DSpace at Ferenc Rákóczi II. Transcarpathian Hungarian Institute
Not a member yet
5005 research outputs found
Sort by
Replikációs krizís jelensége a mesterséges intelligencia területén használt osztályozók esetében
A replikációs vagy reprodukálhatósági krízis lényege, hogy a tudományos
közleményekben leírt kísérletek vagy nem ismételhetők meg, vagy megismétlésük nem hozza a publikált eredményeket. Közel húsz éve jelentek meg
az első írások, amelyek erre a jelenségre és annak káros hatására hívták fel
a tudományos közösség figyelmét.
A helyzet komolyságát többek között az is mutatja, hogy egy tanulmányban 350 uniós projekt esetén vizsgálták meg a reprodukálhatóságot.
Az eredmények alapján a szerzők joggal jelentették ki, hogy a reprodukálhatósági válság jelen van a tudományban. Ennek egyik oka az informatika
területén a forráskódok, szoftverek és negatív eredmények publikálásának
elmaradása [1].
Annak ellenére, hogy minden kutató szerint a reprodukálhatóság kiemelten fontos, hiszen ez a tudományos eredményekkel kapcsolatos alapvető
elvárások egyike, a gyakorlatban mégis háttérbe szorul. Példaként említsünk meg egy tanulmányt, amely a rákkutatással kapcsolatos kutatások
reprodukálhatóságát vizsgálja. Sajnos kiderül belőle, hogy az eredmények
mindössze 11%-a reprodukálható [2].
Ebben a tanulmányban bemutatjuk, hogy a reprodukálhatósági krízis az
informatika, így a mesterséges intelligencia területén is jelen van [3]. Sőt,
bizonyos értelemben a mesterséges intelligencia hozzá is járul a problémához, ezért kiemelten fontos, hogy erre a területre fókuszálva hívjuk fel a
szakma figyelmét [4].
Ennek következtében különös figyelmet kell fordítani a mesterséges intelligencia területén végzett kutatásokra és az azokból származó eredmények
ellenőrzésére, kritikai vizsgálatára. Ez különösen fontos akkor, amikor már
a hétköznapi életben is használjuk a mesterséges intelligencia vívmányait,
például a ChatGPT-t vagy ehhez hasonló rendszereket. Ezeket a rendszereket gyakran alkalmazzák szakmai kérdések megválaszolására, annak
ellenére, hogy válaszaik nyelvi modelleken alapulnak, így nem szakmailag
megalapozott következtetéseket, hanem nyelvi következtetéseket adnak
Техніка оповіді у версіях коміксів романів Єне Рейто Légiós
Az irodalmi alkotások, a filmek, és egyéb alkotások meghatározó részét képezik életünknek, formálják személyiségünket, szókincsünket is. Az ilyen alkotások típusainak száma szinte végtelen. Változatosak, és mind valami újat adnak hozzá életünkhöz, személyiségünkhöz. Ám abban, hogy mindez létrejöjjön, és, hogy jól is működjön, nagy szerepet játszik az elbeszélés módja. Az irodalomi alkotások, vagy bármilyen egyéb szöveg esetében nagyon fontos az elbeszélés, az, hogy hogyan közlünk valamit. Ennek elemzésére különböző technikákat alkalmazhatunk, melyeket narratív technikáknak nevezünk. Narrációt minden alkotásnál alkalmazunk, és ezeknek különböző módszerei vannak, melyek az alkotás típusától és műfajától függően eltérőek lehetnek.
A munkám tárgya: Narratív technikák Rejtő Jenő Légiós-regényeinek képregényváltozataiban.
A munka célja. megvizsgálni, milyen narratív technikákat alkalmaznak a szerzők a Rejtő képregényekben, illetve azt, hogy a szövegek mennyire változnak meg az eredeti regény szövegeihez képest, mennyire támaszkodik a képekre a történetmesélés során az adott képregény
Оцiнка стану водних ресурсiв у регiонi
Резюме. Воднi ресурси є одним iз найважливiших компонентiв природного
середовища, що забезпечують життєдiяльнiсть людини, розвиток економiки та екосистем. Оцiнка стану водних ресурсiв є ключовим етапом
для управлiння якiстю води, розробки екологiчних заходiв та прийняття стратегiчних рiшень у сферi охорони довкiлля.
При управлiннi природоохоронною дiяльнiстю важливою задачею є
комплексна оцiнка якостi навколишнього середовища або iнтегральна
оцiнка основних її компонентiв (атмосферного повiтря, водних об’єктiв,
ґрунтового покриву, рослинного й тваринного свiту) з можливiстю
рангування природних об’єктiв за ступенем екологiчної небезпеки. Iнструментарiєм вимiру зон екологiчної небезпеки служать комплекснi
й iнтегральнi показники якостi навколишнього середовища.
Iнтегральнi оцiнки стану водного середовища можуть базуватися на
абсолютних вимiрах системи монiторингу, показниках ступеня змiни
в просторi й часi якiсного стану водних об’єктiв, визначеннi ступеня
впливу на реципiєнтiв, впливу та антропогенного навантаження на водне середовище, критерiальних показниках стану водної екосистеми.
