REAL-EOD

Balogh, Lajos

„Hol az a táj szab az életnek teret,
Mit az Isten csak jókedvében teremt”
Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből
2003 – 2009
A kötetet szerkesztette:
Molnár Csaba – Molnár Zsolt – Varga Anna
MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete
Vácrátót
2010
39
V. MÉTA-TúrA 
2005. október 5–9.
Özönnövény
Balogh Lajos
Önös célú öntörvény,
önző lény az özönnövény.
Eleszi a gyepek ízét
ha feltűnik, s íziben terjed,
minden ízében megtöri
az egykor tarka rétet.
Ízes élőhelyek vizét kiveszik
az özönnövények – nyomukban
majd’ minden más kiveszik.
Nem érted növését,
hol itt az önmérsék’?
Lett helyett’ e karrier
soha többé barrier!
Nincs ki rágja: fitofágja,
tűzzel halad: fitofáklya!
Utána az özöníz!
Minden növő helyett
képzelt magának helyet.
Ki tudja hova igyekszik,
végül özönnönmaga vetekszik.
E fűvészt látva,
– fű-részére várva –
kába füvésznek étvágya
sokféleségre vagyon,
mely – métad Isten – bizony,
nem ez invazíziszony!
(bala_lajka, Szombathely, 2005)
Appendiksz, 
avagy megesett tanulmányok mint rigmumusok
Balogh Lajos
Aranyvessző, szolid, ágos, nem magányos, milliárdos!
Bálványfa nem állványfa; hajléktalan réslakó.
Gyalogakác csatasorban, füzet szüntet a bozótban.
Japáni meg szahalini fűnek sorsa keserű,
de csak ottan, hazájokban, honnét egykor disszidált;
majd mindkettő itt Ejrópában egymásra meg rátalált.
Megszülték hát bohém korcsuk, ki Faló s piáért kiált,
örömittan terjeszti a magas, kóros állományt.
Átejtő ernyős a Kaukázusból, kelet ez nekünk!
Lebilincsel ha látod, de bőr tőn láz adás, ha éred!
Felfújt hólyagként hagy nyomot a medvetalp.
Nebáncsvirág indiai, nenyúljhozzám kisvirág,
itt terem, majd ott terem, hasa pattan, ugrik rád.
Parlagfüvet parlagon hagyni tilos!
– rikkantja minden, ki feltűnően piros vagy papiros.
40
Selyemkóró lopódz folyton: homokromon polikormon.
Vadcsicsóka csapat csücsül a hordalék-padokba’
Dicséri a folyó vize, áradozik őróla,
tanár szól nebulóra: milyen jó vagy gumóka.
De megtudta, hogy milyen vad, s szétültette titokba’.
Békalencse-szemüvegben vízijácint int kacéran:
nyílván szebb ő mint bimbóban!
(bala_lajka, Szombathely, 2005)
XIII. MÉTA-TúrA 
2009. október 5–10.
régészeti növénytan
Kenéz Árpád
A tudományág rövid jellemzése
A palaeo-ethnobotanika, vagy archaeobotanika, amelyet Magyarországon régészeti növénytannak 
nevezünk, a botanika résztudománya, nagyon sok tudományág felé alkot hidat (régészet, tájtörténet 
egyéb társadalomtudományok stb.). E tudományág elsősorban az ember és környezete közötti kap-
csolatot, ezen belül is a növénytermesztés történetét, az ember vegetációra gyakorolt hatását vizsgálja. 
A növényi makro maradványok (magok, termések, szárdarabok) feldolgozásával segíti az akár több 
ezer évvel ezelőtti vegetáció, mezőgazdálkodási és táplálkozási szokások megismerését. 
Magyarországi helyzet
A magyarországi archaeobotanika megalapítójának Deininger Imrét tekinthetjük. A vizsgálatokat ké-
sőbb főként botanikusok vagy muzeológusok esetenként régészek végezték. Sok ilyen magyar kutatót 
fel lehetne sorolni, de kimondottan archaeobotanikai kutatómunkával foglalkozók P. Hartyányi Bor-
bála és Füzes (Frech’) Miklós voltak. Jelenleg Gyulai Ferenc és tanítványai képviselik a hazai régészeti 
növénytant a Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetében.
Módszerek
E tudomány csak növényi makro maradványokkal foglalkozik, amelyek elsősorban szenült (faszén-
jellegű), vagy légmentes körülmények között szubfosszilizálódott állapotban kerülnek elő. A morfo-
lógiai bélyegek többé-kevésbé megőrződnek, így lehetővé téve a fajok azonosítását. A határozáshoz 
Schermann Szilárd nagyszabású és igen részletes Magismeret I.-II. című műve, esetenként Brecher 
Gyula Magismereti atlasz című munkája ajánlott. A szakirodalmi háttéren kívül feltétlenül szükséges 
a mintáknak recens, modern kori mag illetve növényi anyaggal történő összevetése.
A termések és magvak nem mindig maradnak fenn, ezért a fajlistából nem következtethetünk az 
egykori növénytársulásokra, hiszen társulás alkotó, karakterfajok is hiányozhatnak. A fajokhoz vi-
szont hozzárendelhetők az ökológiai igényt jelző számok, melyek alapján a termőhely értékelhető, 
ezáltal az egykori vegetációs környezet rekonstruálhatóvá válik. Az archaeobotanika főként mező-
gazdasági területek kultúrnövényeit és az azokhoz kapcsolódó gyomflórát kutatja, de Angliában már 
a történeti korokban lezajlott legeltetési rendszerek feltárására vonatkozó ismeretanyag is fellelhető, 
igaz még csak kísérleti szinten.


