REAL-EOD

Bálint, Csanád

Der Schatz von Nagyszentmiklós : archäologische Studien zur frühmittelalterlichen Metallgefässkunst des Orients, Byzanz' und der Steppe

Kálmán Béla: A napkutatás új eredményeiből  

Kovács József: „Theoria motus corporum coelestium...”  

Benkő József – Szabó Róbert: Idősorok az űrbôl  

Kun Mária: Új ablakok a csillagközi anyagra  

Hegedüs Tibor: A Tejútrendszer napjainkban  

Budavári Tamás: A Világegyetem színe  

Mizser Attila: A Magyar Csillagászati Egyesület

tevékenysége 2009-ben  

Ábrahám Péter: Az MTA KTM Csillagászati Kutatóintézetének

működése 2009-ben  

Petrovay Kristóf: Az ELTE Csillagászati Tanszékének

működése 2009-ben  

Hegedüs Tibor: A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat

Csillagvizsgáló Intézete 2008–201

Benkő, József

Mizser, Attila

Meteor csillagászati évkönyv 2011

Laár, Tibor

Vámos, Éva

Vámosné Vigyázó, Lilly

LAÁR TIBOR
A MTESZ Tudomány- és Technikatörténeti 
Bizottsága és a közép-európai kultúrutak
A határokon átívelő tematikus európai kultúrutak szervezését az Európa Tanács Strasbourgban működő minisz­
teri szintű Kulturális Bizottsága 1987-ben hirdette meg.
Ebben az évben az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) Kerpely Antal születésének 150. 
évfordulója tiszteletére emlékévet rendezett, amelynek fő rendezvényén, Miskolcon előadást tartott Gerhard Sperl 
leobeni professzor, akitől ismereteket szereztünk az európai kulturális programról. A Műszaki és Tudományos 
Egyesületek Szövetsége (MTESZ) Tudomány- és Technikatörténeti Bizottsága (TTB) nevében Németh József alel- 
nök írta alá a MTESZ csatlakozó szándékát kifejező levelet. Az Európa Tanácstól a levélre kedvező választ kaptunk, 
de mivel műszaki-tudományos téma nem volt az akkori utak listáján, nekünk kellett eldöntenünk, milyen tema­
tikus programmal tudnánk csatlakozni. A TTB elnökének, Szabadváry Ferencnek javaslatára a TTB vezetősége a 
Barokk utakhoz való csatlakozás mellett döntött oly módon, hogy az egyházi barokk program keretében a termé­
szettudományos és műszaki haladás eredményeit a rendezvények előadás-programjába beépíti. Ezzel párhuza­
mosan az osztrák kezdeményezés európai vaskultúra utak szervezését indította el. A TTB ehhez úgy csatlakozott, 
hogy annak gondozását a szakmai illetékes egyesületre, az OMBKE Történeti Bizottságára bízta.
A MTESZ TTB vezetősége 1995-ben arról határozott, hogy csatlakozni kíván az Európa Tanács 
által meghirdetett, határokon átívelő tematikus kulturális Barokk programhoz, valamint annak 
szellemében az Ausztria által indított Európai Vaskultúra (Europäische Eisenstraße) programhoz. 
A két témakör indítása egymástól eltérő módon valósult meg. A barokk program indításához a 
MTESZ megyei székházainak támogatását kellett megnyerni. A TTB kezdeményezése végül is si­
kerrel járt, a Barokk-program két ütemben a MTESZ sikeres rendezvénysorozataként zárult 2001 
augusztusában. A program első konferenciáját Esztergomban, az ottani MTESZ-Házban tartot­
tuk, ahol első alkalommal hangzottak el a barokk korszak egyházi építészeti, kulturális emlékei­
nek ismertetésén kívül a korra jellemző természettudományos és műszaki haladás eredményeiről 
szóló előadások, S z a b a d v á r y  F e r e n c , a TTB elnöke, valamint N é m e t h  J ó z s e f , a TTB alelnöke 
részéről. Ezt követte hasonló napirenddel a Veszprémben megtartott konferencia. A Debrecen­
ben megtartott konferencia napirendjét a nagyváradi aktív részvétel gazdagította. Ezzel a barokk 
program irányt mutatott a határon túli kulturális együttműködésre. A barokk konferenciák egy­
házi és természettudományos napirendje párhuzamba állításának indoklását a TTB koordinációs 
gondolatokkal vezette be, amelyekben rávilágított arra, hogy a barokk- kori általános műszaki 
és természettudományos haladás egyrészt a felvilágosodáshoz, másrészt az ipari forradalomhoz 
vezetett. Rávilágított arra is, hogy bár Európa mai kulturális arculatát, a városképeket az egyházi 
építészét csodalatos alkotasai, a templomok hatarozzak meg, az egyház mégsem tudott erkölcsi 
útmutatásával az európai társadalom es közigazgatás szellemi vezetőjévé válni. Ez minden való­
színűség szerint arra vezethető vissza, hogy bár a keresztyen/keresztény egyházak Krisztus kö­
vetőinek vallják magukat, az elmúlt évszázadokban nem fogadták el Krisztusnak azt a tanítását, 
amelyet tamtvanyaira hagyott, es amely szerint: „Szeressetek egymást, a világ arról ismerjen meg
182
10.23716/TTO.17.2010.32
titeket, hogy egymást szeretitek”. Márpedig a világ egyáltalán nem arról ismerte meg a magukat 
Krisztus követőinek tekintő egyházakat, hogy egymást szerették volna, sőt kegyetlen valláshábo­
rúk, üldözések és inkvizíció jellemezte az elmúlt évszázadokat.
A barokk program első ütemében megtartott esztergomi, veszprémi és debreceni konferen­
ciák úgy folytatódtak, hogy a MTESZ Konferencia Tours Kit pályázati támogatást kapott további 
8 különböző helyszínen (Vác, Székesfehérvár, Kolozsvár, Győr, Kecskemét-Szabadka, Keszthely, 
Eger, Budapest-Gödöllő) Barokk-konferencia megrendezésére. A pályázaton elnyert pénzkeret 
lehetőséget adott a rendezvények két napra bővítésére oly módon, hogy a második napon autó­
buszos tanulmányutakat lehetett rendezni, mindamellett a programokat barokk zenés és étkezési 
emlékek egészítették ki..
Az előadás, amelyre felkérést kaptam, azt kívánja röviden összefoglalni, hogy a MTESZ TTB a 
Közép-európai kultúrutak kiépítésének koordinációs szerepét abban a szellemben vállalta, amelyet 
az Európa Tanács célul tűzött ki még az 1987. évi meghirdetéskor. Ennek értelmében a határokon 
átívelő kultúrturizmus kiépítésének célja, hogy a 21. századra jöjjön létre a kontinensen együtt 
élő nemzetek európai kultúr-identítása. Tisztában voltunk azzal, hogy az európai kultúr-identitás 
érzése és tudata csak azokban a nemzetekben alakulhat ki, amelyek saját anyanyelvükön egyenjo- 
gúan művelhetik kultúrájukat és bizonyosak lehetnek abban, hogy saját kultúrájuk az egyetemes 
európai kultúrának egyenjogú szerves része; tehát biztonságban élnek, nem alázzák meg, nem ül­
dözik őket, azaz itthon vannak Európában. A TTB koordinációs tevékenységének ez volt vezérelve 
akkor, amikor a Barokk-konferenciák sorozatát a határokon túli területekkel kapcsolatba hozták. 
Ugyanis világosan igazolódott az, amit az Európa Tanács az általa kiadott brosúrákban kifejtett, 
hogy a jelenlegi országhatárok nem nemzeteket és kultúrákat választanak el, mert a határokon 
átlépve folytatódik az etnikai és a hozzá tartozó kulturális terület. Ezért indították el a határokon 
átívelő turisztikai utak hálózatának létrehozását, hogy a határok által elválasztott népeket köze­
lebb hozzák egymáshoz és ezáltal igazolódjon az európai kultúra egyetemessége. Ez a szellem és 
tartalom még jobban kifejezésre jutott a vaskultúra, továbbá az ipari örökség útja közép-európai 
együttműködésének szervezése során.
Az európai vaskultúra útja magyarországi szakaszának szervezése a barokk-konferenciákkal 
párhuzamosan indult olymódon, hogy a Központi Kohászati Múzeumot pártoló Baráti Társaság 
vezetője, D r ó t o s  L á s z l ó  vállalkozott a miskolci szervezési központ irányítására. A Miskolci 
MTESZ Székház vezetője, K r iz s á n  J ó z s e f  támogatta a kezdeményezést és ennek eredményeként 
2000.05.18-án megtarthattuk a magyar vaskultúra útja szervezésének indító konferenciáját. A kez­
deményezés 25 miskolci és Miskolc környéki intézmény és közigazgatás támogatását nyerte meg, 
így az OMBKE Történeti Bizottsága által létrehozott munkacsoport ilyen támogatással kezdhette 
a hazai vaskultúra utak szervezetének kiépítését. A következő évben, 2001.06.31-én az Egerben 
megtartott Barokk-konferencia napirendjén már önálló szekcióülés keretében a környező orszá­
gok képviselői előtt ismertették a magyar kezdeményezést. Az osztrák, lengyel, szlovák és román 
