REAL-EOD

Muraközy, László

Válságban és válság nélkül : a gazdaságpolitika rétegei

sine, nomine

Javaslat az Akadémikusok Gyűlése számára, a 2010. évi rendes, levelező, külső és tiszteleti tagok választására

Bartha, Sándor

Miért kell a MÉTA túrának meddőhányókra menni?

Molnár, Zsolt

Babai, Dániel

Varga, Anna

Biró, Anna

"Csak tiszta forrásból..." hagyományos ökológiai tudás a Gyimesekben

Kenéz, Árpád

„Hol az a táj szab az életnek teret,
Mit az Isten csak jókedvében teremt”
Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből
2003 – 2009
A kötetet szerkesztette:
Molnár Csaba – Molnár Zsolt – Varga Anna
MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete
Vácrátót
2010
40
Selyemkóró lopódz folyton: homokromon polikormon.
Vadcsicsóka csapat csücsül a hordalék-padokba’
Dicséri a folyó vize, áradozik őróla,
tanár szól nebulóra: milyen jó vagy gumóka.
De megtudta, hogy milyen vad, s szétültette titokba’.
Békalencse-szemüvegben vízijácint int kacéran:
nyílván szebb ő mint bimbóban!
(bala_lajka, Szombathely, 2005)
XIII. MÉTA-TúrA 
2009. október 5–10.
régészeti növénytan
Kenéz Árpád
A tudományág rövid jellemzése
A palaeo-ethnobotanika, vagy archaeobotanika, amelyet Magyarországon régészeti növénytannak 
nevezünk, a botanika résztudománya, nagyon sok tudományág felé alkot hidat (régészet, tájtörténet 
egyéb társadalomtudományok stb.). E tudományág elsősorban az ember és környezete közötti kap-
csolatot, ezen belül is a növénytermesztés történetét, az ember vegetációra gyakorolt hatását vizsgálja. 
A növényi makro maradványok (magok, termések, szárdarabok) feldolgozásával segíti az akár több 
ezer évvel ezelőtti vegetáció, mezőgazdálkodási és táplálkozási szokások megismerését. 
Magyarországi helyzet
A magyarországi archaeobotanika megalapítójának Deininger Imrét tekinthetjük. A vizsgálatokat ké-
sőbb főként botanikusok vagy muzeológusok esetenként régészek végezték. Sok ilyen magyar kutatót 
fel lehetne sorolni, de kimondottan archaeobotanikai kutatómunkával foglalkozók P. Hartyányi Bor-
bála és Füzes (Frech’) Miklós voltak. Jelenleg Gyulai Ferenc és tanítványai képviselik a hazai régészeti 
növénytant a Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetében.
Módszerek
E tudomány csak növényi makro maradványokkal foglalkozik, amelyek elsősorban szenült (faszén-
jellegű), vagy légmentes körülmények között szubfosszilizálódott állapotban kerülnek elő. A morfo-
lógiai bélyegek többé-kevésbé megőrződnek, így lehetővé téve a fajok azonosítását. A határozáshoz 
Schermann Szilárd nagyszabású és igen részletes Magismeret I.-II. című műve, esetenként Brecher 
Gyula Magismereti atlasz című munkája ajánlott. A szakirodalmi háttéren kívül feltétlenül szükséges 
a mintáknak recens, modern kori mag illetve növényi anyaggal történő összevetése.
A termések és magvak nem mindig maradnak fenn, ezért a fajlistából nem következtethetünk az 
egykori növénytársulásokra, hiszen társulás alkotó, karakterfajok is hiányozhatnak. A fajokhoz vi-
szont hozzárendelhetők az ökológiai igényt jelző számok, melyek alapján a termőhely értékelhető, 
ezáltal az egykori vegetációs környezet rekonstruálhatóvá válik. Az archaeobotanika főként mező-
gazdasági területek kultúrnövényeit és az azokhoz kapcsolódó gyomflórát kutatja, de Angliában már 
a történeti korokban lezajlott legeltetési rendszerek feltárására vonatkozó ismeretanyag is fellelhető, 
igaz még csak kísérleti szinten.
41
A növényi maradványok régészti feltárások során kerülnek elő; szemétgödrökből, kutakból, mag-
tárakból vagy más egyéb épületmaradványokból, ritkán sírokból. Továbbá megtaláljuk őket kerá-
miákon, paticsfalakban, vakolatokban lenyomatok formájában. Extrém esetnek számít egy szibériai 
lelőhely, ahol a permafrost szintjében egy tasakospatkány faj földalatti magtárában, a fagy hatására 
őrződtek meg a növényi részek, de idesorolhatók az egyiptomi múmiasírokban talált magvak is. 
A régészek által biztosított földmintákat (amelyben a magvak, termések találhatók) alapvetően két 
eljárással lehet feldolgozni: szárazon szitasorozattal, vagy nedvesen flotálással (iszapolással). Az utób-
bi, főként a szenült magok esetén használatos, hiszen a víz felszínére felúszó szerves maradványok 
könnyen felfoghatók és visszanyerhetők. Az iszapolás szitasorozaton keresztül történik, hiszen így a 
szerves anyagokat méret szerint máris osztályozhatjuk. Ez után a megszárított diaspórákat „kézzel”, 
szabadszemmel és mikroszkóp alatt válogatjuk ki az egyéb szennyezőanyagoktól (ásványi szemcsék, 
fémdarabok, csontok, csigaházak stb.). Miután már összegyűjtött magokkal és termésekkel van dol-
gunk, következhet a végleges identifikálás, azaz a fajok meghatározása és a darabszámok feltüntetése.
A továbbiakban néhány ízelítőt adunk az archaeobotanika segítségével vizsgálható tények közül: 
 – Milyen növényfajokat, esetenként fajtákat termesztettek a történeti korokban?
 – Mennyire követhetők a nemesítési folyamatok?
 – Milyen táplálkozási szokások voltak a történeti korokban? (Olykor kása és kenyérmaradvá-
nyok is előkerülnek, de mocsárban felfedezett múmia gyomortartalmának vizsgálata is ide 
tartozik.)
 – Milyen növénytermesztési rendszereket alkalmaztak egykor? Hogyan zajlott pl. a betakarítás, 
a tárolás, a tisztítás, a köztes vetés vagy az együtt termesztés 
 – Nyomon kísérhető-e a gyomnövények kultúrnövénnyé válása, vagy a kultúrnövények gyom-
növénnyé válása?
 – Követhető-e az adventív és invazív fajok megjelenése és terjedése? 
Esettanulmány