Özönnövény

Bartha, Sándor

A természetvédelmi kezeléseket megalapozó vegetációkutatásokról

Rév, Szilvia

„Hol az a táj szab az életnek teret,
Mit az Isten csak jókedvében teremt”
Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből
2003 – 2009
A kötetet szerkesztette:
Molnár Csaba – Molnár Zsolt – Varga Anna
MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete
Vácrátót
2010
317
Mivel az országban az elkövetkező években még igen sok zöldmezős beruházás fog megindulni, 
ezért fontos a körültekintő optimális területkijelölés, ami nem nélkülözheti az élőhely-térképezést és 
annak módszertanát.
Irodalom
Bölöni J., Kun A. és Molnár Zs. (2003): Élőhelyismereti Útmutató 2.0. – Vácrátót, MTA-ÖBKI. 
CNES (1998): SPOT4-műholdfelvételek. Budapest, FÖMI. 
Deák J.Á. (2003): Landscape changes of the Lódri-tó - Kisiván-szék - Subasa area in the Dorozsma-Majsaian Sand-
lands. – Acta Climatologica et Chorologica, Universitatis Szegediensis, Szeged.
Keveiné Bárány I. (1988): Talajföldrajzi vizsgálatok Szeged környékén. – Békéscsaba, Alföldi Tanulmányok. 
Magyar Királyi Térképészeti Intézet, 1764–1787: Első katonai felmérés térképei. Budapest, Hadtörténeti Múzeum Té-
rképtára. Méretarány 1 : 28 000.
Margóczi K. (2001): A vegetációtan természetvédelmi alkalmazása. – Szeged, Szegedi Tudományegyetem, Ökológiai 
Tanszék, PhD értekezés.
Margóczi K., Urbán M. és Szabados B. (1988): “Csodarétek” a Dél- Kiskunságban. – Kitaibelia 3(2)
Marosi S. és Somogyi S. (szerk. 1990): Magyarország kistáji katasztere I. – Magyar Tudományos Akadémia Földrajzi 
Kutató Osztály, Budapest.
Mattyasovszky J., Görög I. és Stefanovits P. (1962): Mezőgazdasági talajtérkép Kreybig-féle térképszelvények és az Agroké-
miai Kutatóintézet újabb felvételei alapján. – Budapest, Tervgazdasági Könyvkiadó.
Szalma E. (2004): Vízinövények életformája és élőhelyeik szerinti csoportosítása. – Szeged, SZTE-JGYTF Biológia Tan-
szék, PhD értekezés.
TAKI (1989): Csongrád megye genetikai talajtérképe. Budapest, TAKI.  – In.: Takács P.: Csongrád megye közép-
távú öntözésfejlesztési koncepciójának talajtani megalapozása. – szakdolgozat, Gödöllői Agrártudományi Egyetem, 
Mezőgazdaságtudományi Kar, Gödöllő.
II. MÉTA-TúrA 
2004. április 29. – május 2.
A réti angyalgyökér élőhelyeinek gyakorlati védelme
E-misszió Természet és Környezetvédelmi Egyesület 
összeállította: rév Szilvia
A réti angyalgyökér (Angelica palustris) Magyarország jelenlegi területén kizárólag csak a Nyírségben 
élő jégkori maradvány. Eurázsiai-euroszibériai flóraelem, areájának nyugati határát – néhány más eu-
rópai lelőhelytől eltekintve – hazánkban éri el. 1990-ig hazánkban mindössze két helyről volt ismert, 
azóta az intenzív kutatásoknak köszönhetően az ismert élőhelyek száma 20 fölé emelkedett. Európa-
szerte kipusztulással fenyegetett, a Berni Nemzetközi Egyezményben szereplő faj. A magyar Vörös 
Könyv a „Közvetlenül veszélyeztetett (a kipusztulás közvetlen veszélyébe került)” 41 magyarországi 
száras növényfaj közé sorolja. Az IUCN 1977-es és 1983-as Vörös Listáján is szerepel, a veszélyezte-
tett, ritka, érzékeny kategóriában. Hazánkban fokozottan védett, eszmei értéke 30 000 Ft. 
Élőhelye a buckaközi mélyedések rendkívül sajátos, mozaikos szerkezetű, hűvös és vizenyős ki-
száradó láprétjei, nyír- és fűzlápjai, magassásrétjei, zsombékosai, illetve a liget- és láperdők szegélyei, 
melyek jelenleg meglehetősen fragmentálisan, kis kiterjedésű, szigetszerű foltokban találhatók meg. 
Kiterjedésük sajnos még ma is fokozatosan csökken, állapotuk romlik. Ezekhez a komplex lápi élő-
helyekhez számos más ritka faj is kötődik (kiemelendő például a szibériai nőszirom, buglyos szeg-
fű, fehér zászpa, tőzegpáfrány, pompás kosbor, rostostövű sás, valamint a kis egyedszámú, világszer-
te veszélyeztetett, nemzetközi egyezményekkel védett haris és vérfű boglárka), védelmük nem csak a 
réti angyalgyökér, hanem az egész élőhely szempontjából indokolt, sürgető természetvédelmi feladat. 
Veszélyeztetettségükre már az 1930-as években Soó rezső, majd a Berni Egyezmény is felhívta a fi-
gyelmet. Mindezek ellenére célzott gyakorlati védelmük érdekében – jelentőségükhöz képest – eddig 
kevés lépés történt.
A réti angyalgyökér élőhelyeit sokféle és összetett veszély fenyegeti. A lecsapoló csatornák okozta 
térségi talajvízszint-csökkenés miatt az egész Nyírségen érzékelhető a szárazodás. Az értékes lápi élet-
318
közösségek fokozatosan eltűnnek, a vizes élőhelyek zsugorodnak. A peremeken élő, állandó vízigényű 
fajok eltűnnek. A gyakori, túlzott kaszálás, legeltetés nem kedvez bizonyos speciális kezelést igénylő 
fajoknak, a libatartás pedig rövid idő alatt és teljes egészében elpusztítja a természetszerű vegetációt. 
A települések közelsége, a buckaközökbe gravitáló vegyszerek, valamint az inváziós növényfajok ter-
jedése is veszélyt jelent, elsősorban az érzékeny, ritka fajok számára. Sajnos manapság is gyakori a láp- 
és mocsárrétek beszántása, megszüntetve ezzel egy természetes, helyreállíthatatlan életközösséget.
Mindezt orvosolandó, az Európai Közösség LIFE NATUrE programjának* támogatási lehető-
ségét kihasználva az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület partnereivel (Hortobá-
gyi Nemzeti Park Igazgatósága, Bors Alapítvány, Füvészkert Társaság, Ifjú Botanikusok Baráti Köre, 
Nyírségi Természetvédelmi Alapítvány) 2002-ben 5 év időtartamú, partnerségen alapuló komplex 
természetvédelmi programba kezdett. Ennek fő célja a réti angyalgyökér 11 legfontosabb hazai ter-
mőhelyének gyakorlati védelme, a területek hosszú távú fennmaradásának és állapotuk javulásának 
biztosítása. 
A program célkitűzései a következő tevékenységekkel valósulnak meg:
Földvásárlás. Hazánkban ma az élőhelyvédelem megvalósításának egyik leghatékonyabb módsze-
re a földterületek állami tulajdonba vétele és állami természetvédelmi kezelésbe adása. Az állami tu-
lajdon által biztosabban megvalósítható a megfelelő természetközeli gazdálkodás, és ha szükséges, a 
megfelelő természetvédelmi kezelés. A program összesen 1033 ha földterület megvásárlását irányozta 
elő, amely magába foglalja a réti angyalgyökér legfontosabb termőhelyeit, illetve az ezeket összekötő 
természetközeli élőhelyek egy (ésszerű és pénzügyileg reális) részét.
Véderdő telepítés és gyepesítés.  A szóban forgó élőhelyekre korábban jótékony hatást kifejtő 
szomszédos erdők és gyepek helyén ma a legtöbb esetben szántók és parlagok találhatók, amelyek 
mintegy beékelődtek az értékes területek közé. E területeken a termőhelyi adottságoktól függően ele-
gyes véderdőt és/vagy gyepet kívánunk létrehozni, mintegy 250 ha-on. Így biztosíthatjuk a legmeg-
felelőbb mikroklimatikus körülményeket, növelhetjük a területek tájképi és biodiverzitás megőrző 
értékét, valamint erősíthetjük a puffer hatást.
Vízszabályozás. Ahol az állományok fennmaradását az állandó vagy időszakos vízhiány fenyegeti, 
ott a korábbi belvízmentesítések kártételének ellensúlyozására vízvisszatartást kívánunk végrehajtani 
(összesen 4 zsilipes és 28 földmunkás beruházás). 
Természetbarát gazdálkodás elősegítése. Saját tulajdonú területeken kezelési tervek alapján spe-
ciális kezelést, továbbá őrzést, bemutatást végzünk. A nem saját tulajdonú területek használóit segíte-
ni kívánjuk a természetbarát hasznosítás kivitelezésében, kompenzációk megszerzésében. 
Monitoring. A program élővilágra gyakorolt hatását a már korábban lefolytatott kutatásainkra ala-
pozott botanikai és zoológiai monitoringgal ellenőrizzük a program időtartama alatt és azon túl is.
Tájékoztatás. Széleskörű tájékoztatással tartalmas és aktív együttműködést kívánunk kialakítani 
a helyi lakossággal, hogy a program után is fenntarthatóak maradjanak a területen folyó kezelések.
* Az Európai Unió LIFE NATUrE pénzügyi alapját kifejezetten gyakorlati természetvédelmi prog-
ramok támogatására hozták létre. Elsősorban azokat a programokat részesítik előnyben, amelyek 
NATUrA 2000-es fajra vagy élőhelyre irányulnak. Magyarország 2001-ben csatlakozott ehhez a 
pénzügyi alaphoz.


A réti angyalgyökér élőhelyeinek gyakorlati védelme

Molnár, Attila

„Hol az a táj szab az életnek teret,
Mit az Isten csak jókedvében teremt”
Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből
2003 – 2009
A kötetet szerkesztette:
Molnár Csaba – Molnár Zsolt – Varga Anna
MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete
Vácrátót
2010
341
II. MÉTA-TúrA 
2004. április 29. – május 2. 
Hortobágy: Kékes, rendhagyó sziki jelenségek
Molnár Attila 
Kékes-puszta a Hortobágy nyugati oldalán fekszik, az Árkus-csatorna mellett, a 33. főúttól északra.
Kékes szelvénye és helyszíne az I. Katonai Felvételen (XXII. columna, 18. sectio) csak az Árkus 
medréről és a Sószállító útról ismerhető fel. Nem túl gondos térképező készítette, az Árkus és Horto-
bágy közti nagy területen csak egy nagy, amorf, alaktalan mocsarat tüntet fel Hortobágy közelében, a 
Ludas-rétet. Kékesen és tágabb környékén ezzel szemben csak legelőt jelöl. Annyit említ a környék-
ről, hogy „A két csárda, a Medgyesy (Meggyes) és a Hortobágy mellett elmenő eger-debreceni or-
szágút mindenütt jó. Csak amikor az Arkos (Árkus) csatorna tavasszal mocsaras lesz, akkor kell hidat 
igénybe venni… Az innen menő többi út különböző mocsarakon át vezet, könnyű járművekkel is 
csak akkor járhatók, ha a vizek leapadnak, de nehezebbek számára mindig járhatatlanok.”
A Kékes mocsarai kicsik, a puszta jellemzően viszonylag padkás.
Szemben a Nyárijárással, itt rendhagyó talajtani és botanikai jelenségek fordulnak elő. A szikpad-
kák vakszikjein megjelennek a halofitonok, a Suaeda salinaria (…) és a Salicornia prostrata, ezek a 
Hortobágyon a talajvíz és a feltalaj klorid anion dominanciájára utalnak nagy valószínűséggel. Az ür-
mös gyepekben, azok kopáros részein mindenfelé látni a Kochia prostrata egyedeit, míg a Camphorosma 
annua egészen visszaszorul. ritkán megkerül a Taraxacum bessarabicum, ami a Hortobágyon általában 
hiányzik. A terület nyugati szélén kisebb mennyiségben Peucedanum officinale is él.
A puszta egyik érdekessége a közepe táján levő mocsárrétben zsombékoló Agropyron elongatum ál-
lomány. A faj – mint az energiafű egyik potenciális szülője – kétes hírnévre tett szert az utóbbi idő-
ben. Az mindenesetre tény, hogy felfedezője, Siroki Zoltán (DATE) nem gondolta több, mint 30 
évvel ezelőtt adventívnek, a ma, és közel 15 évvel ezelőtti újrafelfedezésekor (Siroki a termőhelyet hi-
bás néven rögzítette, ami miatt újra kellett keresni a növényt) is impozáns zsombékokat alkotott. A 
zsombékok eloszlása véletlenszerű (statisztikai elemzés alapján), nem utal kiindulási gócra.
A lelőhelytől keletre folyó Árkus a Hortobágy első csatornája, eredetileg északi lefolyással készít-
tette Debrecen. Mai, módosított, meghosszabbított állapotában már délre vezet.
Kékes furcsaságára már Magyar Pál is felfigyelt a ’20-as években, és erről 1928-as, klasszikus cik-
kében (Adatok a Hortobágy növényszociológiai és geobotanikai viszonyaihoz) számot is adott: ”A mult 
és a jelen ilyen találkozását, de egyúttal a szikes agyag tulajdonságait feltűnően szemlélteti a hajdani 
mocsárvilágnak az az elkorcsosult kicsiny foltja, melyet a mai Halas-tavaktól délnyugatra, az Árkus 
közelében találunk… Ezt a rendkívül érdekes kis zsombékos területet csupa ellentét jellemzi. A kő-
keménnyé száradt zsombékok híg pocsolyából emelkednek ki. Tetejükön valóságos zuzmóeldorádó, 
gyönyörű példányokkal. Egyéb növényei: Festuca pseudovina, Statice gmelini, Peucedanum officinale 
(hatalmas példányaitól messzire sárgállik az egész kis terület), Artemisia monogyna, Lotus tenuifolius 
stb. A zsombék-tönkök aljából Glyceria poiformis, Beckmannia eruciformis, Alopecurus pratensis nyúl-
nak fel. Tehát amíg ugyanannak a zsombék oszlopocskának alja tipikus higrofita fajokat táplál, addig 
10–15 cm-rel feljebb a legxerofitább fajokat találjuk nyilvánvaló jeléül annak, hogy talaja nélkülöz 
miden higroszkopicitást, talajcsövességet, vagy legalább is minimális mértékben rendelkezik vele… 
Ez a kis terület (1-11/2 k. hold) megérdemelné, hogy mint természeti emlék kíméletben részesüljön, 
bár az abnormális szárazságtól eltekintve, a zsombékos úgy a legelő állat, mint a kaszáló ember számá-
ra megközelíthetetlen. A környező területet sem igen legeltetik, mert jóformán semmi sincs rajta.”
Függelék (2010 április)
Időközben megtaláltuk a Magyar Pál leírta területet, egy juhhodály mellett, a puszta közepén. Leszá-
mítva azt, hogy a területnagyságot nagyon rosszul becsülte (több hektáros és nem 1–1,5 hold), szinte 
semmit nem változott 80 év alatt... Érdekessége: tömeges rajta a sziki lórom (Rumex pseudonatronatus). 
Ez, az utóbb Egyektől délre szórványosként felfedezett ritkaság, legkeletibb populációja.
342
A II. MÉTA-túra során megálltunk a Debrecen–Balmazújváros út mentén, Ebesnél és itt a Cytisus 
albus ma már Chamaecytisus rochelii-nek számít. Az ott talált nem is kevés butabogár (Pentodon 
idiota) az Alföldön ritkaságnak, és jó sztyeppfajnak számít, talán említést érdemel.
Ugyanezen a túrán a következő megálló Nyírőlapos, Nyárijárás volt. A szikes tavakat kutató LIFE 
program (Boros Emil és mtsai.) a Fecske-rétet nem minősítették fehér vizű szikes tónak, azaz inkább 
határesetnek mondható. (Kiszáradva attól még fehér medrű.)
VII. MÉTA-TúrA 
2006. október 18–22.
Szikes puszták és mocsarak rehabilitációja – 
LIFE-Nature program a Hortobágyi Nemzeti Parkban (2002–2005)
Gőri Szilvia és Kapocsi István 
a szöveget rövidítette, szerkesztette: rév Szilvia
Bevezetés
A pannon szikeseseket a „Közösségi jelentőségű természetes élőhelyek jegyzéke” a kiemelt jelentő-
ségű, azaz fokozott védelmi intézkedéseket igénylő élőhelytípusok közé sorolja, melynek legnagyobb 
kiterjedésű európai előfordulási helye a Hortobágy. A Natura 2000 hálózathoz tartozó területen az 
Európai Közösség LIFE-Nature pénzügyi alapjának támogatásával, a Környezetvédelmi és Vízügyi 
Minisztérium és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság pénzügyi hozzájárulásával 2002–2005 kö-
zött tájrehabilitációs valósult meg.
A Hortobágy kiterjedt szikes pusztája Európa legnagyobb összefüggő természetes gyepterülete, 
melyet különféle vízjárta élőhelyek mozaikja tarkít; heves záporok után hirtelen meggyűlő, pár na-
pos-hetes életű tocsogók, hosszabban vízállásos szikes mocsárrétek, zsombékosok, a nyári aszályok 
idejére kiszáradó, illetve egész évben vízzel borított szikes mocsarak, mesterségesen létesített halas-
tavak.
Az elmúlt 30 000 év geológiai, őskörnyezeti vizsgálatai minden kétséget kizáróan bizonyítják, 
hogy a szikes pusztát nem emberi hatások hozták létre. A térség hagyományos területhasználati for-
máját jelentő külterjes állattartás a természeti értékeket megőrizve formálta a tájat évszázadokon át, 
gyakorlata napjainkig fennmaradt. Azonban a 20. században megjelenő tájidegen használati formák 
a természetes élőhelyek komoly károsodását okozták, a pusztát öntöző rendszerekkel szabdalták fel. 
A LIFE program célja volt a szikes puszták és mocsarak kedvező természeti állapotának helyreállí-
tása, állat- és növényvilágának hosszú távú megőrzése és a legeltetéses állattartás feltételeinek javítása, 
amely elősegíti a természeti értékek fenntartását is szolgáló hagyományos tájhasználatot.
A Hortobágy
A kontinentális szikesek klasszikus európai előfordulási helye a Kárpát-medence, melyek közül a leg-
nagyobb kiterjedésű és a talajtípusok, felszíni mikroformák (szikerek, szikpadkák, vakszikes foltok) 
tekintetében legváltozatosabb a Hortobágy.
Döntően rövidfüvű pusztai növényzet borítja, füves szikes pusztai és ürmös szikes pusztai társulá-
sokkal (Achilleo-Festucetum, Artemisio-Festucetum), amit magasfüvű löszgyep fragmentumok (Salvio-
Festucetum), szikfoki társulások (Puccinellion limosae), gyér növényzetű bárányparéjos vakszikes 
(Camphorosmetum annuae) és teljesen kopár vakszik foltok tarkítanak. A vízjárta területek növényze-
te a nyíltvíz foltokkal, tündérrózsa-tündérfátyol hínármezőkkel tarkított nádas-gyékényes mocsarak-
tól, a csak időszakosan vízzel borított zsombékosokig, szikes rétekig sokféle típust ölel fel.
A hatalmas terület kiváló táplálkozó- és pihenőhely sok ragadozómadárnak, többek között olyan 
fajoknak, mint a parlagi sas, rétisas, pusztai ölyv, kerecsensólyom, kék vércse. A vizes élőhelyek szá-