(erdélyi) képviseletek elfogadták az együttműködésre való felkérést és aláírásukkal biztosították a 
miskolci munkacsoportot arról, hogy a kezdeményezést elfogadják és a vaskultúra utak szélesebb 
körű kiépítésében részt kívánnak venni.
A következő évben az Európai Vaskultúra Utak (Europäische Eisenstraße) Leobenben 
(Donawitz) megtartott nemzetközi munkaülésén kimondták, hogy az OMBKE Munkacsoportja 
által szervezett tevékenységhez a környező országokból csatlakozott minden egyesületi és intéz­
ményi egységet egyenjogú tagnak ismernek el.
További pályázati támogatással a miskolci szervezési csoport újabb konferenciát rendezett, 
amelyen már a szlovén szakmai képviselet is csatlakozott. A konferencián tablós kiállítás mutatta 
be a vaskohászat technikai emlékeit. Az anyagot vándorkiállításként több városban bemutattuk. 
Közben a vaskultúra utak szervezése felkeltette más ipari ágazatok érdeklődését, és azok hasonló 
nemzetközi kapcsolatokban való részvételre jelentkeztek. Ezt követően 2005-ben újabb pályázati
183
10.23716/TTO.17.2010.32
támogatás lehetővé tette egy magyarországi Ipari Örökség térkép kidolgozását. A térkép a magyar 
vaskultúra hazai útvonala mentén tüntette fel az ipari örökség emlékeit. A térkép az Országos Tu­
risztikai Központ által kijelölt régiókhoz igazodik, mindamellett azzal jelzi minden irányba mu­
tató koordinációs nyitottságát, hogy a határokat elérő útvonalak nyilakban végződnek, amelyek 
egyrészt a már meglévő, másrészt a kiépítésre váró kapcsolatokra utalnak.
A következő évben az ipari örökség témaköre önálló nemzetközi szervezetté fejlődött és Miskolc 
városának, a MTESZ Elnökségének, a Mérnökkamara, valamint a Bay-Logi Intézetnek támogatá­
sával projekt készült, amelyet az európai kultúrutak nemzetközi igazgatóságának megküldték. A 
projektet a luxemburgi igazgatóság jónak minősítette és arról a polgármesternek küldött válaszá­
ban bátorítólag nyilatkozott. Még ugyanebben az évben, tehát 2006. szeptember 27-29-én a Kassai 
Műszaki Múzeum nemzetközi konferenciát rendezett, amelynek programjában a vaskultúra és az 
ipari örökség szakmai tartalma együtt szerepelt. A kassai szervezők elfogadták a TTB koordinátora 
által ajánlott Együttműködési Megállapodás szövegét, és azt a magyar mellett szlovákra és németre 
fordítva ünnepélyesen aláírták a nemzeti küldöttségek vezetői. Utólag a lengyel, szlovén és romá­
niai képviseletek is aláírták a saját nyelvükre fordított megállapodást, amelyet a MTESZ Honlapján 
hat nyelven helyeztünk el. Ehhez csatlakozik, ugyancsak hat nyelven az együttműködés szellemét 
röviden kifejező jelmondat: „A jóindulattal együttműködő nemzetek előbbre juthatnak, mint egy­
mást gáncsolva külön-külön.”. Még ez évben, október 5-én Luxemburgban a 8 országra kiterjedő 
koordinációs tevékenység elismeréseként ünnepélyesen átadták a Közép-európai Vaskultúra, (azaz 
Mitteleuropäische Eisenstraße: MEES) néven elismert kultúr-út szervezetét. A követkető év elején 
a luxemburgi intézet azt javasolta, hogy a 8 országos szervezet alakuljon át nemzetközi egyesületté.
Ennek alapján 2007-ben megkezdődött a Közép-európai Vaskultúra utak szakmai szerveze­
tének nemzetközi egyesületté szervezése. Ehhez alapszabályt kellett kidolgozni, amelyet aztán az 
egyesület működési telephelye szerinti cégbíróság és rendőrség hitelesít. A MEES példáját követ­
ve az Ipari Örökség szervezete is megkezdte egyesületté alakulásának szervezeti kidolgozását. Ezek 
eredményeképpen mindkét közép-európai szervezet egyesületté alakulásának előkészítése pár­
huzamosan haladt. így aztán 2008 tavaszán csaknem egyidejűleg megalakult Leoben Központtal 
a MEES egyesület és Miskolc központtal a Közép-európai Ipari Örökség Útja Egyesület. Mindkét 
nemzetközi egyesület 2009-ben megtartotta első közgyűlését, és az ezt követő elnökségi üléseken 
hozott határozatok alapján megkezdődött a 2010. évre az egységes közös munkaprogram kidolgo­
zása. Ezen túlmenően a Közép-európai Ipari Örökség Egyesület tudományos tanácsának javaslata 
alapján megkezdődött a nemzetközi közép-európai egyesületek közös történelmi múltját össze­
fogó vaskohászati breviárium kidolgozása, amelynek 2010 végére tervezett kiadása lesz a közép­
európai együttműködés első közös munkája. Ezzel teljesen egyező hatású volt Szlovénia évezredes 
vaskohászati emlékeinek bemutatása vándorkiállításként 2009 augusztusában Zalaegerszegen, az 
Olajipari Múzeumban. Minderre azért van szükség a műszaki értelmiség közép-európai együtt­
működésének programjában, mert a nyugati tudomány- és technikatörténet-írás számára fehér 
folt vagyunk. Ezt a következő példa szemlélteti.
2000-ben megjelent Münchenben C h .V .D o r e n  Geschichte des Wissens című könyve. (Eredeti 
angol cime: History o f Knowledge,/1991/). A könyv 344. oldalának utolsó bekezdésében foglalko­
zik az általános geometriával olyan megfogalmazásban, miszerint az 1870 után vált ismertté W.K. 
C l if f o r d  és H. P o in c a r é  munkái nyomán, de nem tud B o l y a it ó l  De a könyv nem tud Je d l i k - 
ről, sőt a D é r i - B l á t h y - Z ip e r n o w s k y  trióról sem. Nyilvánvaló, hogy a nyugati országokban a 
tankönyveket is így írják és így tanítanak. A TTB által koordinált közép-európai együttműködés cél­
ja, hogy a regio tudomány es technikatörténeti eredményeit több nyelven ismertté tegye. Tudomásul
kell vennünk azonban, hogy a MTESZ ennek a TTB-által kifejtett koordinációs tevékenységnek 
egyre kevesebb támogatást nyújt.
Mindezek a törekvések az Európa Tanács több mint 20 évvel ezelőtti célkitűzésének, az Euró­
pai Kulturidentitás kialakításának irányába hatnak. Remélhető, hogy a műszaki értelmiség által
184
10.23716/TTO.17.2010.32
elfogadott, egyenjogúságon alapuló együttműködés szellemében valamikor az Unió országaiban 
szomszédosán és keveredetten együtt élő népeket egyenjogúaknak fogják elismerni, majd ezen ke­
resztül minden itt élő nemzet érzésében és tudatában létrejöhet az európai kultúridentitás.
HUÀMK OaöKMCI
1. kép. A Magyar Vaskultúra Útja 
A nyilak a kapcsolatok irányait mutatják a jövőbeni koordinációhoz
Picture 1. The Hungarian „Iron trail”
The arrows show the directions o f  contacts to future coordination
TU<- < /»unt il of fiufOfK award«' 
/> C onwít de V l titn fte  décerne iMteÈ \
t<> th c  f .u ro jM  a n  I r o n  T ra iJ  in  C e n t r a l  E u ro p e  
à la Route (tu F e r  en F u r ope Centrale
Ok { rfttfuatk'iî’ f.uftupl Houîc (>! flic Mirojx.
Uâ mention »ftfttéw irt a tttu rH  du (unst il dv IT.ttrttjie*
Donc- ai Strasbourg 
J tiit a  Stta ie 3 ?
BWI'. . ..g (HM*
11 /] « ;
2. ábra: „Az Európa Tanács Kulturális Útjai" diploma, melyet 
a Közép-Európai Vaskultúra Útjai elnyert 
Picture 2. The certificate „Cultural Routes o f  the Council o f  Europe” 
awarded to the Iron Trail in Central Europe
185
10.23716/TTO.17.2010.32
Európai kulturális utak listája (2009)
Sorszám A út neve Sorszám Az út neve
1 Zarándokút Santiago de Compostelába 18 Népszerű fesztiválok és szokások
2 Via Francigena zarándokút 19 Élő művészet és európai identitás
3 A vidéki élet útjai 20 TH "  9 • • /  aFöníciai ut
4 Selyem- és textilutak 21 Cigányok útja
5 Barokk utak 22 A humanizmus útja
6 A szerzetesrendek hatásának útjai 23 Wenzel és Vauban út
7 Kelta utak 24 Al-Andalúz öröksége út
8 Mozart út 25 Az északi fény útja
9 Schickhardt út 26 Az európai felfedezések városának útja
10 Viking utak 27
/  —  . . . ------- . . ..
Via Regia
11 A Hanza-városok útja 28 A román stílusú művészet európai útja
12 A parkok és kertek útjai 29 Via Carolingia
13 A kasztíliai (spanyol) nyelv terjedésének útja 30
A közép-európai 
vaskultúra útja
14 Szent Márton útja 31 Don Quijote
15 A zsidó örökség útja 32 A vándorlások örökségének útja
16 A Cluny mozgalom európai helyszínei 33 Szent Mihály útja
17 Az olajfák útja 34 A vaskultúra útja a Pireneusokban
A szerző címe:
Laár Tibor koordinátor 
1119 Budapest,
186
10.23716/TTO.17.2010.32


