REAL-EOD

Csathó, András István

„Hol az a táj szab az életnek teret,
Mit az Isten csak jókedvében teremt”
Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből
2003 – 2009
A kötetet szerkesztette:
Molnár Csaba – Molnár Zsolt – Varga Anna
MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete
Vácrátót
2010
234
VIII. MÉTA-TúrA 
2007. április 25–29.
A battonyai „Basarági-mezsgye”
Csathó András István
A battonyai „Basarági-mezsgye” több évszázados múltra visszatekintő, feltehetően középkori eredetű 
határmezsgye. A Batonya (Battonya) és Basarág (Basarága, Bassarága) települések határait elválasztó 
mezsgye egy időben megyehatár is volt Csanád (Batonya) és Arad (Basarága-puszta) vármegyék kö-
zött. Basarága a török idők végén elnéptelenedett, nem telepítették újra, ma Battonya város külterü-
letének egyik határrésze.
Ezt a határmezsgyét is egykor halomhoz tájolták (vonala – kevéssel délnyugatra – a Cívis-halmon 
törik meg). Az első katonai felmérés térképe az 1700-as évek végén már a mezsgye e szakaszánál, a 
nyugati oldalon szántást jelöl, 1860-ra pedig (a második katonai felmérés) már szántóföldek veszik 
körül. A mezsgye északkeleti szakaszát azóta teljesen elszántották. A délnyugati részre akácot telepí-
tettek, ami a gyepet erősen degradálta, gyakran tönkretette, de mégis nagy valószínűséggel ennek kö-
szönhető, hogy a mezsgye egyáltalán megmaradt.
A „Basarági-mezsgye” a szántók között futó, mindkét oldalról közvetlenül szántással érintkező 
ún. szabadmezsgyék tipikus képviselője. Az ilyen szántások közé ékelődő keskeny sztyepprét-marad-
ványok többek között a bemosódó műtrágya hatására gyakran erősen degradálódnak. A két oldal-
ról védett, ún. közölt mezsgyék (pl. egy műút és egy csatorna vagy vasút által közrefogott gyepsáv, pl. 
Csorvás) szerencsésebb helyzetben vannak. Kezelés a szabadmezsgyéken csak elvétve tapasztalható, 
ami a helyzetet tovább súlyosbítja. A gyep a tápanyag-túldúsulás következtében homogenizálódik, 
nagyfoltossá válik, szerkezete szétesik. Uralkodóvá, gyakran egyeduralkodóvá válik a Bromus inermis 
(árva rozsnok) vagy az Elymus repens (közönséges tarackbúza). Az egyébként fő társulásalkotó Festuca 
rupicola (pusztai csenkesz) visszaszorul, nem ritkán eltűnik. Hasonló a helyzet a Carex praecox-szal 
(korai sás), de még a Poa angustifoliá-val (szálas perje) is. A konkurenciát kevésbé tűrő, zömmel kis-
termetű fajok megritkulnak, kivesznek – pl. Fragaria viridis (csattogó szamóca), Thymus spp. (ka-
kukkfüvek). Az eredeti gyep egynyári fajainak ilyen helyzetben tapasztalható hiánya jellegzetes – pl. 
Trifolium spp. (here-fajok), Vicia spp. (bükköny-fajok) vagy Cerastium spp. (madárhúr-fajok). És fel-
szaporodnak a gyomok – pl. Carduus acanthoides (útszéli bogáncs), Ballota nigra (fekete peszterce), 
Urtica dioica (nagy csalán), Silene latifolia subsp. alba (fehér mécsvirág), Rumex patientia (paréjló-
rom). A szabadmezsgyék azonban gyakran igen ősiek, nem ritkán sok évszázados múltra tekinte-
nek vissza, középkori település- és vármegyehatárok (pl. „Basarági-mezsgye”) nyomvonalai. Az ilyen 
gyepsávok rendszeresen őriznek fajokat az eredeti löszpusztai vegetációból („elsődleges mezsgyék”). Az 
erős kompetítor fajok (gyakran nagytermetűek vagy sarjtelepesek) nagyfokú degradációt is képesek 
túlélni, ilyen jellemző kitartó faj többek között az Inula germanica (hengeres peremizs), a Thalictrum 
minus (közönséges borkóró), a Centaurea spinulosa (töviskés imola), a Verbascum austriacum (oszt-
rák ökörfarkkóró), az Euphorbia salicifolia (fűzlevelű kutyatej) és meglepő módon a Vinca herbacea 
(pusztai meténg) is.
A „Basarági-mezsgyén” előforduló védett és regionálisan védendő fajok:
Thalictrum minus (közönséges borkóró): Igen ritka.
Anchusa barrelieri (kék atracél): Szórványos.
Stachys recta (hasznos tisztesfű): ritka.
Inula germanica (hengeres peremizs): A mezsgye északkeleti szakaszán gyakori.
Centaurea spinulosa (töviskés imola): Szórványos.
Ornithogalum pyramidale (nyúlánk sárma): ritka.
235
További jobb fajok:
Astragalus cicer (hólyagos csüdfű), 
Securigera varia (Coronilla varia) (tarka 
koronafürt), 
Knautia arvensis (mezei varfű), 
Euphorbia virgata (vesszős kutyatej), 
Salvia verticillata (lózsálya), 
Salvia nemorosa (ligeti zsálya), 
Verbascum austriacum (osztrák ökörfarkkóró), 
Thlaspi perfoliatum (galléros tarsóka), 
Achillea cf.  pannonica (magyar? cickafark), 
Gagea arvensis (vetési tyúktaréj), 
Bromus inermis (árva rozsnok).
Egyéb fajok:
Aristolochia clematitis (farkasalma), 
Rubus caesius (hamvas szeder), 
Rosa canina (gyepűrózsa), 
Robinia pseudo-acacia (akác), 
Torilis arvensis (vetési tüskemag), 
Conium maculatum (bürök), 
Galium aparine (ragadós galaj), 
Sambucus nigra (fekete bodza), 
Convolvulus arvensis (folyondár, apró szulák), 
Cynoglossum officinale (közönséges ebnyelvűfű), 
Lamium purpureum (piros árvacsalán), 
Ballota nigra (fekete peszterce), 
Datura stramonium (csattanó maszlag), 
Veronica arvensis (mezei veronika), 
Veronica sublobata (sövényveronika), 
Veronica persica (perzsa veronika), 
Veronica polita (fényes veronika), 
Sinapis arvensis (vadrepce), 
Cardaria draba (koshomlok, útszéli zsázsa), 
Thlaspi arvense (mezei tarsóka), 
Capsella bursa-pastoris (pásztortáska), 
Xanthium italicum (olasz szerbtövis), 
Tripleurospermum inodorum (kaporlevelű ebszékfű), 
Artemisia vulgaris (fekete üröm), 
Arctium lappa (közönséges bojtorján), 
Carduus acanthoides (útszéli bogáncs), 
Cirsium vulgare (lándzsás aszat), 
Cirsium arvense (mezei aszat), 
Onopordum acanthium (szamárbogáncs), 
Picris hieracioides (keserűgyökér), 
Silene latifolia subsp. alba (fehér mécsvirág), 
Atriplex patula (terebélyes laboda), 
Anagallis arvensis (mezei tikszem), 
Rumex patientia (paréjlórom), 
Urtica dioica (nagy csalán), 
Juglans regia (dió), 
Ornithogalum boucheanum (kónya sárma), 
Bromus sterilis (meddő rozsnok), 
Poa angustifolia (szálas perje), 
Dactylis glomerata (csomós ebír), 
Lolium perenne (angolperje), 
Elymus repens (közönséges tarackbúza), 
Phragmites australis (nád), 
Arrhenatherum elatius (franciaperje), 
Setaria pumila (fakó muhar).
Irodalom
Csathó A. I. (2005): A mezsgyék természetvédelmi jelentősége a Kárpát-medence löszvidékein, a Csanádi-hát példá-
ján keresztül. – In: IV. Kárpát-medencei Biológiai Szimpozium. – Előadáskötet. – Budapest, pp: 251–254.
Csathó A. I. (2006): A „mezsgyekérdésről”. – Kitaibelia 11(1): 45.
Soó r. és Máthé I. (1938): A Tiszántúl flórája. – Magyar Flóraművek 2. – Debrecen, 192 pp.
Thaisz L. (1905 körül): Csanád vármegye flórájának katalógusa. – Kézirat, Természettudományi Múzeum Növénytár, 
Tudománytörténeti Gyűjtemény.
Zólyomi B. (1969): Földvárak, sáncok, határmezsgyék és a természetvédelem. – Természet Világa (Természettudományi 
Közlöny) 100: 550–553.


A battonyai „Basarági-mezsgye”

Szabados, K.

Pil, N.

Stojšić, V.

