REAL-MS

Görbe, László

Kovács Mihály 
GÖRBE LÁSZLÓ ÉLETRAJZI KÖNYVE ALAPJÁN 
 „Már életében elérte azt a megbecsülést, amit pedagógus egyáltalán elérhet: Ő volt a Kovács tanár úr! Ha bárki 
kiejtette ezt a nevet, a számítástechnikában és a kibernetikában az emberek többsége csak rá gondolhatott, pedig 
vezetékneve az egyik leggyakoribb név a magyar nyelvben. A tanárok és a diákok még akkor is csak felsőfokon 
szóltak róla, amikor egy piarista szerzetest nem volt szokás példaképként emlegetni.” –( Kovács Győző, az első 
magyar elektronikus számítógép egyik építője) 
Szegeden született 1916. január 2-án, mint szüleinek hetedik, legkisebb gyermeke. Édesapja Kovács Ferenc 
asztalosmester, édesanya Rovó Rozália női szabó volt. Három éves korában veszítette el édesapját, aki az 1919-
es spanyolnátha járvány következtében távozott az élők sorából. Így az édesanya magára maradt hat gyermekkel. 
Két bátyja az asztalos mesterséget tanulta ki, három nővére pedig a női szabóságot. 
A nehéz anyagi körülmények között felnövő gyermeket az elemi iskola négy osztályának elvégzése után 
édesanyja a szegedi Piarista Gimnáziumba íratta be. Itt tanult tovább nyolc éven át, itt ismerkedett meg a piarista 
élettel és a cserkészettel. Ezek olyan hatással voltak rá, hogy az érettségit követően felvételét kérte a Piarista 
Rendbe. 
Az 1934-ban Vácott kezdte meg a noviciátust, majd teológiát tanult Budapesten. Megtanulja a gyorsírást és 
megtanul vakon gépelni. A vitorlázó repülés alapjait is elsajátítja és leteszi a vitorlázó repülő vizsgát. Haláláig 
érdeklődő figyelemmel kísérte a repülés fejlődését és az űrrepülést is. 
1939-ben tett örök fogadalmat, 1941. június 15.-én szentelték pappá. Érdekes egybeesés, hogy a szegedi első 
szentmiséje napján, június 22.-én, támadja meg Németország a Szovjetuniót. 1941. július elsején behívják az 
első tábori lelkészképzésre, mely augusztus végén fejeződik be. A hittudományi tanulmányokkal részben 
párhuzamosan matematika-fizika szakos tanári oklevelet szerzett a Pázmány Péter Tudományegyetemen (1942). 
Tanári pályáját Szegeden kezdte 1942-ben: mennyiségtant, természetrajzot és gyorsírást tanított, emellett az I. c. 
osztályban lesz osztályfőnök. Iskolai munkája mellet diákjai számára repülőmodellező szakkört szervezett és 
kivette részét a tiszai vízi cserkészetből is. Diákjaival négy vászonkajakot épített. Itt Szegeden is repül és rádiós 
szakkört is vezet. A téli máramarosszigeti sítúrára készülve a Tisza gátján tanította síelni a fiúkat, de felmentek 
az orosz – magyar határra a Tatárhágóra is. Az 1942/43-as tanévben a Magyar Falusi Tehetségmentő Mozgalom 
keretében létrehozott diákotthon egyik prefektusa (nevelőtanára) volt. Ebben az évben már hittant is tanít. 
Rendi elöljárói 1943-ban a Budapesti Piarista Gimnáziumba helyezték tanárnak. A tanítás és az osztályfőnöki 
munka mellett itt is aktívan részt vett a cserkészmozgalomban („aero szakkört” szervezett, felújították a 
cserkészek gumikajakjait, evezéseket és kirándulásokat vezetett). Repül a Farkas hegyi és a Hárshegyi vitorlázó 
reptereken, de most már motoros gépet is vezet. 1943 Karácsonyán még el tud menni diákjaival síelni a Radnai 
havasokba, de a 44 húsvéti sí tábor már elmarad. A tanév már márciusban befejeződött, az ország egy része 
ekkor már hadterületté vált. A következő tanév csonka tanév. Szeptember közepén kezdődött, de már október 
közepén be is fejezik a tanítást, majd tavasszal újra kezdik. Az 1944/45 tanév jelentős részében, Kovács Mihályt 
már a leventék között van német területen. 
