REAL-EOD

Dávid, János

„Hol az a táj szab az életnek teret,
Mit az Isten csak jókedvében teremt”
Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből
2003 – 2009
A kötetet szerkesztette:
Molnár Csaba – Molnár Zsolt – Varga Anna
MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete
Vácrátót
2010
144
V. MÉTA-TúrA 
2005. október 5–9.
Az Északi-Zselic nyugati felének természeti képe
Dávid János
Elhelyezkedés, határok
A Zselic határai északon és nyugaton jól nyomon követhetők. A Zselicet északon a Kapos völgye öve-
zi, nyugat felé fokozatosan lejt, és ellaposodva beleolvad Kelet-Belső-Somogy futóhomok takarójá-
ba. A két táj közti határ a felszínen levő lösz és futóhomok érintkezési vonalával jelölhető ki, amely 
nagyjából egybeesik a Kaposfő–Bárdudvarnok–Kadarkút közútvonallal. A Zselic keleten a Baranya-
csatorna széles völgyéig húzódik. Az Északi-Zselic déli határát a Kapos és a Dráva vízgyűjtő területeit 
elkülönítő vízválasztó vonalnál húzzuk meg. 
Földtani kialakulás
A Zselic alapját képező ókori kristályos rögök csak a délkeleti Zselicben vannak a felszín közelében. 
Az északnyugati részeken mélyen a fiatalabb képződmények alatt fekszenek. 
A kristályos alaphegység a mai Zselic északnyugati részén az ókorban és a középkorban is kiemel-
kedett a környezetéből, ezért ezekből a korokból származó üledékek csak a mélyben találhatók meg. 
A magasba emelt helyzetből adódóan az újkor elején sem képződtek üledékek. A harmadidőszak vé-
gén – a pliocénban – az eddigi szárazulatok tengeri elöntés alá kerültek. Így jött létre – a lösz után 
a 2. legjelentősebb szerepű – pliocén (középső- és felső pannon) agyag és homok. Az agyag errefelé 
általában vöröses színű. Ott, ahol az erózió a löszön kialakult talajokat lepusztítja, a kiszáradó domb-
oldalakon ősszel és tavasszal jól láthatóvá válik. A pannon homok előfordulása foltszerű, általában 
nagyobb felszíneket egybefüggően nem borít. Az agyaggal és a lösszel váltakozva fordul elő. Ezt re-
mekül megfigyelhetjük a simonfai Zselic turistaháztól induló horhosban. Másutt a homokot nem a 
felszínen, hanem a fiatalabb képződmények alatt találjuk (pl. a szennai pálinkafőzde mögötti löszfa-
lak aljában). A szurdokokban, horhosokban kipreparálódnak a keményebb homokkőrétegek. Ezek 
legszebb képviselője a gálosfai Csepegőkő. Kisebb, érdekes formák előfordulnak a Köves kút környé-
kén és Simonfától keletre, a Kecskehát horhosaiban is.
A pliocén–pleisztocén időszak határán a tengeri elöntés alól megszabaduló, emelkedő felszín 
még déli irányba lejtett. Ekkor a Bakonyból a Drávamenti-süllyedék irányába folytak azok a vi-
zek, amelyek rétegenként eltérő szemcsenagyságú homokot és a homokrétegek között iszapcsíkokat 
(keresztrétegzett homokot) hagytak hátra. E képződmények legszebb kifejlődésben a Dél-Zselicben 
találhatók meg. 
A felszínen levő pleisztocén képződmények közül a legtömegesebb, a legnagyobb mennyiségben 
előforduló kőzet a lösz és a tömegmozgásos folyamatok által felhalmozott lösszerű lejtőüledék. A lösz 
vastagsága nyugatról kelet felé nő. Bárdudvarnok környékén még a pleisztocénkori lösz homokkal 
keveredik és löszös homokot hoz létre, keletebbre a lösztakaró vastagodásával a homok elmarad.