Hortobágy: Kékes, rendhagyó sziki jelenségek

Szigetvári, Csaba

Bártol, István

„Hol az a táj szab az életnek teret,
Mit az Isten csak jókedvében teremt”
Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből
2003 – 2009
A kötetet szerkesztette:
Molnár Csaba – Molnár Zsolt – Varga Anna
MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete
Vácrátót
2010
407
Néhány érdekesség, tanulság
A tározó tervezése során eredetileg úgy gondolták, hogy egy állandó nyílt vízi terület fog fennmarad-
ni. Nem számoltak azzal, hogy a növényzet ennyire gyorsan „birtokába veszi” a tározóteret.
Ezután megpróbálták „kifagyasztani” a növényzetet azzal, hogy minden évben télre leeresztik a tá-
rozót. (Ez sem járt nagy sikerrel). (Természetesen ebben a jégtől való jogos félelem is belejátszott.)
A tározótérben három vízinövény élőhelytípust tudunk elkülöníteni: 1: Áramló vizekre jellemző, 
békaszőlős, süllőhínáros, tündérfátylas hínárt, 2.: Eutróf állóvizekre jellemző, sulymos, békalencsés, ru-
caörömös, tócsagazos hínárt és 3.: Disztróf (polihumózus) állóvizekre jellemző, tündérrózsás, vízitökös, 
rencés, kolokános (láptavi) hínárt.
Az elárasztás (1974) után a tündérrózsás élőhelyek ugyan ott maradtak, ahol már Bodrogközi 
1962-ben leírta. (nem terjedtek el az egész tározótérben) (Erre adott válasz: ezek, és itt csak ezek az 
élőhelyek kettős vízutánpótlásúak, mely egyik alapfeltétele a tündérrózsás élőhelyek megjelenéséhez, 
illetve láptavi jelleg (polihumózus kávébarna színű víz) kialakulásához).
IV. MÉTA-TúrA 
2005. április 21–24.
Gyalogakácos rétek kezelése az Alpári-öblözetben
Szigetvári Csaba és Bártol István
A Tisza alpári öblözetében évszázadokig a hagyományos ártéri gazdálkodás tartotta fönn a mocsárré-
teket. A rendszeres elöntést kapó rétek ligeterdők, láperdők, mocsarak, kisebb láptavak és a magasabb 
területek szántói között helyezkedtek el. A vízkormányzást fokok segítették, melyeknek ma is meg-
találjuk a maradványait. A Tisza szabályozásával a rétek elveszítették közvetlen kapcsolatukat a folyó-
val, a nyári gáton csak rendkívüli alkalmakkor tört át a víz. Ennek ellenére a legeltetés és kaszálás, a 
védetté nyilvánítás nagyrészt megőrizte a mocsárréteket, bár a lecsapolt árterekre jellemző kiszáradás 
és szikesedés lassú, kedvezőtlen változást indított el. Mindehhez azonban aligha fogható az a pusz-
títás, amit az észak-amerikai származású gyalogakác vitt végbe az elmúlt évtizedekben. Ez a cserjefaj 
minden hazai fásszárúnál gyorsabban képes a mocsárréteken megtelepedni és uralkodóvá válni, ha a 
rétgazdálkodásban hiányosság támad. Sajnos ez történt néhány nehezebben megközelíthető réten a 
Sulymos-tó közelében az 1990-es években. A Baromjárás nevű területen három (egymástól mocsa-
rakkal, fokmaradványokkal elválasztott), nagyon hasonló termőhelyű adottságokkal rendelkező rét 
is található: ezek közül a legbelsőben 2000-re 3 méter magas, 80–90%-os záródású bozót, valóságos 
zöld sivatag alakult ki, a középsőben 30–40%-os záródású, kb. 1–1,5 m magas volt a gyalogakác, míg 
az úthoz legközelebb eső területen a folyamatos gazdálkodás miatt jelentéktelen az özöngyom állo-
mánya. Az elözönlött részeken 2000-ben indult meg a természetvédelmi rehabilitáció a gyalogakác 
szárzúzózásával, amit azóta évente megismételnek.
A baromjárási gyepek döntő többsége állami tulajdonban van, kezelőjük a Kiskunsági Nemzeti 
Park Igazgatóság. A jelenleg kezelt részek mind haszonbérlemények, bizonyos természetvédelmi célú 
korlátozásokkal. Ezek a következők: 1. viszonylag későre kitolt első kaszálás (július 15-től, ami évtől 
függően max. 1-1,5 héttel korábbra hozható), 2. kötelező jellegű második kaszálás szeptember vé-
gén-október elején (Ezzel az újonnan felnövő gyalogakác és a helyenként elburjánzó, de még a ter-
méseit nem teljesen beérlelő olasz szerbtövises állományok kerülnek kitakarításra. A gyalogakác újra 
kihajtó gyenge hajtásai a kora téli fagyokkal visszafagynak, ezzel is gyengítve az egyedek életképessé-
gét.), 3. a sarjúlegeltetett területeken kötelező tisztítókaszálás, 4. vadriasztó lánc kötelező használata 
és belülről-kifelé kaszáltatás szokása (ezeknek jelentősége inkább a túzokos élőhelyeken fontos, de itt 
is igyekszünk betartatni őket). Egyes – általában vízállásos-mocsaras élőhelyek szélén –, de hagyomá-
nyosan gyepként (rét vagy legelő) kezelt területeken, gondot jelent a nem tájidegen füzesek térhódí-
408
tása is. Ezeken a fásszárú vegetáció eltávolítása és a terület szárzúzózása után szintén gyepgazdálko-
dást folytatunk (pl. a Tiszaalpár alatti ártéri területek szélén), ahol a közeljövőben kecskékkel is meg 
szeretnénk próbálni a legeltetést.
A belső réten 2002 óta szürkemarhacsorda legel. A kezdetben még csak 15 egyedből álló csorda 
napjainkra kb. 50-re gyarapodott. A tulajdonos 2005-től kb. 35 ha gyepterületet bérel a KNPI-től, 
amelyeknek kb. 1/3-a csak legelő, 1/3-a csak kaszáló és a maradék 1/3 részen kaszálás és sarjúlegel-
tetés folyik. Tapasztalataink szerint a gyalogakácnak a korai, friss hajtásait előszeretettel legelik, de 
a már kb. 50-75 cm-esre nőttekre csak akkor fanyalodnak, ha már kiegyelték közülük a füveket. Az 
ilyen területeken a tisztítókaszálás elengedhetetlen. A vízállásos erek-fokok harmatkásás-békabuzogá-
nyos növényzetét nem legelték a jószágok különösebb előszeretettel.
Hozzátartozik még a történethez az a fejlemény is, hogy 1999 végén (1980 óta először) a nyári gát 
átrobbantása után ismét meglátogatta a Tisza a területet. A sikerre való tekintettel azóta a folyó rend-
szeresen visszajár: 2000, 2001, 2004 és 2005 tavaszán ismét víz alá került az öblözet. Ezzel a folyótól 
erőszakkal elszakított területek – gyepek, mocsarak, erdők, tavak, holtágak – új életre keltek.
A kezelések hatásának tudományos vizsgálata 2002-ben indult meg a belső és a középső rét felmé-
résével. A legelső zúzást követően a legbelső rét elég reménytelen állapotot mutatott, néhány szeré-
nyebb fűcsomó, a tömeges farkasfog és pár nagyobb, az invázió által eleve kevésbé érintett éles sásos 
állomány jelezte a regeneráció lehetőségét. A gyalogakáccal eleve kevésbé fertőzött középső területen 
viszont a réti vegetáció gyakorlatilag intakt módon megmaradt. A részletesebb felmérés 2002-ben 
már 107 fajt mutatott ki a belső területen, ami alig marad alatta a középső terület 116-os fajszámá-
nak. Ugyanakkor 30-30 darab 4×4 m-es kvadrát adatai alapján a kvadrátonkénti átlagos (medián) 
fajszám a belső területen 15, míg a középsőn 24 volt. A minőségi elemzés is érdekes: A fő állomány-
alkotók közül csak az Alopecurus pratensis volt jelen hasonló mennyiségben a két területen (bár helye-
sebb a fogalmazás, hogy ez a faj máris sikeresen visszahódította a teret), míg a többi (szub)domináns 
faj (Carex hirta, Carex melanostachya, Carex praecox) még jelentősen elmaradt. Hasonló igaz az álta-
lános réti kísérőfajokra (Ranunculus repens, Potentilla anserina, Trifolium pratense, Juncus compressus, 
Cerastium dubium, Lychnis flos-cuculi stb.). A ritkább réti fajokra nem találtunk szignifikáns eltérést, 
de többnyire ezekből is kevesebb volt a belső réten. Örömre adott okot, hogy a védett tiszaparti mar-
gitvirág néhány kisebb foltban túlélte a gyalogakác-borítást a belső réten, de sokkal kisebb mennyi-
ségben, mint a kevésbé elözönlött kaszálón. Az ugyancsak védett nyári tőzike is megjelent. Sajátos 
módon a kígyónyelvpáfrány viszont a belső réten volt tömeges (több ezer tő), olyan foltokban, ahol 
korábban totális volt a gyalogakác borítása. A középső réten alig tucatnyi példányt találtunk. Valószí-
nű, hogy ez a növény pillanatnyilag igen kedvező helyzetbe került azzal, hogy megnyílt fölötte az ég, 
viszont még nem kell számolnia a versenyképesebb gyepalkotók konkurenciájával. Egy érdekes ritka 
gyomfaj, a légyfogó (Myagrum perfoliatum) is megtelepedett a belső réten.
A felmérés óta eltelt években a gyep regenerációja szemlátomást szépen halad, a gyalogakác is szo-
rul visszafele, s bár a végleges kiirtás esélytelennek tűnik, a folyamatos kezeléssel a természeti értékek 
megőrzése biztosítható. Három év után 2005-ben ismételjük meg a felméréseket, amelyben immár a 
legelés okozta változásokat is dokumentálni kívánjuk.
Függelék (2010 április)
2006–2008 között az Alpár-Bokrosi öblözet teljes területén egy EU-s pályázatot „vezényelt le” a 
KNPI, amely az utóbbi évek gyakori árvizei hatására felhagyott, főleg szántó- és gyep művelési ágú 
ingatlanok megvásárlását (kb. 1600 ha) és természetvédelmi célú rekonstrukcióját tűzte ki célul (pl. 
vízmegtartást szolgáló vízügyi beavatkozások, invazív fajok visszaszorítása, extenzív tájhasználat visz-
szaállítása, stb.). Ennek keretében kb. 170 ha-nyi szántó lett begyepesítve, egy kb. 120 egyedből álló 
szürke gulyát vásárolt a KNPI (amely azóta kb. 300 egyedre duzzadt) és egy erdészeti szárzúzókkal 
felszerelt munkagépsor takarítja az ezidáig kezeletlen területeket. A baromjárási  ősgypeken a gyalog-
akác visszszorítását a legeltetésből és kaszálásból-tisztítózúzásból összeálló éves kezelések biztosítják, 
sőt az elmúlt pár év során a fűtési célra használható gyalogakác kézi irtását is végzik a helyiek, így a 
nehezen megközelíthető, vízállásos erek, szegélyek is sokat tisztultak. Az egyszíkűek markáns térnye-
rése mellett a kezelések eredményességét mutatja a mocsári kosbor újbóli megjelenése  illetve az ősszel 
kilegeltetett erekben tavasszal tömegesen virágzó békaliliom térhódítása is. A legeltetés váltott, nyári 
409
és őszi célterületeken folyik. A KNPI saját használatú legelői mellett haszonbérbe adott csongrádi és 
lakiteleki részeken is legel magyar szürke gulya, így – a gépekkel kezelt területeken túl – összesen kb. 
600 egyed tartja karban az öblözet mintegy 850 hektáros részét. A téli takarmánynak csupán egy ki-
sebb részét termi meg a terület, hiszen a jó minőségű ártéri kaszálók aránya továbbra is alacsony, ha-
bár azok zömén évi két alkalommal történik szénabetakarítás.
IV. MÉTA-TúrA 
2005. április 21–24.
Kistájak találkozásánál:  
Csongrád környékének természeti képe
Deák József Áron
Felszínfejlődés
A Tisza és a Körös találkozásánál fekvő Csongrád környéki táj, 5 kistáj találkozásánál fekszik. A táj 
fő gerince a Dél-Tisza-völgy, amelyhez keleten a szintén ártéri jellegű Körösszög csatlakozik. A Dél-
Tisza-völgy magába foglalja a Bokros-Alpári-öblözetet, a Kisrétet, a Kilencest (a Tisza jobb partján), 
valamint a Nagyrétet, a Mámairétet és a csépai–tiszasasi ártereket (a Tiszántúlon, a Tisza bal partján). 
A növényzet e kistájban alapvetően ártéri jellegű maradt a folyószabályozások után is. Másodlagos 
szikesedés csak Bokros-puszta egyes részein tapasztalható.
A Körösszöghöz tartozik a Körös rázsonyi-Holt-Körös feletti része, valamint a Magyartés-Zalota-
Kistőke-i ártér. Ez utóbbi területre elhagyott medermaradványok, övzátonysorok, félig elmosott lösz-
hátak mozaikja jellemző ártéri, elsődlegesen és másodlagosan szikes és löszös vegetációval.