1944-ben, több piarista rendtársával együtt jelentkezett munkára a Vöröskeresztnél. Az 1944 - es év őszén, a 
Vöröskereszt irodáit az ország nyugati részére telepítették. Így került Kovács Mihály is Szombathelyre. 1945 
februárjában, itt értesültek a piaristák arról, hogy a németek sok ezer magyar fiút (leventéket) vittek ki - magyar, 
felnőtt vezetők nélkül - Németországba. Itt a német hadvezetés katonai segédszolgálatba osztotta be őket. 
Jóllehet a német hadseregnek a hitleri időkben, nem voltak tábori lelkészei, de megengedték a magyar lelkészek 
működését. Ezért Kovács Mihály, Szemenyei László rendtársával együtt úgy döntött, hogy tábori lelkészként, a 
fiúk után mennek. A németeket ki nem állhatták, de elindultak egy eléggé pogány országba, hogy mentsék, ami 
menthető, segítsenek a magyar fiúkon. Kovács tanár úr először Wismarba megy, ahol 600 fiatal van. Mint 
főhadnagy lelkésznek biztosítanak hittanórát, így tud foglalkozni a magyarokkal. Élelmezési létszámba 
felveszik, de zsoldot nem volt hajlandó felvenni, mert mindig hangsúlyozta, hogy a magyar hadsereghez tartozik. 
Vasárnap a város katolikus templomában 500 fiú jelent meg a 600-ból. A katolikusok többsége szentségekhez 
járult. 
Itt hall arról, hogy Mecklenburg mellett, a pütnitzi táborban nemcsak fiúk, hanem lányok is vannak. Március 16.-
án kap menlevelet, elindul és felkeresi őket. A pütnitzi táborban 220 fiúval és 210 lány hadifogollyal tölti a 
Húsvétot. Ezután Greifswaldba megy, ahol 120 fiút lát el. Innét visszatérve a pütnitzi táborba, április 20.-án a 
frontra induló fiúkat látja el szentségekkel. 
Ezután a Hamburgi fiatalokhoz indult és magával viszi a frontra nem vitt fiatalokat. Hamburgot kiürítették ésa 
fiatalokat Schleswig Holstein Büsumba irányították. Az ott maradt 50 fiatalt ellátja szentségekkel és elindul a 
többi fiatal után, az utolsó vonattal szinte. A vonatról leszállva elindul a tábor felé. Rendsburgban találkozik a 
pütnitzi lányokkal, akiktől megtudja, hogy a bevetésre vitt leventék mégsem jutottak el Berlinbe, hanem erre felé 
tartanak. Rendsburgban a dán határ mentén az érsekújvári fiatalok között esik angol fogságba. 
Az angolok, 1945. május végén egy táborba gyűjtötték össze a hadifoglyokat. Majd később, nemzetiség szerint 
kisebb táborokba rendezik a foglyokat, így a magyarok Stübbel mellé kerülnek, ahol 16000 magyar gyűlik össze. 
Egy pécsi tábori lelkésszel ketten végzik lelkipásztori ellátásukat. Majd tanítók segítségével megszervezi 
számukra az oktatást. 
Szeptember végén az angolok feloszlatják a tábort és a magyarokat elindítják Vesztfália felé. Nem a tisztekkel, 
hanem mintegy 1000 tizenöt éves fiatallal utazik. Düsseldorf mellett Lintorf táborba vonulnak be, akiknek ott is 
megszervezi az oktatását. Október elején költöznek át Borghorstba. 5000 fiú él itt sanyarú körülmények között, 
hideg repülő hangárokba elhelyezve. Hittanórákat tart és lelkipásztori ellátásukkal törődik. Közben bejárja a 
környéken lévő táborokat, hogy misézzen és gyóntasson, közben igyekszik segíteni a hadifogoly fiúkon. 
A Németországban kiadott énekeskönyve első lapján olvasható:” Daloljatok az Úrnak! Ezen ima és énekfüzet a 
rajnavidéki és westfáliai angol fogolytáborokban lévő magyar leventék és katonák számára készült 5000 
példányban. Kiadja Kovács Mihály piarista tanár, a leventék lelki gondozására kiküldött római katolikus tábori 
lelkész. A szedést Vinnai Ferenc végezte. Litorf bei Düsseldorf, 1945. október.” 
1946 februárjában az Eselheidében lévő központi táborba kerül, ahol jobb az ellátás és itt ismét megszervezi a 
fiatalok lelki ellátását és a 2500 fiú tanítását. Újra kiadják az énekes füzetet. Mivel 1946. április és május 