Водним об’єктам призначається клас чи категорiя якостi вiдповiдно до величин кратностi перевищення фактичного рiвня концентрацiй
речовин їхнiх гранично – допустимих концентрацiй (ГДК) чи екологiчних нормативiв, вiдношенням фактичного рiвня до фонового, середнього або абсолютною рiзницею мiж цими рiвнями
Axiological foundations of professional training of future teachers of musical art and choreography
Весь випуск: https://sites.google.com/uica.education/nayka/%D0%BD%D0%B0%D1%83%D0%BA%D0%BE%D0%B2%D1%96-%D0%B7%D0%B0%D0%BF%D0%B8%D1%81%D0%BA%D0%B8-15Резюме. У статті окреслено ціннісні пріоритети професійної підготовки майбутніх учителів
музичного мистецтва та хореографії в умовах воєнного стану в Україні. Визначено
сутність цінностей людини та обґрунтовано їх роль у становленні особистості
майбутнього вчителя мистецьких дисциплін. Доведено важливість вивчення ціннісного контексту мистецтва та можливостей
його педагогічно доцільного використання в освітній практиці формування особистості, її
духовного світу. В умовах сьогодення України в освіті набувають особливого значення
національні цінності, що відображені в мистецтві музики та хореографії.Abstract. The article outlines the value priorities of professional training of future teachers of music and
choreography under martial law in Ukraine.
The essence of the category of "values" is determined from the position of axiology. Human
values are considered as demands of society in different historical times. It has been proven that art
is always a reflection of the value space of a person and society. Art has a powerful potential in
shaping the values of youth.
The value content of professional disciplines in the professional training of future teachers of
music and choreography is revealed.
In today’s conditions, national values are of particular importance in Ukraine.
Ukrainian folk songs and dances reflect the character, mentality of the Ukrainian people, as
well as their history. The artistic images of Ukrainian music and choreography also reflect the
dreams and desires of the people, that is, the values of society.
The article proves the importance of studying the value context of art and the possibilities of its
pedagogically appropriate use in the educational practice of forming a personality and its spiritual
world.
The axiological context of professional disciplines in the professional training of future music
and choreography teachers directs training towards the formation of a personality as a citizen of his
state, who supports its independence and cultural development.
The article emphasizes that the study of art should be based on the principles of humanism,
universal values, tolerance, and respect for the culture of one’s own and other peoples.
The axiological context of professional training of future teachers determines the main
directions of the modern educational process from the position of forming, first of all, spiritual
values of youth that meet the demands of society, satisfying the needs and demands of each
individual in their self-development and self-realization, in their attitude towards the world around
them and towards themselves
Introduction of modern pedagogical experience and the latest technologies in the process of training future bachelors of preschool education
Весь випуск: https://sites.google.com/uica.education/nayka/%D0%BD%D0%B0%D1%83%D0%BA%D0%BE%D0%B2%D1%96-%D0%B7%D0%B0%D0%BF%D0%B8%D1%81%D0%BA%D0%B8-15Резюме. У статті авторка аналізує та досліджує способи модернізації дошкільної системи
України із впровадження у виховний процес вищих навчальних закладів інноваційних
педагогічних технологій та їх методів. Педагогічну інновацію розглядають як особливу
форму діяльності й мислення, спрямовану на організацію нововведень у виховному та
освітньому просторі, або як процес створення, впровадження і поширення нового в освіті.Abstract. In the article, the author analyses and explores ways to modernise the preschool system of
Ukraine by introducing innovative pedagogical technologies and their methods into the educational
process of higher education institutions. Pedagogical innovation is considered as a special form of
activity and thinking aimed at organising innovations in the educational and educational space, or
as a process of creating, implementing and disseminating new things in education.
The time from the birth of a new idea, creation and dissemination of an innovation to its use is
called the life cycle of innovation. Innovations do not arise spontaneously, but are the result of
systematic scientific research, analysis and generalisation of pedagogical experience. It is advisable
to prepare for innovative activities during the professional training of future teachers, since the fate
of the future in Ukraine will depend on the professional knowledge, skills and personal qualities that
students develop in higher education. Innovation activity is quite specific and complex, requiring
special knowledge, skills and abilities. Implementation of innovations is impossible without a
teacher-researcher who has systematic thinking, active creativity and a conscious readiness for
innovation. In pedagogical practice, as well as in other fields, innovations are relative from both
personal and historical perspectives: what is new for one educator may already be familiar to
another. One of the main aspects of innovation processes in preschool education is the
implementation of the achievements of psychological and pedagogical science in practice, as well as
the study, generalisation and dissemination of best domestic and foreign pedagogical experience.
The preschool innovation process is a series of continuous actions aimed at updating and
modifying the purpose, content, organisation, forms and methods of teaching and upbringing in
order to adapt the educational process to new socio-historical conditions
Розподiл Санкт-Петербурзької гри
Резюме. Трохи iсторiї. Хоча аналiзу Санкт Петербурзької гри придiлено
багато лiтератури, її iсторiя часто викладається невiрно. Найчастiше
стверджується, що першим цю гру описав Д. Бернуллi. Дiйсно, Д. Бернуллi у своїй статтi, опублiкованiй у 1738 роцi, обговорює цю задачу,
хоча i зауважує, що насправдi її сформулював його кузен Н. Бернуллi
у листi до П. Монмора вiд 9 вересня 1713 року. Д. Бернуллi також
пiдкреслює, що Монмор ранiше опублiкував цю задачу у третьому виданнi своєї книги про ризики у азартних iграх (також у 1713 роцi).
Нижче наведено дослiвний переклад вiдповiдного фрагменту зi статтi Д. Бернуллi: Петер пiдкидає монету допоки вона не випаде “гербом” догори. Вiн готовий вiддати Паулю 1 дукат, якщо “герб” випаде
при першому пiдкиданнi; 2 дукати, якщо “герб” випаде при другому
пiдкиданнi; 4, якщо при третьому пiдкиданнi; 8, якщо “герб” випаде
при четвертому пiдкиданнi; i так далi. Таким чином, Петер подвоює кiлькiсть дукатiв для виплати Паулю при кожному додатковому
пiдкиданнi. Знайти величину очiкувань Пауля