A MTESZ Tudomány- és Technikatörténeti

Bizottsága és a közép-európai kultúrutak

Török, Tibor

Az ember evolúciója a kisközösségektől a birodalmakig

Bölöni, János

„Hol az a táj szab az életnek teret,
Mit az Isten csak jókedvében teremt”
Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből
2003 – 2009
A kötetet szerkesztette:
Molnár Csaba – Molnár Zsolt – Varga Anna
MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete
Vácrátót
2010
135
I. MÉTA-TúrA 
2003. október 18–24.
A fafajösszetétel változatossága a dolomit hegyeken
Bölöni János
A Dunántúli-középhegység mészkőből és/vagy dolomitból álló részein gyakran tapasztalni, hogy a nö-
vényzet összetétele többé vagy kevésbé eltér az általunk megszokottól, elvárttól. Ez különösen a déli 
részeken kifejezett. Erről kísérelek meg egy példán, illetve itt csak ennek egy kiemelt részletén keresz-
tül képet adni. A megközelítés alapja a fafajösszetétel, mivel ez igen jól jelzi a vegetáció változatosságát, 
sokszor átmeneti jellegét. A vizsgált terület a Keleti-Bakonyban, a Tési-fennsík déli részén található. Az 
alapkőzet dolomit, a klímában Tés – Várpalota között igen erős klimatikus grádiens figyelhető meg: az 
éves átlagos középhőmérséklet 9-ről 10 °C-ra nő, ugyanakkor az átlagos csapadék 730 mm-ről 560-ra 
csökken. A domborzatot lapos tetők és a köztük lévő meredek oldalak, mély völgyek jellemzik.
A fafajösszetétel elemzéséhez zárt erdőben, 1999–2002 között készült felvételeket használtam, 
ahol a fafajok arányait százalékosan becsültem. Terepi tapasztalataim azt valószínűsítették, hogy a fel-
vételek fafajösszetétel szerinti csoportosítása szabályos, jól elkülönülő csoportokkal nem lesz lehetsé-
ges: lesznek egyértelmű, jól elváló típusok és ezek közötti átmenetek.
A nagy számú felvétel áttekintésére először ordinációt használtam, amely egy közel háromszög 
alakú, csaknem teljesen homogén pontfelhőt adott. Az eredményt megpróbáltam áttekinthetőbbé 
tenni azáltal, hogy egyes fafajokat összevonva, fafajcsoportokat képeztem. Azok a fafajok kerültek egy 
csoportba, amelyek ökológiai igénye hasonló, tehát mintegy helyettesítik egymást, és gyakran fordul-
nak elő nagyobb mennyiségben együttesen is. A kialakított fontosabb csoportok a következők:
Hegyi juhar csoport: olyan fafajok, amelyek szinte kizárólag bükkösökben (vagy hasonlóan hűvös-
párás élőhelyeken) fordulnak elő, többnyire kisebb arányban – Acer pseudoplatanus, Ulmus glabra;
Bükk: Fagus sylvatica;
Gyertyán csoport: olyan fafajok, amelyek lombja erősen árnyaló, bükkösökben és tölgyesekben is 
jellemzőek lehetnek – Carpinus betulus + Cerasus avium;
Magas kőris-hárs csoport: legalább időszakosan üde erdők nagyobb ökológiai tűrőképességű fafa-
jai – Fraxinus excelsior, Tilia spp., Acer platanoides, A. campestre;
Vadgyümölcsök: inkább fényben gazdag erdőkben, kisebb arányban vagy szálanként előforduló, 
húsos termésű elegyfák – Sorbus torminalis, S. domestica, Pyrus pyraster, Malus sylvestris;
Lisztes berkenyék: sziklás erdők jellemző fafajai – Sorbus aria, S. graeca, S. bakonyensis;
Kocsánytalan tölgy: Quercus petraea;
Csertölgy: Quercus cerris;
Molyhos tölgy: Quercus pubescens;
Virágos kőris: Fraxinus ornus.
A további fafajokat – mivel azok a felvételek kisebb, mint 3%-ában szerepeltek – nem vettem fi-
gyelembe. Az így kissé összevont adatokra elvégzett ordináció azonban az előbbihez teljesen hasonló 
képet mutatott, ami azt valószínűsítette, hogy az előzetesen feltétezettek szerint nem, illetve nem ki-
zárólag jól elváló csoportokat alkotnak a felvételek a fafajösszetétel szerint.
Az adatszerkezet további feltárásához, a legfontosabb csoportosulások felismerésére különféle cso-
portosító eljárásokat, illetve az ezek segítségével kapott csoportok egybevetését próbáltam ki. Így 
minden felvételhez 7 db csoportot rendeltem, és elvégeztem ezek összehasonlítását. A többféle eljárás 
meglehetősen eltérő eredményt adott, ugyanakkor a legfontosabb összefüggések jól láthatóvá váltak. 
A felvételek részben többé-kevésbé homogén csoportokba, részben összetett, de jól felismerhető át-
meneti sorokba (sorozatokba) rendeződnek. Ezek egy részét a különféle osztályozási eljárások is jól 
„megmutatták”, másokat csak részben.
A csoportokat olyan fafaj vagy fafajok jellemzik, amelyek termőhelyi igénye határozott, és vi-
szonylag szűk spektrumot fog át. Ez lehet egyetlen vagy olyan fafajok együttes előfordulása, amelyek 
termőhelyi igényei közel állnak egymáshoz. A sorozatokat eltérő és/vagy kevésbé szigorúan megha-
136
tározott termőhelyi igényű fafajok különféle arányú kombinációi alkotják, ahol az üde árnyas és a 
fényben gazdag, száraz erdők különféle fafajai alkotnak elegyes állományokat. Elegyarányaik igen tág 
határok között változhat, így a sorozatok egyik „vége” összefolyik valamelyik csoporttal.
E csoportokba, illetve sorozatokba már a felvételek nagyobb része (többé-kevésbé) egyértelmű-
en besorolható, de még ekkor is marad jónéhány felvétel, amely ezek között a csoportok – soroza-
tok között is köztes helyet foglal el (nem sorolhatók be egyértelműen egyetlen ilyenbe – ezeket jelen 
esetben, az áttekinthetőség kedvéért mégis besoroltam abba a csoportba vagy sorozatba, ahová talán 
leginkább tartozik). A sorozatok – csoportok határa nem éles, e határok többnyire félig-meddig mes-
terségesek, amelyeket gyakran kicsit máshol is meg lehetett volna húzni. A csoportokba, illetve so-
rozatokba osztás után kapott eredmény azonban elég jól érzékelteti, hogy mi az arány az adott mód-
szerrel és feltételekkel besorolható és az alig vagy nem besorolható állományok között. Jól jelzi, hogy 
fafajösszetétel szempontjából mennyire összetett, sőt bonyolult a terület vegetációja: a felvételek ne-
gyede még igen lazán meghatározott csoportokba is csak nehezen illeszthető. A következőkben a cso-
portok és sorozatok rövid jellemzését adom.
Csoportok
I. Bükkösök. Az alig elegyes, Fagus sylvatica uralta állományok tartoznak ebbe a csoportba, a bükk 
elegyaránya eléri a 70%-ot, egyetlen elegyfa aránya sem haladja meg a 25%-ot. A leghomogénebb 
csoport, a csoportosító eljárások is egységesen kezelték. Biológiailag is jól indokolható csoport: olyan 