A pleisztocén első felében az alpi hegységképződéssel egyidejüleg a Zselic aljzatát alkotó kemény 
kőzettömeg is emelkedésnek indult, aminek hatására erősen összetöredezett. Az egyes darabok az 
észak-déli és északnyugat-délkeleti irányú törésvonalak mentén mozdultak el, ezáltal kialakultak a 
Zselicre jellemző fő szerkezeti vonalak. A megemelkedés hatására a táj reliefenergiája jelentősen nö-
vekedett.
A pleisztocén közepén süllyedt meg a Zselic északi előterében a Kapos-völgy. Az időközben fel-
erősödött emelkedés hatására gyorsütemű völgyfejlődés indult meg. A melegebb évszakokban a le-
zúduló nagyobb záporok hatására a völgyek erőteljesen mélyültek, és fokozatosan kialakult a Zselic 
északi részére jellemző észak-déli irányú vízhálózat. A hidegebb időszakokban a felszínt szoliflukciós 
és deráziós folyamatok formálták. 
145
Az ember megjelenésével a holocénban felgyorsult a Zselic természeti képének átalakulása. Az er-
dőirtások következtében az erősen tagolt domborzaton felerősödött a talajerózió. A csupasszá váló 
felszíneken az eredeti talajok teljes vastagságban ma már csak foltszerűen találhatók meg. A pataksza-
bályozások, útépítések, mesterséges víztározók, halastavak és települések létrehozásával a Zselici er-
dőrengeteg fokozatosan szűkült, az egykori betyárvilágnak is menedéket adó sűrű, sötét erdők helyén 
ma már sokhelyütt kultúrtájat találunk.
Az Északi-Zselic erdei
Az erdő a Zselic ősi, természetes növényzettípusa. Valamikor a táj 90 %-át erdő borította, mára azon-
ban elsősorban a településektől távolabb, a magasabb dombtetőkön, meredek domboldalakon találha-
tók meg. Az ÉNy-i Zselic erdősültsége még ma is jóval az országos átlag felett van. Természetvédelmi, 
turisztikai szempontból a Zselici Tájvédelmi Körzet erdei nagy jelentőséggel bírnak a jövőben is.
Zonális erdők
A természetes erdők legnagyobb része az éghajlati hatásoknak megfelelően két övet alkot a Zselic te-
rületén: a gyertyános-tölgyesek és az alacsony hegy- és dombvidéki bükkösök övét. Mindkettő társu-
lás a mikroklimatikus és domborzati sajátosságoknak megfelelően több erdőtípusra bontható.
Helleboro dumetorum-Carpinetum
A Zselic nagy részén övet alkot, különösen az É-i, K-i és D-i részében. Előfordulási helyein 600–720 
mm csapadék hullik, fő talajai az agyagbemosódásos erdei talaj és a ramann-féle erdei talaj. 
Lombkoronaszintjében a Carpinus betulus, a Tilia tomentosa és a Quercus petraea uralkodik, de 
szálanként a Zselicben őshonos Pinus sylvestris is elegyedhet. A fák koronája általában két, néha há-
rom szintet alkot. A legfelső szintben találjuk az erdeifenyőt (ha van benne), alatta a kocsánytalan és 
csertölgyet, míg az alsó lombkoronaszintben alászorulva él a gyertyán és az ezüsthárs.
A cserjeszintje fejlett, benne egyrészt a lombkoronaszintet alkotó fajok újulatait találjuk, másrészt 
a Fraxinus ornus, Ligustrum vulgare, Euonymus verrucosus, Cornus sanguinea bokrait fedezhetjük fel. 
A gyepszintben találjuk a társulás legtöbb jellemzőbb fajait pl.: Helleborus dumetorum-ot, 
Erythronium dens-canis-t, Ruscus acuelatus-t, Potentilla micrantha-t. 
A társulás a területen öt erdőtípusba osztható, amelyek két nagy csoportba sorolhatók.
A száraz csoport erdőtípusai
Főként a szárazabb dombhátakon fordulnak elő.