folyamán a fiúkat hazaszállították, május 6.-án az utolsó 1500 fiúval együtt, Kovács tanár úr hazatért. 
Kaposváron szerelt le, majd visszatért a budapesti rendházba. Itt a rendi vezetés rendelkezése alapján megírja 
emlékeit, amely 1993-ban jelenik meg a „Negyvenezer magyar levente kálváriája a második világháború végén” 
címmel. A tábori püspökségnek írt jelentését így zárja: „Sokat nem tehettem, de erőmhöz mérten, azokat a 
fiúkat, akiknek közelébe jutottam, igyekeztem megtartani katolikusnak és magyarnak, és hozzájárulni a jövő 
Magyarországának felépítéséhez.” 
1946 tavaszán, fogságból hazatérve, már nem osztották be az iskolai munkába. Az újjáépítés feladataiba 
kapcsolódik be. Üvegező brigádokat szervez. A nagykereskedőktől kétkerekű kocsin hordják, a most már 
kapható üveget. A leírások szerint 50 vagon üveg kellett az első világháború közepén elkészült piarista épület 
beüvegezéséhez. Ennek legnagyobb része a második világháború alatt kitört. Ezt kellett most minél hamarabb és 
minél kevesebb költséggel helyrehozni. 1946 őszétől újra tanított, mint osztályfőnök. Az újonc Teleki Pál 
cserkészraj vezetője, az iskola Szabadsághegyi sporttelepének felújítási munkálatait felügyeli. 
Az illetékesek bosszankodva láthatták, hogy az általános iskola bevezetése nem hogy csökkentette a piarista 
iskola tanulóinak létszámát, hanem még növelte is. Huszonöt osztálya és kb. 1200 növendéke volt ebben az 
évben az iskolánknak. Erre az időre már nagy költséggel újjáépült az iskola és a rendház. A ledőlt torony helyett, 
testnevelés célokra is alkalmas teraszt építettek. Az építésre felvett nem kis kölcsönt még akkor is törlesztette a 
rend, amikor már az épületet elvették. 1948-ban ugyanis államosították az egyházi iskolákat, feloszlatták a 
rendeket. Kovács Mihály tanár úr ezért, két évig zuglói káplánként tevékenykedett. Egy két hónapi tanított 
hittant is az egyik zuglói általános iskolában. Hamarosan újságcikk jelent meg róla. (Ez azt jelentette abban az 
időben, hogy ajánlatos lesz eltűnni, mert az ilyen cikkeket hamarosan per követte. Ha semmi „demokrácia 
elleneset” nem sikerült a pörbe fogottra rábizonyítani, akkor is általában két évet kapott az elítélt.) 
Természetesen diákjaival ekkor is tartotta a kapcsolatot. Túráztak a hegyekben, főleg a Börzsönyben, a 
Mátrában, a Bükkben. Még balatoni táborozást és evezős túrákat is szerveztek. Ott aludtak, ahol éppen rájuk 
esteledett. (Akkoriban 24 órás bejelentkezési kötelezettség volt. Aki ennél több ideig tartózkodott valahol, annak 
a rendőrségen be kellett jelentkeznie.) 
1950-ben újra engedélyezte az állam két piarista gimnázium működését (Kecskeméten és Budapesten), ettől 
kezdve, egészen 1982-es nyugdíjazásáig, a tanár úr a Budapesti Piarista Gimnáziumban tanított. A gimnáziumot 
és a rendházat áttelepítették a Mikszáth Kálmán térre, a Sacré Coeur nővérektől 1948-ban elvett épületbe. A 
költözés nem kis munkáját jórészt Kovács Mihály és Szemenyei László tanár urak intézték. A kezdeti évekről 
írta később Kovács Mihály:  
"Amikor 1950-ben kétévi kényszerű szüneteltetés után újra megkezdtük a tanítást, sokan meg voltunk győződve 
arról, hogy ha ez a rendszer marad, akkor néhány év után újra, talán végleg is bezárják iskoláinkat, mert mi 
elveinkből nem engedhettünk, és nem is szándékoztunk engedni. Anélkül, hogy kimondottan bármikor is 
megegyeztünk volna, elhatároztuk, hogy amíg taníthatunk, addig igyekszünk olyan iskolát teremteni, amelyre 
később is vágyakozva emlékeznek vissza." 
Ezekben az egyébként nehéz 50-es és 60-as években bontakozott ki igazán Kovács Mihály fizikatanári tehetsége. 
