szinten nem fér meg egymással, és a kormányzati teljesítmény mérhetőségéről itthon is nagy viták zajlottak, azonban a mérés fontosságát végül a kormányzat hivatalos szakértői is elfogadták, és ráépítették a Jó Állam Mutatók rendszerét, amivel pont azt a kormányzati teljesítményt akarják megmérni, ami a kormánypárt ideológusai szerint nem is mérhető.
A transzfer-irodalom egyik alapvetése, hogy a több transzfer jobb közpolitikákhoz vezet, és a transzfer lényege, hogy jobb, működő megoldásokat talál a már létező problémákra. Az általam vizsgált három alesetben a transzfer, és az általa létrejött TM gyakorlatok minden esetben a kormányzati munka hatékonyságának növelését szolgálták. Ugyanakkor az adatokból az olvasható ki, hogy önmagában a transzfer nem volt képes a változás elindítására, és inkább csak facilitáló szerepet játszott a vizsgált esetben. A transzfer orientáló szerepe kétségtelenül fontos, de a saját fejlesztések, a vezetői döntések és elkötelezettség az adatok mellett legalább ennyire meghatározó tényezők.
A dolgozatom másik eredménye, hogy az előzetes várakozásokkal ellentétben hazánkban – legalábbis a közpolitikai transzfer esetében – nem a helyénvalóság logikája érvényesül, ami ellentmond a szakirodalomban olvasható tudományos konszenzusnak. A TM bevezetése kapcsán a magyar aktorok egyértelműen racionálisan viselkednek és a döntés (a transzfer végrehajtása) következményeit, a szervezetükre gyakorolt lehetséges pozitív hatásait tartják szem előtt, és nem esnek áldozatul annak az alku-kultúrának (bargaining culture), ami egyébként a magyar közigazgatás sajátja. A TM-et bevezető szervezetek jelentős kulturális törésvonalakon lépnek át, és a politikai vezető réteg aktív támogatásával honosítanak meg egy, a magyar közigazgatási kultúrától alapvetően idegen közmenedzsment-eszközt. Véleményem szerint ez a megállapítás új perspektívákat vethet fel a közigazgatási reformok magyarországi és közép-európai megjelenése kapcsán is. A transzfer szerepe instrumentális, és önmagában nem elég a sikerhez, azonban a megfelelő politikai elhatározás és támogatás estén hatékonyan szolgálhatja a közpolitikai változás sikeres végrehajtását
Interstate rivals’ intervention in third-party civil wars: The comparative case of Saudi Arabia and Iran in Yemen (2004-2018)
Get PDFHow does interstate rivals’ intervention in a third-party civil war impact conflict duration and outcome in that country? More specifically, (1) how do interstate rivals engage in third party civil conflicts and (2) how do conflict parties attract, utilize, and sustain the external support they receive from their supporters? I answer these questions by comparing Saudi Arabia and Iran’s intervention in two distinct conflicts in Yemen. This dissertation applies a qualitative case study
method and selects two within-case methods: structured-focused comparison and process tracing.
In the structured-focused comparison, I compare the support Saudi Arabia and Iran has provided to the Government of Yemen (GoY) and the Houthis respectively, differentiating between military and non-military types of support. I compare these during the Saada wars (2004-2010) and in the current internationalized civil war (2014-2018). To ensure the validity of my causal inferences I
triangulate data from three sources: the development of a novel mediation and ceasefire dataset1 (1), semi-structured in-depth elite-interviews2 (2), and document reviews (3).
This dissertation develops a mechanism-focused analytical framework that integrates both rivalry and civil war dynamics to explain civil war duration and outcome. I build on five distinct literatures (strategic rivalry, civil war studies, third-party intervention in civil wars, mediation, and rebel governance) and complement them with the literature on Middle East Area Studies. In the
analytical framework first, I look at the inter-state dimension and propose that rivals’ initial decision to intervene and their subsequent decisions to remain engaged in third-party civil wars are two distinct processes. Rivals seek to inflict costs on their counterparts, but at the same time they seek to avoid direct confrontation. Their cognitive rigidities lock them in their own conflicts and give rise to the mechanism of conflict integration in third-party conflicts. Besides interveners,
I also take into account domestic dynamics and examine civil war conflict parties’ capacity to impact rivals by keeping them engaged in their conflict through the mechanism of rivalry instrumentalization. The external and internal perspectives are reinforcing each other and create networked interdependencies. With this two-dimensional logic, I move beyond the conventional
framework of proxy wars
Az egységes monetáris politika endogén hatásai és az árszínvonal általi kiigazodás az euróövezetben = The Endogenous Feedback of Common Monetary Policy and Price Adjustment in the Euro Area
Get PDFAz Európai Gazdasági és Monetáris Unió (EMU) elhúzódó válsága az elmúlt évtized egyik
legfigyelemreméltóbb közgazdasági problémája. A rendkívüli turbulencia egy olyan pénzügyi
struktúrában következett be, amelyet addig kimondottan előnyösnek tartott a közvélekedés, noha
számos munka már alapvető problémákat vetített elő vele kapcsolatban. Az euróövezet
perifériájának nevezett déli térségben a közös valuta bevezetésének (1999-2002) időszakától egyre
növekvő külső eladósodás ment végbe jórészt az övezeti partnerekkel (a centrummal) szemben, ami
végül krízishez vezetett és magának az eurónak a létét is veszélybe sodorta. A 2010-2012-es
euróválság csak részben köthető a globális pénzügyi-gazdasági válsághoz; megértése és az EMU
jövőbeli fenntartható működését megalapozó irányok kijelölése nagy kihívást jelent.