A magyarországi archaeobotanikai kutatás talán legrégebb óta tartó munkája a Keszthely-Fenékpusztán 
található castrum (Kr. u. V. sz.) növénymaradványainak feltárása és feldolgozása. Csák Árpád régész 
1902-ben figyelt fel először növényi maradványokra az erőd romjainak feltárása során.
Ezt követően csak mintegy hét évtizeddel később, csak az 1970-es években került sor 
archaeobotanikai vizsgálatokkal kiegészített ásatásra. Füzes (Frech’) Miklós, a Balatoni Múzeum 
archaeobotanikusa ekkor több zsák földmintát gyűjtött. Csakhogy korai halála megakadályozta a 
feldolgozó munka befejezését. A ’90-es évek végétől Gyulai Ferenc vitte tovább a növényleletek fel-
dolgozását, majd 2009-től a szerző foglalkozik vele. A régészeti feltárás nem fejeződött be, egy né-
met-magyar együttműködés során lipcsei és zalai régészek újra feltárták az erőd területének egy részét. 
Munkájuk során különböző helyekről (terrazzo padlóból, fal alapozása mellől stb.) vettek földmintá-
kat, amelyekből várhatóan újabb szenült magvak és termések kerülnek elő. 
A fenékpusztai erődből előkerült növényi makromaradványokkal kapcsolatban az alábbiakat je-
lenthetjük ki:
 – Eddig mintegy 53 növényfaj több mint félmillió darab maradványát sikerült meghatározni.
 – Feltételezhetően az erőd egy barbár (gót, egyesek szerint ?magyar?) támadás következtében, 
tűzvész miatt pusztult el. A magvakkal teli horreum is ekkor égett le.
 – A legtöbb növénylelet a déli erődkapunál húzódó út betöltéséből került elő, ahová a szénné 
égett gabonát egykoron kihordták. 
 – Főként kultúrnövény fajok maradványait találtuk meg. A gyomnövények kisebb arányban 
szerepelnek. Mivel ezek magas növésűek és viszonylagosan gyér a számuk, következésképpen 
sarlóval arattak és alaposan megtisztították a learatott gabonát. 
 – A búza és árpafajoknál alfajokat és változatokat is el lehetett különíteni: csupasz árpa 
(Hordeum vulgare subsp. distichum var. nudum), törpe búza (Triticum aestivum subsp. 
compactum). Mindez fejlett növénytermesztési ismereteket feltételez.
42
 – A leleteket elsősorban a fent említett csupasz árpa alkotja, aminek őrleményéből valószínűsít-
hetően nagy mennyiségben kását főztek, búzaliszttel keverve kenyeret sütöttek. Ilyen kenye-
ret általában a szolgák és katonák fogyasztottak. Az erőd területén több kemence maradvá-
nyát is feltárták. Mindezek a tények tehát egy nagy létszámú hadsereg állomásozását sejtetik.
 – A hüvelyes növényeket, mint a lencsét (Lens culinaris subsp. macrosperma), a cicorlencsét 
(Vicia ervilia) és a lóbabot (Vicia faba) magas fehérjetartalmuk miatt, elképzelhetően a búzá-
val vagy az árpával összefőzve fogyasztották.
 – A légyfogó (Myagrum perfoliatum) és a sömörje (Neslea paniculata) a gabona mediterrán szár-
mazására is utalhat ugyanis e két keresztes növény leginkább a déli területeken elterjedt.
 – Olajfa (Olea europea) termésének csonthéja is előkerült, amit feltehetően hordóban, ecetes 
lében savanyítva és tartósítva hoztak magukkal szintén a mediterráneumból.
 – A gyümölcsfajok, mint a dió (Juglans régia), a mogyoró (Corylus avellana), az őszibarack 
(Prunus persica), a bortermő szőlő (Vitis vinifera subsp. vinifera, két eltérő magalakkal, ami 
szintén a nemesítés jele) és a házi berkenye (Sorbus domestica) a magas szintű hortikultúrára 
utalnak.
 – Összességében tehát a növényi, állati és emberi maradványok egyértelműen rámutatnak egy 
olyan atlanto-mediterrán népcsoportra, akik feltehetően az erődöt lakták. Történelmi adatok-
kal összevetve talán éppen Avitus római császár légiója tartózkodott Keszthely-Fenékpusztán 
a castrumban, ami Kr. u. 455-ben keleti gót támadás hatására leégett. A castrum neve egyko-
ri írott források és egy térkép alapján feltételezhetően Valcum volt.
Forrásmunkák jegyzéke:
Füzes M (1978): A fenékpusztai „gabonatemető”. Egy római katonai expedíció növényi bizonyítékai.  
– Élet és Tudomány 1978. VI. 23., pp: 787–790.
Basli, G.A., Gyulai G., Tóth Z., Guner A., Szabó Z., Murenyetz, L., Yashina, S.G., Stakhov, V.L., Heszky L. és 
Gubin, S.V. (2008) Light and Scanning Electron Microscopic Analysis of Silene stenophylla Seeds Excavated  
from Pleistocene-Age (Kolyma). – Anadolu Univ. J Sci Technol (in press)
Gyulai F. (2001): Archaeobotanika. – Jószöveg Műhely, 240 pp.
Kenéz Á., Gyulai G., Tóth Z., Szabó Z., Lágler r., Heszky L. és Gyulai F. (2009): római kori (Keszthely –  
Fenékpuszta, (5. sz.)) növényleletek azonosítása (I. egyszikűek.) – In: XV. Növénynemesítési Tudományos Napok,  
Hagyomány és haladás a növénynemesítésben, pp. 233–237.
II. MÉTA-TúrA 
2004. április 29. – május 2.
A természetvédelmi kezeléseket megalapozó  
vegetációkutatásokról
Bartha Sándor
Bevezetés, problémafelvetés
A botanikai, vegetációtani kutatások tradicionálisan és rutinszerűen segítik a természetvédelem mun-
káját. A kutatás feladata a legtöbb esetben a florisztikai, cönológiai értékek felismerése, felméré-
se révén a védelem előkészítése, ill. később az állapotok ismételt dokumentálása. Ezek a feladatok 
a klasszikus taxonómiai, szüntaxonómiai, ill. a klasszikus flóra-, és vegetációtérképezési ismeretek 
segítségével jól megoldhatók. Bár a florisztikai-cönológiai leírás, rendszerezés és térképezés alaptu-
dományos módszerei azóta is állandóan továbbfejlődnek, a felismerés, az elnevezés és a minősítés 
gyakorlati feladataihoz már évtizedek óta rendelkezésre állnak a megfelelően kidolgozott eljárások. 
Ebben az esetben az alapozó kutatások kielégítően szolgálják a gyakorlat igényeit.