„Hol az a táj szab az életnek teret,
Mit az Isten csak jókedvében teremt”
Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből
2003 – 2009
A kötetet szerkesztette:
Molnár Csaba – Molnár Zsolt – Varga Anna
MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete
Vácrátót
2010
246
X. MÉTA-TúrA 
2008. május 17–23.
A Zobnatica melletti Betyár-völgy
Szabados К., Pil, N. és Stojšić, V.
Forrás: Сабадош К. – Пил, Н. – Стојшић, В. (едит. 2005): ПП „Зобнатица”. –  
Студија заштите, Завод за заштиту природе Србије, Нови Сад. 
(A Szerbia Természetvédelmi Intézet által készített természetvédelmi tanulmány.)
A völgyszakasz a Bácskai löszhátságon jelenleg alakuló, 17 foltot magába foglaló tájvédelmi terület 
egyik alegysége, javasolt kategória: II. – különleges jelentőségű, kormányrendelettel védett természe-
ti érték.
 Nemzetközi jelentősége
A terület egy része az IPA területek (Important Plant Areas) listáján szerepel, mint a szélesebb régió 
növényvilágának megőrzésében jelentős terület. 
Fekvése
Topolya és Mali Beograd települések között terül el, párhuzamosan a Szabadka–Belgrád főúttal. A 
Krivaja észak-déli irányú főágának 6,5 km hosszú szakaszát és az ehhez nyugatról kapcsolódó, 4 km 
hosszú Karađorđevói völgyet foglalja magába. Tervezett területe 530 ha. 
Főbb jellemzői
A Betyár-völgy szárazabb részeit a II világháborút követő időszakban művelés alá vonták, majd 1975-
ben létrehozták benne Bácska legnagyobb víztározóját. A helyenként 800 méter széles, 5 km hosszú, 
legmélyebb részein 5 m mélységű mesterséges tó öntözésre szolgál, déli részét pedig idegenforgalmi/
üdülő zónává nyilvánították 
A víztározó feletti völgyszakaszban, valamint a mellékvölgyben rövid idő alatt visszafoglalták he-
lyüket a csatornázással visszaszorított vizes élőhelyek. A védett kétéltű- és hüllőfajok (pl. homoki 
gyík, ásóbéka) mellett 148 madárfajt jegyeztek fel a területről, ebből 74 fészkel a víztározón vagy 
környékén, több ritka faj pedig telelőhelynek használja. A mesterséges tó nyugati partjainál, va-
lamint a terület mocsaras északi részének meredek keleti oldalain növényritkaságokban gazdag 
ősgyepmaradványok találhatók. 
5 ha ősgyepet kiemelt védelemre (I zóna) javasolunk. A völgyek körüli, intenzív művelésű szán-
tókból 50 m széles sávot kapcsoltunk a területhez védősáv létrehozásának céljából, de ehhez szüksé-
ges az állami tulajdonú területek használatának megváltoztatása és a kisebb területet elfoglaló magán-
tulajdonban lévő szántók átparcellázása és felvásárlása.
Növényvilága
A reliktum pusztagyeptársulás melegkori maradványfajait tartják a legértékesebbnek, melyek közül 
jelen vannak a következők: szennyes ínfű (Ajuga laxmanni), száratlan csűdfű (Astragalus excapus), 
osztrák zsálya (Salvia austriaca), magyar szegfű (Dianthus pontederae), érdes csűdfű (Astragalus asper), 
sarlófű (Falcaria vulgaris), nyúlárnyék (Asparagus officinalis), tarka sáfrány (Crocus reticulatus). Az 
északi részen jelen van a Vajdaságban leírt, a kövér aggófűvel (Senecio doria) jellemzett, nedvesebb 
gyepek felé átmenetet mutató társulás is.
247
A vízi és mocsári növényzet a tározó létrehozása után robbanásszerűen fejlődött, majd az elmúlt 
évtizedekben fokozatosan szegényedik, hűen tükrözve a környezetéből bejutó tápanyagok és a szen-
nyezés hatásait.
A következő táblázat a terület Szerbiában védelem alatt álló növényfajait sorolja fel, végül pedig a 
Vida Stojšić által meghatározott növénytársulások listája következik.
Taxon ECE (1991)
Vé del mi 
stá tu sza Státusza Szerbia Vörös Listáján
IPA
kri té ri um
1 Achillea pannonica Scheele / хајдучка трава / magyar cickafark R
2 Ajuga laxmannii (L.) Benth / лаксманова ивица / szennyes ínfű X VU  B1 X
3 Allium atroviolaceum Boiss. / тамнољубичасти лук / sötét hagyma X
CR  B2c X
4 Astragalus asper Jacq. / козинац рапави / érdes csűdfű EN B2a,b,c,d / VUA1c,e;B1;C1 X
5 Astragalus austriacus Jacq. / козинац / kis-virágú csűdfű R
6 Astragalus excapus L. / безстаблови козинац / szártalan csűdfű X
CR B1;B2a,c;C2a;E/
ENC1;D/V X
7 Centaurea sadleriana Janka / садлеров различак / budai imola X R - nt X
8 Crocus reticulatus Stev. / пругасти шафран / tarka sáfrány R
9 Hypericum elegans Steph. Ex Willd. / кантарион / karcsú orbáncfű
EN B1;B2b,c,d / VU 
A1b,c,d;C1;C2a;D2;E
10 Nepeta nuda L. (Nepeta pannonica L.) / мачија метвица / bugás macskamenta R X
11 Prunus fruticosa Pallas / степска вишња / csepleszmeggy X EN E / VU A2a,c,d;B1;B2c,d;C1
12 Salvia aethiopis / мађарска жалфија / magyar zsálya VU  B1;B2c;C2a
13 Salvia austriaca Jacq. / памук трава / osztrák zsálya X
VU A2c;B1;B2c;
C1;C2a;D2 X
14 Senecio doria L. / жабља трава / kövér aggófű VU/B1;C2a;D2 X
15 Taraxacum serotinum (W.et K.) Pir. / степски маслачак / kései pitypang
VU- NT(DD) X
Növénytársulások 
red Lemnetalia W. Koch et Tx. 1954 
 Sveza Lemnion minoris W. Koch et Tx ex Oberd. 1957 
  Ass. Lemno minoris-Spirodeletum SW.Koch 1954 
  Sveza Ceratophyllion Den Hartog et Segal 1964 
     Ass. Myriophyllo-Potametum Soó 1934
red Phragmitetalia W. Koch 1926 
 Sveza Phragmition communis W. Koch 1926 
  Ass. Scirpo- Phragmitetum W. Koch 1926
        subass. phragmitetosum Schmalle 1939 
   subass. thyphetosum (angustifolae-latifoliae)Soó 1963
   subass. bolboschoenetosum maritimi Ubriysy 1961
red: Magnocaricetalia Pign. 1953 
    Sveza Magnocaricion elatae W. Koch 1926 
  Ass. Caricetum vulpinae-ripariae r. Jov. 1958 
red Arrhenatheretalia Pawl. 1926
 Sveza Arrhenatherion elatioris Br. – Bl. 1925
248
       Podsveza Ononidenion semihircinae Parabućski 1990
  Ass. Salvio – Arrhenatheretum elatioris Parabućski 1990
             subass. Salvio–Arrhenatheretum elatioris аrrhenatheretаsum elatius
             subass. Salvio–Arrhenatheretum elatioris senecietosum doriae
red Festucetalia valesiacae Br.-Bl. et Tx. 1943
         Sveza Festucion rupicolae (sulcatae) Soó (40) 1964
             Ass. Coronillo – Festucetum sulcatae Parabućski 1982
red: Alnetalia glutinosae Tx. 1937
 Sveza: Salicion cinereae Müller et Görs. 1958
  Ass.: Salicetum cinereae Jovanović, B.1953
red: Populetalia albae Br.-Bl. 1931
 Sveza: Alno-Quercion roboris Horvat 1938
  Ass: Populeteum albae Knapp.
red Prunetalia Tx. 1952
         Sveza Prunion fruticosae (Tx. 1952) Soó 1963 
Irodalom
Boža P., Budak, V., Igić, r. és Savić, D. (1992): Ugroženost flore na fragmentima stepa u srednjoj Bačkoj. – Zbornik 
radova PMF Univerziteta u Novom Sadu, Serija za biologiju, 22: 15–22, Novi Sad.
Butorac, B. (2005): In: Stevanović, V: Serbia and Montenegro. – In: Anderson, S., Kušik, T. és radford, E. (szerk.): 
Important Plant areas in Central and Eastern Europe. – Priority Sites for Plant Conservation, Plantlife International, 
Planta Europa, pp: 76–78.
Parabućski, S., Stojanović, S., Butorac, B. és Pekanović, V. (1986): Prodromus vegetacije Vojvodine. – Zbornik matice 
srpske za prirodne nauke, 71: 5–40, Novi Sad. 
Parabućski, S. (1990): Neke odlike dolinskih livada na području Vojvodine. – Zbornik Matice srpske za prirodne 
nauke, 79: 107–118, Novi sad.
Parabućski, S. és Butorac, B. (1993): Stepska vegetacija severoistočne Bačke. – Glasnik Instituta za botaniku i 
Botaničke bašte Univerziteta u Beogradu, 24-25: 55–81, Beograd. 
XIII. MÉTA-TúrA 
2009. október 5–10.
A madarasi Marhajárás
Csathó András István
Dr. Horváth Zoltánnak ajánlom
Bevezetés
A madarasi Marhajárás Felső-Bácska egyik legfontosabb természeti területe. Az ősgyep egyike az Al-
föld mindössze néhány fennmaradt nagyobb összefüggő sztyepprétjének, így felbecsülhetetlen jelen-
tőségű értéket képvisel.
A terület rövid jellemzése
A Marhajárás Madaras közigazgatási határában található, a lakott területtől közvetlenül dél-délkeleti 
irányban (KEF: 9981.4). Kiterjedése kb. 1200×500 m. A gyep talaja homokos lösz, ennek megfele-
lően a növényzete is átmenetet mutat a löszpusztarét és a homoki sztyepprét között. Ez az átmeneti 
jelleg Felső-Bácskában nem ritka jelenség. A területen átkanyarog a kistáj legfontosabb vízfolyása, a 
Kígyós ér (Kígyós-főcsatorna).
A gyepet hosszú ideje marhalegelőként hasznosították (lásd név: a „járás” a kistájban „legelő” je-
lentésű – pl. „marhajárás”, „birkajárás”, „göbölyjárás”). Korábban 125 marhát hajtottak a faluból na-


A Zobnatica melletti Betyár-völgy

„Hol az a táj szab az életnek teret,
Mit az Isten csak jókedvében teremt”
Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből
2003 – 2009
A kötetet szerkesztette:
Molnár Csaba – Molnár Zsolt – Varga Anna
MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete
Vácrátót
2010
253
Köszönetnyilvánítás
Szeretnék köszönetet mondani a következő személyeknek a munka támogatásáért: Daám Zoltán, Dr. 
Horváth Zoltán, Dr. Molnár Zsolt, Sipos Ferenc.
Irodalom
Csathó A. I. (2001): Az észak-bácskai vegetáció maradványainak feltárása. – Zárójelentés, Kiskunsági Nemzeti Park 
Igazgatóság, Kecskemét, 83 pp.
Csathó A. I. (2005): Adatok Felső-Bácska NATURA2000 hálózatának kiegészítéséhez. – Kézirat, Battonya, 70 pp.
Csathó A. I. (2008): Bácskai löszös síkság. – In: Király G., Molnár Zs., Bölöni J., Csiky J. és Vojtkó A. (szerk.): Ma-
gyarország földrajzi kistájainak növényzete. – MTA ÖBKI, Vácrátót, p: 24.
Csathó A. J. (2005): A Battonya-tompapusztai löszpusztarét élővilága. – Magánkiadás, Battonya, 128 pp.
Horváth Z., Hatvani A. és Csathó A. I. (2002): Az észak-bácskai löszpusztai gyepvegetációk védett (védendő) növény-
ritkaságai. – In: „JUTEKO 2002”. – „Tessedik Sámuel Jubileumi Mezőgazdasági Víz- és Környezetgazdálkodási Tudo-
mányos Napok”. – Előadások és poszterek összefoglalói. – Tessedik Sámuel Főiskola Mezőgazdasági Víz- és Környezet-
gazdálkodási Főiskolai Kar, Szarvas, pp: 143–144.
Király G. (szerk. 2007): Vörös Lista. – A magyarországi edényes flóra veszélyeztetett fajai. – Saját kiadás, Sopron, 73 pp.
Király G. (szerk. 2009): Új magyar füvészkönyv. – Magyarország hajtásos növényei. – Határozókulcsok. – Aggteleki 
Nemzeti Park Igazgatóság, Jósvafő, 616 pp.
Molnár Zs. (1993): A madarasi legelő botanikai és természetvédelmi értékelése. – Kutatási jelentés, Kiskunsági Nemzeti 
Park.
Pándi I., Csathó A. I., Molnár Zs. és Illyés E. (2007): Duna–Tisza köze. – In: Illyés E. és Bölöni J. (szerk.): Lejtősztye-
pek, löszgyepek és erdőssztyeprétek Magyarországon. – Magánkiadás, Budapest, pp: 128–130.
Prodán Gy. (1910): Adatok Bács-Bodrog megye és környékének florájához. – Botanikai Közlemények 9(3): 149–158.
Prodán Gy. (1914): Bács-Bodrog-vármegye sziki növényei. – Magy. Bot. Lap. 13: 96–138.
Prodán Gy. (1915): Bács-Bodrog vármegye flórája. – Magy. Bot. Lap. 14: 120–269.
Simon T. (2002): A magyarországi edényes flóra határozója. – Harasztok – virágos növények. – 5. kiadás. – Nemzeti Tan-
könyvkiadó, Budapest, 976 pp.
Szujkó-Lacza J. és Kováts D. (szerk. 1993): The flora of the Kiskunság National Park. – Magyar Természettudományi 
Múzeum, Budapest, 469 pp.
Vargyai A. és Horváth Z. (1992): A tavaszi hérics (Adonis vernalis L.) tömeges előfordulása a madarasi löszpuszta-gye-
pen. – Gyógyszerészet 36: 343–344.
XIII. MÉTA-TúrA 
2009. október 5–10.
Népi növénynevek Felső-Bácskából
Csathó András István
Felső-Bácskát járva a botanikai, zoológiai adatok mellett igyekeztem helyi népi növényneveket is 
gyűjteni. Az összegyűlt nevekből szeretnék a teljesség igénye nélkül – érdekességképpen – egy válo-
gatást bemutatni.
A kistáj a lakosság mind etnikai, mind területi származására nézve rendkívül változatos, ami ter-
mészetesen a népi növénynevek használatára is komoly hatással van. Maguk a megkérdezett szemé-
lyek is gyakran más tájakból származtak el. Az erősen heterogén névtani anyagból a következtetések 
levonása ezért sem könnyű feladat, nem árt az elővigyázatosság.
Az egyes növényneveknél az adatközlők nevének és a gyűjtések pontos körülményeinek feltünte-
tésétől – nem utolsó sorban terjedelmi okok miatt – most el kellett tekintenem. A növények helyiek-
től származó, feljegyzett jellemzése is csak néhány esetben szerepel a jegyzékben. (A fajok a gyűjtési 
gyakoriság hozzávetőleges sorrendjében követik egymást.)
254
Datura stramonium L. (csattanó maszlag): bilindek, bilind, 
belindek, beléndek, böléndek, bölénd, bolond belén-
dek, bilind-bolond, bikamag
Sorghum halepense (L.) Pers. (fenyércirok): szudán, szudáni, 
szudánifű, szudánfű, fehércirok
Conyza canadensis (L.) Cronq. (betyárkóró): csikófarok, 
csikófarkkóró
Amaranthus retroflexus L. (szőrös disznóparéj), Amaranthus 
chlorostachys Willd. (karcsú disznóparéj): disznópa-
réj, paréj
Convolvulus arvensis L. (apró szulák, folyófű): folyondár 
(„Folyik el.”), folyófű
Polygonum aviculare L. (közönséges porcfű, 
porcsinkeserűfű): porcfű, porfű („Ezt minden jószág 
szereti.”)
Chenopodium album L. (fehér libatop): fosóparéj, (disz-
nóparéj)
Chenopodium hybridum L. (pokolvarlibatop): 
büdösfolyondár, keserűparéj
Trifolium repens L. (fehér here): vadgomboshere, 
gomboshere, vadhere, lóhere, fehér here, (négyleve-
lű lóhere)
Trifolium pratense L. (vörös here): gomboshere
Portulaca oleracea L. (kövér porcsin): zsírosparéj
Cirsium arvense (L.) Scop. (mezei aszat): mácsonya, tüske
Carduus acanthoides L. (útszéli bogáncs): szamártüsök, tüs-
ke, tövicsk
Carduus nutans L. (bókoló bogáncs): szamártüske, 
szamártüsök
Onopordum acanthium L. (szamárbogáncs): szamártüske, 
szamárkóró, bogáncs
Arctium lappa L. (közönséges bojtorján): lapulevél
Xanthium italicum Mor. (olasz szerbtövis): bugáncs, szerb-
tövis
Xanthium italicum Mor. (olasz szerbtövis), Arctium lappa 
L. (közönséges bojtorján) stb.: bógáncs, búgáncs
Asclepias syriaca L. (selyemkóró): selyemkóró, vaddohány, 
(gyapot)
Ambrosia artemisiifolia L. (parlagfű): parlagfű, pallagfű
Stachys annua (L.) L. (tarlótisztesfű): tisztesfű, tarlóvirág, 
tisztes
Cannabis sativa L. subsp. spontanea Serebr. (vadkender): 
vadkender („Ez nem az, amilyen füvet szívnak.”)
Urtica dioica L. (nagy csalán): csalán
Echinochloa crus-galli (L.) P. B. (közönséges kakaslábfű): 
talpas muhar, vízimuhar, vadmuhar, vadköles
Setaria verticillata (L.) P. B. (ragadós muhar): vadmuhar
Setaria viridis (L.) P. B. (zöld muhar): vadmuhar
Setaria pumila (Poir.) r. et Sch. (fakó muhar): vadmuhar, 
ragadós vadmuhar (utóbbi név valószínűleg inkább a 
S. verticillata-ra vonatkozik) 
Capsella bursa-pastoris (L.) Medic. (pásztortáska): pásztor-
táska
Euphorbia cyparissias L. (farkaskutyatej): kutyatej
Euphorbia helioscopia L. (napraforgó kutyatej): kutyatej
Elaeagnus angustifolia L. (keskenylevelű ezüstfa): olajfa
Cynodon dactylon (L.) Pers. (csillagpázsit): tarack
Elymus repens (L.) Gould. (közönséges tarackbúza): pörjefű
Taraxacum officinale Weber ex Wiggers (pongyola pity-
pang): kutyatej
Consolida regalis S. F. Gray (mezei szarkaláb): szarkaláb, 
sarkantyú
Robinia pseudo-acacia L. (fehér akác): akác
Virágja: kukucska, csicsóka
Sambucus nigra L. (fekete bodza): bodza
Sambucus ebulus L. (gyalogbodza): földi bodza
Prunus cerasifera Ehrh. (cseresznyeszilva): fosóka
Morus alba L. (fehér eperfa): eperfa
Rubus caesius L. (hamvas szeder): szeder
Prunus spinosa L. (kökény): kökény
Galium aparine L. (ragadós galaj): bugáncs („bugáncs, csak 
apró”)
Triticum aestivum L. (búza): buza (a kistájban általában rö-
vid „u”-val ejtik)
Centaurea cyanus L. (kék búzavirág): buzavirág (rövid „u”-
val)
Camphorosma annua Pall. (bárányparéj): porcfű
Ballota nigra L. (fekete peszterce): árvacsalán
Plantago major L. (nagy útifű): útlevél
Celtis occidentalis L. (nyugati ostorfa): zsidómeggy
Calamagrostis epigeios (L.) roth (siskanád): sásfű („Nem is 
eszi a jószág.”)
Lycium barbarum L. (ördögcérna): lícium, hanga
Salsola kali L. (homoki ballagófű) (a leírás alapján valószí-
nűleg ez a növény): barlangó, ballangkóró (utóbbi ta-
lán Eryngium campestre)
Ornithogalum kochii Parl. (pusztai sárma) (valószínűleg ez a 
növény): csillagvirág
Ononis spinosa L. (tövises iglice): iglice
Malva neglecta Wallr. (papsajtmályva): papsajt, mályva
Hordeum hystrix roth (sziki árpa): ürgefark
Bolboschoenus maritimus (L.) Palla (zsióka): csádé
Oenothera biennis L. (parlagi ligetszépe): önatéra
Artemisia vulgaris L. (fekete üröm): büdösgaz
Conium maculatum L. (bürök): bürök, büdös bürök
Ailanthus altissima (Mill.) Swingle (bálványfa): ecetfa
Tribulus terrestris L. (királydinnye): királydinnye, 
rasztikbogáncs
Hibiscus trionum L. (varjúmák): papgaz
Heliotropium europaeum L. (parlagi kunkor): fodormen-
ta, barkás
Chelidonium majus L. (vérehulló fecskefű): körömvirág
Sonchus sp. (csorbóka): tejes tüske
Bromus sp. (rozsnok): cigányzab
Cirsium vulgare (Savi) Ten. (lándzsás aszat): bogáncs
Rumex obtusifolius L. (réti lórom): lósóska
Acer pseudoplatanus L. (hegyi juhar), Acer platanoides L. 
(korai juhar): fürtös juhar
Köszönetnyilvánítás
Ezúton is szeretném kifejezni köszönetemet a növénynevek lelkes adatközlői számára:
Arnold Fülöpné (Borota), Daám Mátyás (Bácsalmás), Daám Mátyásné (Bácsalmás), Daám Zoltán 
(Bácsalmás), Heibl János (Bácsbokod), Horváth László (juhász) (Bácsalmás), Iványi Kinga (Madaras), 
Jäger Márton (juhász) (Mátételke), Márton Lajos (Gara), Pandúr Ignác (juhász) (Gara), rozs Gizel-
la (Katymár), Tüske Kálmán (Mátételke), Vén József (Katymár), Vörös Kálmán (Bácsszentgyörgy), 
Vujity János (juhász) (Gara).