A disszertáció két fő kérdésre keresi a választ: 1) Az euróválság kialakulásában volt-e szerepe a
közös valuták inherens problémájának (az uniform monetáris kondíciókból eredő endogén
visszacsatolásnak)? 2) A válság és az azt követő időszak tapasztalatai alapján hatásos
mechanizmusnak tekinthető-e az árszínvonal-alkalmazkodás – mint a belső leértékelődés/
leértékelés egyik csatornája – az EMU-tagok konjunkturális fejleményeinek szinkronizálásában,
ezáltal a káros endogén visszacsatoláshoz vezető helyzetek korrekciójában (ceteris paribus)? Az
utóbbi kérdés apropóját elsősorban az „expanzív szűkítésre” építő EU–IMF hitelezői
reformcsomagok adják, amelyek egyik explicit célja a bajba jutott gazdaságok
ár-versenyképességének helyreállítása (és ezen keresztül a nettó export outputhoz való
hozzájárulásának befolyásolása) volt. Az árak alkalmazkodásának mértéke, hatásossága ezen
túlmenően azért is lényeges kérdés, mivel ideális esetben akár automatikus stabilizátorként – a
nominális valutaárfolyam közvetlen helyettesítőjeként – is számíthatna rá az euróövezet.
E kérdések megválaszolásához az értekezés célzottan empirikus megközelítést alkalmaz.
Megalapozásként olyan elméleti keret megalkotására törekszik, amely a makro-pénzügyi
szempontokat (finanszírozás, egyensúlyhiányok, pénzügyi intézményrendszer) integrálja a
valutaövezetek irodalmának meghatározó elemeivel (optimális valutaövezetek elmélete,
endogenitás vs. specializáció elmélete), és így alkalmas az euróválság hátterének értelmezésére és
az EMU jövőjét meghatározó belső kiigazodási mechanizmusokról való gondolkodásra is. Az
2/2
adatelemző részek az eurózóna országait és különböző időszakait lefedő panelmodellekre
támaszkodnak. Az árhatások értékelése a piaci térnyerést tükröző (keresleti hatásoktól szűrt)
kereskedelmi áramlásokon (export, import) történik, amelyek dekompozíciós összefüggések révén
állnak elő.
Az eredmények szerint az uniform monetáris kondíciók szerepe nem hagyható figyelmen kívül az
euróválság magyarázatában, azaz az egyes tagállamok igényeinek nem megfelelő monetáris politika
rendszerszintű ösztönzést adhat a túlzott eladósodásnak és a hitelkockázat övezeten belüli
felgyülemlésének. Ez az empirikus betekintés árnyalja azt az elterjedt vélekedést, miszerint az
euróválságot csupán néhány tag „felelőtlensége”, a maastrichti szabályok be nem tartása okozta. A
válságidőszak tapasztalatai azt mutatják, hogy az árakon keresztüli kiigazodás nem kellően hatásos
eszköze a tagok közötti konjunkturális minták közelítésének. Ennek elsődleges oka, hogy az
árszínvonalak lassan, kis mértékben alkalmazkodnak (ami – önmagában – hátrányt jelent a saját
valutaárfolyamokon keresztüli kiigazodáshoz képest). A 2010-2012-eshez hasonló helyzetekben
ráadásul a belső leértékelődés terheinek megoszlása egyoldalúnak mutatkozik: a déli gazdaságoktól
követel meg jelentős (aránytalan) áldozatot. Ebben a deflációs torzításban szerepet játszik a centrum
korlátozott költési hajlandósága. Az árakra helyezett nyomás leginkább a déli, belföldi piacra
termelő vállalkozásokat sújtja, miközben a kedvező kibocsátási hatás makroszinten nem jelentős
(illetve több éven át húzódik). A disszertáció végső konklúziója, hogy az árak helyett más,
elsősorban intézményi kiigazodási és válságkezelési mechanizmusokra célszerű nagyobb hangsúlyt
fektetni. Az efelé mutató EMU-s reformkezdeményezések (bankunió, egyes költségvetési
stabilizációs lehetőségek stb.) eredményessége pedig hosszú távon a belső kockázatmegosztásra
vonatkozó tartós konszenzus megtalálásától függ
"Applied Bridge Model" A framework to contribute to the professional development of child and youth care
Get PDFA disszertáció egy olyan fogalmi keretmodell megalkotására fókuszál, amely alkalmas lehet gyakorlati szakmafejlesztési tevékenységek során tapasztalható anomáliák természetének mélyebb megértésére, ezen keresztül feloldásuk elősegítésére. A tézis a modell alkalmazhatóságát a gyermekvédelemre vetítve támasztja alá, egyben előrevetíti annak kiterjeszthetőségét más területek elemzésére is.