Régészeti növénytan

Szabó, Péter

Hagyományos erdőgazdálkodás a Kárpát-medencében

Bauer, Norbert

„Hol az a táj szab az életnek teret,
Mit az Isten csak jókedvében teremt”
Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből
2003 – 2009
A kötetet szerkesztette:
Molnár Csaba – Molnár Zsolt – Varga Anna
MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete
Vácrátót
2010
131
I. MÉTA-TúrA 
2003. október 18–24. 
Bo®tanikai kirándulás a Badacsonyon
Bauer Norbert
A Badacsony: 437,4 m-rel magasodik a tenger, 333,1 m-el a magyar tenger fölé. A relatív szint-
emelkedés nem túl sok, de hazai viszonylatban nem is kevés. A Balaton partjáról felnézve monumen-
tális hegy megmászása mégis sokat ígér; nem csalódik a csodálatos panorámában reménykedő turista, 
a ritkaságokat, szép vagy épp erősen átalakított élőhelyeket kereső természetbúvár sem. Ja és persze az 
elveszett szürkebarátját kereső füvész sem…
Nagyöregek nyomdokain 
A Badacsony túl szép ahhoz, hogy tiszteletre méltó elődeink nekünk hagyták volna a felfedezés ösz-
szes örömét. Bizonyára alig van magyar botanikus, aki ne járt volna, vagy életében legalább egyszer 
ne keresné fel a történelmi borvidék szívét is jelentő hegyet…
Kitaibel Pál 1799-ben amellett, hogy naplójegyzeteiben néhány érdekes növényfajt megemlít 
(Aurinia saxatilis, Tamus communis, Hepatica nobilis, Hippocrepis emerus), a Badacsonyról nyíló cso-
dálatos panorámát is ecseteli. Erdély flórájának és növényföldrajzának feldolgozásáról híressé vált 
Simonkai Lajos fiatalon, Kitaibel-hez hasonlóan több botanikai kirándulás alkalmával eljutott a Ba-
dacsonyra. Simonkai figyelt fel elsőként a dudatönk (Physocaulis nodosus) badacsonyi jelenlétére. 
Nem kerülik el a figyelmét az olyan apró termetű, mára rendkívül megritkult gyomnövények sem, 
mint a nagy, és a cingár gombafű (Androsace maxima, A. elongata), a szép ziliz (Crepis pulchra), vagy 
a Heuffel-torzon (Polycnemum heuffelii), melyek a híres szőlőhegy akkori gyomflórájáról tanúskod-
nak. A balatoni hínárkérdés megoldásával megbízott Borbás Vince feladatát lényegesen túlteljesítve 
megírja „A Balaton tavának és partmellékének növényföldrajza és edényes növényzete” című flóraművét, 
melyben egyes taxonok leírásától, a növényföldrajzi kérdéseken, a tájtörténeti, tájhasználati vonat-
kozások említésén túl az újabban bevándorolt „növénypolgárokig” számos témát érint. Enumeráci-
óját áttekintve rögtön nyilvánvaló, hogy a Badacsony hegyét igen alaposan tanulmányozta, de több 
más fejezetben is e hegyen szerzett tapasztalatai alapján mutatja be a bazalt növényzetével kapcso-
latos megállapításait. Számos természetvédelmi és növényföldrajzi szempontból fontos növény elő-
fordulását elsőként jelzi a területről. Ilyenek például az őzsaláta (Smyrnium perfoliatum), a sujtár 
(Laser trilobum), a vitéz bükköny (Vicia cassubica) és a kövi pimpó (Potentilla rupestris). Mágocsy-
Dietz Sándor fedezi fel a Badacsony talán legkülönlegesebb növényét, a borostyánfojtó vajvirágot 
(Orobanche hederae). A vegetációtérképezés terén tudománytörténeti szempontból korszakalkotó je-
lentőségű Jakucs Pál munkássága, aki a bazalthegyek egyes növénytársulásainak feltárása mellett, 
több tanúhegy vegetációtérképét (a növénytársulások elterjedését és határait ábrázoló folttérkép) is 
elkészíti. Egy tudományos dolgozatában – a Badacsony-hegy példáján bemutatva –, hazánkban első-
ként alkalmaz légifelvételt növényzeti térkép készítéséhez.
E néhány – a teljesség igénye nélkül felsorolt – tiszteletre méltó úr, példakép nyomdokain járva 
derű és alázat tölti el minden botanikus szívét.
A kelta harcosoktól az extrém fiúkig
A Badacsony szoknyáját borító szőlők, hegylábi részét ölelő települések, utak, a hegyoldalon tátongó 
bányafalak az antropogén hatások széles skálájáról árulkodnak. A Badacsonyon az ember jelenlétét 
bizonyító legkorábbi, vaskori leletek a kelták temetkezésének nyomait, néhány eszközét őrzik. E né-
pek tájátalakító hatása mai léptékkel mérve nem igazán jelentős. A Bakonyvidékre általánosan igaz, 
így a Badacsonyra vonatkozóan is valószínűsíthető, hogy az őskori telepek eltűnését követően a ter-
mészetes növényzet szinte teljesen regenerálódhatott. Az ókorban már jóval jelentősebb változások 
történtek a tájban; a római Probus császár veterán katonái a Balaton környékén kaptak földeket, ahol 
132
bizonyítottan ekkor kezdtek el szőlőt telepíteni (a II. sz. vége felé). A honfoglaló magyarok több elő-
kelő nemzetsége – Vérbulcsú-Lád, Tomaj – e térségben telepedett le, ettől fogva a terület folyamato-
san lakott, csak a törökdúlás idején néptelenedett el. 
A XVIII. század vége óta rendelkezésre álló térképek alapján a Badacsony és néhány nagyobb ta-
núhegy erdei a szőlőtermesztésre nem alkalmas területeken nem tűntek el, de – a szűkebb környék 
erdőkben való szegénysége miatt – nagy valószínűséggel erősen magukon viselték az ember hatásait. 
A tanúhegyek többségére igaz, hogy a filoxéravészt megelőzően a szőlők a mai állapotnál magasabbra 
kúsztak (kisebb hegyeken szinte a tetőkig, nagyobbakon a periglaciális törmeléklejtők, meredek szik-
lafalak aljáig). A pusztulást követően újra nem telepített szőlők helyére többnyire akácosok kerültek, 
természetesen nem természetes úton… Szintén már a XX. század emlékei a feketefenyves foltok, és a 
lassan újra benövényesülő bányaudvarok. Kisebb kővágó gödrök valószínűleg igen régóta jellemzőek 
a bazalthegyekre, az intenzív bazaltbányászat időszaka 1904-től 1965-ig, a Tájvédelmi Körzet meg-
alapításáig tartott. A védettség elérésében Jugovics Lajos geológus szerzett elévülhetetlen érdemeket. 
Ezt követően, az utóbbi évtizedekben hihetetlen mértéket öltött turista-áradat kezelése jelentett 
újabb problémát; itt a turistaútvonalak még a leghidegebb téli hónapokban is rendszeresen jártak. 
Ennek további elharapódzását megakadályozandó, a turistaforgalom terelése, irányítása céljából a 