Népi növénynevek Felső-Bácskából

Urbán, Sándor

„Hol az a táj szab az életnek teret,
Mit az Isten csak jókedvében teremt”
Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből
2003 – 2009
A kötetet szerkesztette:
Molnár Csaba – Molnár Zsolt – Varga Anna
MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete
Vácrátót
2010
323
szetvédelmi szempontok szerint), ezért sok értékes faj húzódik meg bennük. Egyes élőhelyeken több 
százas populációnagyságú a Dianthus superbus, Orchis laxiflora és a Molinia arundinacea. Gyakori az 
Iris pseudacorus, Ranunculus lingua, Cirsium rivulare, Dactylorhiza incarnata, Sanguisorba officinalis, 
Serratula tinctoria és a Leucanthemella vulgare subsp. vulgare. Előfordul a Carex elata, Calamagrostis 
canescens, Thelypteris palustris, Menyanthes trifoliata, Parnassia palustris és az Ophioglossum vulgatum. 
Az élőhelyeket leginkább a beszántás és a nyárfatelepítések veszélyeztetik.
Irodalom
Boros Á. (1926): Az utolsó úszóláp Szabolcsban. – Nyírvidék 1926. okt. 1.
Boros Á. (1932): A Nyírség flórája és növényföldrajza. – Debrecen, pp: 5–6., 141–143.
Braun M., Sümegi P., Szűcs L. és Szöőr Gy. (1993): A kállósemjéni Nagy-Mohos láp fejlődéstörténete. (Lápképződés em-
beri hatásra és ősláp hipotézis) – Kézirat Jósa András Múzeum, Nyíregyháza, pp: 335–367.
Frisnyák S. (1980): Szabolcs-Szatmár megye 18-19. századi történeti földrajzi vázlata. – Bessenyei György Tanárképző 
Főiskola Tudományos  Közleményei, Földrajz. Nyíregyháza, pp: 45–54.
Kiss L. (1927): A kállósemjéni Nagy-Mohostó. – Föld és Ember  7: 47–52.
Kopasz M. (1978): Védett természeti értékeink. – Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, pp: 154–160.
Simon T. (1966): A csarodai és a kállósemjéni természetvédelmi terület növényvilága. – Szabolcs-Szatmári Szemle, 
Nyíregyháza, I. 2.sz.
Udvarhelyi K. (1968): Magyarország természeti és gazdasági földrajza. – Tankönyvkiadó, Budapest, pp.: 154–159. 
Vas M. (1983): Carici - Menyanthetum – Vidrafüves a kállósemjéni Nyáriason. – Botanikai  Közlemény 70: 37–38.
Vas M. (1984): A kállósemjéni Nagymohos és Nyárias fitocönológiája természetvédelmi helyzete. – Doktori értekezés. 
JATE Növénytani  Tanszék.
Vas M. (1999): Vízszintváltozások és fitocönológiai átalakulások a kállósemjéni Nagymohoson. – Kitaibelia 4(2): 
247–260.
III. MÉTA-TúrA 
2004. október 19–24. 
Adatok Nagykőrös erdeinek történetéhez
Urbán Sándor
Nagykőrös város, mint lakott hely már a római korban Július Caesar uralkodásának idejében lakott 
hely volt. A római kori barbárok metanasta-jazygok települése volt itt. Időszámításunk első századá-
ban ezek a népcsoportok már az Alföld nagyobb folyóinak áradásai és mocsarai között, úttalan, ne-
hezen hozzáférhető helyeken telepedtek le. A honfoglalás után a nemzetségek nem vették birtokba 
ezt a területet. A legrégebbi okleveles adatok szerint még a XIV. században is, mint a királyi, illetve 
királynői birtok szerepel. Talán magyarázata lehet ennek a térség viszonylag kedvezőtlen adottságai, 
talán éppen az erdő (nem erdőssztyepp).
A tatárdúlás során a környező telepek, falvak elmenekült lakossága a mai város helyén talált me-
nedéket, ahol akkor mocsarakkal körülvett sűrű erdők voltak. A mai határnevek közül a Bokros, a 
Tázerdő és a Vadas név őrzi a hajdani erdők emlékét. A város helyén pedig hatalmas kőriserdő volt. A 
város neve is a kőrisfa – kőrösfa névből származik. Valószínűsíthető, hogy kőrises láperdők lehettek 
itt. Néhány parányi terület őrzi ennek szerény maradékát, pl. a Budapest-Szeged vasútvonal mentén, 
illetve a város központjához csatlakozó „Gát”. A török hódoltság koráig nincs megbízható adatunk a 
város erdeinek nagyságáról, használatáról.
A török-magyarkori okmányok között a pótharaszti erdőről legelőször 1626-ból van említés, a 
Nagyerdőről pedig 1671-ből.
A város ugyanis a török hódoltság korában kiváltságos hely „khász” város volt, mivel a szultán 
kincstárához tartozott. Ez szabad önigazgatást és határhasználatot biztosított. Cserébe viszont 1638-
tól Mehemet székesfehérvári basa rendeletére csupán salétromot tartozott szolgáltatni a város a bu-
dai lőporgyártás számára. Ettől kezdve szinte hadiipari központtá vált a nagykőrösi erdő, hiszen a 
324
salétrom főzéséhez tűzifa kellett, a szállításhoz pedig hordó. Ebből az időből fönnmaradt jónéhány 
„tezkere”, nyugta, átvételi elismervény a basák és török tisztségviselők részéről. Ezek a Szent-György 
napra és Demeter napra száz szekérszámra beszállított fákról tanúskodnak.
A történelem előtti korok kincse az „őserdő” ekkortól szűnhetett meg igazán.
A török világ és az utána következő háborúk során fontos menedékhelyet jelentett a város lako-
sainak a „Gát” nevű határrész. Ez a mai napig és a város központjához csatlakozó terület – valószí-
nűsíthető kőrises láp – az 1705. szeptember 26. és október 3. között Herbeville császári tábornok 
pusztításának esett áldozatul. „A császári had többek között elpusztította A FELSŐ gáton BELÜL a 
Csíkosnál lévő kőrisfákat és a Joó Gergely tanácsbeli malmát.”
 Az erdők területe szinte az első törvényes szabályozásokig visszavezethetően, mindig a város kö-
zös tulajdonát képezte. Erre egy példa; 1648-ban Kátay Ferenc a város akkori földesura tiltakozott a 
városi hatóságnál az ellen, hogy a lakosok az ő erdejéből fát mernek vágni. A tiltakozás során viszont 
nem derült ki, hogy neki külön határral megjelölt erdőbirtoka lett volna.
Az erdők őrzését 1769-ben szervezték meg először. A fölesküdött erdőbíró mellett 4 csősz vigyázta 
az erdőket. 1770-ben majorház épült az erdőben.
A reformkor minden megújító eszméi és törekvései még ide a homoki erdők világába is eljutot-
tak, 1842-ben kezdődtek a nagyobb arányú erdőtelepítések. Ekkor a ceglédi határ felől 65 holdon 
nyárat telepítettek.
A „Nagy és Csókás erdő”-ről néhány gondolat az 1896-ban megjelent monográfiából. „Ezen erdő 
helyrajzi tekintetben síkság jellegű, a talaj alja általában véve homok, csak igen kevés helyen található 
csekély vastagságú agyagréteg. Itt-ott köves talaj is létezik.
Uralkodó fanemek benne a mocsártölgy, a kocsánytalan tölgy és molyhos tölgy. Kevés mennyiség-
ben és szórványosan előfordul a fehér nyár, rezgő nyár, jegenye nyár, ákácz, nyír, kanadai nyár, magas 
kűris, szilfa, vadkörte s vadalma is, valamint 3 holdnyi területen fiatal fekete fenyő.
Ezen erdőnek eredete és keletkezési ideje egész bizonyossággal meg nem határozható, de a legna-
gyobb valószínűség szerint oly őserdő ez, a mely már Nagykőrös városnak a honfoglalás idejére eső 
megalakulása alkalmával is létezett, sőt sokkal nagyobb terjedelmű lehetett, a mely alapos feltevést 
igazolja azon körülmény, hogy a város határában tetemes mennyiségű 1–10 holdnyi hasonkorúnak 
látszó magánosok tulajdonát képező tölgyerdőcskék léteznek.” 
Milyen kevés maradt meg napjainkra ebből!
Függelék (2010 április)
1935. március 9. örvendetes dátum a nagykőrösi erdők jelenkori történetében. A város képviselő testü-
lete példaértékű határozatot hozott, amelyben biztosítja a város tulajdonában lévő Pótharasztpusztán 
mindazon erdőrészek megőrzését, amelyek megőrzése tudományos szempontból indokolt. Az egyik 
ilyen erdőrész a gyertyánliget volt a Nagyerdőben és a Vajkó zsombék nevű terület. Botanikus elő-
deink áldozatos munkásságának nagyon szép elismerése volt az a nap. A II. világháború gyökeresen 
megváltoztatta nemzetünk történelmét, benne a nagykőrösi erdők helyzetét is. Sárba tiporták tudó-
saink eredményeit és érveit. Érvényét vesztette a védelmet biztosító határozat és elkezdődött a nyere-
séget hajszoló iparszerű nagyüzemi erdőgazdálkodás. A múltat végképp eltörölni eszme megvalósítása 
során örökre eltűnt a gyertyánliget és a zsombékos. Az ősi erdők helyett pedig a tájidegen fafajokból 
álló ültetvények uralják hozzávetőleg 25 000 hektáron azt a tájat ahol korábban kizárólag a tölgylige-
tek éltek. Fönnmaradhat-e valami töredék ebből az ősi erdőből újabb 50–100 év múlva? Megőrizni 
ez a mi munkánk, s nem is kevés!  
325
Nagykőrösi erdők
Annyi minden él még itten.
Rímbe szedni lehetetlen.
Megismerni csak úgy lehet,
Sokat légy itt s megszereted.
III. MÉTA-TúrA 
2004. október 19–24. 
A nagykőrösi homoki erdőssztyepp-tölgyesek tájtörténete
Molnár Zsolt, Biró Marianna és Szollát György
E tanulmány egyes részei megjelentek: 
Molnár Zsolt (1998): Interpreting present vegetation features by landscape historical data: 
An example from a woodland-grassland mosaic landscape (Nagykőrös-wood, Kiskunság, Hungary).  
– In: Kirby, K. J. és Watkins, C. (szerk.): The Ecological History of European Forests.  
– CAB International, pp: 241–263. 
Félkultúr tájaink vegetációmozaikjai magukon viselik a múltbeli emberi tájhasználat nyomait. A nö-
vényzet mai mintázata és dinamikája hol kisebb, hol nagyobb részben antropogén hatások követ-
kezménye. Ugyanakkor az élő rendszerek még sokszor képesek természetközeli módon válaszolni az 
emberi hatásokra.
A Nagykőrös környéki erdőssztyepp-tölgyesek alatt az elmúlt évtizedekben a talajvízszint több 
méterrel süllyedt, emiatt az 1980-as évek közepe óta a tölgyek pusztulásnak indultak. Az erdő ter-
mészetes válaszaként az erdőssztyepp mozaikban az erdők felnyílása, törpülése és a sztyeppek kiter-
jedése várható. 
Ezek a homoki tölgyesek,
Öröktől fogva itt léteznek.
Egy régi kor utolsó tanúi
Lehet itt mindig tanulni!
 