Tanári magyarázatai közérthetőek és szemléletesek, a fizikáért nem rajongók számára is sokáig emlékezetesek 
voltak. Sokat kísérletezett, a méréseknél is arra törekedett, hogy a gondolatmenet és a megvalósítás mindenki 
számára érthető legyen. 
Az ő munkája nyomán lett országszerte híres és elismert fizikaszertára a budapesti Piarista Gimnáziumnak. Az 
első komolyabb fejlesztés 1953-ban történt, amikor 7000 Ft-ért oszcilloszkópot vett. Ez akkoriban nagy 
összegnek számított - hiszen egy tanári fizetés csak 1500 Ft volt - és ráadásul túl is lépte az iskola teljes éves 
fejlesztési keretét. Az 1980-as évek elejéig a nemzetközi katolikus segélyszervezet, a Caritas Internationales is 
támogatta a katolikus iskolák szertári megrendeléseit. Így kaphatott a fizika-szertár, többek között Geiger-Müller 
számlálót, Wulf-féle elektroszkópot, folytonos ködkamrát. Ebben az időben a Caritas támogatásának 
köszönhetően az egyházi iskolák szertárai rendelkeztek az országban a legmodernebb taneszközökkel. De 
Kovács tanár úr, és diákjai maguk is terveztek és készítettek kísérleti eszközöket, többek között olyanokat, 
amelyeket később a Tanszergyártó a forgalmazott termékei közé is felvett: például rádiópad, elektronelhajlást 
bemutató készülék. 
Rendszeres kiállítója volt az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Középiskolai Fizikatanári Ankétjainak. Az 
eszközkiállításokon bemutatott eszközeiért majdnem minden évben díjat és jutalmat kapott. 
1963-ban felterjesztették a Fizikai Társulat legjelentősebb középiskolai tanári szakmai kitüntetésére, a Mikola-
díjra. Ezt meg is szavaztak neki, de a minisztérium nem engedte, hogy a díjat egy paptanár kapja. A díjat 
odaítélők voltak olyan bátrak, hogy abban az évben inkább nem adták ki senkinek. Majd 19 évvel később, 1983-
ban kapta meg ezt az elismerést. 
Az ötvenes években először a gimnázium Atomfizika szakköre vált ismertté, de az évtized vége fel a kibernetika 
(informatika) felé fordult Kovács tanár úr figyelme. 
Az 1958-59-es tanévben húsz negyedikes tanulóval indította el az első kibernetikai szakkört. Később már 
fiatalabbak is bekapcsolódhattak a munkába. A szakkör inkább egy önképzőkörhöz hasonlított, mint egy 
szabályos órához. Az egyes témákat - Kovács tanár úr javaslatára és segítségével - egy-egy diák dolgozta fel és 
adta elő a többieknek. A tematika változatos volt, például: automatizálási problémák, számláló berendezések, 
analóg számítógépek, mechanikus számítógépek, logikai kapuk, a digitális számítógépek működése, 
programozás, gépi nyelvek, de még a játékelmélet alapjai is szóba kerültek. A kibernetikai szakkör keretében 
készültek el az évek során - a fizikumban, a diákok kitartó, szombatonként sokszor az éjszakába nyúló 
munkájával - azok a logikai játékgépek, melyek országos, sőt nemzetközi hírnevet szereztek a budapesti piarista 
gimnáziumban folyó fizika-oktatásnak: 
 1960 LOGI kártyázó gép (zsírozni tudott) 
 1961 Csodamalom (3×3-as mezőn malmozott) 
 1962 Halom (három halomból lehetett elvenni, az nyert, aki az utolsót vette el) 
 1963 Műegér (labirintusban megkereste a sajtot, másodjára ütközés nélkül talált el a sajthoz) 
 1964 8-as Kombinett (11 számot rakott sorrendbe, átrendezéssel) 
 1965 Hídverés (két part között vert hidat a gép és egy játékos előre adott pillérekre) 
 1965 Didaktomat (népszerű nevén a feleltető gép) 
 1966 Mikromat (kibernetikai építőkészlet) 
A Didaktomatot és a Mikromatot szabadalmaztatták, a Tanszergyár gyártotta ezeket; a Mikromatból 3000 