BfNPI tanösvény nyomvonalat jelölt ki a hegyen. Ez részben megoldást jelentett az utak által nem 
feltárt, természetközeli élőhelyfoltok megőrzésére, melyeket azonban újabban a ma divatos extrém 
sportok bátor hívei sajnos jelentősen veszélyeztetnek. A magukat természetkedvelőnek tartó, melles-
leg tilosban járó bátor legények sajnos észre sem veszik, hogy a fajgazdag szirti ternyés, deres csenke-
szes, hegyi hagymás értékes sziklagyepek helyén lassan a kövér porcsin, a madárkeserűfű és hasonló 
szépségek állományai vették át a vezető szerepet.
A hegy élőhelyei közt ennek ellenére ma is találunk meglepően természetes foltokat, igaz ezek 
többnyire teljesen hasznosíthatatlan, köves-sziklás élőhelyek: zuzmó-borította periglaciális törmelék-
lejtők, sziklahasadék-gyepek, piciny sziklagyepek, kisebb-nagyobb sajmeggyes bokorerdő vagy tör-
meléklejtő-erdő foltok. A hegytető üdébb erdei bükkös, gyertyános-tölgyes állományok egy része is 
viszonylag természetszerű, de ezek sem tagadhatják le az ember keze nyomát.
Kerek hegyen kerek erdő – néhány megfigyelhető élőhely
A Tapolcai-medence bazalt tanúhegyei a természetföldrajzi és növényföldrajzi besorolás szerint egy-
aránt a Balaton-felvidékhez (Balatonicum) tartoznak, de természetesen az eltérő kőzettani felépítés, 
sajátos geomorfológia és egyéb tényező számos különbséget szült. Legnagyobb és élőhelyekben leg-
változatosabb tanúhegy a szinte kerek alaprajzú, és a szoknyája felett lapos bazaltplatóval jellemezhe-
tő Badacsony. A növényzet képén itt feltűnőek az atlanti-szubmediterrán vonások (tömeges a Tamus 
communis, a Hedera helix, a Badacsony több pontján feltűnik az Orobanche hederae stb.). (A Tapol-
cai-medence mélyebb fekvésű, – a Balaton-medence középtáj részének tekintett – sík területeit a je-
lenleg elfogadott növényföldrajzi beosztás már a Zalai-flórajárás (Saladiense) részeként tárgyalja.) A 
vegetáció rendkívül változatos, végletek is jellemzik; sokszor csak néhány tíz méter választja el a kő-
sivatagokat idéző teljesen kopár kőfolyásokat a hegytető üde lomberdeitől. 
A Badacsony növényzetével (is) foglalkozó korabeli dolgozatok (Borbás, Mágocsy-Dietz, Soó) 
általában megemlítik a hegytető bükkerdejét, a vélemények a mai napig megoszlanak a társulástani 
besorolás kapcsán: gyertyános-kocsánytalan tölgyes K2 és/vagy bükkös K5. Mint fentebb említet-
tem a tető erdei egyáltalán nem mentesek az emberi hatásoktól, már a légifelvételekről is ordítanak 
a feketefenyvesek feketés-lila és az akácosok világító-rózsapiros „erdőrészlet-poligonjai”, kisebb folt-
jai. Tény, hogy a tetőt bejárva néhol idős bükkökkel, gyertyánnal és tölgyekkel elegyes változatosabb 
korösszetételű, a természetszerűbb állományokat és fiatalabb, szinte teljesen elegyetlen bükkös folto-
kat egyaránt találni. 
A Badacsonyról közismert, hogy Jakucs Pál innen közli a bazalt-törmeléklejtő gyepet (Geranio 
rotundifolio-Sedetum albi), melyet az ÉIU a G3 kategória (nyílt szilikát sziklagyepek) alatt tárgyal 
(a bazalt, mint erősen bázikus szilikátkőzet sziklagyepjei, sztyeprétjei, sokban inkább hasonlítanak a 
mészkövön jellemző típusokhoz, mint az erősebben acidofil andezit, riolit és homokkő alapkőzeten 
kialakuló szilikát-sziklagyepekhez).  Ennek fragmentumai a szőlők közti rakott, bazaltkő támfalakon 
133
sokfelé felismerhetők, jellegzetesebb állományai azonban inkább bányaudvarok kisebb és közepes 
méretű bazalttörmelékből álló kupacain, illetve napsütötte természetes, aprótörmelékes lejtőkön is-
merhetők fel (ezek legtöbb esetben kis foltok). 
Kevésbé ismert, és a közelmúltban megjelent irodalmakban (így az ÉIU-ban is) rendszeresen té-
vesen – Soó-t idézve a Tihanyi-félszigetről említve – szerepel a Hypno-Sedetum néven (nomenklatú-
rai szabályzat szerint érvénytelen név, és hivatalosan le nem írt társulás) említett törmeléklejtő gyep. 
Soó rezső azonban ezt a növényzeti típust a Badacsonyról említi („mohafedte görgeteglejtőn, [cca. 35º] 
Hypnum cupressiforme Ass.” néven), és egy összevont felvételét is közli. Ebben a cikkben említi egyéb-
ként a Polypodium vulgare Ass.-ót is és még egy szentperjés (Hierochloë) társulást is, de ezek egyaránt 
erdő alatti társulások, Soó rezső szavaival: „A Badacsony bükk (és részben tölgy …) erdeiben a bazalt-
sziklák és azok törmeléke több érdekes sziklai növényzetet rejt.” A Hypno-Sedetum-ról később megálla-
pítja, hogy talán az édesgyökerű páfrányos erdei sziklabevonat-gyepek melegkedvelőbb vikariánsai… 
(Ezek alapján besorolása inkább az I4-be lenne helyesebb). /Ez a vegetációtípus egyébként a Tiha-
nyi-félsziget északi kitettségű, erdei bazalttufa-szikláin is felismerhető, csakúgy, mint a Soó által való-
ban Tihanyban felismert fehér varjúháj társulás [„Grimmia-Sedum Ass.”, később „Grimmio-Sedetum 
albi-sexangularis”]/ 
A bazalttörmelék növényzete ezzel azonban korántsem lezárt, hiszen kőzsákok alatti nagysziklás 
törmelékfolyások is egyértelműen külön kategóriát képeznek, hiszen itt az edényes fajok gyakorlati-
lag tejesen hiányoznak (széleken esetleg Geranio-Sedetum albi és erdei szegélynövényzet), a növény-
zetét néhány zuzmó alkotja. (A későbbiekben ez az élőhely legalább altípus szinten elkülönítendő 
az egyéb törmeléklejtő- és más nyílt sziklagyepektől.) Ezekre a sajátos élőhelyekre valóban találó Fe-
kete Gábor korábbi megfogalmazása: „Hazánkban a szó szoros értelmében éppen ezek az egymáson 
fekvő, sötét színű, a meleget magukba szívó, szélsőséges mikroklímájú bazalt törmeléklejtők a legkopá-
rabb, legélettelenebb térszínek.” Az exolitikus zuzmók közt jellegzetesek a térképzuzmók (Rhizocarpon 
spp.), a pogácsazuzmók (Lecanora spp.), a szépzuzmó fajok (Caloplaca spp.) és az Aspicilia nemzetség 
képviselői. Növényföldrajzi szempontból is kiemelést érdemel a bazalt tanúhegyek zuzmóflórájának 
szubmediterrán fajokban való gazdagsága.
A bazaltoszlopok, vagy ahogy itt nevezik kőzsákok felett a meredek letöréseken kis kiter-