1.  Melica uniflora-s gyertyános-tölgyes: a száraz tetőkön, keskeny gerinceken, meredek lejtők fel-
ső harmadában. Ebben a típusban a gyertyán rosszul fejlődik, gyakran hiányozhat is.
2.  Carex pilosa-s gyertyános-tölgyes: ez a legnagyobb területeket lefedő gyertyános-tölgyes típus. 
Enyhén domború felszíni formákon, gyenge és közepes meredekségű lejtőkön minden kitett-
ségben előfordul.
3.  Galium odoratum-os gyertyános-tölgyes: a jó vízgazdálkodású fennsíkokon, lapos dombháta-
kon, enyhén domború formákon, a lejtők alsó harmadában és a széles völgyfőkben alakul ki. 
Nagy kiterjedésű erdőtípus.
A nedves csoport erdőtípusai
Általában a völgyekben, nedves talajokon, mély, meszes, humuszos lejtőhordalékon. Tavaszi 
aszpektusuk jellegzetesen fejlett, és általában dús a mohaszintjük.
4.  Oxalis acetosella-s gyertyános-tölgyes: szűk, mély völgyekben, eróziós árkokban alakul ki, ki-
csiny elterjedésű.
5.  Aegopodium podagraria-s gyertyános-tölgyes: a völgyaljakban található, ahol elég magasan van 
a talajvíz szintje. Tavasszal az olvadékvizek néhány hétig teljesen beboríthatják. A többitől 
eltérően a magas lágyszárú növények (elsősorban az Aegopodium podagraria és az Aconitum 
vulparia) dominálnak benne.
146
Vicio oroboidi-Fagetum
A Zselici erdők másik legelterjedtebb erdőtársulása. Csapadékigénye 650–750 mm, talaja agyagbe-
mosódásos vagy tipikus barna erdei talaj.
Lombkoronaszintje kettős: a felsőt a Quercus petraea, a Qu. cerris és a Tilia tomentosa alkotja, míg 
az alsóba a Fagus sylvatica szorul vissza.
Cserjeszintje változatos fejlettségű. Erős lombkorona-záródás esetén visszaszorulhat, másutt, ha 
több fény jut be a lombkoronaszint alá, akkor jól fejlett. Különösen a kivágott ezüsthársak sarjai je-
lennek meg tömegesen.
Gyepszintjében itt ritkán fordul elő a társulásra nagyon jellemző Vicia oroboides. Gyakori még 
a Ruscus aculeatus, a R. hypoglossum, a Dentaria bulbifera, az Agrimonia eupatoria, az Euphorbia 
amygdaloides, a Melica uniflora és a Carex sylvatica.
A bükkös erdőtípusokat is – a gyertyános-tölgyesekhez hasonlóan – két nagyobb csoportba von-
hatjuk össze.
A száraz csoport erdőtípusai
A szárazabb lejtőkön és a tetőkön élnek.
1.  Luzula-s ezüsthársas-bükkös: ezt a típust egyetlen állomány képviseli a Zselicben (Lipótfa mel-
lett, meredek ÉNy-i letörésben található). Talaja savanyodó barna erdei talaj.
2.  Melica uniflora-s ezüsthársas-bükkös: száraz tetőkön és a meredek lejtők felső harmadában. A 
legszárazabb bükkös típus.
3.  Carex pilosa-s ezüsthársas-bükkös: a Zselic leggyakoribb bükkös típusa, nagy összefüggő terü-
leteket borít. Főként az enyhén domború lejtőkön találkozhatunk vele. 
4.  Galium odoratum-os ezüsthársas-bükkös: széles, lapos tetőkön, ahol a csapadék megáll, így az-
tán a talaj átnedvesedik. A legjobb termőképességű bükkös típus.
5.  Festuca drymeja-s ezüsthársas-bükkös: Leggyakrabban ÉNy-i kitettségben, meredek lejtőkön, 
letörések peremén kialakuló, kis kiterjedésű erdőtípus.
A nedves csoport erdőtípusai
Általában völgyaljakban, félnedves és nedves talajokon fordulnak elő. Talajuk lejtőhordalékszerű. 