darabot el is adtak. A témáról több cikke jelent meg a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapokban", az Élet és 
Tudományban, a Fizika Tanításában és a Rádiótechnikában. (A korra jellemző, hogy publikációkban a Piarista 
Gimnázium saját nevén nem szerepelhetett, hanem csak, mint "Mikszáth Kálmán téri gimnázium".) 
A hetvenes években programozói tanfolyamokat is szervezett. 1974-ben sikerült vásárolnia egy akkor 
újdonságnak számító asztali kalkulátort. Ettől kezdve a számítógépes oktatás kötötte le sok idejét. 1981 
beszerezte külföldről az iskola részére az elő teljes értékű mikroszámítógépet. Az 1983-as években elindult 
magyar középiskolai számítástechnikai fejlesztés részben az ő kísérleti eredményeire épült. Kovács Mihály a 
Fizikai Szemle 1983. évi ötödik számától az 1984. évi hatodik számáig hét cikkben mutatta be, hogyan lehet az 
iskolai számítógépre a különféle fizikai kísérleteket, kísérleti eszközöket „rákapcsolni".1984-ben már olyan 
szintet ért el a piarista gimnáziumban a számítástechnika oktatása, hogy elmondhatták, a gimnázium minden 
érettségizett diákja tanult számítástechnikát. 
A cserkészet nagyon meghatározó nevelési eszköz volt életében. Mint leírtuk, Szegeden már rendszeresen 
kirándult diákjaival. Síelni és evezni tanította őket. Modellező szakkört vezetett diákjainak. A Rákosi 
rendszerben ugyan betiltották a cserkészetet, de a katolikus gimnáziumokban – ha a név nem is -, de a cserkészet 
szelleméből, módszereiből sok minden tovább élt. 
Budapesten a háború után csónakokat épített diákjaival. Az otthonról hozott gyakorlati érzékét kamatoztatta. Az 
1960-as évek elején, eredeti tervrajzok alapján építettek egy kalóz típusú vitorlást: ez lett a Vándordiák. A 
következő éven egy másik kalózt, majd egy Beluga típusú hajót építettek a diákok, a Fiastyúkot. Több újság 
beszámolt arról, hogy milyen ötletesek a "Mikszáth Kálmán téri gimnázium” diákjai. Ezekkel a hajókkal 
valósíthatták meg két piarista gimnázium diákjai körében legendássá vált nyári vitorlástúrákat. 
1982-ben súlyos szembetegsége miatt kellet nyugdíjba vonulnia. Szemműtéte után még egy ideig még segítette a 
számítógépes szakkörök munkáját. Ebben az időben írta meg neves rendtársának Öveges tanár úrnak az 
életrajzát. (Öveges Józsefhez korábban sok évtizedes szakmai és emberi barátság kötötte, televíziós 
ismeretterjesztő munkáját éveken keresztül a háttérből segítette.) Hagyatékát is ő gondozta. 
2006-ban hunyt el a budapesti rendházban. A rákoskeresztúri köztemető szerzetesi parcellájában helyezték örök 
nyugalomra. Tanítványai, köztük számos neves kutató és egyetemi oktató őrzik és viszik tovább az emlékét. 
Egyik tanártársa írta róla: 
„Piarista volt, a tanítás töltötte be egész életét. Nagysága abban állt, hogy mindig megérezte a kor szellemét. ... 
Nem igyekezett mindent maga kitalálni, sőt annak örült, ha diákjai oldották meg a problémát. Nemcsak a 
különleges elit, a kiugró tehetségek képzését szorgalmazta (ilyen tanítványa is volt több), sokkal értékesebbnek 
tartotta a közepes tehetséggel párosuló szorgalmas munkát. 
Mindig megszólítható volt. Bármilyen kísérletet megmutatott fiatal kollégáinak és igyekezett úgy segíteni, hogy 
kedve legyen a fiatal kollégának másnap bemutatni a kísérletet. Segítette a fiatalokat, hogy minél jobban tudják 
tanítani a fizikát.”  
Kitüntetései:  
Mikola-díj (1983) 
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tarján-díja (1987) 
A Magyar Köztársaság Aranykoszorúval Díszített Csillag Érdemrendje (1991) 
A Honvédelemért kitüntető cím II. osztálya (2003) a leventékért végzett tábori-lelkészi munkájáért 
Rátz Tanár Úr-életműdíj (2003) 