fafaj egyeduralma jellemzi, amely érzékeny a termőhelyi tényezőkre (különösen az éghajlatra), és 
gyakran alkot természetes körülmények között is elegyetlen vagy csaknem elegyetlen állományokat.
A részletesen vizsgált területen szinte kizárólag meredek északias kitettségű lejtőkön és mély völ-
gyek alján előforduló csoport, de a fennsík déli letörésétől csak egy gerinccel (pontosabban hegyhát-
tal) északabbra már enyhe lejtésű tetők északias részén is megtalálható – ahol még különféle emberi 
hatásokra meg nem változott a fafajösszetétel. A bükk egyeduralma miatt belső változatossága kicsi; 
lehetne, de nem érdemes az alkalmazott léptékben további csoportokra bontani. A IV. bükk – magas 
kőris-hárs – gyertyán sorozattal folyamatos átmenet köti össze (a bükk elegyaránya alapján).
II. Kocsánytalan és csertölgy uralta állományok. A csoportosító eljárások által is alapvetően egysé-
gesen meghatározott, hazánkban nagy területen gyakori és jellemző fafajkombináció. A két tölgyfaj 
együttes aránya eléri a 80%-ot és egyetlen elegyfafaj aránya sem haladja meg a 15%-ot (de csak ki-
vételesen több 10%-nál). A csoportot a határozottabb termőhelyi (elsősorban talaj) igényű Quercus 
petraea s.l. jobban meghatározza, mint a területen szinte bárhol előforduló Qu. cerris. Az elegyetlen 
cseresek a Dunántúli-középhegység nagy részén a termőhelyről kevés információval szolgálnak, így a 
csertölgy uralta állományok hovatartozása számos kérdést vethet fel, amit az előforduló elegyfajok és 
a gyepszint segíthet eldönteni.
Termőhelyi adottságokhoz jól köthető csoport. Többnyire déli kitettségben, nem túl meredek lej-
tőkön, mélyebb termőrétegű talajon találjuk, ahol a dolomiton kívül illetve olykor helyett valamilyen 
más kőzet is részt vesz a talaj kialakításában. Ha a lejtő meredeksége vagy a talaj váztartalma nő, akkor 
többnyire a következő csoport váltja fel.
III. Molyhos tölggyel jellemezhető állományok. Három szubmediterrán elterjedésű, melegkedve-
lő fafaj (Quercus pubescens, Qu. cerris, Fraxinus ornus) uralta, többnyire elegyes állományok. A három 
fafaj elegyaránya tág határok között változhat, de a molyhos tölgyé eléri az 5%-ot, a cseré pedig nem 
haladja meg a 85%-ot. Az egyéb fafajok közül a kicsit is vízigényesek összesített aránya nem haladja 
meg az 5%-ot. Az előző csoporthoz hasonlóan hazánkban a meleg, délies oldalakon gyakori, jellem-
ző fafajkombinációk.
A vizsgált területen a legnagyobb kiterjedésben előforduló csoport, állományai a meredek déli ol-
dalak sekély talaján, elsősorban a lejtők alsó részén találhatóak. Minél meredekebb az oldal, annál 
magasabbra hatol, a Mórocz-tető igen meredek oldalán kivételesen eléri az 500 m tszf. magasságot, 
míg az enyhébben lejtő Bér-hegyen a 450 m-t.
137
Sorozatok
IV. Bükk – magas kőris-hárs – gyertyán sorozat. Elsősorban vízigényes, üde erdei fafajok alkotják, 
a legfontosabbak a Fagus sylvatica, a Fraxinus excelsior, az Acer és a Tilia fajok, a Carpinus betulus. 
Többnyire elegyes állományok, de a bükk kivételével csaknem valamennyi fafaj egyeduralkodó is le-
het (elegyaránya meghaladja a 75%-ot). A tölgyek aránya nem haladja meg a 15%-ot. Többnyire 
árnyas, bükkös jellegű erdők, de lehetnek fényben gazdagabb állományok is (elsősorban a Fraxinus 
excelsior uralta foltok). Az árnyas bükkösöktől a fényben gazdagabb, de tölgyekben szegény, elegyes 
erdők felé mutató átmeneti sor. Az elegyetlen bükkösök és a bükköt alig tartalmazó, a bükkösök 
elegyfái által alkotott állományok közötti sorozat tulajdonképpen két sorozatot foglal magába. Az 
egyikre a bükk és a gyertyán a jellemző, a másikra a bükk és a magas kőris-hárs csoport fajai. Termé-
szetesen ez a két „alsorozat” sem válik el élesen egymástól.
Északias oldalakon, akár a tetők közvetlen közelében, valamint völgyek alján fordul elő. A fenn-
sík letörésének déli peremét adó tetősoron csak északias, kissé északabbra azonban már nem meredek 
oldalakon akár délies kitettségben is megjelenhet.
A bükköt jelentősebb arányban tartalmazó állományok tetőkön, illetve ezek közelében, északias 
kitettségben találhatóak leginkább. Többnyire mozaikosan, de kis arányban magas kőris uralta fol-
tokkal keverednek. A fennsík déli peremét alkotó lapos gerincen, tetőkön a magas kőris-hárs csoport 
fajai által uralt, gyakran több gyertyánt, mindig kevesebb bükköt tartalmazó részek többnyire a bük-
kösebb állományoktól délebbre, a tetőkön vagy nyugati oldalakban, illetve völgyek alján jelennek 
meg leginkább. Kicsit északabbra ezek a típusok már déli oldalakban is előfordulnak.
Mindezt összegezve, úgy tűnik, hogy a bükkösök egy nedvességi gradiens mentén az elegyetlen 
bükk állományok felől fokozatosan a magas kőris-hárs csoport fajai által uralt állományokban men-
nek át. Ezt az átmenetet, illetve a bükk elegyarányának a csökkenését gyorsíthatja a domborzat és a 
talaj (völgyek alján, meredek oldalakon) és az emberi hatások (szinte bárhol).
V. Bükk – csertölgy – magas kőris-hárs csoport. Az árnyas, üde és a fényben gazdag erdők kö-
zötti mindig elegyes átmeneti sor, ahol az egyik végen a Fagus sylvatica, a másikon a Quercus cerris 
az uralkodó fafaj (60%), „középen” pedig gyakran a Fraxinus excelsior a leggyakoribb (55%-ig). A 
magas kőris-hárs csoportból a magas kőris nagyobb arányú jelenléte a jellemző. Valószínűsíthető-
en erős emberi hatásra létrejött fafajösszetétel sorozat. Egyik (árnyasabb, üdébb) végét a cser ele-
gyes bükkösök, másikat (fényben gazdagabb, szárazabb) a bükk elegyes cseresek, „közepét” a bükk-
magaskőris-cser állományok alkotják. Tetőkön, északias kitettségű hegyoldalakon található sorozat, 
gyakran bükkelegyes, de cser nélküli állományokkal érintkezve.
VI. Bükk – virágos kőris sorozat. Két teljesen eltérő klímaigényű fafaj, a hűvös-párás éghajlatot 
kedvelő Fagus sylvatica és a melegkedvelő Fraxinus ornus – a Dunántúli-középhegységre jellemző – 
elegye alkotja ezt a sort. ritka, de jól elváló sorozat, a bükkösöket köti össze a zárt sziklagyepekkel. 
Kizárólag északias kitettségben, igen sekély, sziklás talajon, szórványosan, az oldal közepe táján talál-
hatók állományai.
VII. Kocsánytalan tölgy – magas kőris-hárs – bükk sorozat. A bükkösök és a Quercus petraea s.l. 