Gyalogakácos rétek kezelése az Alpári-öblözetben

Kröel-Dulay, György

„Hol az a táj szab az életnek teret,
Mit az Isten csak jókedvében teremt”
Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből
2003 – 2009
A kötetet szerkesztette:
Molnár Csaba – Molnár Zsolt – Varga Anna
MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete
Vácrátót
2010
472
keresztül bizonyosan sok propagulum érkezett, harmadik oka, hogy a korábbi szőlőművelés a parcel-
lák közötti obalákkal, mezsgyékkel, teraszok oldalaival nem pusztította el teljesen a jövő lehetőségeit, 
hanem esélyt adott ezek túlélésére, későbbi elterjedésére. 
Irodalom:
Balassa I. (1999): Tokaj-Hegyalja szőlője és bora. – Tokaj-Hegyaljai Borkombinát, Tokaj.
Baráth Z. (1963): Növénytakaró vizsgálatok felhagyott szőlőkben. – Földrajzi Értesítő 12: 341–356.
Boros L. (1997): Tokaj-Hegyalja szőlő- és borgazdasága a második világháború befejezésétől napjainkig. – Földrajzi 
Közlemények 121(1-2): 61–76.
Gombocz E. (1938): Kitaibel gyűjtötte népies magyar növénynevek. – Botanikai Közlemények 35: 278–283.
Gombocz E. (1939): Kitaibel Pál: Iter Bereghiense 1803. A Hegyaljára vonatkozó naplórészletek. – Botanikai Közle-
mények 36: 273–296.
Gombocz E. (1945): Diaria itinerum Pauli Kitaibelii I.-II. – Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest.
Hargitai Z. (1940): A sárospataki előhegyek vegetációja. – Acta Geobotanica Hungarica 3: 18–29.
Hazslinszky F. (1866): A Tokaj-Hegyalja viránya. – Mathematicai és Természet Tudományi Közlemények 4: 105–143.
Kiss Á. (1939): Adatok a Hegyalja flórájához. – Botanikai Közlemények 36: 180–273.
Molnár Cs. és Türke I. J. (2007): Adatok az Eperjes–Tokaji-hegylánc déli felének növényvilágából. – Kitaibelia 12: 
108–115.
Németh G. (1990): Helyaljai mezővárosok „törvényei” a XVII-XVIII. századból. – Magyar Nemzeti Múzeum Művelő-
déstörténeti Kiadványa 1., Budapest.
Nyizslovszky R. és Virók V. (2001): Területhasználat időbeli változásai és következményei egy Tokaj-Hegyaljai telepü-
lésen. – In: Dormány G. és mtsai. (szerk.): A földrajz eredményei az új évezred küszöbén. Magyar Földrajzi Konferen-
cia, Szeged. – Szegedi TE TTK Természeti Földrajzi Tanszék, Szeged, 
Sendtko, A. (1999): Die Xerothermvegetation brachgefallener Rebflachen im raum Tokaj (Nordost-Ungarn) – 
pflanzensociologische und population sbiologische Untersuchungen zur Sukcession. – Phytocoenologia 29: 345–
448.
Simon T. (1977): Vegetationsuntersuchungen im Zempléner Gebirge. – Akadémiai Kiadó, Budapest.
Soó R. és Hargitai Z. (1940): A Sátorhegység flórájáról. – Botanikai Közlemények 37: 169–187.
Székely A. (1997): Vulkánmorfológia. – ELTE Eötvös Kiadó, Budapest.
Zólyomi B. (1989): Természetes növénytakaró. 1:1 500 000 – In: Pécsi M. (szerk.): Magyarország Nemzeti Atlasza. – 
MTA Földrajztudományi Kutató Intézete, Budapest, p. 89.
IV. MÉTA-TúRA 
2005. április 21–24.
Bolygatást követő regeneráció homokpusztagyepekben
Kröel-Dulay György
Bevezetés, módszertan
A gyepeket érő bolygatások két nagy csoportba sorolhatók az alapján, hogy a bolygatás talajzavarással 
nem jár, vagy pedig a talaj bolygatásával is együtt jár. A talajbolygatással nem járó bolygatások közé 
sorolható pl. az aszály és a tűz. Ebben a bolygatási típusban a bolygatás legfőbb hatása, hogy elpusz-
tulnak az edényes növények. A talajzavarással is járó bolygatások közé sorolhatók a különböző álla-
ti ásások, túrások, de a szántás is. Ebben az esetben az adott foltban nemcsak az edényes növények 
pusztulnak el, de a kriptogám réteget, a magbankot és a talajszerkezetet is érinti a bolygatás. A két 
típus közötti különbségek jelentősen befolyásolhatják a bolygatást követő regenerációt, ezért vizsgá-
latunk célkitűzése az volt, hogy összehasonlítsuk a két különböző típusú bolygatást követő regenerá-
ciót kiskunsági homokpusztagyepekben.
A nyílt évelő homokpusztagyepek két domináns faja, a Stipa borysthenica és a Festuca vaginata al-
kothat monodomináns és kevert állományokat is, és a szukcessziós leírások szerint felválthatja egy-
mást, ám ennek oka és mechanizmusa nem ismert. Feltételeztük, hogy a különböző bolygatásoknak 
jelentős szerepe lehet ebben.
473
Azért, hogy a két bolygatási típus hatását vizsgáljuk a regenerációra, egy terepkísérletet tervez-
tünk. Ennek során 1 m2 -es kvadrátokban három kezelést alkalmaztunk: vágást, ásást és „kontrolt”. 
A vágás szimulálta a talajzavarással nem járó bolygatást. A vágott kvadrátokban a domináns fajok 
minden egyedét és az egyéb nagy termetű növényeket is levágtuk a talajfelszín felett. Ezt mindaddig 
ismételtük, amíg a növények el nem pusztultak. Az ásás szimulálta a talajzavarással járó bolygatást. 
Ásás során egy ásóval átforgattuk a talajt, és minden nagyobb növényi részt eltávolítottunk. Egy folt-
ban ennek megfelelően három kvadrátunk volt (vágott, ásott és kontroll), és ezt az elrendezést nyolc 
olyan foltban állítottuk be, ahol szinte kizárólag a Stipa borysthenica és nyolc olyanban, ahol a Festuca 
vaginata a gyepalkotó. A két gyeptípus foltjai térben keverten, egy 100 ha-os területen helyezkedtek 
el a Kiskunsági Nemzeti Park fülöpházi buckavidékén. A kísérletet 1999-ben állítottuk be, és 2000 
tavaszától kezdve monitorozzuk a két gyepalkotó fűfaj csíranövényeinek számát, túlélését, a felnőtt 
egyedek túlélését és virágzását. 
Eredmények
Az 1. ábra a bolygatást követő harmadik év végére megtelepedett, már legalább 1 éves egyedek szá-
mát mutatja a két folttípusban és a három kezelési típusban. (A kontroll kvadrátok esetében ez tar-
talmazza a kísérlet beállításakor már jelen lévő és azóta túlélt egyedeket is). A Stipá-s foltokban a vá-
gott kvadrátok már meg sem különböztethetőek a kontroltól, míg az ásott kvadrátokban jóval kisebb 
számban telepedtek meg Stipa egyedek. A Festuca a Stipá-hoz képest lassabban, viszont hasonló szám-
ban telepedett meg a két bolygatási típusban.
Az önmagában nem meglepő, hogy két faj regenerációs sebessége különbözik, így a legérdekesebb 
és magyarázatra szoruló eredmény a Stipa eltérő sebességű regenerációja a két bolygatási típusban. 
Ennek finomabb megértéséhez nézzük meg a bolygatást követő 1. évben megjelent csíranövények 
számát, valamint egy kiegészítő mellékkísérletből a felszínen talált Stipa magok számát a három keze-
lési típusban. Ha összehasonlítjuk a kontroll, vágott és ásott kvadrátokban megjelenő Stipa csíranö-
vények számát (2A. ábra) a bolygatást követő 1. évben, nagyon drasztikus különbséget látni a vágott 
felszín javára. Ez arra utal, hogy a regenerációt (1. ábra) nagyon erősen megszabják a legelső évben és 
a csíranövények szintjén zajló folyamatok. És hogy mi okozhatja a két bolygatási típus közötti nagy 
különbséget? A magszórást követően az egyes kezelési típusokban talált magok száma nagyon jó egye-
zést mutat a csíranövények számával, még ha az abszolút számok különböznek is.
1. ábra A már legalább egy éves Stipa és Festuca egyedek száma a két folttípusban  
és a három kezelésben a bolygatást követő harmadik évben (2002)
474
2. ábra  (A,) A Stipa csíranövények száma a bolygatást követő első évben (2000)  
és (B,) a Stipa magok száma a bolygatás évében (2000; egy mellékkísérletből)
A nagymértékű hasonlóság arra utal, hogy a Stipa magok hiánya okozza a Stipa jóval lassúbb 
visszatelepedését az ásott kvadrátokban a vágott kvadrátokhoz képest. Valójában az történik, hogy 
a vágott felszínen a kriptogám réteg, a holt szerves anyag és a kisebb egyévesek nagy számban ké-
pesek „megfogni” a Stipa magokat, míg a csupasz ásott felszínről a szél egyszerűen elfújja a nagy 
repítőszőrökkel rendelkező Stipa magokat. Feltételezhető, hogy a kis, repítőszőrökkel nem rendelke-
ző Festuca magok a csupasz felszínen is megmaradnak, ha egyszer odahullanak, és a Festuca ezért tud 
regenerálódni hasonló ütemben az ásott és a vágott kvadrátokban.
Eredményeinket összefoglalva elmondható, hogy a Festuca vaginata hasonló ütemben regeneráló-
dik a két különböző típusú bolygatás után, míg a Stipa borysthenica gyorsan regenerálódik, ha talaj-
bolygatás nem történt és van, ami megfogja a Stipa magokat, de lassan a csupasz talajfelszínen. Ezek 
alapján elmondhatjuk, hogy a bolygatási típusra való érzékenység fajspecifikus. Fontos azonban meg-
jegyezni, hogy a közel rokon fajoknál hasonló lehet, például más Festuca és Stipa fajoknál, ami azért 
érdekes, mert Festuca és Stipa fajok a homokpusztákon kívül sok más vegetációtípusban is együtt él-
nek, nem csak a Kárpát-medencében, de Eurázsia nagy részén. Ezek az eredmények a magmorfológia 
és a talajfelszín durvaságának szerepét hangsúlyozzák a nyílt élőhelyek vegetációdinamikájában.
Kitekintés
Ezek után felvetődik a kérdés, hogy mennyiben járulnak hozzá ezek a finomléptékű kísérletek a táj-
léptékű vegetációdinamikai folyamatok megértéséhez.
A Kiskunságban az elmúlt évszázadokban többször is hatalmas területeket borítottak mozgó ho-
mokbuckák, és még a 20. század közepén is több helyen vándoroltak buckák. Egybehangzó leírások 
szerint a Festuca vaginata gyakran az első megtelepedő a csupasz homokfelszínen, míg a Stipá-ról so-
hasem jegyeztek fel ilyet. Elképzelhető, hogy egy olyan egyszerű mechanizmus, hogy a Stipa mago-
kat elfújja a szél a csupasz homokfelszínről, míg a Festuca magokat nem, ez is magyarázhatja, hogy 
miért a Festucá-val kezdődik a primer szukcesszió homokon, és miért nem Stipá-val. Az így kialakult 
Festucá-s állományokba azonban idővel már be tud települni a Stipa borysthenica is, hiszen van, ami 
megfogja a magjait. Ez azonban legkönnyebben valószínűleg akkor történik, amikor a Festuca vala-
mi miatt elpusztul. Ilyen esemény lehet egy talajfelszín bolygatással nem járó bolygatás, mint például 
egy aszály. Egy másik vizsgálatban kimutattuk, hogy aszályban elpusztult, korábban Festucá-s vagy 
kevert állományok regenerációja során sok esetben a Stipa szaporodik fel (3. ábra). Így alakulhatnak 
ki Festucá-s állományokból Stipá-s állományok. A 3. ábra jól szemlélteti, hogy az aszályban mindkét 
faj nagy mortalitást mutat, de a Stipa sokkal gyorsabban regenerálódik. Így elsősorban nem az aszá-
lyos, hanem az azt követő években történik a dominanciaviszonyok megváltozása. 
475
3. ábra. A Festuca vaginata és Stipa borysthenica egyedek számának változása a kezdetben Festuca 
vaginata dominálta kvadrátokban a vizsgálat kezdete óta
Fülöpházán régóta dolgozó botanikusok és nemzeti parki szakemberek szerint, az utóbbi évtize-
dekben egyre több a Stipa és egyre kevesebb a Festuca a homokbuckásban. Lehet, hogy a Festuca hát-
térbe szorulása a talajbolygatással járó bolygatások (erős legeltetés, katonai tevékenység) és a csupasz 
homokfelszínek hiányának köszönhető. Hangsúlyozni szeretném, hogy az itt felvázolt szukcessziós 
séma nem új, ami talán új, az a lehetséges mögöttes mechanizmusuk feltárása, és az, hogy milyen 
egyszerű mechanizmusok is magyarázhatnak látszólag összetett táji léptékű vegetációdinamikai vál-
tozásokat.
XI. MÉTA-TúRA 
2008. október 13–17.
Somló-hegy a Nyugat-Cserhátban
Házi Judit
Ülök a hegyen. Lábam alatt terül el a Cserhát, én szeretem hegységnek nevezni, pedig csak egy kis 
domb. Nekünk alföldi embereknek ez is hegy. Idestova tíz éve ülök a hegyen, no jó nem folyamatosan, 
hanem időről időre kijárkálva, mindig egy kicsit molyolva a gyepben. Nekem úgy tűnik, hogy nem tör-
ténik itt semmi. Néha egy egerészölyv tűnik fel, néha crossmotorosok. Embert itt még nem láttam.
Pedig a terület az őskor óta lakott, ahol a patak bekanyarodik, a műút túloldalán egész nagy 
újkőkori, rézkori, honfoglalás és Árpád-kori telepet találtak. A hegyről kevés lelet került elő, de mind-
két oldalán, Rád és Penc felé is a hegylábnál egymást érték az emberi telepek. Mindenki szerette a hátát 
egy ilyen meredeken kiemelkedő hegynek támasztani, ahonnan be lehetett látni a vidéket, ellenőrizni 
az utakat. Az őrszemek állandóan válthatták egymást, éjjel biztosan messzire fénylett fáklyáik tüze…
Hogy mikor kezdtek itt szőlőt művelni azt nem tudom, már 1785-ben is szőlőt jelöl a térkép, a 
régebbi korokból pedig nincs bizonyítékom. A korabeli térképeken Körtvélyes-hegynek, vagy Szar-
ka –hegynek is nevezik, tehát a szőlő mellett gyümölcsfák is helyet kaphattak, de a madárvilág sem 
szorult ki a területről. 
No de térjünk vissza a szukcesszióhoz, és a terület bemutatásához: 


Bolygatást követő regeneráció homokpusztagyepekben

János-Szatmári, Szabolcs

Kordics, Noémi

Szabó, Eszter

Benedek, Andrea

Boszák, Gizella

Crişan, Renata Alice

Begegnungsräume von Sprachen und Literaturen. Studien aus dem Bereich der Germanistik : III. Internationale Germanistentagung 1-2.