Virágpompás nyári napon, 
Járjuk be a csókás vadont,
Másszuk meg a strázsa hegyet.
Vegyük szemre itt mi lehet?
 
Erdő szélen, bokrok alján, 
Erdő mélyén, lombok árnyán
Elhalt fákon, tisztásokon,
Bekukkantva mit láthatunk?
 
Különös ritka növények,
Sokan régen itt születtek,
Melyek máshol nem is élnek,
Köszöntik itt a vendéget.
Öreg tölgyek lábainál,
Milliónyi fehér virág:
Gyöngyvirágok tömege
Salamonpecsét tengere.
 
Tisztásokon nagy melegben,
Fehér és piros szegfüvek,
Tömegesen virítanak,
Hirdetve már a nyarat.
 
Kettő igazi ritkaság:
A tartós szegfű néhány szál,
Homoki kikerics tömeg 
Mikor virít nincs már meleg.
 
Kicsi madár tojáson ül.
A karvaly rá csupa szem-fül.
Halott ágon harkály dobol,
Tisztásokon rigó dalol.


Adatok Nagykőrös erdeinek történetéhez

Lukács, Sándor

Ternovác, Tibor

„Hol az a táj szab az életnek teret,
Mit az Isten csak jókedvében teremt”
Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből
2003 – 2009
A kötetet szerkesztette:
Molnár Csaba – Molnár Zsolt – Varga Anna
MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete
Vácrátót
2010
352
X. MÉTA-TúrA 
2008. május 17–23.
Sóskopó (részletek)
Lukács Sándor és Ternovác Tibor
Forrás: Lukács Sándor és Temovác Tibor (1995): Sóskopó. 
– Cnesa, Kanizsa, 90 pp.
Szabados Klára ajánlásával
Itt a föld, kezdetben, még Tisza-meder korában agyagos márga volt. Aztán a magas talajvízzel fel-
színre kerülő oldott sóktól szolonyec-szoloncsák szerkezetűvé vált. A víz elpárolgásával a feszíni 
sókoncentráció egyre fokozódott. Jellegzetes szürke színűre változott a korábban sárga lösz, melyen 
csak olyan növényzet élhet meg, ami tűri a rossz vízgazdálkodást, magas sótartalmat és nagy hőmér-
sékletingadozást. Közben a vízfelület egyre zsugorodott, körülötte meg szélesedett a gyepszőnyeg. Az 
ilyen területeket nevezik Bánátban kopónak. Az a hely pedig, ahol nemcsak a talaj sós, hanem a víz, 
és olykor a levegő is, csakis Sóskopó lehet.
Ezen a tájon a történelmi múlt emlékei a népvándorlások koráig nyúlnak vissza. Akkoriban a Ti-
szántúl „Terra Barbaricum” volt, ahol Ázsiából érkezett nomád népek laktak – ők hozták magukkal 
az úgynevezett Pannon-piramisok, a kunhalmok építésének divatját. A Sóskopó körül öt halom van, 
amelyek úgy veszik körül a medencét és benne szigetként kiemelkedő kopóközi magaslatot (abban 
az időben talán valóban sziget volt!), mint bástyák a várat: minden szegletében találunk egyet-egyet, 
és jellemző, hogy vala-mennyi a löszvonulatokon, az elképzelhető folyópartokon áll. Továbbá, úgy 
tűnik, itt fut össze, vagy innen indul ki a kunhalmok láncvonala észak, kelet és dél felé. Ezek szerint 
fontos társadalmi központ színhelye lehetett ez a táj. A magas partok szántóin található rengeteg ős-
kori cseréptörmelék is erre utal. De hogy kik voltak, mikor, mit csináltak itt – ezek a kérdések a ré-
gészek válaszát várják, ugyanúgy, mint ahogy a halmok építésének indítékai sem teljesen tisztázottak. 
Mindenesetre ezek az ősi halmok az egyetlen időtálló, emberi kéz formálta alkotások a Sóskopón, 
egyben a tájkép fontos alkotóelemei is.
Néhány évszázaddal később az ide öt-hat kilométerre keletre lévő, XI–XII. században épült aracsi 
bencés apátság monostora lett a vidék kultúrájának erős vára, amelyet egyben Vajdaság legrégibb épí-
tészeti emlékeként tartunk számon. A török hódítások alatt elnéptelenedett, amikor „parlaggá vált 
buja viránya Aracs városának”
 Id. Berecz Sándor így ír róla „Pusztatemplom – egy darab Szentföld” című munkájában: „Ha 
megismered, kedves olvasóm, Pusztatemplomot, ha tapostad talaját, észrevehetted, hogy lelked hoz-
zátapadt, s hogy kedvesebbé vált előtted, akár a Szentföld, akár róma, melyeket inkább csak köny-
vekből és prédikációkból ismersz. Fáinak susogásában ott hallod Szent Gellért szentbeszédeit. (…) 
Szent István lábnyomait is ott véled felfedezni. (…) Szellemük ott van, s ezt mindenki érzi, aki a kö-
zelben jár, és mind áhítattal emelnek kalapot vagy vetnek keresztet, ha elhaladnak mellette. E rom 
megalázottságában, is méltóságteljesen emelkedik a tanyák, az ég felé nyúló fák fölé. S míg az embe-
rek lenn gyarlón morzsolgatják vegetatív életüket, Ő fenn hirdeti Isten dicsőségét, és kegyesen mene-
déket nyújt vándornak, pásztornak, s az ég madarainak egyaránt. Csodálatosan szép közelről szem-
lélni a romot, és eltűnődni rajt élet és mulandóság felett.” 
Maga a meder asztalsima, vakítóan fehér, határtalannak tűnő sivatag. Csak a só alakja változik 
benne, néhol cserepes, néhol kristályos, van, ahol lisztszerűen finom, porhanyós. Most találunk rá a 
Sóskopó „forrásaira” is,  amelyek két-három méter átmérőjű, kör alakú gyűrűk, ahol a talaj kissé be-
süllyedt, rajta centis vastagságú a sóréteg. Ha valaki véletlenül rálép, térdig süpped az alatta rejlő híg, 
sötétszürke pocsolyába. 
Különben a talaj mindenütt, még a gyűrű belsejében is, olyan kemény, hogy egy kocsi is nyu-
godtan közlekedhet rajta, de a „boszorkánykör” élő sár. Valószínű, hogy itt, ezekben a gyűrűkben 
353
tör föl a talajvíz – ha van – és a mélytalaj ben-
ne oldott sói, amelye rendkívül nagy koncent-
rációja erősen lassítja a kipárolgást – így kelet-
kezik itt az élő sár.
Hogy mennyi só kerül így a felszínre, és 
szerte a pusztára, még nézni is sok, belefájdul 
az ember szeme a szikrázó fehérségbe, pedig 
akad még furcsa látnivaló. A vízfeltörésektől 
távolabb, ahol lazább, porhanyósabb a meder 
felszíne, kacskaringós vonalak sokaságát talál-
juk. Mintha valaki bottal rajzolta volna őke a 
földre, vagy kerépkpár nyomaihoz hasonlíta-
nak, de ember ittjártának semmi jelét nem ta-
láljuk. Értetlenül bámuljuk a jelenséget, ami-
kor valahol a tómeder túlsó végén hirtelen 
forgószél támad, hatalmas sótölcsért formál. 
Vágtatva közeledik felénk. Közvetlenül mellet-
tünk rohan el, nekimegy az egyik nádfoltnak, 
ahol szétpukkan a félelmetes tölcsér, alaktalan 
kis felhőcskévé szelídül, majd szétmállik, por-
ba hull, de a nyomát a pici árkocska mutatja.
     Amíg így nézelődünk, feltámad a szél, nekifekszik a pusztának, néhány perc alatt viharossá 
erősödik… És egyszerre forrni, füstölni kezd a Kopó. Pillanatok alatt elhomályosul az addig ragyo-
góan tiszta, szeptemberi ég, és bár süt a Nap, árnyékot nem vet. Hatalmas sóvihar kerekedik. Most 
szeretnénk végigmenni a Kopó medrén, szeretnénk részesei lenni az elemek nagy tombolásának, de 
néhány lépés után köhögve és könnyezve, hitvány férgek módjára iszkolunk kifelé az ítéletből, és csak 
nézünk, csak nézünk…
XII. MÉTA-TúrA 
2009. május 9–16. 
Temesmóra, Temesmoravica (Moraviţa)
Öllerer Kinga és Negrean Gavril (szerk.)
Kiterjedt szikesek, részben  lecsapolt területen. - 45º15’58”N, 21º19’10”E, alt. 78,5 m
Fajlista – Karácsonyi K. és G. Negrean / 2008.08. 15.
Achillea setacea
Arenaria serpyllifolia
Artemisia santonicum (patens?)
Astragalus cicer
Bromus japonicus
Bupleurum tenuissimum
Centaurium minus
Dipsacus laciniatus
Elymus repens
Festuca pseudovina
Gypsophila muralis
Hordeum hystrix
Inula britannica
Lactuca saligna
Lepidium ruderale
Limonium gmelinii
Lotus anngustissimus
Lotus tenuis
Lycopus exaltatus
Melilotus officinalis
Peucedanum officinale
Puccinellia distans
Rumex crispus
Salvia nemorosa
Scirpus maritimus
Sonchus arvensis
Teucrium scordium
Trifolium arvense
Typha laxmannii
Veronica anagalloides
Xeranthemum cylindraceum
Adventív fajok: Portulaca oleracea, Ambrosia artemisiifolia. 