Mohaszintjük a száraz típusoknál jóval fejlettebb.
6.  Oxalis acetosella-s ezüsthársas-bükkös: meredek falú, mély eróziós völgyekben kialakuló, ki-
egyenlített, párás éghajlatot kedvelő erdőtípus. A völgyek alján általában vékony, de állandó 
vízfolyás van.
7.  Aegopodium podagraria-s ezüsthársas-bükkös: az előző típusnál alacsonyabban alakul ki. Az ala-
csony térszíneken a ligeterdőkbe megy át. Ez a Zselic legnedvesebb bükkös típusa.
Azonális erdők
Ezek az erdők nem borítanak nagy felszíneket. Előfordulásukat legfőképpen a talajvíz magassága ha-
tározza meg.
Aegopodio-Alnetum
Az É-ra néző keskeny völgyek állandó vagy időszakos vízfolyásai mentén alakul ki, ahol a völgy esése 
még elég meredek ahhoz, hogy a víz áramlását a talajban biztosítsa. Tavasszal gyakran több hétig is 
vízzel borított, majd nyárra kiszárad.
Lombkoronaszintjében az Alnus glutinosa uralkodik, szálanként a Fraxinus excelsior és a Populus 
alba elegyedik bele. Cserjeszintjében a Sambucus nigra, a fára felfutó Humulus lupulus, a Viburnum 
opulus, a Cornus sanguinea és a Rhamnus cathartica dominál. Gyepszintjében az Aegopodium podagraria 
és az Urtica dioica uralkodó más ligeterdei fajok társaságában.
Fraxino pannonicae-Ulmetum
A társulás főként a Zselic déli részére jellemző, az Északi-Zselicben csak foltszerűen fordul elő. 
Tavasszal a keményfaligetek talaját is víz borítja, ez azonban a nyár elejére hamar eltűnik. A talaja ál-
talában lejtőhordalékon alakul ki, humuszos, morzsalékos.
Lombkoronaszintjében leggyakrabban a Quercus robur uralkodik, az Ulmus minor, a Fraxinus 
angustifolia ssp. pannonica és az Acer campestre alárendeltebb. Cserjeszintje jól fejlett: Ligustrum 
147
vulgare, Ulmus minor, Acer campestre, Sambucus nigra tömeges lehet benne. Gyepszintje általá-
ban kétosztatú, magas és alacsony szintet tudunk elkülöníteni. Jellemző fajai: Arum maculatum, 
Aegopodium podagraria, Pulmonaria officinalis, Lysimachia nummularia, Carex brizoides.
Kultúrerdők
Az ősi, természetes vegetációt sok helyütt kiirtották. Helyükre az éppen aktuális elképzelésnek, gaz-
dasági érdekeknek megfelelő fafajokat ültettek be. 
1.  Akácos. A tájidegen akácot gyakran ültetik együtt őshonos fafajokkal (pl. Qu. petraea, Qu. 
robur, Qu. cerris), így erősen zavart, jellegtelen erdőket hoznak létre. Az Északi-Zselicre nem 
kifejezetten jellemzőek a homogén akácültetvények.
2.  Erdei fenyves. Borhidi szerint a Pinus sylvestris őshonos a Zselicben, de nem homogén állomá-
nyokat alkotott, hanem elegyfaként a gyertyános-tölgyesekben és bükkösökben élt. Fejlődése 
és faminősége jóval alulmarad az északabbi tájak erdei fenyőinek. A Pinus sylvestris jelenleg is 
főként elegyfa, a homogén ültetvények ritkák.
3.  Nemesnyáras. Főképpen a nedves völgyaljakban és a folyóvölgyek mentén terjedt el. A Zselic-
ben alárendeltebb szerepű, itt nincsenek nagy nyárfaültetvények.
4.  Mézgás égeres. Elsősorban a patakparti nedves területekre ültetik. A Zselicben igen jó növeke-
dést mutató gyakori élőhely.