Halabuk, József

Vámos, Éva

Vámosné Vigyázó, Lilly

HALABUK JÓZSEF
Kandó Kálmán életútja 
a villamosmérnök képzésben
Az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kara a hallgatói identitás és a mérnöki hivatástudat erő­
sítése céljából megkülönböztetett figyelmet fordít a kar névadója munkássága, az iskolatörténet eseményei és az 
érintett oktatók, a végzett hallgatók alkotó tevékenységére, mint fontos hagyomány ápolására. Ennek a magatar­
tásnak egyik lényeges eleme, hogy a megelőző nemzedékek alkotó tevékenységét mintaként kívánja állítani a mai 
hallgatók elé. A korábbi műszaki és intézményi dokumentumok segítségével törekszünk a felnövekvő műszaki ér­
telmiség elé tárni elődjeik munkamódszereit és személyiségjegyeit. Meggyőződésünk, hogy az általunk választani 
szándékolt eljárás nem egyedi jellegű, hanem több intézmény esetében is sikerrel alkalmazható lenne.
A tudomány- és technikatörténeti ismeretek oktatásának megkülönböztetetten fontos szerepe volt 
az egykori Kandó Kálmán (Villamosipari) Műszaki Főiskolán.1 A még nem is felsőoktatási körbe 
tartozó egykori jogelőd intézmény időszakára vezethető vissza ez az oktatási szemlélet és gyakor­
lat.2 A szaktárgyak oktatói a technikumi keretek között is komoly hangsúlyt helyeztek a műszaki­
tudományos folyamatok érzékeltetésére a diákok előtt. Amikor a rendszerváltozást közvetlenül 
megelőzően, a szűkén értelmezett ideológiai oktatás tárgyait kezdte felváltani egyes társadalom- 
tudományi szaktárgyak tanulhatósága: a tudományos szocializmus (mint tantárgy) hallgatása he­
lyett -  például -  lehetőség nyílt a tudomány- és technikatörténet tanulására is.3 Pár esztendő alatt
-  a hallatlan mértékű oktatási eredményességre alapozva -  szakirányú képzési sémát alakítottam 
ki, mely lényege volt: a két féléves (nagy óraszámban oktatott) tantárgy első óráin a hallgatók 
előadásaim nyomán ismereteket szerezhettek a tantárgy elméleti, tudománytörténeti megalapo­
zottságáról, legfontosabb szemléleti és módszertani kérdéseiről. A második oktatási szakaszban 
az egyes akkori szaktanszékek mérnöktanár oktatói beszéltek a legszorosabb értelemben felfo­
gott szakterületi fejlődési utak milyenségéről. Azok a tanárok vállaltak mindenekelőtt (minden 
térítéstől mentesen) részt ebben az oktatási formában, akiknek számottevő hányada volt, illetve 
vált szakirányú munkássága révén a szakmai közéletben ismertté. Az utolsó (óraszámát tekintve 
a legkisebb mértékű) foglalkozás hányad volt -  tapasztalataink szerint -  a hallgatók számára a 
„legizgalmasabb : a múzeum házhoz/főiskolához jött. A Magyar Elektrotechnikai Múzeum akkori 
igazgatója -  D r . Je s z e n s z k y  Sá n d o r  -  muzeális kísérleti eszközök felhasználásával tartott össze­
foglaló bemutatókat a képzési formában résztvevő hallgatóknak, eléjük varázsolva azokat a neve­
zetes kísérleteket, amelyekről közép- és felsőfokú szakképzésük során leginkább csak hallottak, és 
amelyek korszerű változatait akár még maguk is elvégezhették tanulmányaik, illetve később, hiva­
tásgyakorlásuk során, a mindenkori műszaki fejlődés/fejlesztés közvetlen tapasztalása érdekében. 
Ez a képzési kísérlet -  miden elismerése mellett is -  szomorú véget ért: a felsőoktatást sorozatosan 
sújtó kormányzati lépések nyomán (némi szakmai irigység és nagyfokú felkészületlenség közre- 
jatszasaval) fokozatosan elsorvadt5. Néhány szakmai-szakmatörténeti területen elkötelezett tanár 
önfeláldozó magatartása tudta csak jelenlegi karunkon a tudomány- és technikatörténet bizonyos
96
10.23716/TTO.17.2010.16
elemeinek oktatását, illetve az intézményi identitás ápolását fenntartani. A Budapesti Műszaki 
Főiskola5 (BMF) vezetése az integrált főiskola szempontjait kívánta, kívánja érvényesíteni intéz­
ménytörténeti tevékenysége során6. Viszonylag kevés ennek a tevékenységnek (a tényleges eseti 
szakmai és közéleti sikerek mellett7 is) szakmai képzési eredménye.
A BMF Kandó Kálmán Villamosipari Kar a felsőfokú tanulmányok végzésének eredményeseb­
bé tételére új történeti kiegészítő képzési elképzelés érvényesítésére törekszik. Sajnálatos módon 
nem nagy számú iskolatörténeti emlék maradt napjainkra ránk. De e meglévők közül többnek 
nagy (műszaki, pedagógiai) szakmatörténeti jelentősége van. A kar vezetése8 -  Dr. Já r m a i  F e ­
r e n c  főiskolai docens indítványára alapozva -  olyan történeti dokumentumtár létrehozását hatá­
rozta el, megteremtve hozzá a szükséges előfeltételeket, amelyben két -  eltérő jellegű -  anyag gyűj­
tése végezhető folyamatosan. Elsősorban a széles körben értelmezett intézménytörténet írásos, 
tárgyi emlékanyagáé. Ezen túlmenően olyan terv- és irattári másolati (levéltári) gyűjtemény életre 
keltése, amely kellő szakszerűséggel és áttekintően jeleníti meg a névadó K a n d ó  K á l m á n  élet­
művét, az intézmény (és jogelődjei, valamint társintézményei) fejlődését, a mindenkori képzések 
formáit, tartalmát, minőségét -  utalva a ’’Kandó-iskola”9 tanárai, diákjai, hallgatói és munkatársai 
alkotó tevékenységére. A majd összegyűjtött anyagot nem kultúrtörténeti okból kívánjuk tárolni, 
de semmiféle múzeumi-, vagy levéltári úgymond „pótlék” szerepét sem kívánjuk betölteni. (A 
főiskola egyetemmé emelkedése esetén szükségessé váló levéltár létesítését követően ez az anyag 
annak egyik sajátos kari letétjét képezheti.) Célunk -  első lépésben -  hogy a különböző szakmai 
részképzési területeken (mint például a személyes szakirányú érdeklődések kielégítése, a szak­
dolgozati témák választása, a TDK területén, a tudományos tanácskozások során, a pályázatok 
készítésekor, a hallgatói önkormányzati munka elősegítése terén) felhasználhatókká váljanak azok 
az ismereteket, amelyek a kari intézménytörténeti gyűjtemény anyagaiból „kinyerhetők”. Második 
lépésként (természetesen az előbbiekkel már párhuzamosan) a villamosmérnöki szakképzés, a 
felsőfokú szakképzés, a mérnök-tanári képzés és minden más szóba jöhető képzési területen meg­
ismertessük a legszűkebben értelmezett szakirányú oktatások során névadónk életművét és az in­
tézmény sorsának alakulását. Az összegyűjtendő történeti-szakmai dokumentációhoz a közvetlen 
hozzáférési lehetőség általunk szándékolt szolgáltatása nem csak eredményesebbé teszi a szakmai 
képzést, hanem olyan szakmai-szakmatörténeti élményben részesíti -  reményeink és meggyőző­
désünk szerint -  hallgatóinkat, amelynek nyomán, mint szakmai fogyasztók, maguk is megismer­
hetik, tapasztalhatják a névadó és az intézmény fejlődése egyes állomásainak tanulságait.
A „Kandó-iskola” névadójához minden szempontból méltón folytatta a szakképzést. Kandó 
Kálmán személyes életútjánál pedig keresve sem találhatunk megfelelőbb és méltóbb műsza­
ki tevékenységi formát a III. évezred elején. Kandó Kálmán személyes élete minden tiszteletet 
megérdemel. Szociális és szakmai közéleti szerepvállalása példaértékű volt. Műszaki-tudományos 
eredményei nemzetközileg is kiemelkedők. Mint vállalatigazgató a menedzseri területen is figye­
lemre méltó eredményeket ért el. A hazai és a nemzetközi életben egyaránt otthonosan mozgott. 
Mindezek mellett meg tudta őrizni személyisége igaz emberi vonásait. [A korabeli írásos, rajzos 
dokumentumok ' (másolatai), a tárgyi eszközök használata mellett, különösen fontos oktatástech­
nikai eszköznek látszik -  a technikai fejlesztés folyamatainak bemutatására -  az elektronikus tábla 
tanár-hallgató viszonylatbeli alkalmazása.].
A Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Intézménytörténeti Gyűjteménye létrehozásával, mű­
ködtetésével a villamosmérnök hallgatók a az egyetlen közvetlen formában értelmezett szakmai 
fogyasztók. A kar -  Kandó Kálmán hagyományai nyomán járva -  képes-e, kész-e őket, mint olyan 
fogyasztókat kezelni, akik (majd) maguk is fogyasztók „nevelőivé” válnak?
97
10.23716/TTO.17.2010.16
JEGYZETEK
1 Az iskolatörténet szempontjából ajánlott művek:
100 éves a Kandó, 1898-1998. Budapest, 1998.
A Budapesti Műszaki Főiskola jubileumi évkönyve, 1879-2000., Budapest, 2004.
Az akkori ipari középiskola -  első intézményként -  1941-ben vette fel Kandó Kálmán (1869-1931) nevét.
A választható tantárgyak közül (első helyen állóan) a végzős hallgatók mintegy 75 %-a választotta ezt a 
stúdiumot.
Felszámolásának első lépései akkor következtek be, amikor egy másik felsőoktatási intézményben a tárgykör 
oktatása -  fizetéses keretben -  soha nem látott sikereket ért el.
2010. január 1-től kezdődően Óbudai Egyetem.
A BMF karai közül természetszerűleg a két jelentős történeti múlttal rendelkező kar -  a Bánki Donátról elnevezett 
gépészmérnöki, illetve a Kandó Kálmánról elnevezett villamosmérnöki -  fordított megkülönböztetett figyelmet 
az iskolatörténet művelésére. A vizsgált körön kívül álló gépészmérnöki kar több kiadvány közrebocsátásán 
túlmenően, rendszeresen képviseltette magát a MTESZ évenként sorra került -  a természettudományok, a technika 
és az orvoslás történetéből rendezett -  ülésszakain.
Jellemző példái ennek a nagyszabású tevékenységnek az egyetem vonatkozó tárgyú rendezvényei az utóbbi 
mintegy fél évtizedben. (Ezek a központilag szervezett nagyszabású rendezvények -  a maguk sajátos jellegével 
és tevékenységi igényeikkel -  nem igazán mozdították elő hallgatóközeli szakmatörténeti nevelési céljaink 
kibontakozódását, tekintettel a kar erősen korlátozott anyagi-humánerőforrás bázisára.)
A legutóbbi évek technika- és intézménytörténeti főiskolai, egyetemi kiadványai:
Gáti József -  Horváth Sándor -  Legeza László: A XX. század autója -  100 éves a Ford T-modell, BMF, Budapest, 
2008.
Gáti József -  Horváth Sándor -  Szögi László: Óbudai Egyetem, Budapest, 2010.
Gáti József: Óbudai Egyetem, Budapest, 2010. szeptember 20.
Tanulmányok az Óbudai Egyetem történetéből, 1395-1995. Budapest, 2010.
Dr. Turmezei Péter PhD., főiskolai tanár, dékán hathatós támogatásával.
A villamosmérnöki kar és 1892-től számított valamennyi jogelőd intézménye működését átfogó szakkifejezést 
a szerző alkalmazta már korábban is az érintett nevelési-képzési folyamat egységes tartalmi jellegének 
érzékeltetésére.
9
10
A szerző címe:
Óbudai Egyetem
Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar 
Intézménytörténeti Gyűjtemény 
Budapest, VIII. Tavaszmező utca 17. 
halabuk.jozsef@kvk.bmf.hu
98
10.23716/TTO.17.2010.16