A fogalmi keretmodell struktúrája két nagyívű elmélet bizonyos fogalmainak ötvözésére épül, az eredeti elméletek logikai dinamikájának hasonlóságait kiaknázva. Az elméletek a következők:
- Niklas Luhmann Rendszerelmélete, és
- A Kommunikáció Participációs Elmélete (Participation Theory of Communication – ’PTC’)
A disszertáció főbb állításai:
– A két eredeti elmélet egyes fogalmai – megőrizve az eredeti logikai szemléletük dinamikáját –
megfeleltethetők egymásnak, illetve ötvözhetők egymással; valamint
– a gyakorlati területek – például a gyermekvédelem – működése (adott esetben anomáliái) leírhatók a származtatott keretrendszer fogalmainak segítségével.
A megalkotott keretmodell logikai dinamikája szerint – párhuzamosan használva az eredeti elméletek fogalmait – a mindenkori (humán, szubhumán vagy transzhumán) ’ágensek’ tekinthetők ’rendszernek’, amelyek a környezetük változásaira – ’irritációira’ – a mindenkori felkészültségük függvényében reagálhatnak. Az, hogy egy irritációt ’problematikusnak’ érzékelnek-e vagy sem, azon fog múlni, hogy felkészültségük kategorikusan, vagyis hozzáférhetően tartalmaz-e olyan ’belső strukturális elemeket’, amelyhez illeszthető a környezeti inger: képes-e felismerni az adott ágens, hogy megváltozott valami (’információvá’ válik-e az irritáció), illetve rendelkezik-e, hozzáférhető-e számára azon készségek halmaza, amellyel képes eliminálni az aktuális problémát. A fejlődés ebben a fogalmi rendszerben azt jelenti, hogy az ágens felkészültsége kategorikusan bővül, a fejlesztés a mindenkori ’szignifikatív’ bővítését célozza. A kommunikáció pedig maga a megvalósult felkészültség növekedés, belső struktúra bővülés. Ebben a megfogalmazásban a kommunikáció sérülése, hiátusa az a pont, ahol ’tetten érhető’ a keretmodell logikai működésének gyakorlati alkalmazhatósága.
A fogalmak alkalmazhatóságának alátámasztására a disszertáció szociális alrendszerként tekint a gyermekvédelemre, mint egy olyan (újonnan) létrejött al-rendszerre, amelyet a társadalom rendszere autopoiézis segítségével alkotott meg. Röviden, a társadalom rendszerét az idők során irritálta az érintett (nem kívánt, árvává vált stb.) gyermekek létezése. Amikor diszkomfortos helyzetként érzékelte ezt, a társadalom rendszerének belső struktúrája módosult különböző intézmények életre hívásával, és egyre fejlettebb módszertani leírások megszületésével. Létrehozott egy addig nem létező strukturális elemet önmagán belül, a gyermekvédelmet, ami maga is rendszerként definiálható. A vele kapcsolatban álló egyéb al-rendszerek egymással interpenetráló (egymás létét kölcsönösen feltételező) rendszerek/ágensek komplex halmazának tekinthetők. Az egyes elemek közötti interakciók jellegzetességei pedig szintén magyarázhatók az újonnan származtatott keretmodell fogalmaival.