uralta erdők közötti átmeneti sorozat, ahol a magas kőris-hárs csoportból a hársak nagyobb arányú 
jelenléte a jellemző, a kocsánytalan tölgy gyakori, a csertölgy viszont ritkább (aránya csak kivétele-
sen haladja meg a kocsánytalan tölgyét). Gyakran igen elegyes állományok. A kocsánytalan tölggyel 
elegyes bükkösöktől a bükk-magas kőris-hárs-kocsánytalan tölgy alkotta állományokon keresztül a 
kevés magas kőrist és/vagy hársat tartalmazó kocsánytalan tölgyesek felé „haladó” elegyes erdők soro-
zata. Az állományok részben a bükk arányával jellemezhetők, ennek csökkenésével párhuzamosan nő 
a kocsánytalan tölgy – magas kőris-hárs arány szerepe.
A fennsík legszélén déliesen kívül bármilyen fekvésben előfordulhatnak, ettől kissé északabbra 
azonban már főleg a délies oldalak erdei. Jellemzően a hegyoldalak közepén, domború felszínfor-
mákon alakulnak ki ezek az állományok, ahol a talaj vízgazdálkodása éppen ezért száraz, de a klíma 
nem az (illetve nem annyira, mint a déli letörés déli oldalának és hegylábnak az éghajlata). (Ma már) 
többnyire meredek oldalakon találhatóak, nem ilyen lejtfokú területeken csak akkor, ha azok igen 
nehezen megközelíthetőek.
138
VIII. Gyertyános-kocsánytalan tölgyesek. Carpinus betulus és a Quercus petraea s.l. elegye alkot-
ta, az árnyas és a fényben gazdag erdők közötti átmeneti jellegű, hazánkban (is) máshol kiterjedt ál-
lományokat alkotó fafajösszetétel típus. A Dunántúli-középhegységben – így a részletesen vizsgált 
területen is – gyakori, állományalkotó fafaj lehet a csertölgy is, aránya helyenként meghaladhatja a 
kocsánytalan tölgyét (sőt kivételesen helyettesítheti is azt). A gyertyán (esetleg a gyertyán és a bükk) 
aránya eléri a 20%-ot.
A Tési-fennsík déli részén termőhelyhez kötött sorozat. Kizárólag mélyebb, nem dolomit alapkő-
zetű völgyek, völgyelések alján található, a déli, hegylábi részeken.
IX. Magas kőris-hárs – molyhos tölgy – csertölgy sorozat. A fényben gazdag, száraz erdők 
és a félszáraz-üde, félig-meddig árnyas erdők közötti átmeneti sor, két melegkedvelő, szárazságtűrő 
tölgyfaj (Quercus pubescens, Qu. cerris) és két nedvességigényesebb fafaj (Tilia platyphyllos, Fraxinus 
excelsior) különféle arányú elegye alkotja. A nagylevelű hárs és a magas kőris (esetleg a gyertyán és/
vagy a bükk) összesített aránya meghaladja a 20%-ot (de elérheti a 80%-ot is). Az elegyes, üde jelle-
gű erdők és a molyhos tölgyesek, illetve kisebb mértékben a cseres-kocsánytalan tölgyes állománytí-
pusok közötti átmeneti sorozat. Magán a sorozaton belül is két jelentősebb – egymástól „független” 
– irány figyelhető meg:
1. A magas kőris-hárs csoport fajainak aránya 5-ről 60% fölé emelkedik;
2. A cser- és a molyhos tölgy aránya is jelentősen eltérő lehet, mindkét fafaj lehet sokkal gyako-
ribb a másiknál.
A fennsík déli peremén nagyobb mennyiségben délies oldalak felső részén, tetőkön, illetve ezek 
közelében találhatók az ilyen összetételű faállományok. Alacsonyabb tengerszint feletti magasságban 
is előfordulnak, de ekkor már északiasabb lejtőkön. A déli peremtől északra is megjelennek, kiemel-
kedő tetők meredek, délies letörései felett vagy az oldalakban.
X. Molyhos tölgyes és kocsánytalan tölgy-cser csoport közötti átmenet, tulajdonképpen soro-
zatot alkotnak a két csoport között: vagy olyan felvételek, ahol jelentősebb a kocsánytalan és a moly-
hos tölgy aránya (és többnyire a cser is gyakori), vagy olyan csertölgy uralta erdők, ahol – bár igen 
kis mennyiségben – a másik két tölgyfaj is előfordul. A magas kőris-hárs és/vagy a gyertyán aránya 
5% alatti.
139
Összefoglalva: a faállományt kizárólag faji összetétele alapján vizsgálva, a következő általánosabb, 
átfogóbb megállapítások tehetők. Viszonylag kevés a „tiszta” fafajösszetételű felvétel (csoportok, 729 
db, 38%). Ezek azok az állományok, amelyek jól különválnak a többitől. Ezek egy hűvös-nedves – 
száraz-meleg grádiens mentén találhatók. A hűvös-nedves véget az elegyetlen vagy csaknem elegyet-
len bükkösök alkotják. Ezek tetők északi részén, északias kitettségű lejtőkön találhatóak. A másik 
végponton két csoport található, amelyek a domborzat, a talaj típusa, termőrétegének vastagsága sze-
rint válnak szét. A meredek, sekély talajú, déli kitettségű lejtőkön egy molyhos, a kevésbé meredek 
oldalakon, mélyebb talajon egy kocsánytalan tölgyben gazdag csoport figyelhető meg. 
A többi felvétel változatos átmeneti sorozatokat alkot (1188 felvétel, 62%). Vannak olyanok, 
amelyek közelebb álnak valamelyik „tiszta” fafajösszetételű csoporthoz, de a többség inkább ezek kö-
zött helyezkedik el. Bár ezek faji összetétele, a legfontosabb alkotó fafajok kombináció szerint igen 
eltérő lehet, annyiban igen hasonlóak egymáshoz, hogy az előbbi száraz-meleg, illetve hűvös-nedves 
végpont között találhatóak. Ezek lehetnek közelebb valamelyik végponthoz, de állhatnak „félúton” a 
bükkösök és a tölgyesek között. Hasonlóan nagy változatosságot és sok átmenetet tapasztalunk akkor 
is, ha a vizsgálatba a felvételek teljes fajkészletét bevonjuk.
A mellékelt térképen a csoportok és sorozatok elterjedése látható, a vizsgált terület egy részén 
(Mórocz-tető – Bér-hegy – Téses-tető – Öreg Futóné).
VI. MÉTA-TúrA 
2006. április 27. – május 1.
Példák a mészkedvelő, a cseres-kocsánytalan  
és a gyertyános-kocsánytalan tölgyesek állandó  
(III–V konstanciájú) fajaira, cönológiai tabellák alapján
Bölöni János (szerk.)
A zárójelben szereplő értékek a cserjeszintre vonatkoznak.
Mészkedvelő tölgyesek (Vicio sparsiflorae-Quercetum pubescentis Zólyomi ex Borhidi et Kevey 1996):
Zólyomi 1958
Budai-hegység
Horánszky 1964
Visegrádi-hegység
Debreczy 1973
Balaton-felvidék
lomb- és cserjeszint    
Acer campestre III (V)  (III)  (IV)
Fraxinus ornus V IV (V) V (V)
Quercus cerris IV III V (III)
Quercus petraea V III
Quercus pubescens V III V (V)
Sorbus torminalis IV
Berberis vulgaris  (III)
Cornus mas  (V)  (V)
Cornus sanguinea  (IV)
Cotinus coggygria  (V)
Crataegus monogyna  (III) III  (V)
Crataegus laevigata  (III)  (V)
Euonymus verrucosus  (V)  (V)
Ligusrum vulgare  (IV)  (IV)
Prunus spinosa  (IV)
Rhamnus catharticus  (IV)