jedésű, de nehezen megközelíthető (és épp ezért) jó természetességi állapotú sziklagyepeket 
(pl: Asplenio septentrionali-Melicetum ciliatae), kisebb a Badacsonyon meglehetősen alárendelt 
sztyepprétfoltokat (H3a) és bokorerdőket (M1) találunk, elsősorban a délies kitettségű oldala-
kon. A meredek bazaltfalak repedéseiben igen gyakori az Aurinia saxatilis, jellemző az Asplenium 
septentrionale, az Allium montanum, kis szerencsével a pikkelypáfrány is felfedezhető. Az itt ta-
lálható bazalt sziklagyepek egyik érdekessége a Festuca pallens jelenléte. Az ilyen nyílt sziklagyep-
állományokat a közelmúltban Csiky János felvételezte a Csobáncon, ezek cönotaxonómiailag 
Borhidi Attila legújabb növénytársulástan tankönyve alapján az Alysso saxatilis-Festucetum 
pallentis asszocióval azonosíthatók. 
A Balaton-felvidéki bazalthegyek bokorerdeit az irodalom többnyire Ceraso-Quercetum pubescentis 
társulásként tárgyalja, ezek általában fajösszetételükben és megjelenésükben egyaránt jelentősen kü-
lönböznek a dolomiton jellemző Cotino-Quercetum-októl, de több bazalthegyen (Gulács, Köves-
hegy, Fekete-hegy: Keleményes-kő) jelentősebb Cotinus-állományok ismertek. Az általánosabb bo-
korerdei fajok mellett itt jellegzetes a balatoni galaj (Galium austriacum), a dudatönk (Physocaulis 
nodosus), néhol tömeges a pukkanó dudafürt (Colutea arborescens), de nem ritkán a piros madárbirs 
(Cotoneaster integerrimus) erős bokrai is felismerhetők. A bokorerdőt a platóperem enyhébb lejtésű 
részein kisebb molyhos-tölgyes (L1) állományok váltják fel. A bányafalak felett, ahol a bokorerdő és 
a sziklagyepek élőhelyei eltűntek, gyakran megfigyelhetők száraz és félszáraz erdő és cserjés szegélyek 
(M8), főleg Cornus sanguinea dominanciájával. A gyepszint fajkészlete itt valamivel szegényesebb, 
mint a mészkő és dolomitterületeken. 
A törmeléklejtőket alulról övező erdősáv markáns elemei a változatos természetességi állapotban 
felismerhető törmeléklejtő-erdők (LY2, Mercuriali-Tilietum), gyepszintjükben borostyánszőnyeggel, 
gyakran nagyobb foltokat borító Tamus communis-szal. A Badacsony északi oldalának legszebb szik-
laképződménye, a Kőkapu közelében a bazalthegyeken ritka, erősen kilúgozott talajú, enyhén mész-
kerülő jellegű sziklaerdő is felismerhető (utóbbit a kirándulás nem érinti). 
134
A szoknyát egykor valószínűleg uraló cseres-tölgyesek (L2a) igen töredékes formában ismerhetők 
fel, az erdészeti beavatkozások markáns jeleivel, néhol inkább rD-vé (nem olyan szép erDő-vé) va-
rázsolva az állományt.
A Badacsonyon sem hiányoznak a másodlagos száraz gyepek (OC), a sokfelé, sokféleképpen ne-
vezett tüskebozótok, csalitosok, bicskések, bokrosok, cserjések, vagy a legszebb szóval kifejezve a 
pékettőbék (P2b). Felhagyott bányaudvarok talpán, szőlők közti mezsgyéken, kilátók és egyéb épü-
letek körül sokfelé beléjük akadhatunk. 
A Badacsony fontos, rendszerint élettel teli élőhelyei a pincék. Itt a meztelen csigák és a hátbor-
zongató megjelenésű légyölő pókszázlábú mellett a kellemesen hűvös klíma kitűnő feltételeket terem-
tett a bortanikusok megtelepedésének is, akik a hegy növényvilága által nyújtott sűrű élményanyagot 
a hegy bazaltszülte borában feloldva, hosszabb-rövidebb ideig nyugalmi állapotba kerülhetnek.
Felhasznált irodalom
Bauer N. és Óvári M. (2003): Morzsák a Tapolcai-medence és tanúhegyeinek növényvilágából. – In: Futó J. (szerk.): 
A Balaton-felvidék természeti értékei IV., A Tapolcai-medence és tanúhegyei. – Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazga-
tóság, Veszprém. 
Borbás V. (1900): A Balaton tavának és partmellékének növényföldrajza és edényes növényzete. – A Balaton tudományos 
tanulmányozásának eredményei 1, Budapest, 432 pp.
Borhidi A. (2003): Magyarország növénytársulásai. – Akadémiai Kiadó, Budapest, 610 pp.
Bölöni J., Kun A. és Molnár Zs. (2003): Élőhelyismereti útmutató 2.0 – Vácrátót, mscr.
Csiky J. (2003): A Nógrád-gömöri bazaltvidék flórája és vegetációja. – Tilia 11: 167–339.
Fekete G. (1964): A Bakony növénytakarója. – A Bakony természettudományi kutatásának eredményei I. Veszprém 53 pp.
Fekete G. (1988): Természetes növénytakaró. – In: Ádám L., Marosi S. és Szilárd J. (szek.): A Dunántúli-középhegység, 
B) regionális tájföldrajz. – Akadémiai Kiadó, Budapest, pp: 149–170.
Gombocz E. (1945): Diaria itinerum Kitaibelii. Auf Grund originaler Tagebücher zusammengestellt I-II. – Természettu-
dományi Múzeum, Budapest, 1082 pp. 
Jakucs P. (1966): Légifénykép alapján történő vegetációtérképezés Magyarországon, a Badacsony-hegy példáján. – Bot. 
Közlem. 53(1): 43–47.
Jakucs P. (1970): Luftbild-Interpretation in der ungarischen Vegetationskartierung. – Berichte des III. Internationalen 
Symposiums für Photointerpretation in Dresden, pp: 317–320.
Jakucs P. (1973): Geranio (rotundifolio) - Sedetum albi Jakucs. – In: Soó r (1973): A magyar flóra és vegetáció rends-
zertani-növényföldrajzi kézikönyve V.  – Akadémiai Kiadó, Budapest, 566 pp.
Jávorka S. (1940): Növényelterjedési határok a Dunántúlon. – Magyar Tudományos Akadémia Matematikai és Termé-
szettudományi Értesítője 59: 967–997.
Kovács J. A. és Takács B. (1995): A Balatonvidék bazaltvulkáni növényzetének sajátosságairól. – Kanitzia 3: 51–96.
Mágocsy-Dietz S. (1914): Adatok a Balaton és környéke flórájának ismeretéhez. – Bot. Közlem. 13: 117–127.
Simonkai L. (1876): Adatok Magyarhon edényes növényeihez. – Math. Term.-Tud. Közlem. 11(6): 157–211.
Soó r. (1931): Adatok a Balatonvidék flórájának és vegetációjának ismeretéhez. III. – Magy. Biol. Kut. Int. Munk. 4: 
293–319.
Soó r. (1933): Balatonvidék növényszövetkezeteinek szociológiai és ökológiai jellemzése. – Math. Term. Tud. Ért. 51: 
669–712.
Soó r. (1964): A magyar flóra és vegetáció rendszertani-növényföldrajzi kézikönyve I. (Synopsis systematico-geobotanica 
florae vegetationisque Hungariae I.) – Akadémiai Kiadó, Budapest, 589 pp.