5.  Vörösfenyves. A vörösfenyő a Zselicben nem őshonos fafaj. Más fenyőfajok közé vagy az ültet-
vény szélére ültetik színezőelemnek és védősornak. Az élőhelynek gazdasági és ökológiai jelen-
tősége – kis kiterjedése miatt – nincs.
6.  Vöröstölgyes. Több helyütt, viszonylag kis állományai fordulnak elő, de az is előfordul, hogy a 
vöröstölgyet elegyfaként ültetik.
V. MÉTA-TúrA 
2005. október 5–9.
A Vétyemi erdőrezervátum
Lelkes András és Óvári Miklós
A Vétyemi ősbükkös erdőrezervátum az országos erdőrezervátum program keretén belül kijelölt erdő-
rezervátumok egyike. A zalai természetes erdők, ezen belül a Dél-dunántúli bükkös (Vicio oroboidi-
Fagetum Pócs & Borhidi 1960) reprezentánsa. Jelenleg helyi védett, országos védetté nyilvánítása 
(Vétyemi erdőrezervátum TT) folyamatban van, területe 178 ha (ebből magterület 30 ha), a Natura 
2000 hálózatba a környező területekkel együtt kijelölésre került.
Növényföldrajzilag a terület a Dél-Dunántúl (Praeillyricum) flóravidéken belül a Zalai flórajárás-
ba (Saladiense) tartozik. Mérsékelten hűvös, mérsékelten nedves éghajlatú terület, de már közelít a 
nedves éghajlati típushoz. A klíma a szubalpin hatás miatt kiegyenlített, szélsőségektől mentes és hű-
vös, humid jellegű. Hazánk egyik legcsapadékosabb vidéke.
A vétyemi erdőtömböt három oldalról völgy határolja, északról a Válicka és a Cserta, nyugatról 
a Kerka, délről pedig a Mura völgye. Felszíne a harmadkorban alakult ki. Helyén a Pontusi-tenger 
hullámzott, melynek agyagból és homokból álló, helyenként több száz méter vastag üledéke alkotja a 
mai anyakőzetet. A meghatározó talajtípus az agyagbemosódásos barna erdőtalaj.
Az erdőrezervátum legjellemzőbb erdőtársulása a Dél-dunánúli bükkös zalai variánsa (Vicio 
oroboidi-Fagetum saladiense). Fiziognómiáját tekintve szép növekedésű, nagy produkciójú bükkös 
állományok. Igen gazdag lágyszárú faji összetételű társulás. A zalai területi variáns differenciális faja 
a zalai bükköny (Vicia oroboides). Egyéb fajok: Oxalis acetosella, Carex sylvatica, Sanicula europaea, 
Corydalis cava, Polygonatum multiflorum, Dentaria bulbifera, Anemone nemorosa, Maianthemum 
bifolium, Vinca minor, Asarum europaeum, Geum urbanum, Dryopteris filix-mas, Pulmonaria 
officinalis, Hedera helix, Alliaria petiolata, Mercurialis perennis, Mycelis muralis, Atropa bella-donna, 


Az Északi-Zselic nyugati felének természeti képe

Kevey, Balázs

Csete, Sándor

„Hol az a táj szab az életnek teret,
Mit az Isten csak jókedvében teremt”
Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből
2003 – 2009
A kötetet szerkesztette:
Molnár Csaba – Molnár Zsolt – Varga Anna
MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete
Vácrátót
2010
385
Literature:
Panjković, B. (2006): Akvatična i semiakvatična vegetacija apatinskog i monoštorskog rita. – Doktorska disertacija. PMF 
Univerziteta u Novo Sadu.
Panjković, B., Butorac, B. (2000): Association Hottonietum palustris Tx. 37 at Karapand`a (YU). – Limnological 
Reports 34: 179–186. Osijek.
Panjkovic, B., Krizmanic, I.(1999): Gornje Podunavlje. – In Lauševic, R. (ed.): Cetiri obale. Društvo ekologa Srbije I 
Zavod za zaštitu prirode Srbije. – Posebno izdanje, Beograd, pp: 37–40.