Kandó Kálmán életútja

a villamosmérnök képzésben

Merczi, Miklós

MERCZI MIKLÓS
A városi közlekedési járművek megőrzése
2007-től, a városi közlekedés területén egyedülálló módon, civil kezdeményezésre a Kulturális Örökségvédelmi 
Hivatal 137 db. eredeti közúti vasúti jármű védési eljárását kezdte meg. Ebben a munkában a Magyar Műszaki 
és Közlekedési Múzeum -kezdetben a Közlekedési Múzeum -  szakértőként vett részt. Cikkében a szerző erről a 
munkáról, előzményeiről és várható hatásairól beszél.
Mikor elvállaltam, hogy a közúti vasút (városi közlekedés) járműveinek az utóbbi 30 éves történe­
téről beszámoljak, sokáig gondolkodtam az előadás mottójáról. A sok keresgélés közben találtam 
meg G o r d o s  G é z á n a k , a MTESZ elnökének egy mondását: „Ha érdeklődünk a múltunk iránt, 
nem lehetünk szakbarbárok”. A mondat az előadás végére értelmet kap.
A városi közlekedési gyűjtemény a Közlekedési Múzeumon belül 1967-ben jött létre, addig a 
vasúti gyűjteménynek volt egy töredék része. Ebben az időszakban a Közlekedési Múzeum elkezd­
te begyűjteni és leltárába vette a már forgalomból kivont, de igen jelentős közlekedés-történeti 
értékkel bíró járműveket. így került a Múzeum tulajdonába a legrégibb megőrzött géperejű közúti 
vasúti jármű, a „Haraszti” nevű ún. szoknyás gőzmozdony, amely 1887-től teljesített szolgálatot 
a Soroksár-Dunaharaszti helyiérdekű vasútvonalon. Ugyanígy lett múzeumi exponátum az 1-es 
pályaszámú, az egyik első budapesti alsóvezetékes villamos motorkocsi is. (Az 1-es pályaszám egy 
kis „hamisítás”, hiszen az igazi száma 92-es. Mivel a megmaradt villamos csaknem mindenben 
megegyezik az első sorozattal, ezért marketing céllal megkapta az 1-es, kitüntető sorszámot.)
A kelet-nyugati metró építésekor a Deák téri aluljáróval összefüggésben 1955-ben a 
»kisföldalatti” egy szakaszát kiiktatták. A felhagyott pályaszakaszon a Közlekedési Múzeum javas­
latára a BKV együttműködésével sikerült 1975-ben egy világunikum-szerű -  sehol máshol nincs 
földalatti vasúti múzeum egy volt üzemi szakaszon -  Múzeumot megnyitnunk, ahol kezdetben 
három eredeti járművet mutattunk be: két, 1896-ban üzembe helyezett földalatti motorkocsit és 
egy pótkocsit, amelyet az 1960-as évek elejétől a megnövekedett forgalom miatt működtettek.
1987-ben nyílt meg a Közlekedési Múzeum új épületszárnya olyan megvalósult tervekkel, 
hogy a városi közlekedési gyűjtemény önálló kiállítással mutatkozzék be a közönségnek. A négy 
kocsi elhelyezésére alkalmas ún. sínes csarnokban helyeztük el a már meglévő vaskerekes jármű- 
cinket, illetve az újonnan beleltározott, a 19. század végéről származó budapest-újpesti villamos 
pótkocsit a Múzeum „blikk fangjakénf a szabadban pedig egy HÉV személykocsit
Ebben az időszakban a Közlekedési Múzeum és a BKV közötti ún. szocialista szerződés alap­
ján a megőrzésre kijelölt járműveket a Közlekedési Múzeum vette leltárába. Ez akkor nagyon jó 
folyamatnak tűnt egészen addig, amíg a Múzeum tárolókapacitása végéhez nem ért. A kiállításban 
nern szereplő kocsikat a Patai úti sínes csarnokunkban tudtuk elhelyezni, amíg az meg nem telt. 
Ennek a megoldásnak két hátránya volt. Az egyik az, hogy a látogatók elől teljes mértékben el vol- 
*ak zárva. A másik az, hogy hely hiányában nem tudtuk bővíteni a gyűjteményünket.
Az 1980-as évek közepén a BKV vezetése ráérzett annak az ízére, hogy milyen jó a vállalat 
^agyományait ápolni, a saját múltjában kutakodni. Erre kedvező időpont volt 1987, amikor két 
Centenáriumot is ünnepelt a főváros közlekedése. 1887. augusztus 7-én indult meg az első helyi -
113
10.23716/TTO.17.2010.20
érdekű vasúti szerelvény Soroksár -  Dunaharaszti között, illetve ugyanezen év november 2 8 - ától 
kísérleti jelleggel üzemelt villamos a Nyugati pu. -  Király u. között a Nagykörúton.
Ezekre a nagyszabású ünnepségekre a BKV a Közlekedési Múzeum bevonásával Jubileumi 
Emlékbizottságot hozott létre egyrészt az ünnepség lebonyolítására, közönségkapcsolati ügyekre, 
másrészt a már halaszthatatlan járműfelújítások megoldására. A nagy lelkesedéssel végzett munka 
eredménye volt a „Haraszti” mozdonyból és egy pótkocsiból álló HÉV szerelvény összeállítása, 
amellyel nosztalgia-járatban lehetett közlekedni az ünnepség idején. Elkészült a novemberi villa­
mos-ünnepségre két villamos motorkocsi is, amelyeken szintén utazni lehetett a Nagykörúton.
A sikereken fellelkesülve és a kor szellemének megfelelve a Jubileumi Emlékbizottság átalakult 
egyesületté, és 1992-ben létrejött a Városi Tömegközlekedés-történeti Egyesület (VTTE). Ekkortól 
már nemcsak a BKV-n belül működő és mintegy amatőr jellegű járműmegőrzések voltak napi­
renden, hanem professzionális szintre emelkedett ez a tevékenység. A munka során -  már nem 
először -  felmerült a gondolat, hogy már olyan sok jármű van felújítva, hogy ezeket egy helyen, 
egy skanzenszerű bemutatóhelyen, esetleg múzeumban kellene a közönség elé tárni. Több hely­
szín került szóba.
Elsőként a Budapest -  Gödöllő helyiérdekű vasútvonal végállomásán lévő Gödöllő -  Palota­
kert állomás épületére születtek tervek. Ez a hely földrajzilag kiesett a főváros vonzáskörzetéből és 
elég kis alapterülettel rendelkezett, ezért elvetették. A második lehetőség az újpesti kocsiszín lett 
volna, amely az északi vasúti összekötő híd tövében, a Váci úton található. Az újpesti remízre ké­
szített tervek nem valósulhattak meg, mert a Váci úton felbontották a síneket a metróépítés miatt. 
A múzeum működtetéséhez szükséges vágány-összeköttetés megszűnt. Ez egyébként is túl értékes 
ingatlan volt ahhoz, hogy múzeumnak tartsa meg a BKV. (Megjegyzendő, hogy amikor felmerült 
a skanzen lehetősége, akkor az odaszállított járműveket az étvágyukban és merészségükben meg­
erősödött színesfém tolvajok teljesen lecsupaszították. Ez a rendszerváltás körüli időszak volt!) 
Harmadik megoldásnak ígérkezett a szentendrei kocsiszín, amely 1915-ben épült, és a 80-as évek 
elején új beruházás okán megszűnt benne az üzemszerű működés. Kedvező volt a vágányelren­
dezése is, hiszen északi és déli területeivel, valamint az úgynevezett „bogáncsossal” mintegy 150 
jármű elhelyezésére volt alkalmas.
Elkészült Szentendrére egy rendezési terv, amely -  mint fent jeleztem -  kb. 150 jármű befo­
gadására volt alkalmas, és ezt a főváros vezetése, tehát a közlekedési társaság tulajdonosa, a BKV 
és a Közlekedési Múzeum egyetértésével elfogadta. Elindult a Városi Tömegközlekedési Múzeum 
megszervezése.
Nem sok idő volt, mindösszesen fél év, hogy az engedélyek beszerzése és a kiállítás megnyitása 
között elkészüljön a bemutató. Végül is sikerült 1992. július 14-én 18, köztük 8, Közlekedési Mú­
zeum tulajdonú járművel megnyitni a Múzeumot. Nem mellesleg a teljesség igényével elkészített, 
Budapest villamosközlekedésének történetét bemutató kiállítást is megrendeztünk. A megnyitón 
S i k l ó s  C s a b a  akkori közlekedési miniszter kérte a rendezőket, hogy ez a teljesen új jellegű bemu­
tató ne csak a fővárosi közlekedésnek adjon helyet, hanem a vidéki városokból is ide verbuváljanak 
járműveket. (Végül is teljesült a miniszteri kérés, hiszen van Nyíregyházáról, Szombathelyről, Mis­
kolcról, Debrecenből, Szegedről, még Aradról is jármű a kiállításban.)
A Múzeum nyitásával párhuzamosan folytak a jármű-felújítási munkák és ebben az időszak­