Sóskopó (részletek)

Ortmannné Ajkai, Adrienne

„Hol az a táj szab az életnek teret,
Mit az Isten csak jókedvében teremt”
Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből
2003 – 2009
A kötetet szerkesztette:
Molnár Csaba – Molnár Zsolt – Varga Anna
MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete
Vácrátót
2010
432
V. MÉTA-TúrA 
2005. október 5–9.
A baranyai Dráva-sík növényzete
Ortmannné Ajkai Adrienne
Megjelent: Sallai Z. (szerk. 2004):  
Mit veszíthetünk a Drávára tervezett horvát erőművel?… A drávai táj természeti értékei. 
– Nimfea Természetvédelmi Egyesület, Túrkeve.
Természet- és növényföldrajzi viszonyok
A hazánk déli határvidékét képező Dráva-sík kevéssé ismert, több szempontból is különleges terület. 
Domborzata alföldi jellegéhez képest meglehetősen változatos: északi része magasabb fekvésű löszfel-
szín, déli részét elhagyott vagy levágott Dráva-medrek együttese és a köztük kiemelkedő lankás futó-
homokdombok jellemzik. Éghajlata az Alföld többi tájához képest jóval atlantikusabb, de délnyugati 
irányból mediterrán melegáramlatok is érik. A humid klíma hozzájárul ahhoz, hogy a nedves terüle-
tek élőhelyei, növénytársulásai – egy világszerte eltűnőben lévő táj- és termőhelytípus feltétlen véde-
lemre érdemes képviselői – jelentős számban és gazdagságban fordulnak elő. 
Növényföldrajzi szempontból a terület az Alföld (Eupannonicum) flóravidékének Déli-Alföld 
(Titelicum) flórajárásába tartozik, de csapadékosabb éghajlata miatt klimazonális növényzete nem 
erdőssztyepp, hanem zárt tölgyes, sőt nyugati része már a gyertyános-tölgyes zónához közelít. Ennek 
köszönhető a Dráva-sík másik botanikai jellegzetessége: hegy- és dombvidéki növényfajok síkságon 
szokatlanul nagy faj- és egyedszámban való előfordulása.  
A táj mai képének kialakulása
A 19. század elejéig a Dráva – más síksági nagy folyókhoz hasonlóan – szabadon kanyarogva, ki-
áradva, medrét változtatva folyt keresztül ezen a tájon, sajátos élővilágú „vadvízországot” létrehozva, 
melyhez az itt élő emberek is alkalmazkodtak: évszázadok tapasztalatára építve kialakult az ártéri gaz-
dálkodás ökologikus, a természeti viszonyokkal egyensúlyban lévő rendszere. A rendszeres elárasztás 
nehezen megközelíthetővé tette ezeket a területeket, lehetetlenné a nagytáblás szántóföldi művelést, 
vagyis a természetes élővilág hatékony őrzője volt. A 18. sz. közepén kezdődött úrbérrendezések által 
átalakított birtokviszonyok, a gazdálkodás szempontjainak megváltozása (önellátó faluközösség he-
lyett a Monarchia piacára gabonát termelő földesúri gazdálkodás) a folyók ennek érdekében történő 
szabályozása (lecsapolás: szántóföld, szabályozott folyó: víziút) a múlt századtól kezdve gyökeresen 
átalakították a Dráva-sík természeti képét. 
A folyamszabályozások meghódították a területet az emberi tevékenység számára -- ezzel párhuza-
mosan csökkent, tűnt el a természetes közösségek élettere: a mocsarak, lápok a mélyebb területekre, 
elhagyott egykori medrekbe szorultak vissza, majd – a napjainkig folytatódó belvízrendezések ered-
ményeképp – onnan is eltűnnek. Az erdők egyre szárazabbá válnak, a csökkenő talajvízszint eseten-
ként már az őshonos és nagy gazdasági értéket képviselő kocsányos tölgy és magyar kőris felújítását 
is akadályozza. Az évszázados hagyományokra visszatekintő legeltető szarvasmarhatartás a rendszer-
váltás után – a községi legelők magánkézbe adásával -- ellehetetlenült. Az évszázados famatuzsálemek 
őrizte fás legelők – e táj szimbólumai – pusztulnak: használat hiányában cserjésednek, erdősödnek, 
másutt beszántják őket (helyet készítvén a talajt kizsaroló, hatalmas víz- és vegyszerigényű, de jó év-
ben gyors gazdagodást ígérő dinnyének), a faóriásokat  kivágják. 
Talán egyetlen természetközeli élőhely „nyert”: a természetes úton lefűződött, napjainkban a 
feltöltődési szukcesszió különböző stádiumait képviselő holtágak mellé felsorakoztak a nagy ka-
nyarulatok levágásával kialakuló, jelentős szabad vízfelülettel rendelkező, napjainkban elsősorban 
horgásztóként hasznosított holtágak, melyekben a feltöltődést gyakran folyamatos emberi beavatko-
zással – kotrás, növényzet eltávolítása, vízzel való átöblítés -- késleltetik. 
433
A Dráva-sík botanikai kutatásának története
A Drávamenti-síkság botanikai kutatása – hazánk sok más területéhez hasonlóan – Kitaibel Pál-
lal kezdődik, aki 1799-es és 1808-as Baranya megyei kutatóútjai során itt is megfordult, és közölt 
florisztikai adatokat. A terület flóráját és vegetációját az 1920-as évektől kezdődően Boros 
Ádám kutatta, és közzétette az addigi florisztikai és növényföldrajzi adatok összefoglalását is.
Az ötvenes évektől kezdve Horvát Adolf Olivér  mecseki kutatásai kiegészítőjeként foglalkozik 
a „Mecsek hegység déli síkjának növényzeté”-vel, annak növényföldrajzi vonatkozásaival, számos 
florisztikai adatot közöl, ír a védett és a gyógynövényekről. Tőle származnak a dráva-síki gyertyános 
tölgyesek első részletes cönológiai leírásai, összefoglaló nagy művében röviden jellemzi a réteket és 
láperdőket is.
Tanítványa, Kevey Balázs elsősorban a mezofil lomberdőkkel (gyertyános-tölgyesek, reliktum 
bükkállományok) foglakozik. Florisztikai adatokat közlő sorozatában számos Dráva-síki adat is 
szerepel. 
Klujber László és munkatársai és Vöröss László Zsigmond a Dráva egyik legnagyobb, legépebben 
megmaradt holtágrendszerének (Cún-Szaporca) növényvilágát írják le részletesen. Munkájuknak kö-
szönhetően ezt a vízivilágot 1969-ban védetté nyilvánítják. 
Kovács Margit és Kárpáti István a holtágak zonációs és szukcessziós viszonyait, a feltöltődés fo-
lyamatának botanikai és talajtani jellemzőit kutatják több területen (Lakócsa, Majláthpuszta, Cún-
Szaporca). Ők hívják fel a figyelmet az Ataki-erdőre, melynek 60 hektáros központi része 1976-ban 
helyi védelem alá kerül. 
A terület iránt az érdeklődés a nyolcvanas évek vége felé egy aggasztó aktualitás: az akkor 
Djurdevacnál tervezett vízerőmű miatt élénkül meg. A beruházás ökológiai hatástanulmányát Kár-
páti István, a hazai ártéri erdők kiemelkedő kutatója készíti el (1989). Bár a tanulmány elsősorban 
a közvetlenül érintett felső Dráva-szakaszra koncentrál, az ártéri vegetáció leírása sok tekintetben a 
Dráva-sík egészére is érvényes.
A vízierőmű-veszély további haszna, hogy megszületik egy dráva-menti nemzeti park gondolata, 
mely Közép-Európa utolsó, medrét még viszonylag szabadon alakító nagy folyójának különleges táj-
képét, ökológiai rendszerét hivatott védeni. Ennek előkészítése során Borhidi Attila vezetésével meg-
történik a Dráva-mente természeti értékei aktuális állapotának felmérése (1994). A tanulmány rész-
letesen tárgyalja a terület természet- és növényföldrajzi viszonyait, számba veszi növénytársulásait, 
védett és védendő növényeit és azok előfordulási helyeit, valamint javaslatot tesz a nemzeti parkhoz 
csatolandó területekre. Nagy kár, hogy ennek ellenére az 1996-ban megalakult Duna-Dráva Nemzeti 
Park keretei között a baranyai szakaszon szinte csak az árvízvédelmi töltésen belüli területek kaptak 
védelmet. A kívül rekedt értékes területek védelmének megoldása azóta húzódó, lassan haladó fo-
lyamat (Bükkhát erdőrezervátum, Kisszentmártoni láperdők), csak néhány szerencsésebb nyert helyi 
védelmet (sellyei Kis-rét, Nákói mocsár, drávafoki legelő). 
A kilencvenes években a botanikai kutatás is felélénkül a Dráva-síkon: a sort Dénes Andrea nyitja 
meg a tudomány számára eddig szinte ismeretlen Dráva menti rétek és legelők florisztikai felmérésé-
vel, melynek során számos, Baranyából eddig nem közölt védett és ritka növény előfordulási helyeire 
bukkan. Az erdők kutatásába Kevey B. mellett jelen tanulmány szerzője is bekapcsolódik. új lendü-
letet kap, új szempontokkal bővül a holtágak kutatása (vízminőség, komplex állapotértékelés). Több 
területre (Bükkhát Erdőrezervátum, Kisszentmártoni láperdők, Zalátai-Ódráva) készülnek fenntar-
tási, ill. rehabilitációs tervek; a vízellátás megoldása mindig kulcskérdés. A 2003–2005 között folyó 
„Magyarország  természetes növényzeti örökségének felmérése” program keretében a területet Csiky 
János, Hagyó Andrea, Lájer Konrád, O.Ajkai Adrienne, Pál róbert és Wágner László kutatják. 
A növénytakaró általános jellemzése
A hullámtéren elsősorban puhafa ligeterdőket: fűzligeteket (Leucojo aestivi-Salicetum albae), fehér- és 
feketenyár-ligeteket (Senecioni sarracenici-Populetum albae, Carduo crispi-Populetum nigrae), illetve 
nagy területű nemesfűz- és nemesnyár-ültetvényeket találunk. A mentett oldal jellemző erdőtársulá-
sai a tölgy-kőris-szil ligeterdők (Scillo vindobonensi-Ulmetum), a legmagasabb térszíneken alföldi gyer-
tyános-tölgyesek (Fraxino pannonici-Carpinetum) helyenként reliktum jellegű bükkállományokkal, a 
434
mélyedésekben kis foltokban nyúlánk sásos és kőrises égerlápok (Carici elongatae-Alnetum, Fraxino 
pannonicae-Alnetum), a mozgó vízű csatornák mentén néha síksági égerligetek (Paridi quadrifoliae-
Alnetum) töredékeivel. 
Az évszázadokon át jellemző legeltető állattartás eredményeként az erdők helyén sokfelé kaszálók 
és legelők alakultak ki, melyek botanikai szempontból legnagyobbrészt mocsárrétek (Cirsio-Festucetum 
pratensis, Carici-Alopecuretum pratensis, Deschampsietum caespitosae), kisebbrészt magassásrétek 
(Caricetum acutiformis, C. ripariae, C. vulpinae, C. gracilis)  és kiszáradó láprétek (Succiso-Molinietum), 
melyek számos ritka növényfaj esetenként jelentős populációinak élőhelyei. A Dráva-síki táj szimbólu-
maként számon tartott fás legelők famatuzsálemei 200–400 évesek is lehetnek. 
A levágott vagy lefűződött holtágak a táj talán leglátványosabb természetvédelmi értékei, számos 
védett növényfaj jelentős állományait rejtve. Kisebb hányadukban a szukcesszió a láperdő stádiumig 
jutott; a többiben vízi-mocsári társulások (hínarasok, nádasok, sásosok) találhatók. 
Jövőkép
A tájat járók, kutatók aggodalommal tapasztaljuk, hogyan szegényedik a természetes növénytakaró, 
hogyan pusztulnak, tűnnek el értékes élőhelyek szinte évről-évre. A kiáradó vizek évszázadokon át, 
majd a határmenti helyzet, gazdasági-társadalmi elmaradottság még a huszadik század jó részében is 
megőrizte a Drávára és morotvarendszerére felfűződő táj sajátos képét, természeti értékeit, hagyomá-
nyos gazdálkodását. Az elmúlt tízegynéhány év változásai – az erdők jó részének magánkézbe adása 
és az ezt követő rablógazdálkodás, a közösségi legelők privatizálása, egy részük felszántása, másik ré-
szük elhanyagolása, egyes holtágak horgászközpontokká „fejlesztése”, a „megélhetési” fakivágás – sú-
lyos sebeket ejtenek. 
Az ártér nedvességigényes élőhelyeit, életközösségeit sújtó legnagyobb baj, leginkább pusztulás-
sal fenyegető veszély azonban a vízhiány. Ármentesítés, belvízmentesítés, aszályos évek, a holtágak 
vízkészletének szétöntözése, a Dráva bevágódása, az árvízi csúcsok elmaradása a legfőbb oka az élő-
világ pusztulásának. Az évszázadokon át bőségben rendelkezésre álló, éltető forrást ma már túl so-
kan csapolják – és a sok érdek között utolsóként jön számításba a természeti értékek védelme. Pedig 
az erdő, tó, virágos rét nemcsak esztétikai élmény, hanem létalapja is az ormánsági embernek, amit 
napjainkban sem képes kiváltani semmiféle tájidegen modernizáció. A természet rendjét felborító 
újabb „szaurusz” helyett a pénzeket, energiákat inkább egy, a természeteshez közelítő vízkormányzás 
(a jelenlegi vízelvezető rendszeren keresztül a Dráva vizének gravitációs szétoszlatása) és erre épülő 
természetközeli gazdálkodás (benne: biogazdálkodás, szürkemarha, rét- és legelőgazdálkodás, fenn-
tartható erdőgazdálkodás, tógazdálkodás, Közép-Európa utolsó szabályozatlan nagy folyóját bemu-
tató szelíd turizmus) kialakítására kellene fordítani. 