Kovács Mihály életútja

2007. június 21-én a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) és a Beágyazott és Ambiens Rendszerek Innovációs Műhely (BeAm-lM) által szervezett AmDemo első hazai rendezvényének előadás kivonata

Ambiens rendszerekkel segített életvitel a gyakorlatban : AmDemo 2007

Gergely, Csaba

Dömölki, Bálint

NJSZT reports to IFIP (1998-2007)

Éves jelentések az NJSZT mint IFIP tagszervezet működéséről. Az 1998-99 évieket Gergely Csaba, a többit Dömölki Bálint készítette

Kutor László levelében felveti egy Senior klub alakításának gondolatát, amely gondolat az Informatikatörténeti Fórum megalakulásához vezetett

Kutor, László

Kutor László levele Péceli Gáborhoz a Senior klub ügyében : Gondolatok a „Senior klub”- al kapcsolatban

Straub, Elek

Az IBM az 50-es, 60-as években Magyarországon

Rutkovszky Edéné Bíró, Katalin

A számítástechnika története

Botka, Ferenc

Kodolányi János írásai és róla szóló cikkek időszaki kiadványokban, 1931–1932

Kodolányi János írásai és róla szóló cikkek időszaki kiadványokban, 1930

Kodolányi János írásai és róla szóló cikkek időszaki kiadványokban, 1928

Kodolányi János írásai és róla szóló cikkek időszaki kiadványokban, 1938–1939

Not a member yet