Botanikai kirándulás a Badacsonyon

Gyimesi népi növénynevek és az egyes növényfajok termőhelye a tájban lakók szerint : előzetes adatok

Csathó, András István

„Hol az a táj szab az életnek teret,
Mit az Isten csak jókedvében teremt”
Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből
2003 – 2009
A kötetet szerkesztette:
Molnár Csaba – Molnár Zsolt – Varga Anna
MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete
Vácrátót
2010
230
VIII. MÉTA-TúrA 
2007. április 25–29.
A mezsgyék természetvédelmi jelentősége  
a Csanádi-háton
Csathó András István
„Tudom, hogy nem könnyű feladat a kisebb emlékek védelmének gyakorlati megvalósítása, de ha megvan a 
kellő társadalmi bázis, akkor a termelés számára kis kiterjedésük miatt teljesen  jelentéktelen foltok gondos 
és maradandó megóvása biztosítható. Át kell törni az emberi közömbösséget és a hivatali tehetetlenséget.”
 Dr. Zólyomi Bálint (1969)
Bevezetés
A Kárpát-medence termékeny mezőségi (csernozjom) talajjal borított alföldi területein évezredek 
óta jelen van a földművelés. Az egykor végeláthatatlan löszpuszták a szántóföldek terjeszkedése mi-
att szinte teljesen megszűntek, ma már leginkább csak mezsgyékre, meredek oldalakra szorult kis, 
gyakran csupán néhány négyzetméteres állományok utalnak a hajdani gazdagságra. E kis állományok 
azonban akár évszázadokig képesek őrizni értékeiket.
Anyag és módszer
A mezsgyék átlagosan kb. 2–15 (legfeljebb 25–50) méter széles, legtöbbször út, közigazgatási határ, 
csatorna, vasút, ér stb. mellett húzódó gyepsávok.
Csoportosításuk egyfelől a határoló objektumok alapján történhet. Így beszélhetünk szegélymezs-
gyékről (kísérőmezsgyék), amelyek műút, földút, vasút, csatorna, ér stb. mellett futnak, közölt mezs-
gyékről, amelyek két objektum közé ékelődnek (pl. műút–vasút közöltmezsgye, ér–földút közöltmezs-
gye), és a mindkét oldalról közvetlenül szántással érintkező szabadmezsgyékről. A határoló közegnek 
a gyepsáv szempontjából nagy jelentősége lehet, például a közölt mezsgyéken (lásd Csorvás, erdélyi-
hérics-lelőhely) általában a vegetáció szempontjából jobb állapotú gyepet találunk, mint a szántók 
között húzódó szabadmezsgyéken (pl. „Basarági-mezsgye”), ahol a bemosódó műtrágya súlyosabban 
károsít. Az erdőkkel határos gyepsávok pedig például a többinél erősebben cserjésednek.
Eredetük alapján két fő mezsgyetípus különíthető el, amelyek között a természetvédelmi értékes-
ségük terén általában lényegi különbség tapasztalható. Az elsődleges mezsgyék az eredeti vegetációból 
őriztek meg egy keskeny szeletet. Például egy középkori határbejáráskor az akkor még kiterjedt, ösz-
szefüggő ősgyepen kijelölt határvonal a későbbiekben a nagy puszta mindkét oldali feltörése után is 
őriz valamit a korábbi gazdag flórából. Az elsődleges mezsgyék tehát, ha nyomokban is, de folytono-
sak az ősi vegetációval. Ezzel szemben a másodlagos mezsgyék már szántásból kerültek felhagyásra. Nö-
vényzetüket főleg gyomok és generalista fajok alkotják. Másodlagos mezsgyéknek tekinthetők példá-
ul az árvízvédelmi töltések oldalai. Az elsődleges gyepsávokon még akár erősebb degradáció ellenére 
is értékesebb flórát találunk, mint az utóbbiakon.
A Csanádi-hát az Alföld keleti peremén, a Maros hordalékkúpján található kistáj. A jó minőségű 
termőföld miatt — csakúgy, mint a többi löszháton — a szántóföldek és a lakott területek szinte ki-
zárólagosan uralják a tájat.
Több száz terepnapot töltöttem a Csanádi-háton, gyakran édesapám, Csathó András János társa-
ságában. A bejárásokat túlnyomórészt kerékpárral végeztük.
Eredmények
A több éves botanikai feltáró munka során a löszpusztagyepek a tájban korábbi adattal rendelkező 
(Simonkai 1893, Thaisz kb. 1905, Soó és Máthé 1938), vagy csak újabban felfedezett szinte valamennyi 
231
faja előkerült mezsgyéről is, több értékes faj pedig regionálisan kizárólag e kis gyepmaradványokról is-
mert, így: az Adonis vernalis (tavaszi hérics) (Battonya), a Rosa rubiginosa s.l. (rozsdás rózsa) (Kunágota, 
Magyarbánhegyes, Medgyesegyháza, Mezőkovácsháza, Tótkomlós), a Prunus tenella (törpemandula) 
(Mezőhegyes, Tótkomlós), a Chamaecytisus virescens (halvány zanót) (Mezőhegyes), az Oxytropis pilosa 
(csajkavirág) (Mezőkovácsháza, Végegyháza), a Galium glaucum (szürke galaj) (Kunágota), az Euphorbia 
glareosa (magyar kutyatej) (Battonya, Mezőhegyes), a Rapistrum perenne (rekenyő) (Battonya, Mezőhe-
gyes, Mezőkovácsháza), a Hypericum elegans (karcsú orbáncfű) (Battonya, Kunágota, Mezőhegyes), a 
Hieracium umbellatum (ernyős hölgymál) (Battonya, új a Dél-Tiszántúlra!), a Silene bupleuroides (ter-
metes habszegfű, gór habszegfű) (Battonya, Mezőhegyes), Allium rotundum (ereszes hagyma) [Battonya, 
Kaszaper (Sarkadi 2001)] stb. A löszgyepek számos jellemző faja mind lelőhelyszámban, mind tőszám-
ban nagyobb arányban él e fragmentumokban, mint az összes összefüggő területen együttvéve. Az or-
szágos szinten, vagy regionálisan védett, védendő fajok közül példa ezekre a Thalictrum minus (közön-
séges borkóró), a Rosa gallica (parlagi rózsa), a Vincetoxicum officinale (méreggyilok), a Vinca herbacea 
(pusztai meténg), az Anchusa barrelieri (kék atracél), az Ajuga laxmannii (szennyes ínfű) (a kilenc ismert 