A baranyai Dráva-sík növényzete

Juhász-Nagy, Pál

„Hol az a táj szab az életnek teret,
Mit az Isten csak jókedvében teremt”
Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből
2003 – 2009
A kötetet szerkesztette:
Molnár Csaba – Molnár Zsolt – Varga Anna
MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete
Vácrátót
2010
490
Jakucs P. (1969): Az erdők és gyepek dinamikus kapcsolatának synökológiája. – Doktori értekezés tézisei.
Jakucs P. (1972): Dynamische Verbindung der Wälder und Rasen. – Akadémiai Kiadó, Budapest.
Kertész R. és Sümegi P. (1999): Az Északi-középhegység negyedidőszak végi őstörténete. Ember és környezet kapcso-
lata 30.000 és 5.000 BP évek között a szubkárpáti régióban. – Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23: 66–93.
Müller, Th. (1962): Die Saumgesellschaften der Klasse Trifolio-Geranietea sanguinei. – Mitt. Florist.-Soziol. 
Arbeitsgem 9: 95–140.
Papp M. (2007): Az erdőszegély meghatározása és cönotaxonómiai besorolásának szempontjai. – Botanikai Közlemé-
nyek 94: 175–195.
Soó R. (1964): A magyar flóra- és vegetáció rendszertani-növényföldrajzi kézikönyve I. – Akadémiai Kiadó, Budapest.
Sümegi P. (2003): A régészeti geológia és a történeti ökológia alapjai. – JATEPress, Szeged.
Takács L. (1987): Határjelek, határjárás a feudális kor végén Magyarországon. – Akadémiai Kiadó, Budapest.
Tüxen, R.  és Dierschke, H. (feldolg. 1975): Trifolio-Geranietea Th. Müller 1961. – Bibliographia Phytosociologica 
Syntaxonomica 24. – J. Cramer, Lehre.
Zólyomi B. (1969): Földvárak, sáncok, határmezsgyék és a természetvédelem. – Természet Világa 100(12): 550–553.
Zólyomi B. (1989): Természetes növénytakaró. 1 : 1 500 000 – In: Pécsi M. (szerk.): Magyarország Nemzeti Atlasza. – 
MTA Földrajztudományi Kutató Intézete, Budapest, p. 89.
II. MÉTA-TúRA 
2004. április 29. – május 2.
Természet és ember (részletek)
Juhász-Nagy Pál
Részletek Juhász-Nagy Pál (1993): Természet és ember c. könyvéből
Molnár Zsolt ajánlásával
„Az a teoretikus, aki belemerülve a képletekbe,
Elfeledkezik azokról a jelenségekről,
Amelyeket meg akar magyarázni,
Nem igazi tudós…
Ha pedig könyvei elidegenítik őt a természet 
szépségétől és sokoldalúságától,
úgy inkább szegény bolondnak hívnám…”
Max Born
A természetbúvár reneszánsza?
Manapság a „természetbúvár” szó hallatán a legtöbb ember csak mosolyog vagy mérgelődik. Lepke-
hálóval izgatottan rohangáló alakok vagy – kontrasztként – gyűjteményükkel csendesen piszmogó 
„vidéki amatőrök” képe villan fel, amit nyomban holmi elnéző vagy lenéző érzés követ, kinek-kinek 
a temperamentuma, képzettsége szerint. A lenézés, a karikatúraképek élessége legtöbbször nem is az 
ilyen-olyan fokú laikusban, hanem éppen az újsütetű szakemberben a legerősebb. Ilyen az a sajátos 
species is, akit – kellő ironikus felhanggal – korunk Modern Biológusának nevezhetünk. A Modern 
Biológus, egy-egy speciális részletkérdéshez tapadva nemcsak kényszerből idegenedik el a természet 
szépségétől és sokoldalúságától; gyakran nem is volt már miről lemondania. Számára egy ilyen szem-
léletigény eleve korszerűtlen, gyanúsan és ellenszenvesen sarlatán jellegű. A Modern Biológus nem 
szereti a múltat; nem is igen ismeri, hiszen már a tegnap irodalmát elavultnak, használhatatlannak 
ítéli. Nem élvezi egy Boyle, egy Humboldt gondolati kavargását, egy Fabre stíluserényeit, és csak fa-
nyalog, ha valaki saját gondolatainak forrásvidékére emlékezteti. Szívesen tetszeleg egy minervai sze-
repben, mint aki teljes fegyverzetben ugrott elő valahonnan; ki tudja honnan.
491
Érdemes és különösen időszerű feladat lenne a hazai köztudat torzképét korrigáló antológiát ki-
adni vagy könyvet írni, mondjuk, „ A természetbúvár múltja, jelene és jövője” címmel. Az alábbi né-
hány esszészerű célzás egy ilyen nagyobb munkának persze csak egy-két – s főleg a jövőbe mutató – 
szempontját villanthatja fel. S mi lenne alkalmasabb fórum e megjegyzések bemutatására, mint az a 
lap, - ami a Természettudományi közlöny folyamataiban és ennek utódaként – nálunk a legtöbbet tette 
egy tárgyilagos értékelésért?
Ki a Természetbúvár?
Ez a kérdés – talán mondanunk sem kellene – nagyon nehéz. Már a szó első felével, a „természet” fo-
galmával bárki, bármikor zavarba hozható. Kiváló munkák ezrei próbálták eddig is lefülelni, mi lehet 
a lényegileg közös az eposzok, a jón filozófusok, a reneszánsz humanisták s az újkor természetértel-
mezésében, abban a nemcsak korról korra, de gyakran személyenként is változó jelentésfluktuáció-
ban, amit főleg egy-egy nemzedékváltozásban az idősebb és fiatalabb kortársak nézeteinek ütközésé-
vel érzékelhetünk. Mennyire mást értett Platón, mint Arisztotelész, mennyire mást Rousseau, mint 
Laplace! És mégis, van valamilyen lényegileg közös mindegyik elképzelésben (vagy „alapértelmezés-
ben”): a természet – legyen bár „eidosz” vagy masinéria – valamilyen egészet jelent, valamilyen „ma-
gától létező, működő teljességet” képvisel. Ebben az értelemben természetbúvár az, akinek legalább 
a kíváncsiságát ez az „egész” köti le: olyan valaki, aki specialista részfeladatok megoldása közben is 
belül, szíve szerint antispecialista. A „természetbúvárkodás” ilyen felfogásban nem is „foglalkozás”, 
hanem magatartásforma, egyféle gondolkodásmód, bizonyos szellemi attitűd. (...) 
Egy nagy szükséglet
Az a tudománytörténeti periódus, amely a természetbúvár nimbuszát legjobban megtépázta, túlon-
túl ismerős: benne élünk. De talán éppen ez a kínzó közelség és korunk túl erős karaktere teszi, hogy 
az adottat túlzott rezignációval vesszük tudomásul. Korunk jelszava: a „big science”; fő célja: specia-
listatenyésztés futó-szalagon; jelképe: egy olyan személytelen, polükefál szörnyeteg, mint a houstoni 
agytröszt. Mindezt annyira természetesnek tartjuk, hogy egyre sürgetőbb szükségletekre se igen figye-
lünk, ha ezek valahogy nem illenek bele a „houstoni munkasémába”.
Gondoljunk azokra a hihetetlenül nehéz kérdésekre, amelyeket a „bioszférakrízis” vet fel! Meg 
kellene menteni egy tájat, egy tavat (pl. a Balatont); okos természet- és környezetvédelmet kellene 
művelni. Amennyire bárki számára természetes, hogy egy-egy ilyen feladatra csakis a specialisták légi-
ója szövetkezhet, annyira problematikus világszerte az, hogy kik és hogyan irányíthatnak egy ekkora 
s ennyire heterogén specialista-„team”-et. A sokféle szakember – egy-egy élőlény-csoport ismerője, a 
geográfus, a vízkémikus, a talajtanos, a meteorológus, a mérnök s megannyi más specialista – teszi a 
dolgát, de vajon hogyan áll össze sok-sok részletből egy egységes és – ami a legfőbb – egy munkálha-
tó, az optimális beavatkozást tiltó-megengedő kép?
A specialisták seregét nyilván itt is csak egy központi csoport, holmi agytröszt foghatja össze. Ilyen 
csoport – sok kisebb-nagyobb megrázkódtatás után – a legtöbb helyen tényleg kialakult, pl. azokban 
a centrumokban, ahol a Nemzetközi Biológiai Program (IBP) kutatásai folytak. Az agytröszt tagja 
lett néhány modellező matematikus (akik a kutatás „elvi kulcsát” tartották a kezükben), egypár gépi 
matematikus (akiknél az adatgyűjtés szálai futottak össze), néhány ökológus (akik az „absztrakt el-
mékkel” elég jól szót értettek).
Majdnem minden esetben azonban kiderül: valami lényeges hiányzik. De vajon mi lehet ez? Mi 
az a nagy szükséglet, amiről beszélünk?
Egy műszaki feladat relatív egyértelműségével szemben a bioszférakutatás problémáit több külön-
leges nehézség jellemzi. Ilyen rögtön az, hogy a vizsgálandó objektumokat mesterségesen nem lehet 
létrehozni. (Egy tározó egy tótól, egy plantázs egy erdőtől éppen a legfőbb sajátság, a szabályozottság 
terén olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől.) Ilyen az, hogy mindig túl sokféle adattal, mód-
szerrel, megfontolással kell dolgozni. Ilyen az, hogy ugyanarról az objektumról is az „absztrakt kép-
mások” (azaz modellek) sokasága készíthető el, pont azért, mert a természetnek egyszerre rengeteg-
492
féle kérdés adható fel. Ilyen az, hogy e sokféleség miatt csak iterációs közelítésekkel lehet dolgozni. 
A módszerelméleti iterálásban, a gondolati kacskaringókban pedig az empíria világa, a sokszor durva 
rutintapasztalatok nyújtotta ötletek terelő hatása fontos és kiküszöbölhetetlen.
Hogyan lehet e nehézségeket valamelyest ellensúlyozni? A sokféle lehetőség közül az egyik éppen 
az, hogy legyen valaki az agytröszt tagjai között, akit éppen ezek a speciális nehézségek delegálnak 
különleges és fontos feladatára. Ez a valaki az új típusú természetbúvár. Ő az, aki a nemspecialistaság 
specialistája. Ő az, aki nem engedi a többieket a képletekbe túlságosan belemerülni. Ő az, aki azt a 
bizonyos „teljességet” képviseli. Lármát csap, ha úgy érzi, hogy a modell a valóságtól túlontúl elru-
gaszkodik. Ő az, aki állandóan figyelmeztet, milyen ponton lehet még „realizálni”. Segít a modellek-
be lelket lehelni. (...)
Mi hiányzik?
Nemcsak az a szükséglet adott, amelyről a fenti töredékes utalások próbáltak előadni egyet-mást. Ez 
a szükséglet egy olyan, sokkal tágabb igénybe van beleágyazva, amit Vekerdi nagyon szépen így fogal-
mazott meg: „Önzetlenebb, szerényebb, kritikusabb, nagyvonalúbb s nyitottabb tudomány kellene a 
mainál, korunk nagy kérdéseivel s fenyegetéseivel bátran szembenéző.” (…)
Agresszív deszakrálás
Valóban: valahol a Humboldt–Goethe-vonal tájékán húzodik az a „szellemi vízválasztó”, ami vala-
hogy véglegessé kívánta tenni „science” és „non-science” minél radikálisabb elkülönítését.
A természettudományok egyik legfőbb gondja ekkor az lesz, minél hamarabb megszabadulni min-
den „gyanús elemtől”. (Ezt a purifikátori törekvést nevezhetjük „deszakrálási intenciónak”.)
Nem tagadható: volt is mitől megszabadulniuk. Most tán elég felidézni W. Pauli mesteri elemzését 
Kepler archetípusairól vagy Dobbs könyvét Newton alkímiájáról; tán elég, ha arra gondolunk, hogy 
akár a „felvilágosodás” százada is – akár a Cagliostro-Casanova-típusú mesterkedéseken messze túl is 
– még mennyit kacérkodott a „természetfölötti” ilyen-olyan válfajával.
A deszakrálás: nyilván egyszerre elszegényesítés és gazdagítás is. Elszegényesítés nem csupán abban, 
hogy az új mozgalom készséggel fogadta el a Voltairek felszínes hígságát (de visszariadt Leibniz vagy 
Kant metafizikájától; egyáltalán: bármilyen mélyebb metafizikától), hanem főleg abban, hogy ekkor 
történik meg – az „objektivitás” követelményének csatakiáltásától kísérve – a tudományosság érték- és 
érzelemmentesítése. Ám e törekvések egyúttal jelentős gazdagítást is hoznak; nem csupán eszközben-
módszerben, a matematikai arzenál legtöbb ágának okos felhasználásában, hanem főleg abban, aho-
gyan a kutató egyre pontosabban, hatékonyabban nyomul előre a „természet faggatásában” (megtanulja, 
hogy az egyik „kérdés-válasz” hogyan hívhat elő egy másik, még sarkítottabb kérdést a mégtöbb vá-
lasz reményében).
Kétségtelen, ez a deszakrálási törekvés eleinte nagyon látványos és igazi sikereket hozott (a fiziká-
tól a biológiáig). (...) de az is igaz, hogy ez a diadalmas előrenyomulás sokszor meg-megtorpant; kü-
lönösen akkor, ha igazi „életrejtvények” vagy éppen az ember közelébe került. (...)
Mi történt? Mi ütött mindenütt vissza? A legtömörebbre fogva: A mulasztások sokasága; kiemel-
ten az, hogy az ember következetesen és túl hosszú időre „felejtette ki önmagát” a szukcesszíve sorjázó 
természetképek sokaságából (hisz valóban bármely „képben” ő a lehető leggyanúsabb elem). Emlé-
kezhetünk rá: Szabó Árpád is úgy mondja: a görög „természetfogalom a rajtunk kívül eső, a tőlünk 
független, mindig egészre vonatkozik; mutatis mutandis, mondjuk, a görög mystes-gazdagság részle-
ges kiiktatásával hasonló igaz a legújabb kor klasszikusabb természetképeire is. Ez a csaknem freudi 
(avagy jungi?) „kifelejtés” mindig temérdek nehézség okozója; most tán elég ha a Homo ún. „kettős 
természetének” komponenseire, a „biosz”-„socius” kölcsönös és a mainál sokkal jobb interpretáció-
ra gondolunk.
A magát diadalmasnak tudó „science” azonban mindenáron igyekszik lerázni az útjába kerülő, sőt 
egyre szaporodó nehézségeket, és a századforduló táján kialakítja azokat a máig uralkodó közhelyeit, 
amelyek szerint „a természettel csakis a természettudományok foglalkozhatnak kellő autoritással” – min-
den egyéb: „mesebeszéd”. (Hogy „mi a természet?” – ezt a kérdést az igazhitű és valóban jól tanult-tré-
ningezett természetkutató „természetesen” úgy kerüli, mint ördög a tömjénfüstöt.)
493
Ezekkel a közhelyekkel (avagy még inkább: az alja-vulgarizációkkal) furcsán felesel Bartók Béla 
higgadt szava, aki – mint maga mondja – nem csupán a zenetudomány, hanem a testvértudományok 
(egyetemes folklór és etnográfia) kutatóinak nevében is beszél.
„Mi magunkat tulajdonképpen természettudósoknak valljuk, akik tanulmányozásuk tárgyául a 
természet egy bizonyos produktumát, a parasztzenét választottuk… Természeti produktumnak te-
kinthetők ezek a termékek, mert a számukra legjellemzőbb sajátság létrejötte – a pregnánsan egy-
séges stílusok kialakulása – csakis lelki közösségben élő nagy tömegeknek egyféle irányban működő 
ösztönszerű variálókészségével magyarázható. Ez a variálókészség pedig nem más, mint valamilyen 
természeti erő.”
Aligha tagadható: Bartók „beállítása” még ma, jó fél századdal később is: meglepetés a javából. 
Meglepetés, mert figyelmeztetheti a természetvizsgálót: még mindig milyen „szűkösek” is a mai ter-
mészetképei.    
„Pium desiderium”; avagy: egy új szemlélet igénye
Valóban: (a természet faggatása során) miért ne vállalhatnánk sokkal bátrabban az összes humán fakul-
tás teljes arzenálját, ám kellő, bölcsebb szereposztásban? – az érzelmeinket csakúgy, mint a töredékes, 
de hasznos tudásunkat. Miért kellene ebben a vállalásban megismételnünk minden eddigi hibát, bal-
fogást? – idétlen alá –, fölérendelésben nézve például mozgalmat, művészetet, tudományt.
Látnivaló: ezt a vállalást szinte kötelezővé teszi a „süllyedő bárka”, a Föld megannyi gondja, a bio-
szféra, az élővilág ijesztő tempójú pusztulása. Ebben a vállalásban egyre nagyobb szükségünk van és 
lesz az eleve hitvány mai természetképünk esztétikai, morális, metafizikai stb. gazdagítására; külö-
nösen a természet és az ember viszonyának bölcsebb-toleránsabb, de radikális reinterpretációjában. 
Mondható az is, hogy éppen azért, mert az újkor szelleme korábban ”deszakrálta” a természetet, a 
Természet reszakrálása (mondjuk egy modernebb értelmezésű Szent Ferenc-i „létdemokrácia” jegyé-
ben ) megkerülhetetlen programot jelent.
Mindez már azért is megkerülhetetlen, mert e nélkül – pusztán a mai „józan ész” alapján vagy a 
szokványos „haszonérvek” szerint – még csak halvány reményünk sem lehet arra: így vagy úgy kiala-
kulhat az az új morál, ami a természet sokféleségét, mint különösen kiemelt értékkategóriát szemléli, 
óvja, védelmezi. Meglehet, a félelmetes nehézségeknek csak a „kisebbik részét” teszik ki a feltétlenül 
szükséges „humán önkorlátozások” intézményes vagy közgazdasági módozatai. A lehető legnehe-
zebb: a nekünk szinte időtlennek tűnő „ősi beidegzések” megváltoztatása: az ember túl régi „termé-
szetellenességének” revíziója.