Ennek empirikus illusztrációjaként, hidat építve elmélet és gyakorlat közé, a disszertáció a gyermekvédelmi szakmafejlesztés egy jól körülhatárolható gyakorlati területén kísérelte meg a fogalmak alkalmazhatóságát alátámasztani. Kvalitatív szemlélettel elemezte két magyarországi gyermekotthon belső szervezetfejlesztési tréning alkalmain résztvevő kollégákkal készített csoportos interjúk anyagait. A résztvevőknek a tréning alkalmak megítélésére vonatkozó irányított kérdésekre adott válaszaiban kutatott olyan verbális ’nyomok’ után, amelyek igazolhatják, alátámaszthatják a fogalmak alkalmazhatóságát. A cél végső soron a fejlesztési anomáliáknak, kudarcoknak a korábbiaknál pontosabb magyarázata volt.
A teljesség igénye nélkül, ilyen azonosítható nyomok voltak a corpusban a
ü tréning hatókörén kívüli tényezők (vezetés, fizetés, törvényi szabályozás, gazdasági alulfinanszírozottság stb.) említése a válaszokban, amikor egyértelműen a tréning alkalmak megítélésére koncentrált a kérdés, illetve
– jellegzetes szókapcsolatok (’igen, de...’), illetve nyelvtani formulák (feltételes mód) azonosíthatósága, előfordulási gyakorisága például a tréningen elsajátítottak tényleges alkalmazása során megtapasztalható sikerek inkorporálásának negálása hátterében (sok válaszadó akkor sem ismerte fel a fejlődését, amikor pedig megtörtént esettel alátámasztva számolt be arról),
– a kettő együtt pedig hangsúlyozza az egymással kapcsolatban álló al-rendszerek egymásra gyakorolt lehetséges facilitáló, serkentő vagy inhibitor, gátló hatásainak jelentőségét (pl. gazdasági finanszírozottság és társadalmi megbecsültség vs. egyéni motiváció a felkészültség bővítésére) – különös tekintettel a döntéshozói oldal, döntéselőkészítési folyamatok támogatására.
A származtatott fogalmi keretrendszer alkalmazhatóságának elméleti és gyakorlati oldalról történő igazolásán túl a disszertáció magában hordozza további kutatások megalapozásának a lehetőségét is, ideértve akár további fogalmak – pl. a luhmann-i ’médium’ – későbbi, kiterjesztett értelmezési és gyakorlati hasznosíthatósági lehetőségét, vagy a fejlesztések sikereit gátolni képes tényezők paramétereinek azonosítását, nemzetközi összehasonlító elemzésekkel is alátámasztva
Cost Sharing Models in Game Theory = Költségelosztási modellek a játékelméletben
Get PDFIn our thesis we examined economic situations modeled with rooted trees
and directed, acyclic graphs. In the presented problems the collaboration
of economic agents (players) incurred costs or created a profit, and we have
sought answers to the question of \fairly" distributing this common cost or
profit. We have formulated properties and axioms describing our expecta-
tions of a \fair" allocation. We have utilized cooperative game theoretical
methods for modeling.
After the introduction, in Chapter 2 we analyzed a real-life problem and
its possible solutions. These solution proposals, namely the average cost-
sharing rule, the serial cost sharing rule, and the restricted average cost-
sharing rule have been introduced by Aadland and Kolpin (2004). We have
also presented two further water management problems that arose during
the planning of the economic development of Tennessee Valley, and discussed
solution proposals for them as well (Straffinn and Heaney, 1981). We analyzed
if these allocations satisfied the properties we associated with the notion of
\fairness".
In Chapter 3 we introduced the fundamental notions and concepts of
cooperative game theory. We defined the core (Shapley, 1955; Gillies, 1959)
and the Shapley value (Shapley, 1953), that play an important role in finding
a \fair" allocation.
In Chapter 4 we presented the class of fixed-tree game and relevant ap-
plications from the domain of water management.
In Chapter 5 we discussed the classes of airport and irrigation games,
and the characterizations of these classes. We extended the results of Dubey
(1982) and Moulin and Shenker (1992) on axiomatization of the Shapley
value on the class of airport games to the class of irrigation games. We
have \translated" the axioms used in cost allocation literature to the axioms
corresponding to TU games, thereby providing two new versions of the results
of Shapley (1953) and Young (1985).
In Chapter 6 we introduced the upstream responsibility games and char-
acterized the game class. We have shown that Shapley's and Young's char-
acterizations are valid on this class as well.
In Chapter 7 we discussed shortest path games and have shown that
this game class is equal to the class of monotone games. We have shown
that further axiomatizations of the Shapley value, namely Shapley (1953)'s,
Young (1985)'s, Chun (1989)'s, and van den Brink (2001)'s characterizations
are valid on the class of shortest path games