A fafajösszetétel változatossága a dolomit hegyeken

Óvári, Miklós

„Hol az a táj szab az életnek teret,
Mit az Isten csak jókedvében teremt”
Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből
2003 – 2009
A kötetet szerkesztette:
Molnár Csaba – Molnár Zsolt – Varga Anna
MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete
Vácrátót
2010
187
III. MÉTA-TúrA 
2004. október 19–24.
Aligvár
Óvári Mikós
A dél-zalai aligvári tető tulajdonképpen tudatos kutatómunka során került újra felfedezésre. (Aligvár 
lényegében nem önálló község, közigazgatásilag Szemenyecsörnye része.) Kezdő, amatőr botanikus 
koromban téli estéken a Zaláról rendelkezésre álló egyetlen flóramű, a Károlyi Árpád-Pócs Tamás ál-
tal összeállított „Dél-nyugat Dunántúl flórája” c. mű fénymásolatait lapozgatva a terület növényta-
karójának jellemzésénél bukkantam az alábbi mondatra:: „Dél-Zalában, dombtetők déli expozíciójú 
részein érdekes, cönológiailag még kellően nem kikutatott mészkedvelő tölgyesek vannak. Korona-
szintjükben a Quercus petraea mellett tömeges a Fraxinus ornus, gyepszintjükben Ophrys, Angelica 
verticillaris (Peucedanum verticillare), Senecio ovirensis élnek.” A leírás igencsak felvillanyozta képze-
letemet, s „Aligvár-tam”, hogy a kitűnő fajokkal – még bangóval is! – kecsegtető területet bejárjam. 
Csapongó képzeletemben a Szárhalmi-erdőhöz hasonló termőhely képe jelent meg. A következő má-
jusban aztán jártam is a dél-zalai erdőket, de a zárt, katedrálisszerűen boltozódó, égre törő bükkösök-
ben, tölgyesekben sehogy nem került meg álmaim erdeje, sőt a fajkészlet – nyilvánvalóan – egész más 
volt. Azon a nyárelőn a Turjánvidéken is jártam, ahol végre megláttam az Ophrys-t, s egyből tudtam, 
hogy eddig rossz helyen kerestem. Itthon a szőlőhegyek szekunder szálkaperjéseit végigjárva végre si-
került sokhelyütt megtalálnom; s így bukkantam rá az aligvári tetőre is. 
A „megvilágosodás” következtében felismertem, hogy igazából nem az erdőkben, hanem a köz-
tük lévő tisztásokon kell keresni az említett gyepeket. Így a Dobriból Letenye felé haladva már az 
országútról megláttam a kis dombtetőt, s éreztem, hegy ott „valami” van. A dombtetőre felkapasz-
kodva rögtön tudtam, hogy ez a Pócs-Károlyi által említett hely; a leírásban foglaltak ráillettek. A 
Mura-síkról hirtelen emelkedő, változatos geomorfológiájú dombsoron a jelzett növények több he-
lyütt ma is megtalálhatók (pl.: Tornyiszentmiklós, Murarátka), de ilyen teljességben sehol másutt. A 
terület dombtetői expozícióban található. Cönológiailag leginkább a Lino tenuifolio-Brachypodietum 
pinnati (Dostál 1933/Soó 1971) –hoz áll a legközelebb. Emellett igen érdekes a tetőn a Molinia 
arundinacea fáciesként való megjelenése – ez egyébként a hasonló zalai termőhelyeken gyakorta meg-
figyelhető. A Pinus sylvestris pionírként jön föl; jelenléte igen érdekes, ugyanis a közleményben leírt 
fajokon túl több más kitűnő növény (Linum flavum, Prunella grandiflora, Dianthus giganteiformis, 
Anacamptis pyramidalis, Orchis militaris, O. tridentata) előfordulása az észak-zalai sárgalenes reliktum 
erdeifenyvesekkel (Lino flavo-Pinetum sylvestris) mutat rokonságot. A gyepszintben a sztyeppek és 
mezofil gyepek jellemző fajai közül is sok megtalálható: Juniperus communis, Cornus sanguinea, Aster 
amellus, A. linosyris, Spiranthes spiralis, Centaurea spinulosa, Dianthus giganteiformis, Gymnadenia 
conopsea, Linum tenuifolium, O. morio, Hypochoeris maculata, Peucedanum oreoselinum, P. cervaria, 
Seseli annuum, Asperula cynanchica, Orobanche lutea, Anthericum ramosum, Serratula tinctoria, 
Thesium linophyllon, Chrysanthemum corymbosum, Hieracium umbellatum, H. bauhinii, Polygonatum 
odoratum, Campanula glomerata, C. persicifolia.
A társulások közül a rokon Cirsio pannonici-Brachypodion pinnati (Hadac és Klika 1944) is megta-
lálható, mely köztudottan irtásrét eredetű, egykori gyertyános tölgyesek, ill. melegkedvelő tölgyesek 
helyén kialakult mezofil-szubxerofil társulás. A Cirsium pannonicum mellett jellemző a Brachypodium 
pinnatum, Briza media, Carex caryophyllea, C. flacca, Centaurea spinulosa, a színező elemek a már em-
lített fajkészletből valók. 
Összességében a területről elmondható, hogy a Zalai-dombság egyik legszebb, fajgazdag fennma-
radt gyepfoltja, mely csodával határos módon túlélte az egykori igen aktív időszakot, mikor szinte 
minden területen szőlőművelés folyt. Talán kultikus hely volt (pl.: akasztódomb), de a legvalószí-
nűbb, hogy az igen száraz termőhelyen nem látták értelmét a művelésnek. Ezt támasztja alá, hogy a 
dombot alkotó homokon és löszköpenyen a csapadék hamar átszivárog, a megeredő akáccsemeték 
2-3 éves korukra elszáradnak.


Aligvár

Szabados, K.

Stojšić, V.

Perić, R.

Bózsa, P.

„Hol az a táj szab az életnek teret,
Mit az Isten csak jókedvében teremt”
Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből
2003 – 2009
A kötetet szerkesztette:
Molnár Csaba – Molnár Zsolt – Varga Anna
MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete
Vácrátót
2010
245
X. MÉTA-TúrA 
2008. május 17–23.
Threatened steppe fragments in Backa (Vojvodina)
Szabados K., Stojšić, V., Perić, r. és Bózsa P.
Forrás:  Szabados K., Stojšić, V., Perić, r. és Bózsa P. (2007):  
Ugroženi stepski fragmenti u Bačkoj (Vojvodina). – I. Kongres biologa Srbije sa 
međunarodnim učešćem (KOBIS), Palić 24.-26. oktobar 2007. Poster
Methods: Conservation oriented survey of loess steppe habitat patches included the assessment 
of the patch area, the threatening factors and the presence of 15 rare/endangered species on the 
investigated localities (tab 1).
results:
- Slopes of Titel hill present the largest continual complex of loess steppes. The lowest values of 
the fragment size (less than 1 hectar) are found in the region of the Backa loess plateau. 
- Most of the steppe fragments are scattered along the steep loess slopes or between forest 
plantations. They are isolated and characterised by degraded natural vegetation. 
-The most common threatening factors are exotic plants invasions, establishment of forest 
monocultures and pollution from neigbouring fields. 
- Extremelly small steppe patches within wet meadows, field and road edges are proved to 
be refuges of rare plant species.
Graph. 
Correlation between the patch size (in 
hectars) and the number of rare plant spe-
cies.
Map. Investigated steppe fragments.


Threatened steppe fragments in Backa (Vojvodina)

Szabó, István

„Hol az a táj szab az életnek teret,
Mit az Isten csak jókedvében teremt”
Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből
2003 – 2009
A kötetet szerkesztette:
Molnár Csaba – Molnár Zsolt – Varga Anna
MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete
Vácrátót
2010
404
I. MÉTA-TúrA 
2003. október 18–24.
A Balaton nedvesparti növényzetének változása  
és a meder benépesülése az aszályos évjáratokban
Szabó István
A Balatonra eredetileg jellemző minerogén és organogén szukcessszió mintázatot Kárpáti I. és felesé-
ge ismertette, akik később az erősödő antropogén hatásra fellépő ruderális változásokat is megfogal-
mazták. Ma már a partvédőművek, zagyterek egyrészt megtörik a parti zóna Felföldytől ismert öveze-
tességét, másrészt ehelyett nem parti sávban, hanem partvonalban gondolkodnak az önkormányzati, 
igazgatási gyakorlatban. 
A vízszint ingadozása a Balaton történelmi, klimatológiai velejárója. A vízszint jelen csökkenését 
követő növényzeti változások első jele 2001 őszén a máriafürdői parttól 100 m-re kibukkanó dűne-
soron megtelepedő Chenopodium rubrum volt. A ligeterdő szintben Salix alba és Alnus glutinosa szá-
radás észlelhető. A bokorfüzes, magassásos és nádas szintben Solidago és nitrofrekvens Urtica dioica 
invázió a jellemző. A nádasban helyenként tömeges a Calystegia sepium és az Echinocystis lobata. A 
sekély vízben és a parti mocsárban a halobitás erősödésével hozható összefüggésbe a Bolboschoenus 
maritimus általános elterjedése.
Az új homokos, iszapos felszínek egyéves fajai: Erigeron annuus, Persicaria lapathifolia, Echinochloa 
crus-galli (brevi- et longiseta), Ranunculus scleratus, Tripleurospermum inodorum, Amaranthus blitoides, 
Amaranthus blitum, Chenopodium rubrum, Solanum nigrum, Datura stramonium, Bidens tripartitus, 
Bidens cernuus, Scirpus supinus, Sonchus asper, Sonchus oleraceus, Lactuca serriola (TH is), Brassica sp., 
Cyperus fuscus. Többévesek magoncai: Cirsium sp., Solanum dulcamara, Eupatorium cannabinum, 
Lycopus europaeus, Salix sp., Populus sp., Phragmites australis, Schoenoplectus lacustris, Typha latifolia, 
Typha angustifolia. Kifejlett évelők a több éve vízborítás nélküli mederben: Rorippa amphibia, 
Epilobium hirsutum, Rumex maritimus, Rumex conglomeratus, Alopecurus aequalis, Agrostis stolonifera, 
Bolboschoenus maritimus, Juncus tenuis, Alisma plantago-aquatica, Mentha aquatica, Plantago ma-
jor, Pulicaria dysenterica, Solidago canadensis, továbbá a felsorolt juvenilis alakok a Salix és a Populus 
kivételével. A hínárnövényzetből a Myriophyllum spicatum f. nana semiterrestris gyakori. A nádas 
(Phragmites australis) pusztulása és előretörése egyaránt megfigyelhető.
II. MÉTA-TúrA 
2004. április 29. – május 2.
Kiskörei-tározó (Tisza-tó) makrovegetációjának változása 
(1965–2004)
Szalma Elemér
Az elárasztás után a tározó (melynek összterülete 124 km2) növényfedettségének mértéke viszonylag 
gyorsan növekedett, ezzel gátolta a víztér hasznosíthatóságát, módosította a tározó eredeti funkcióját. 
A tározó, mint „vizes élőhely” felértékelődött, a területen egyre nagyobb szerephez jutott a természet-
védelem, és egyre jelentősebb lett az idegenforgalma.
A különböző funkciók kielégítéséhez elengedhetetlenül szükséges volt a tározó biológiai törvény-
szerűségeinek egyre alaposabb megismerése, mely alapjául szolgált a növényzet terjedési irányainak 
prognosztizálására, a lehetséges állományszabályozásra szóló javaslat tételére. Ahhoz, hogy ezekbe a 