Természet és ember (részletek)

Hudák, Katalin

A Galyaság

Panjković, Biljana

 
«Gornje Podunavlje» Special Nature Reserve 1 
Biljana Panjković 
 
 
Site location 
The region of Apatinski and Monoštorski rit wetland areas together with the 
attached remnants of wetlands at Karapandža and Štrbac, lies in the flooded area of 
the Danube, along its upper course through Serbia, in the utmost NW part of Bačka 
in Vojvodina Province. It spreads over the alluvial deposits of the left bank of the 
Danube river, immediately from the Hungarian border to Bogojevo with the lenght 
of 64 km in the south. The total area is about 20000 ha. 
Protection 
The region has been protected since 1982. The area under the name of “Gornje 
Podunavlje or Monoštor” was listed for IBA Register (YU 029) in 1989, with the 
area of 1000 ha. By revising in 1997 new limits of 30000 ha was proposed for the 
IBA. It was nominated in 2007 for the list of Ramsar sites. 
It is included in international projects: “Support to Protected and Transboundary 
Areas”, as a part of the Action Plan “Parks for Life” and EURONATUR for 
promotion of the Biosphere Reserve of “Drava - Mura”. 
General characteristics 
 It is a lowland with the altitude of 78-88 m. The most part of the area is covered 
with complexes of gallery and marshy forests, intersected by river branches and 
channels, stagnant tributaries, swamps, and pools. Changing its river-bed, the river 
has made long isthmuses and depressions that change by turns, which significantly 
influences the locations of inundated waters and the level of subterrain waters. At 
high watertable the swampy forests, depressions and pools in the unprotected (from 
floods) part of Apatinski and Monoštorski rit are directly influenced by water from 
the river. In the protected part water level in pools and depressions depends on the 
level of subterrain waters. The difference between vegetation of the protected area 
and unprotected area is significant. Duration and time of flooding, soil porosity and 
natural draining of surface and subterrain waters are great importance to flora and 
fauna. 
The marshes of Apatinski and Monoštorski rit together with the attached remnants 
of wetlands at Karapand`a and Strbac, represent the remnants of formerly widely 
distributed marshes, pools and swamps of Podunavlje, which by hydromelioration 
                                                 
1
 Megjelent a következő kiadványban: Szabados K., Molnár Zs. (szerk.) (2008): A X. MÉTA-TÚRA túravezető 
füzete. Kézirat, MTA ÖBKI, Vácrátót. 
 
works and erection of embankment have been reduced to a narrow belt along the 
river. The most part of the area is covered with complexes of marshy forests, 
intersected by river branches and channals, stagnant tributaries, swamps, and pools.. 
 
Vegetation 
The wildlife of this part of the Pannonian plain is caused by its historic development 
and ecological factors which are reflected in geographical position, climate, 
orography, pedologic and biotic factors. According to STEVANOVIĆ (1995) this 
area is classed into the Pannonian-Danubian subregion of the Pontic-Southsiberian 
floristic region. According to PARABUĆSKI and JOVANOVIĆ (1978) the natural 
potential vegetation of this part of Podunavlje represents hydrologically determined 
vegetation of azonal type of the community of lowland autochthonous forests of 
willows and poplars (Salici - Populetum sensu lato) and English oak ( Genisto – Quercetum 
roboris). 
Vegetation is hydrologically conditioned that means azonal, developing under the 
influence of flood and underground waters. Phytocoenological investigations point 
to high degree of vegetational type diversities. By syntaxonomic survey of 
phytocoenoses the presence of 51 plant communities, classified into 23 alliances, 18 
orders and 14 classes were noted. The total of 156 different syntaxonomic units have 
been recorded. The communities of herbaceous type are dominant with its 38 
communities or 74,5 %, while woody and shruby formations with its 13 
communities (25 % ) are considerably less frequent. The most of communities are of 
primary character. Exraordinary distinguished are aquatic and semiaquatic 
vegetations of classes: Lemnetea, Potametea, Litorelletea, Phragmitetea and Isoeto – 
Nanojuncetea, which develop in fragile water, pool, swamp and wet meadow 
ecosystems. On higher levels the autchthonous stands of the following vegetational 
classes: Salicetea purpureae, Alnetea glutinosae and Querco – Fagetea are developed. 
Meadow and salt steppe vegetation of classes Molinio-Arrenatheretea and Festuco–
Puccinellietalia are fragmentarily developed. Ruderal vegetation consists of the 
following classes: Bidentetea tripatritae, Chenopodietea, Plantaginetea majoris and 
Artemisietea. The largest part of this region cover communities of the order Salicetalia 
purpureae, Populetalia albae, Phragmitetalia and Magnocaricetalia. 
 
Flora 
The floral richness is characterized by the presence of about 1000 plant species (28 
% of the total national flora). The flora of this area is significantly characterized by 
the species of the narrow areal of Pannonian floric features, particularly Pannonian 
endemics and subendemics, then Subatlantic, Submediterranean and the most 
distributed Central-European and European species, some of which are of relict 
character, and as endangered ones have been listed for European and national Red 
Data Book of flora, and as natural rarities are protected by the law. Such species is 
e.g. Pannonian endemic Cirsium brachycephalum which is of international significance 
(STEVANOVIĆ, VASIĆ, 1995) and which has been listed for The Red Data Book 
of Flora of Europe and Pannonian subendemics Crataegus nigra. From Subatlantic 
species, only at one microhabitat Ranunculus ophioglossifolius, a relict of postglacial wet 
period of subboreal grows. According to IUCN Red List Categories (1994) this plant 
has been distinquished as species endangered to become an extinct – endangered 
(E). To the same endangered category belongs SubMediterranian species Iris spuria 
which is of relict significance, and which grows in small numbers around Crna bara 
(STOJŠIĆ, PANJKOVIĆ, 1998). Central–European and European floral elements 
are most distributed in the group of relict aquatic plants originated from warm 
Tertiary period of north and central Europe (SLAVNIĆ, 1956; BUDAK et al.1992; 
STOJANOVIĆ et al. 1994) such as Hottonia palustris, Nymphaea alba and Numphar 
luteum. Central–European feature also has Eranthis hyemalis, a rare resident of oak and 
hornbeam communities in the forest of Kozara. European significance has the 
representative of relict family of orchids Dactylorhiza incarnata which grows together 
with Orchis laxiflora at wet meadows of Apatinski rit. Among the group of plants of 
wider Subcircumpolar distribution is the species Hippuris vulgaris. Its largest 
populations are in unprotected belt of Apatinski rit, under direct influence of natural 
flooding of the Danube. The species Eranthis hyemalis, Hottonia palustris and Hippuris 
vulgaris have been distinguished as critically (CR) endangered species in The Red 
Data Book of Flora of Serbia (STEVANOVIĆ, 1999). 
 