Panjković, B., Krizmanić, I., Puzović, S., Stojšić, V., Kovačević, B., Štetić, J. (2000) : Significant biodiversity components 
at Apatinski and Monoštorski rit (YU). – Limnological Reports, Internat. Assoc. Danube Res. 33: 171–178. Osijek 
Panjković, B., Radulović, S., Vučković, M., Amidžić, L. (2004): Aquatic moss communities at Monoštorski rit 
wetland area (Danube, S&M). – Limnological Reports 35: 427–432. Novi Sad.
Panjković, B., Stojšić, V. (2001): Prilog poznavanju adventivne flore »Gornjeg Podunavlja«. – Zaštita prirode 53(1): 
21–27, Beograd.
Parabućski, S., Stojanović, S. (1986): Prilog poznavanju flore podunavlja Bačke. – Zbornik za prirodne nauke Matice 
Srpske 70: 115–119, Novi Sad. 
Parabućski, S., Stojanović,S., Butorac, B, Pekanović, V. (1986): Prodromus vegetacije Vojvodine. – Zbornik Matice 
srpske za prirodne nauke, br. 71: 5–40, Novi Sad.
Slavnić, Ž. (1956). Vodena i barska vegetacija Vojvodine. – Zbornik Matice srpske, serija prirodnih nauka 10: 1–72, 
Novi Sad.
Stevanović, V., Vasić, V. (1995): Biodiverzitet Jugoslavije sa pegledom vrsta od me|unarodnog zna~aja. – Ekolibri. 
Beograd.
Stojanović, S., Butorac, B., Vučković, M. (1987):Pregled barske i močvarne vegetacije Vojvodine. – Glasnik Instituta 
za botaniku i bBotaničke bašte Univerziteta u Beogradu 21: 41–47, Beograd.
Stojšić, V., Panjković, B. (1998): O biljnom svetu Gornjeg Podunavlja. Bionet. – Ecolibri 18: 2–4, Beograd.
Stojšić, V., Panjković, B. (1998): Zaštita staništa retkih biljnih vrsta Gornjeg Podunavlja. – Zaštita prirode 50: 141–146.
Uredba o proglašenju Specijalnog rezervata prirode “Gornje Podunavlje”. “Sl. Glasnik RS”. 2001. Babić, N. (1955): 
Nizinske livade Podunavlja. – Rad Vojvođanskih muzeja 4: 155–164, Novi Sad.
VIII. MÉTA-TúRA 
2007. április 25–29.
Gondolatok a Dráva zátonyainak vegetációjáról
Kevey Balázs és Csete Sándor
A vegetáció esetlegessége
Az ártéri bokorfüzesek gyorsan változó mozaikja termőhelye természetéből fakadóan szoros kapcsolat-
ban áll az azt létrehozó folyó vízjárásának időbeli változékonyságával. A születő zátony primer szukcesz-
sziójának első stádiumában létrejövő vegetáció nagyrészt attól függően áll fehér fűzből (Salix alba), fekete 
nyárból (Populus nigra) vagy csigolya fűzből (Salix purpurea), hogy az árhullám levonulása után a zátony 
mikor, mely fenti növényfaj magszórásának időpontjában kerül felszínre. Az egymást követő zátonyok el-
térő vegetációjának meghatározó domináns növényfaja tehát sokszor nem a termőhely-növényzet „akció-
reakció” harcából szelektálódik, hanem a fenti fajok mindegyikének alkalmas szubsztrátként kínálkozó 
zátonyfelszín kiemelkedésének és az azévi magszórási fenofázisok egybeesésének következménye.