lelőhelyéből nyolc mezsgye), a Phlomis tuberosa (macskahere), a Linaria biebersteinii subsp. strictissima 
(pusztai gyújtoványfű), az Inula germanica (hengeres peremizs), a Sternbergia colchiciflora (vetővirág) 
stb. Az összefüggő gyepterületek mellett a mezsgyéken lévő lelőhelyeket is figyelembe véve a sztyepp-
fajok nagyságrendekkel finomabb elterjedési térképét kapjuk (sokkal pontosabban utalva az eredeti 
áreájukra), ez a mintázat is egy — megőrzendő — természeti érték.
A csanádi mezsgyék a botanikai kincseiken túl zoológiai értékekben sem szűkölködnek. Szá-
mos helyről került elő például a kizárólag a védett Anchusa barrelieri-n (kék atracél) élő Pilemia 
tigrina (atracélcincér) (saját megfigyelések: Battonya, Dombegyház, Kevermes – új adat, Kunágota, 
Magyarbánhegyes, Medgyesegyháza, Mezőkovácsháza) (Csathó A. I. 2006b). E fokozott védelem 
alatt álló rovarfaj populációinak is — a tápnövény előfordulásának megfelelően — a kistájban jóval 
nagyobb része él keskeny gyepsávokban, mint összefüggő területeken. Kiemelendő a hártyásszárnyú-
ak közül az Endocaulonia bicolor (macskahere-gubacsdarázs), a Bombus argillaceus (délvidéki posz-
méh), az emlősök közül a Mustela eversmanni (mezei görény, molnárgörény) jelenléte.
Értékelés
E kis gyepszigetek eltűnésével tehát a Csanádi-hát természeti értékeinek jelentős részét veszítené el. 
A kistáj természetvédelmi szempontból fontos mezsgyéinek túlnyomó többsége azonban semmiféle 
védelem alatt nem áll! Sajnos napjainkban sem ritka, hogy a szántás elhanyagolható mértékű kiter-
jesztésével véglegesen pusztítanak el ősi, elsődleges gyepsávokat. A másik legjelentősebb veszélyeztető 
tényező a kaszálás felhagyása miatt bekövetkező cserjésedés (elsősorban kökényesedés), illetve a kü-
lönböző tájidegen fajok (különösen akác, bálványfa, ördögcérna) terjedése. A mezsgyék védelmét a 
Tiszántúl löszgyepjeinek kedvezőtlen védelmi besorolása is akadályozza (1. táblázat a függelékben).
A löszgyepmaradványok (a régi térképek tanúsága alapján is) hosszútávon képesek fennmaradni 
mezsgyéken. Megőrzésüket megkönnyíthetné, hogy a botanikai értékek az eleve kis területet kitevő 
földsávokon belül is gyakran néhány szakaszon erősen koncentrálódnak, így tulajdonképpen néhány 
négyzetméter megvédésével a táj természeti értékeinek jelentős részét lehetne megóvni. A mezsgyék 
gyepeinek legsúlyosabb fogyatkozását – pl. az útmezsgyék kaszálásának felhagyása okozta cserjésedés 
miatt – napjainkban éljük. De még így is bőven van mit megvédenünk. A felmérések elérték azt a 
szintet, amely tudományos megalapozottságú intézkedéseket tesz lehetővé. A regionálisan legjelentő-
sebb mezsgyék – mint a táj eredeti növényzetét jelentő sztyepp fajainak utolsó mentsvárai – országos 
védelmet kell kapjanak. Minél több elsődleges mezsgye helyi jelentőségű védett természeti terület-
té nyilvánítása is fontos feladat. Hosszútávon az értékes mezsgyék általános jogi védelme szükséges, 
pl. „természetvédelmi mezsgye” fogalmának bevezetésével. A jobb szakaszok mellé keskeny (5–10–
20 m) sávok szántásból való felhagyására van szükség, a szántás felől érkező károsítások felfogására 
(pufferzónák), az értékes fajok esetleges terjedésére. Jelentősebb kutatási és tevékenységi programokat 
kell indítani a mezsgyék felmérésére és a kezelésük megállapítására. Több szakterületet átfogó vizs-
gálatok szükségesek a kaszálás, az égetés és a különbféle cserjeirtási módszerek hosszú távú hatásának 
megállapítására. Meggyőződésemmé vált, hogy a mezsgyekérdés az alföldi löszhátak természetvédel-
mének egyik kulcskérdése.
232
Köszönetnyilvánítás
Ezúton is szeretném kifejezni köszönetemet a munkám támogatásáért Csathó András Jánosnak, to-
vábbá témavezetőmnek, Dr. Horváth Andrásnak és Molnár Zsoltnak.
Irodalom
Borbás V. (1881): Békésvármegye flórája. – MTA Ért. 11(18): 1–105.
Csathó A. (I.) (2001): A Száraz-ér egy természetvédelmi szempontból rendkívül jelentős battonyai partszakaszának be-
mutatása. – In: Közös gondolkodással a Száraz-ér jövőjéért. – Száraz-ér Társaság Természetkutató és Környezetvédő 
Egyesület, Tótkomlós, pp: 68–83.
Csathó A. I. (2005): A mezsgyék természetvédelmi jelentősége a Kárpát-medence löszvidékein, a Csanádi-hát példáján 
keresztül. – In: IV. Kárpát-medencei Biológiai Szimpozium. – Előadáskötet. – Budapest, pp: 251–254.
Csathó A. I. (2006a): A „mezsgyekérdésről”. – Kitaibelia 11(1): 45.
Csathó A. I. (2006b): Az atracélcincér (Pilemia tigrina) monitorozása a Körös–Maros Nemzeti Park Igazgatóság működési 
területén. – Kutatási jelentés. – Körös–Maros Nemzeti Park Igazgatóság, Szarvas, 44 pp.
Csathó A. (J.) (1986): A battonya–kistompapusztai löszrét növényvilága. – Környezet- és Természetvédelmi Évkönyv 7: 
103–115.
Csathó A. J. (2003): Kunágota élővilága. – A CSEMETE 15 éve. – CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egye-
sület, Szeged, pp: 83–124.
Csathó A. J. (2005): A Battonya-tompapusztai löszpusztarét élővilága. – Battonya, 128 pp.
Farkas S. (szerk. 1999): Magyarország védett növényei. – Mezőgazda Kiadó, Budapest, 416 pp.
Halász Á. (1889): Makó város és környéke növényzete. – A Makói Államilag Segélyezett Községi Polg. Leányiskola 
Értesitője 9: 3–31.