Syntaxonomic overview 
Phytocenological researches of the aquatic vegetation were carried out during the 
vegetation period from 1996 – 2005 according to the principles of the school 
Zürich-Montpellier (BRAUN-BLANQUET,1964).  
Nomination and syntasconomic review of communities are quoted according to 
Passarge (1996) and Middle Europe vegetation (OBERDORFER, 1998). 
Determination of the species and nomenclature was taken according to Flora of 
Serbia (JOSIFOVIĆ, 1970-1977). Life forms and floral elements are given to 
Stevanović (in SARIĆ, 1992). 
 
 
Klasa: Lemnetea W. Koch et Tx. 54 
Red: Lemnetalia W. Koch et Tx. 54 
Sveza: Lemnion minoris W. Koch Tx ex Ober. 57 
  Ass. Lemno – Spirodeletum polyrchizae 
 Ass. Lemnetum gibbae 
 Ass.: Lemnetum trisulcae Den Hartog 63 
Ass.-gr. Riccietum fluitantis Slavnić 56 
Ass.: (Lemno minoris-) Riccietum fluitantis Slav. 56 
(Lemno minoris-) Riccietum fluitantis Slav. 56 subass. Lemnetosum trisulcae Müll.& 
Görs 60 
(Lemno minoris-) Riccietum fluitantis Slav. 56 subass. Ricciocarpetosum natantis 
Tx.74 
Ass._gr.: Ricciocarpetum natantis Tx.74 
 Ass.: Lemno minoris – Ricciocarpetum natantis Segal 66 
Ass.: Spirodelo polyrhizae - Salvinietum natantis Slav. 50 
Ass.: Lemno minoris- Azolletum filiculoides Br. - Bl. 52 
Ass. Lemno minoris – Utricularietum vulgaris Soo (28) ex. Pass.64 
Sveza: Ceratophyllion Den Hartog et Segal 1964 
Ass.: Ceratophylletum demersi (Soo 27) Hild 34 
Klasa: Potametea Tx. et Prsg. 42 
Red: Potametalia W. Koch 26 
Sveza: Potamion eurosibiricum W. Koch 26 
Ass.: Potamogenetum graminei (W. Koch) Passarge 64 
Sveza: Nymphaeion Oberd 57 
Ass.: Hottonietum palustris Tx. 37 
Ass.: Myriophyllo - Numpharetum W. koch 26 
Subass.: nymphaetosum (Timar) Karpati 
Subass.: numpharetosum (Timar) Karpati 
Ass.: Nymphoidetum peltatae (All. 22) Oberd. et Muller 60 
Ass.: Trapetum natantis Muller et Gors 60 
Ass.: Trapo – Nymphoidetum peltatae Oberd 57 
Ass.: Hydrochario – Nymphoidetum peltatae Sl. 56  
Ass.: Potamo - Ranunculetum circinati Sauer 
Ass.: Numphoideto - Hippuridetum Antic et al. 69 
Ass.: Myriophyllo - Potametum 
Red.: Rupietalia J. Tx. 60  
Sveza: Rupion maritimae Br. – Bl. 31  
Ass.. Batrachio ( aquatili) – Ranunculetum polyphylli Soó (33) 61 
Klasa: Litorelletea Br. - Bl. et Tx. 34 
Red: Littorelletalia W. Koch 26 
Sveza: Eleocharition acicularis Pietsch 56 em. Dierssen 75 
Ass.: Eleocharetum acicularis W. Koch. 26 
Klasa: Phragmitetea Tx. et Prsg. 42 
Red: Phragmitetalia W.Koch 26 
Sveza: Phragmition communis W.Koch 26 
Ass.: Scirpo - Phragmitetum W.Koch 26 
Subass.: phragmitetosum Schmalle 39 
Subass.: typhaetosum (angustifoliae – latifoliae) Soó 73 
Subass.: schoenoplectetosum lacustris Soó 57 
* Ass.: Phalaridetum arundinaceae Libbert 31 
*Ass.: Glycerietum maximae Hueck 31 
*Ass.: Oenantho - Rorippetum amphibiae Lohm. 50 
Red: Magnocaricetalia Pign 53 
Sveza: Magnocaricion W. Koch 26 
Ass.: Caricetum elatae W. Koch 26 
Ass. Caricetum vesicariae Br. - Bl. et Denis 26 
Ass. Caricetum gracilis (Graebn. et Hueck 31) Tx.37 
Ass.: Caricetum acutiformis - ripariae Soó (27) 69 
Klasa: Isoeto - Nanojuncetea Br. - Bl. et Tx. 43 
Red: Nanocyperetalia Klika 35 
Sveza: Nanocyperion flavescentisW.Koch 26 
Ass.:Dichostylio – Gnaphalietum uliginosi Babić 71 
Klasa: Bidentetea tripartitae Tx., Lohm. et Prsg. 50 
Red: Bidentetalia tripartitae Br. - Bl. et Tx. 43 
Sveza: Bidention tripartitae Nordh. 40 
Ass.: Polygono - Bidentetum ( W.Koch 26) Lohm 50 
Ass.: Ranunculetum scelerati Tx. 50 
Ass.: Alopecuretum aequalis Burrichter 50 
Klasa: Chenopodietea Br. - Bl. 51 
Red: Sisymbrietalia J. Tx. 61 
Sveza: Sisymbrion Tx., Lohm., Prsg. 40 
Ass.: Descurainietum sophiae Krek 35 
Ass.: Hordetum murini Libbert 32 
Red : Onopordetalia acanthi Br. Bl. et Tx 43 
Sveza: Onopordion acanthi Br. - Bl. 26 
Ass.: Echio - Melilotetum Tx. 42 
Klasa: Plantaginetea majoris Tx. et Prsg. 50 
Red: Plantaginetalia majoris Tx. (47) 50 
Sveza: Polygonion avicularis Br. - Bl. 31 
Ass.: Lolio - Plantaginetum (Lincola 21) Beger 30 
Ass.: Sclerochloo - Polygonetum avicularis (Gams 27) Soó 40 
Klasa: Artemisietea Lohm., Prsg. Et Tx. 50 
Sveza: Arction lappae Tx. 37 em. Siss. 46 
Ass.: Tanaceto – Artemisietum Br. – Bl. 47  
Ass.: Sambucetum ebuli Felfoldy 42 
Klasa: Molinio - Arrhenatheretea Tx. 37 
Red: Arrhenatheretalia Pawl. 28 
Sveza: Arrhenatherion elatioris Br. - Bl. 25 
Ass.: Arrhenatheretum elatioris Br. - Bl. 19 
Klasa: Festuco – Puccinellietalia Soó 68 
Red: Puccinellietalia Soó 40 
Sveza: Puccinellion limosae (Klika 37) Wendelbg 43 
Klasa: Salicetea purpureae Moor (58) 60 
Red: Salicetalia purpureae Moor (58) 60 
Sveza: Salicion triandrae Malc. 29, Mull. Et Gors 58 (Br. – Bl. 56) 
Ass.: Salicetum triandrae Malc. 29 
Ass.: Salicetum purpureae Wend. - Zel. 52 
Sveza: Salicion albae Soó 71 
Ass.: Salicetum albae pannonicum Parabućski (65) 72 
Ass. Salici - Populetum nigrae (Tx. 31) Meijer - Drees 36  
Klasa: Alnetea glutinosae Br. – Bl. Et Tx 43 
Red: Alnetalia glutinosae Tx. 37 
Sveza: Alnion glutinosae (Mald. 29) Meier, Dr. 36 
Ass.: Ass.: Leucoio - Fraxinetum angustifoliae Glav. 59 
Sveza: Salicion cinereae Mull. Et Gors 58 
Ass.: Salicetum cinereae Jov. 53 
Klasa: Querco - Fagetea Br. Bl. et Vlieg. 37 
Red: Populetalia albaeBr. - Bl. 31 
Sveza: Alno – Quercion roboris Ht 38   
Ass.: Populetum nigro - albae Slav. 52 
Ass.: Crataego nigrae – Populetum albae Parabućski (65)72 
Subass.. typicum Parabu}ski (65) 72 
Subass.: quercetosum Parabućski (65) 72 
Ass.: Genisto elatae - Quercetum roboris Ht. 38 
Ass.: Frangulo – Alnetum glutinosae Rauš 68 
Ass.: Fraxino – Ulmetum effusae Slav. 52 
Red: Fagetalia sylvaticae Pawl. 28 
Sveza: Carpinion betuli illyrico – moesiacum Horvat 56 
Ass.: Carpino betuli – Quercetum roboris (Anić 59) Rauš 69 
 
Red: Prunetalia spinosae Tuxen 52 
Sveza: Prunion spinosae Soo (30) 40, Klikka 55 
Sveza: Berberidion vulgaris Br. - Bl. 50 
Ass.: Corno - Ligustrietum croaticum Ht. 59 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Literature: 
 
1. Panjković, B., Butorac,B. (2000): Association Hottonietum palustris Tx. 37 at Karapand`a (YU). 
Limnological Reports. 34. 179-186. Osijek. 
2. Panjković, B., Krizmanić, I., Puzović, S., Stojšić, V., Kovačević, B., Štetić, J. (2000) : Significant 
biodiversity components at Apatinski and Monoštorski rit (YU). Limnological Reports, 
Internat. Assoc.Danube Res. 33, 171-178.Osijek  
3. Panjković, B., Radulović, S., Vučković, M., Amidžić, L. (2004): Aquatic moss communities at 
Monoštorski rit wetland area (Danube, S&M). Limnological Reports. 35. 427-432. Novi Sad. 
4. Panjkovic, B., Krizmanic, I.(1999): Gornje Podunavlje. In ed. Lauševic, R.: Cetiri obale. 
Društvo ekologa Srbije I Zavod za zaštitu prirode Srbije. Posebno izdanje, Beograd, 37 – 40. 
5. Panjković, B. (2006): Akvatična i semiakvatična vegetacija apatinskog i monoštorskog rita. 
Doktorska disertacija. PMF Univerziteta u Novo Sadu. 
6. Parabućski, S., Stojanović,S., Butorac, B, Pekanović, V. (1986): Prodromus vegetacije 
Vojvodine. Zbornik Matice srpske za prirodne nauke, br. 71: 5-40, Novi Sad. 
7. Slavnić, Ž. (1956). Vodena i barska vegetacija Vojvodine. Zbornik Matice srpske, serija 
prirodnih nauka. 10, 1-72. Novi Sad. 
8. Stevanovi}, V., Vasi}, V. (1995): Biodiverzitet Jugoslavije sa pegledom vrsta od me|unarodnog 
zna~aja. Ekolibri. beograd. 
9. Stojanović, S., Butorac, B., Vučković, M. (1987):Pregled barske i močvarne vegetacije 
Vojvodine. Glasnik Instituta za botaniku i bBotaničke bašte Univerziteta u Beogradu. 21. 41-
47. Beograd. 
10. Uredba o proglašenju Specijalnog rezervata prirode “Gornje Podunavlje”. “Sl. Glasnik RS”. 
2001. Babić, N. (1955): Nizinske livade Podunavlja. Rad Vojvođanskih muzeja. 4: 155 - 164. 
Novi Sad. 
11. Panjković, B., Stojšić, V. (2001): Prilog poznavanju adventivne flore »Gornjeg Podunavlja«. 
Zaštita prirode. 53/1, 21-27. Beograd. 
12. Parabućski, S., Stojanović, S. (1986): Prilog poznavanju flore podunavlja Bačke. Zbornik za 
prirodne nauke Matice Srpske, 70: 115 - 119. Novi Sad.  
13. Stojšić, V., Panjković, B. (1998): O biljnom svetu Gornjeg Podunavlja. Bionet. Ecolibri. 18, 2 - 
4. Beograd. 
14. Stojšić, V., Panjković, B. (1998): Zaštita staništa retkih biljnih vrsta Gornjeg Podunavlja. 
Zaštita prirode. 50. 141 - 146. 
 


Not a member yet

A battonyai „Basarági-mezsgye”

A Zobnatica melletti Betyár-völgy

Népi növénynevek Felső-Bácskából

Adatok Nagykőrös erdeinek történetéhez

Sóskopó (részletek)

A baranyai Dráva-sík növényzete

Természet és ember (részletek)

A Galyaság

«Gornje Podunavlje» Special Nature Reserve

Az etnikai térszerkezet változásai a történeti Szatmárban

12,122

20,154