A Balaton nedvesparti növényzetének változása és a meder benépesülése az aszályos évjáratokban

Babai, Dániel

„Hol az a táj szab az életnek teret,
Mit az Isten csak jókedvében teremt”
Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből
2003 – 2009
A kötetet szerkesztette:
Molnár Csaba – Molnár Zsolt – Varga Anna
MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete
Vácrátót
2010
70
Virágh K. és Gerencsér L. (1988): Seed bank in the soil and its role during secondary succession  induced by some herbici-
des in a perennial grassland community. – Acta Bot. Acad. Sci. Hung. 34: 77–121.
Virágh K., Bartha S., Fekete G., Molnár E. és Zólyomi B. (1994): The Pannonian loess steppe. – Összefoglaló tanulmány. 
Vácrátót, 54 pp.
Virágh K., Horváth F. és Bokros, Sz. (1995): Modelling the regeneration dynamics of a Hungarian loess steppe 
community. – In: Demeter A. és Peregovits L. (szerk.): „Ecological processes: Current status and Perspectives”, Abstracts of 
EURECO’95, 7th European Ecological Congress. – Budapest, August 20-25, 1995., Hungary, 214 pp.
Virágh K. és Bartha S. (1996): The effect of current dynamical state of a loess steppe community on its responses to 
disturbances. – Tiscia 30: 3–13. 
Virágh K. és Bartha S. (2000): Finomléptékű fajcserék téridő mintázata egy szukcessziós gradiens mentén. – V. Magyar 
Ökol. Kongr. Debrecen, 2000. 25-27. – Acta Biol. Debr. Oecol. Hung. 11/1, 137 p.
Walker, L. R. és Chapin, F. S. (1987): Interaction among processes controlling successional change. – Oikos 50: 131–135.
Watt, A. S. (1947): Pattern and process in the plant community. – J. Ecol. 35: 1–22.
White, P. S. (1979): Pattern, process and natural disturbance in vegetation. – Bot. Rev. 45: 229–299.
Wiens, J. A. (1989): Spatial scaling in ecology. – Functional Ecology 3: 385–397.
Wiens, J.A., Crawford, C.S. és Gosz, J.R. (1985): Boundary dynamics: a conceptual framework for  studying landscape 
ecosystems. – Oikos 45: 421–427.
Willems, J. (1990): Calcareous grasslands in continental Europe. – In: Hillier, S.H., Walton, D.W.H. és Wells, D.A. 
(szerk.): Calcareous grasslans – ecology and management. – Bluntisham Books, Bluntisham, Huntingdon, pp. 3–10.
Wu, J. és Loucks O. (1995): From balance of nature to hierarchical patch dynamics: a paradigm shift in ecology. – 
Quarterly Review of Biology 70: 439–466.
Zobel, M. (1997): The relative role of species pools in determining plant species richness: an alternative explanation of 
species coexistence. – TREE 12: 266–269.
Zólyomi B. (1964): New method for ecological comparison of vegetational units and of habitats. – Acta Biologica 14: 
333–338.
Zólyomi B. és Fekete G. (1994) The Pannonian loess steppe: diferentiation in space and time. – Abstracta Botanica 18: 
29–41.
IX. MÉTA-TúRA 
2007. AuGuSZTuS 20–28.
Néprajz és botanika
Babai Dániel
Néprajz és botanika. Társadalomtudomány és természettudomány. Ég és föld. Fekete és fehér. A két 
tudomány közötti távolság valahogy így jellemezhető. Áthidalhatatlan. Legalábbis ezt mondja és 
gondolja is a mai, számtalan szeletre szabdalt világban nevelkedett ember. Mondhatja is, hiszen „az 
ember és a szabad természet közötti, egykor oly szoros kapcsolat emlékei –közöttük a népi növényismeret 
is- gyorsabban hervadnak, mint a vadvirágok”1. És miként eltávolodott egymástól ember és „szabad 
természet”, úgy tátongott mind nagyobb szakadék humán és reál, azaz társadalomtudomány és ter-
mészettudomány között. Az egykor egységes tudás darabokra hullott.
Híres néprajzkutatónk, Győrffy István így fogalmazott 1942-ben: „… a hagyományos népi művelt-
ség kerek egész –a falusi élet minden vonatkozására kiterjedő- művelődés. Nem 8-10  tantárgya van, mint 
az iskolának, hanem száz és száz… A parasztember a legapróbb részletekig ismeri háziállatait, a talajne-
meket, az időjárást, tud szerszámot csinálni, házat építeni, halászni, vadászni, állatot tenyészteni, földet 
művelni, embert, állatot gyógyítani. Ismeri a füveket, fákat, madarakat, bogarakat és azok természetét, 
hasznát, kárát. A nap állásából, a csillagok járásából megmondja az időt. Tud mesélni, dalolni, táncolni, 
játszani, fonni, szőni, varrni, főzni, stb. Se vége, se hossza nem volna, ha mind felsorolnám a paraszti tu-
dás körét. Mindezt a tudást nem az iskola adja, hanem apáról fiúra, anyáról leányra száll.”2
A tudás kerek egészet képezett. Darabokra hullása megindult. Ki tudná azt elsorolni, mennyi 
szakember gyűlne össze, ha számba vennénk, mihez is értett egykor a parasztember! A kőművestől a 
meteorológusig, mindenki ott volna!
Persze régen sem volt mindenki minden elsorolt mesterségnek kiváló szakembere. Minden falu-
ban, s a városokban éppen úgy megvoltak a mesterek, akik az adott szakmához sokkal jobban értenek, 
71
mint a falu többi lakója. Pusztán arról van szó, hogy az egyszerű ember is gyakorolta ezeket a tevé-
kenységeket, így hát a legalapvetőbb feladatokat önállóan képes volt megoldani, nem kellett rögtön 
segítségért szaladnia, ha gond akadt. Ez az, ami mára megváltozott, átalakult.
A parasztember természetesen nem ismerte úgy a növényeket, mint egy mai botanikus. Ennek 
bemutatására álljon itt Nyárádi E. Gyula egyik jegyzete: „„A székelyek „vész”-nek nevezik ezeket a 
vágásokat. Azokat a virágokat, amelyek jellegzetesen ilyen helyen nőnek, „vészvirág”-nak hívják. Az en-
gem kísérő székely megmutatta itt a vészvirágokat, ezek pedig a: Chamaenerion angustifolium és Senecio 
f. intercedens voltak.” A továbbiakban, ugyanitt a szerző bemutat néhány ritka, tudományos beccsel 
bíró fajt, amelyek ráadásul feltűnőek is, ám mindez „székely atyánkfia előtt észrevétlen maradt”- fejezi 
be a témát. Ez a kis történet újabb példa a tudományos és a hagyományos növényismeret eltérő motiváci-
ójára: az előbbi teljességre törekszik, az utóbbit viszont az érdek vezérli.” 3
A parasztember tehát azokat a növényeket ismerte, amelyekre szüksége volt. Móra Ferenc szava-
ival: „Én úgy tartom, népünk csak azoknak a növényeknek adott különös nevet, melyeknek hasznát veszi 
vagy kárát vallja, vagy amelyeknek valami nagyon szembeszökő sajátságuk van.”4
S amely növényeknek „különös nevet” adott, azokat jól is ismerte. „Tudta, a táj melyik részletében 
lelheti ezt vagy azt a növényt. (…) Tudta, hogy milyen nedvességi viszonyokat, s milyen talajokat ked-
vel, mikor fakad, mikor virágzik, milyen színű és illatú a virága, mely rovarokat vonzza, melyik részéből, 
milyen gyógyhatás nyerhető, milyen eréllyel, s mekkorára nő, milyen ízű, mire való termést hoz, s mikor 
célszerű azt szüretelni. Tudta, hogy milyen más növények kedvelik társaságát, de azt is, hogy mely állatok 
szeretik a lombját, kérgét, gyökerét, gumóját vagy gyümölcseit.”5 