ban 1992-től sikerült elérni, hogy évente 2, jó esetben 3 jármű újult meg a BKV saját műhelyeiben. 
Ezeket mind elhelyeztük a Múzeumban. De ahhoz, hogy ezek a járművek hivatalos múzeumi stá­
tuszt kapjanak, szükséges volt a múzeumi nyilvántartásba vétel, vagy valamilyen más védettségi 
forma. Mivel a Közlekedési Múzeum elsősorban helyhiány miatt erről a lehetőségről lemondott, a 
BKV-n belül elkülönített leltarba kellett (volna) venni sorban az elkészült járműveket, ne kerülje­
nek a szétbontott, szétvágott és a MÉH-ben végzett társaik sorsára. (Ez a megsemmisítő „munka” 
nem pusztán „barbarizmus volt, hiszen amikor kivontak a forgalomból egy-egy járművet, akkor 
újak beszerzésére került sor, tehát a tároló- helyeket át kellett adni.)
114
10.23716/TTO.17.2010.20
Nagy múzeum-szakmai siker volt 1998-ban, hogy a BKV vezérigazgatója utasítást (8/VU/1998) 
adott ki, amely 131 db járművet tartalmazott és mind a járművek, mind a dokumentumaik meg­
őrzéséről rendelkezett. Különböző helyen történt a járművek elhelyezése. így Szentendrén a nagy 
többség, de Zuglóban, Ferencvárosban, a Fehér úti Járműjavítóban, Cinkotán, a Kőér utcai MET­
RÓ kocsiszínben és Ráckevén is találhatunk közúti vasúti járművet. (Idősebb, a múzeumi jár­
művekért tenni akaró „szakik” még pluszban is őriztek meg járművet, gondolván arra, hogyha 
felújításra kerül a sor, akkor a „...két járműből lehet egyet építeni...” elv működhet.)
Folyt a felújítási tevékenység egészen 2002-2003-ig. Évente 2 jármű készült el, így erre az időre 
elérte a múzeumban bemutatott járműállomány a 60-at. Ebből 10 db a Közlekedési Múzeum tu­
lajdonában van, és tartós kölcsönzés formájában mutatjuk be őket Szentendrén.
Ebben az időben már lehetett érezni, hogy a BKV-nál bizonyos likviditási problémák lesznek, 
és azt is lehetett érezni, hogy valahogy a BKV menedzsmentje fő tevékenysége mellett kezdi nem 
magáénak érezni a Múzeum sorsát. Ezért a VTTE létrehozott egy bizottságot, amelynek az volt a 
feladata, rangsorolja a még fel nem újított járműveket olyan szempontból, hogy melyik kerüljön 
a sorban legelőre, milyen sorrendben készüljenek el és melyik legyen az, amely minél hamarabb 
elkészüljön és bekerüljön a Múzeumba. Érdekes pontrendszert dolgoztunk ki. A legtöbb pontot 
arra adtuk, ha egy sorozatban az első és az utolsó jármű is megmaradt, tehát egy sorozatból kettő is 
volt. Ez a járművek üzemtörténetére is rávilágított, hiszen a sorozat során történt változtatásokat is 
megmutatta. Külön pont járt, ha rendelkezésre álltak a tervdokumentációk, vagy ha még megvolt 
a szakmai háttér a felújításhoz.
Az elkészült listán nagyon sok teherkocsi van. A BKV, illetve a BHÉV történetéhez hozzátar­
tozik, hogy az 50-es, 60-as, 70-es években szinte jelentősebb volt a teherforgalom, mint a személy- 
szállítás. Nagy-Budapest kialakulásával a főváros ellátását a BHÉV biztosította hűtőkocsikkal, 
különböző cél-teherkocsikkal, nem utolsó sorban tartálykocsikkal, amelyekkel az üzemanyagot 
kellett az autóbusz üzemegységekbe szállítani. Tehát kialakítottuk ezt a listát abban bízva, hogy 
majd ennek alapján történnek a felújítások. (A jármű-megőrzési tevékenység kezdetekor irányelv 
volt, hogy a közlekedési társaság járműveit az üzem arányában őrizzük meg, innen származik a 
sok teherkocsi.)
2003-ra készült el a „rangsor”, és ekkor már jelentkeztek a BKV likviditási gondjai. Ettől kezdve 
már csak állagmegőrzési tevékenységre jutott pénz. A Múzeumban kiállított kocsik és mozdonyok 
karbantartására volt csak lehetőség. Esetleg egy-egy járművet újrafényeztek, újrafestettek, de ko­
molyabb nagy járműfelújításra egészen 2009-ig nem került sor.
Van a szakmán belül, de a BKV-n kívül ellenpélda is. Egy lóvasúti kocsit a Vasúttörténeti Park 
építtetett meg. A Közlekedési Múzeumban van kiállítva a debreceni gőzüzemű HÉV jármű, amely 
eredetileg lóvasúti kocsiként működött. Egy fiatal mérnöktársaság eljött hozzánk és egyszerűen le­
modellezte a debreceni jármű alvázát. Megépítették, majd emeletes felépítménnyel látták el. 2006 
júniusában a Múzeumok Éjszakáján már üzemelt is a Nyugati pályaudvarnál a Nagykörúton. A 
másik példa az az Ikarus városnéző 620-as autóbusz, amely a nyári időszakokban a Városligetben 
városnéző sétára ad lehetőséget.
Tehát a komolyabb járműfelújítás megállt, a Szentendrére kiszállított járműveket a nyílt színen, 
de az érdeklődők, a közönség elől elzárva méltatlan körülmények között tárolják. 2007-ben civilek 
(BKV nyugdíjasok, egyetemi tanár és volt múzeumvezető) védési eljárást kezdeményeztek a Kul­
turális Örökségvédelmi Hivatalnál 137 db járműre. A védési eljárásban a Közlekedési Múzeumnak 
szakmai véleményt kellett adnia. Első körben a Múzeum az időközben a Városi Tömegközlekedési 
Múzeum leltárába került 51 db kocsiról kijelentette, hogy azok törvényileg védettek. A fennma­
radt 86 db járművel kapcsolatban a Múzeum azt javasolta, hogy kapjanak csoportos védelmet. 
A Hivatal azonban egyenkénti véleményt kért a járművekről, és ezzel elkezdődött a Közlekedési 
Múzeum történetében egyedülálló munka. A részletes szakvélemény kialakításához kikértük a 
&KV szakembereinek véleményét is. Egyenkénti szemrevételezéssel, fotózással és tárgytörténeti
115
10.23716/TTO.17.2010.20
kutatással készült el az a 73 oldalas melléklet, amelyet a Hivatalnak az egyenkénti védési javaslattal 
megküldtünk. Múzeumon belül is vita alakult ki a sok teherkocsi megőrzése kapcsán, de végül az 
az álláspont lett hivatalos, hogy a Múzeumnak kötelessége a már megőrzött és közlekedés-törté­
neti értékű járművek védési támogatása. A fizikai megőrzés most -  az anyagiakban ínséges idő­
szakban -  a fő cél, legfeljebb a felújításban, a múzeumi bemutatásában a sor végére kerülhetnek 
a teherkocsik. (Ezt a sorrendet tükrözte a VTTE bizottságának rangsora is, tehát nem vagyunk 
„szakbarbárok”.) A sor elején a személykocsik vannak, amelyek látványosak, amelyek közönség- 
kapcsolati szempontból is sokkal többet mondanak a látogatóknak. Tehát a látogató is elégedett 
lehet a látványosság javára eltolódott kocsiparkkal, és a szakmai előírások is teljesülhettek.
És hogy milyen legyen a jövő? Ma a szentendrei múzeum igen jó állapotban van, növekvő 
látogatószámot produkál, kitűnő múzeumpedagógiai programokkal várják a családokat. Szép 
környezetben, szakmailag letisztult, fiatal menedzsmenttel működik, a Közlekedési Múzeum tá­
mogatásával.
Ezt az állapotot kell megőrizni. Azt a 86 db, most védésre javasolt járművet is minél hamarabb 
a kiállításban lenne jó viszontlátni. Ez a feladatunk. Egyelőre azt a javaslatot tudtuk tenni a kultu­
rális hivatalnak, hogy védje le a járműveket, fizikailag tartsuk meg ezeket, és majd a jövő eldönti, 
hogy milyen lehetőségeink lesznek a felújítás kapcsán.
(Megjegyzés: Az Ankét óta eltelt időben a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal jogerős védelmet 
adott a 86 db járműre!)
A szerző címe:
Merczi Miklós
Muzeológiai osztályvezető
Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum
1146 Budapest, Városligeti körút 11.
merczi@MMKM.hu
116
10.23716/TTO.17.2010.20


A városi közlekedési járművek megőrzése

Pók, Attila

A haladás hitele : progresszió, bűnbakok, összeesküvők a huszadik századi Magyarországon

Not a member yet