Gyors dinamika
Az ártéri bokorfüzesek, ligeterdők monitorozásának egyik legnagyobb kihívása (a néha igen veszélyes 
megközelítésen túl) a vegetáció rendkívül gyors fejlődése. A csupasz zátonyon kialakuló füzes az első 
év végére már méteres nagyságúra nő fel, és 5–6 év múlva már eléri a társulásra jellemző magasságot, 
az 5–7 métert. A bokorfüzes – a termőhely további feltöltődésével párhuzamosan – mintegy 10 év 
alatt fekete nyár-ligetté alakul, melynek fajkészlete, fiziognómiája és termőhelyi viszonyai lényegesen 
megváltoznak. E két szukcessziós stádiumon átívelő folyamatra mindössze 10–15 évet kell várni, ami 
fás vegetáció esetében igencsak ritkaság. 
386
Élőhelyi extrémitások
A lerakott homok-kavics zátonyok mechanikai összetételüknél fogva sajátos fizikai tulajdonságokkal 
bírnak. Egyaránt jellemzi őket a nagy vízáteresztő-képesség, a kis víz- és ionmegkötő-képesség illetve 
hőkapacitás, így alacsony vízállásnál a gyors kiszáradáshoz minden körülmény adva van. A zátony-
vegetáció ezért áll részben szárazságtűrő növényekből, mint az árva rozsnok (Bromus sterilis), a be-
tyárkóró, fakó muhar (Setaria pumila) vagy a kövér porcsin (Portulaca oleracea).  A xerofil fajokon 
túl persze többségben vannak az üde, elárasztást igénylő/elviselő fajok, melyek az előbbi csoporttal 
gyakran egy felvételi négyzetben fordulnak elő. Elég mindehhez az a néhány deciméteres szintkü-
lönbség, mely a gyökérzónájuk között fennáll. A képet színesíti, hogy a kifejlődő növényzet árhullám 
esetén lassítja az áthaladó víz sebességét, így a durva homokra a kisebb mélyedésekben finom homok, 
ritkábban iszapos homok rakódik. Így az eleinte csak kavicsból és homokból álló zátonyokon sok-
kal kedvezőbb víz- és tápanyag-gazdálkodású termőhelyfoltok is létrejönnek, melyek az azokat bo-
rító nitrofil (nagy csalán, fehér libatop stb.) vagy mocsári fajok [réti füzény, mocsári lórom (Rumex 
palustris), vízi kányafű (Rorippa amphibia) stb.] alkotta sűrűbb gyepszőnyegről könnyen felismerhe-
tők, élesen válnak el az általában lágyszárú vegetációban szegény, kavicsos, durva homokos füzesek 
szubnudum vegetációfoltjaitól. Mindezek együtt egy zátonyon sokféle vegetációmintázat, nehezen 
térképezhető növényzeti foltrendszer kialakulását okozzák.
Fajvándorlási útvonal
A Dráva zátonyai számos növényfaj terjedésében fontos szerepet játszanak. A vízi út folytonossága 
lépésről-lépésre e zátonyokon szakad meg – átmeneti élőhelyet biztosítva – az Alpok lábától egészen 
a Dráva torkolatáig. A nyugat-keleti grádiens mentén a levándorló fajok száma csökkenő tendenciát 
mutat. Közöttük több olyan növényfaj találja meg itt élőhelyét, mely országosan ritkaságnak számít. 
Így vesz részt a zákányi bokorfüzesek építésében a csermelyciprus (Myricaria germanica) és a parti fűz 
(Salix elaeagnos), melyek a Dráva alsóbb szakaszain már egyre szórványosabban fordulnak elő.
XII. MÉTA-TúRA 
2009. május 9–16.
A Néra Minideltája (Minidelta Nerei)
Öllerer Kinga és Negrean Gavril (szerk.)
  Sârbu A., Negrean G., Pascale G., Smarandche D., Mihai C. 2007. The Nera mini-delta – bo-
tanical contributions. Acta Horti Botanici Bucurestiensis, Bucureşti. 34:63-71 
The Nera Mini-delta, formed at the point where the Nera meets the Danube, is one of the youngest 
land areas in Romania.
It lies in the south-west of Romania (44°50’06”N, 21°21’58”E, alt. 75–82 m), covering a 200 
ha area and being part of Porţile de Fier National Park. Its limits consist of the Romanian bank of 
the Danube, the left (silted up) arm of the Nera and the main arm of the Nera, which constitutes 
the border with Serbia.