Hegyessy G., Kovács T., Márkus A. és Szalóki D. (1999): Adatok a Körös–Maros Nemzeti Park cincérfaunájához 
(Coleoptera: Cerambycidae). – Crisicum 2: 165–184.
Jakab G. és Tóth T. (2003): Adatok a Dél-Tiszántúl flórájának ismeretéhez. – Kitaibelia 8(1): 89–98.
Jankó J. (1886): Tót-Komlós flórája. – Természetrajzi Füzetek 10: 175–180.
Kapocsi J., Domán E., Bíró I., Forgách B. és Tóth T. (1998): Florisztikai adatok a Körös–Maros Nemzeti Park műkö-
dési területéről. – Crisicum 1: 75–83.
Kertész É. (1999): Elek növényvilága. – Crisicum 2: 35–49.
Kiss I. (1968): Ősgyep-maradvány az orosházi Nagytatársáncon. – Szegedi Tanárk. Főisk. Tud. Közl. 39–61.
Máté A., Horváth A., Tajti L., Boros E., Molnár Zs., Csathó A. (I.), Sipos F., Biró M., Csáky P., Seregélyes T. és mtsaik. 
(2001): Az alföldi sztyepprétek elterjedése Magyarországon az IBOA 1.0 élőhelyi adatbázis alapján. – Kézirat, MTA 
ÖBKI, Vácrátót.
Molnár Zs. (1992): A Pitvarosi-puszták növénytakarója, különös tekintettel a löszpusztagyepekre. – Botanikai Közlemé-
nyek 79: 19–27.
Molnár Zs. (1999): Löszpusztarét (Salvio nemorosae-Festucetum rupicolae Zólyomi ex Soó 1964). – In: Vö-
rös könyv Magyarország növénytársulásairól 2. – A KöM Természetvédelmi Hivatalának Tanulmánykötetei 6. – 
TermészetBúVÁr Alapítvány Kiadó, Budapest, pp: 20–22.
Sarkadi L. (2001): A Száraz-ér partján fellelhető természeti értékek Mezőkovácsháza környékén. – In: Közös gondolko-
dással a Száraz-ér jövőjéért. – Száraz-ér Társaság Természetkutató és Környezetvédő Egyesület, Tótkomlós, pp: 46–49.
Sarkadi L. (2003): Mezőkovácsháza és környéke élővilága. – BMKT. Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola és Kol-
légium, Mezőkovácsháza, 32 pp.
Schmotzer A. (2004): A Hevesi-sík flórakutatásának eredményei. – Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-meden-
cében VI. – összefoglaló kötet – p: 20.
Simon T. (2000): A magyarországi edényes flóra határozója. – Harasztok – virágos növények. – Nemzeti Tankönyvkiadó, 
Budapest, 846 pp.
Simonkai L. (1893): Aradvármegye és Arad szabad királyi város természetrajzi leírása. – In: Aradvármegye és Arad szabad 
királyi város monographiája I. – Monographia-Bizottság, Arad. XXXIX+426+VI+134 pp. + X tábla.
Soó r. és Máthé I. (1938): A Tiszántúl flórája. – Magyar Flóraművek 2. – Debrecen, 192 pp.
Thaisz L. (1905 körül): Csanád vármegye flórájának katalógusa. – Kézirat, Természettudományi Múzeum Növénytár, 
Tudománytörténeti Gyűjtemény.
Tóth T. (2003): újabb adatok a Dél-Tiszántúl flórájának ismeretéhez. – A Puszta 2003 (20): 135–169.
Zólyomi B. (1969): Földvárak, sáncok, határmezsgyék és a természetvédelem. – Természet Világa (Természettudományi 
Közlöny) 100: 550–553.
233
Függelék
1. Táblázat. Néhány faj a Békés–Csanádi-hát területére értelmezve indokolt és az országos szinten ér-
vényben lévő védettségének összevetése. A fajok a regionális természetvédelmi értékességük becsült 
sorrendjében állnak.
regionális szinten Országos szinten
Adonis × hybrida (erdélyi hérics) fokozottan védendő fokozottan védett
Salvia nutans (kónya zsálya) fokozottan védendő fokozottan védett
Crambe tataria (tátorján) (kihalt) fokozottan védett
Chamaecytisus virescens (halvány zanót) fokozottan védendő nem védett
Hieracium umbellatum (ernyős hölgymál) fokozottan védendő nem védett
Adonis vernalis (tavaszi hérics) fokozottan védendő védett
Oxytropis pilosa (csajkavirág) fokozottan védendő védett
Prunus tenella (törpemandula) fokozottan védendő védett
Silene bupleuroides (gór habszegfű) fokozottan védendő nem védett
Ajuga laxmannii (szennyes ínfű) fokozottan védendő védett
Allium rotundum (ereszes hagyma) fokozottan védendő nem védett
Clematis integrifolia (réti iszalag) fokozottan védendő védett
Taraxacum serotinum (kései pitypang) fokozottan védendő védett
Euphorbia glareosa (magyar kutyatej) fokozottan védendő nem védett
Sternbergia colchiciflora (vetővirág) fokozottan védendő védett
Rapistrum perenne (rekenyő) fokozottan védendő nem védett
Lithospermum officinale (kőmagvú gyöngyköles) fokozottan védendő nem védett
Hypericum elegans (karcsú orbáncfű) fokozottan védendő védett
Carduus hamulosus (horgas bogáncs) védendő nem védett
Muscari racemosum (fürtös gyöngyike) védendő nem védett
Potentilla recta (egyenes pimpó) védendő nem védett
Vincetoxicum hirundinaria (méreggyilok) védendő nem védett
Teucrium chamaedrys (sarlós gamandor) védendő nem védett
Phlomis tuberosa (macskahere) védendő védett
Rosa gallica (parlagi rózsa) védendő nem védett
Orobanche elatior (nagy szádor) védendő nem védett
Peucedanum alsaticum (buglyos kocsord) védendő nem védett
Viola ambigua (csuklyás ibolya) védendő nem védett
Vinca herbacea (pusztai meténg) védendő védett
Inula germanica (hengeres peremizs) védendő védett
Anchusa barrelieri (kék atracél) védendő védett
Thalictrum minus (közönséges borkóró) védendő nem védett
Stachys recta (hasznos tisztesfű) védendő nem védett
Ornithogalum pyramidale (nyúlánk sárma) védendő védett
Asperula cynanchica (ebfojtó müge) védendő nem védett
Centaurea spinulosa (töviskés imola) védendő nem védett


A mezsgyék természetvédelmi jelentősége a Csanádi-háton

Molnár, Géza

Fegyverkezési verseny, avagy a válság megoldás?

Not a member yet