Tehát ismeretekkel rendelkezett a növényekről. Ebben nem volt semmi különleges, ez volt a ter-
mészetes. Akkor az ember életmódjából adódóan ideje legnagyobb részét a természeti környezetben, 
a tájban töltötte. A kapcsolat mindennapos volt. Az emberek a mezőgazdasági munkák, de még a 
közlekedés alkalmával is rengeteg időt töltöttek az otthont adó tájban –igazán megismerték. A kap-
csolat bensőséges volt, de annyira romantikus soha sem, mint ahogy azt ma sokan elképzelik. Prózai 
volt e kapcsolat, végtelenül prózai, gondokkal terhelt. Ezek a gondok, nehézségek, gondolkodásra 
késztették az embert, így aztán végül megoldások születtek, hiszen az életnek mindig tovább kellett 
haladnia a maga egyszerűségében. A megoldások születése tapasztalatok sorát gyarapította. Azok pe-
dig nemzedékről nemzedékre szálltak egészen addig, amíg annak gyakorlati haszna volt. A fontos és 
hasznos tudást féltő gonddal őrizték. Rend volt. S ez a természetes környezethez fűződő gazdag is-
meretanyag éppen úgy része volt népi kultúrának, mint az ének, a tánc, vagy a szövés, a fonás. Ösz-
szegyűjteni mégsem sikerült. A néprajzkutatók egykor is a városi kultúrát képviselve érkeztek meg a 
faluba, hogy az ismereteket összegyűjtsék. Nem elsajátítani kívánták, csak összegyűjteni… Csakhogy 
a városi kultúrában szerzett ismereteik nem voltak elégségesek ahhoz, hogy a természeti környezethez 
kötődő ismereteket megfelelő alapossággal összegyűjtsék, s ennek segítségével megértsék az embe-
rek tájhoz kapcsolódó viszonyát, illetve megértsék azt a gyakorlati megnyilvánulások mögött húzódó 
szemléletet, amely alapvetően határozta meg a természetes környezethez fűződő viszonyt.
Mára ez a tudás megkopott, elhalványult, a rend felborult, mielőtt megismerhettük volna. Azon-
ban romjaiban is szép, hasznos és gazdag, összegyűjteni mindenképpen szükséges és érdemes! S ebben 
a botanika kell, hogy segítő jobbot nyújtson a néprajz számára. Az etnobotanika és etnogeobotanika 
nevekkel illetett tudományok által. Mivel ezek határtudomány jellegűek, feltételezik a szükséges faj-, 
illetve vegetációs ismeretek meglétét, valamint az adott botanikai felméréshez szükséges módszer bí-
rását. Mindezek mellett a néprajzi gyűjtés módszertanának elsajátítása igen egyszerű feladat. Éppen 
ezért e vállalat kivitelezése sokkal inkább a botanikusok kezében van, s nem a néprajzkutatókéban.
Cselekedni pedig mihamarabb szükséges, hiszen az idő sürget. „A hagyományoknak kettős arcuk 
van. Az egyik a múló idővel nemesedik, a másik lassan fakul, kopik. Mindkettő sokat mesél a múltról a 
jelennek és szól a jövőhöz is.”6
Ezt szem előtt tartva kell törekednünk arra, hogy mind jobban megértsük elődeink lassan elné-
muló intelmeit, hiszen „… a magához hűtlen nemzet elmecsevészve, elolvasztva, saját maga tapossa el 
a felemelkedésnek azon csíráját, melly nélkül az életnek egyedül csak anyagi, és ekkép némileg csak állati 
becse lehet”7!
72
Jegyzetek
Szabó T. Attila és Péntek János: Ezerjófű. 9. o.
Győri-Nagy Sándor: Kultúrökológia. 20. o.
Rab János: Népi növényismeret a Gyergyó-medencében. 30. o.
Móra Ferenc: Népies növények a Kiskunság flórájában. 255. o.
Győri-Nagy Sándor: Kultúrökológia. 45. o.
Szabó T. Attila és Péntek János: Ezerjófű. 9. o.
Gr. Széchenyi István: Eszmetöredékek. 10. o.
Irodalom
Győri-Nagy Sándor (2001): Kulturökológia. – Gödöllő.
Móra Ferenc (1960): Népies növények a Kiskunság flórájában. – In: Móra Ferenc: A fele sem tudomány. – Budapest, 
pp: 254–260.
Rab János (2001): Népi növényismeret a Gyergyó-medencében. – Csíkszereda.
Szabó T. Attila és Péntek János (1996): Ezerjófű – etnobotanikai útmutató. – Budapest.
Gr. Széchenyi István (é. n.): Eszmetöredékek, különösen a Tisza-völgy rendezését illetőleg. – Szeged.
IX. MÉTA-TúRA 
2007. augusztus 20–28.
A Székelykapu
„Cifra kapu, írott kapu, mintázott kapu, galambbúgos nagykapu, Napkapu”
Biró Marianna
Miért állítanak cifrakaput a Székelyföldön?
„Az új ház mellé ilyen kapu illik, ha már székelyek vagyunk.” – mondják ma az emberek. A funkciója és 
szépsége mellett, faragott jelképrendszere alapján egyértelműen szakrális tartalmat is hordozó kapu 
eredeti rendeltetése azonban már szinte feledésbe merült. Az idősebb emberek és a kapufaragó mes-
terek még tudják néhány faragvány jelentését és érzik, hogy az egész egy összefüggő rendszert alkot, 
melyet Isten rendelt így: „Az első kapumon senki sem segített, csak a Fennvaló Úristen.”(Kovács András 
kapufaragó mester, Máréfalva, in Kovács 2000). 
A székelykapu szerepe nem a védelem (vö. a szintén erdélyi szász kapukkal, melyek áthatolhatatla-
nok, átláthatatlanok, nincs jelentéssel bíró faragás, és felirat sem rajtuk). A kapun belül van az udvar, 
amit a székely ember „életnek”, régebben „életszernek” nevezett (Kovács 2000). Ez a kapu a belső és 
a külső világ határa, bejáró az „életbe”, mely ilyen értelemben a benn élők hitével függ össze. Nincs 
olyan székelykapu, melyen Isten neve ne szerepelne (pl: „Isten hozott”, „Isten veled”, „Isten segedel-
méből építtette”) és nincs olyan, amelyre a hit, a szeretet vagy a haza szó ne lenne felfaragva (lásd a 
kapufelíratok).
Eredete nagyon ősi, még azokból az időkből való, mikor a szerbe épült házakat és az udvart is 
kelet felé tájolták (keletelték). A felkelő Napot a keletre néző kapun át köszöntötték (Molnár V. J. 
2002). A legrégebbről megmaradt írásos emlék egy 1636-os Inventáriumban szerepel: „a három te-
mérdek oszlopokon álló, kötött galambbúgos kapu”, melyet ugyanitt „kapubálványnak” is neveznek (Ko-
vács 2000). 
A Máréfalván ma álló legrégibb kapu 1858-ból való. Hasonló szakrális kapuk a tőlünk keletre élő 
népeknél is találhatók (Perzsiában, Kínában, Belső-Ázsában). Díszítőrendszerük az ottani hitvilág-
nak megfelelő, néhány elemében azonban a miénkhez nagyon hasonló (Katona 1999).
Egészen a 20. századig megmaradt tapasztalás, hogy a „kapun végzett bizonyos műveletek” nem-
csak hogy védtek a rontástól, hanem akár fel is oldották azt (pl. fokhagymakenés a boszorkányok és 
a rontás ellen, ganéjos tejjel való megöntés a tejapadás ellen stb.) (Kovács 2000).


Not a member yet

Der Schatz von Nagyszentmiklós : archäologische Studien zur frühmittelalterlichen Metallgefässkunst des Orients, Byzanz' und der Steppe

Meteor csillagászati évkönyv 2011

A MTESZ Tudomány- és Technikatörténeti Bizottsága és a közép-európai kultúrutak

Az ember evolúciója a kisközösségektől a birodalmakig

A fafajösszetétel változatossága a dolomit hegyeken

Aligvár

Threatened steppe fragments in Backa (Vojvodina)

A Balaton nedvesparti növényzetének változása és a meder benépesülése az aszályos évjáratokban

Néprajz és botanika

Hivatásszeretet

12,122

20,154