It was formed after the accumulation of the Lake Porţile de Fier, by silting up the eastern arm of 
the Nera and Balta Nerei zone. In time, it advanced about 1 km towards the Danube and reached 
a width of 2 km.
The area shelters two types of world and European threatened habitats: EUNIS E1 – Xerophilous 
grasslands, Habitats Directive 2340* Continental dunes and EUNIS C3 – Seacoast vegetation of the 
continental surface waters, Habitats Directive 3130 Oligotrophic to mesotrophic standing waters 
with Littorelletea uniflorae and/or Isoëto-Nanojuncetea vegetation.


Gondolatok a Dráva zátonyainak vegetációjáról

Öllerer, Kinga

Negrean, Gavril

„Hol az a táj szab az életnek teret,
Mit az Isten csak jókedvében teremt”
Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből
2003 – 2009
A kötetet szerkesztette:
Molnár Csaba – Molnár Zsolt – Varga Anna
MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete
Vácrátót
2010
386
Élőhelyi extrémitások
A lerakott homok-kavics zátonyok mechanikai összetételüknél fogva sajátos fizikai tulajdonságokkal 
bírnak. Egyaránt jellemzi őket a nagy vízáteresztő-képesség, a kis víz- és ionmegkötő-képesség illetve 
hőkapacitás, így alacsony vízállásnál a gyors kiszáradáshoz minden körülmény adva van. A zátony-
vegetáció ezért áll részben szárazságtűrő növényekből, mint az árva rozsnok (Bromus sterilis), a be-
tyárkóró, fakó muhar (Setaria pumila) vagy a kövér porcsin (Portulaca oleracea).  A xerofil fajokon 
túl persze többségben vannak az üde, elárasztást igénylő/elviselő fajok, melyek az előbbi csoporttal 
gyakran egy felvételi négyzetben fordulnak elő. Elég mindehhez az a néhány deciméteres szintkü-
lönbség, mely a gyökérzónájuk között fennáll. A képet színesíti, hogy a kifejlődő növényzet árhullám 
esetén lassítja az áthaladó víz sebességét, így a durva homokra a kisebb mélyedésekben finom homok, 
ritkábban iszapos homok rakódik. Így az eleinte csak kavicsból és homokból álló zátonyokon sok-
kal kedvezőbb víz- és tápanyag-gazdálkodású termőhelyfoltok is létrejönnek, melyek az azokat bo-
rító nitrofil (nagy csalán, fehér libatop stb.) vagy mocsári fajok [réti füzény, mocsári lórom (Rumex 
palustris), vízi kányafű (Rorippa amphibia) stb.] alkotta sűrűbb gyepszőnyegről könnyen felismerhe-
tők, élesen válnak el az általában lágyszárú vegetációban szegény, kavicsos, durva homokos füzesek 
szubnudum vegetációfoltjaitól. Mindezek együtt egy zátonyon sokféle vegetációmintázat, nehezen 
térképezhető növényzeti foltrendszer kialakulását okozzák.
Fajvándorlási útvonal
A Dráva zátonyai számos növényfaj terjedésében fontos szerepet játszanak. A vízi út folytonossága 
lépésről-lépésre e zátonyokon szakad meg – átmeneti élőhelyet biztosítva – az Alpok lábától egészen 
a Dráva torkolatáig. A nyugat-keleti grádiens mentén a levándorló fajok száma csökkenő tendenciát 
mutat. Közöttük több olyan növényfaj találja meg itt élőhelyét, mely országosan ritkaságnak számít. 
Így vesz részt a zákányi bokorfüzesek építésében a csermelyciprus (Myricaria germanica) és a parti fűz 
(Salix elaeagnos), melyek a Dráva alsóbb szakaszain már egyre szórványosabban fordulnak elő.
XII. MÉTA-TúrA 
2009. május 9–16.
A Néra Minideltája (Minidelta Nerei)
Öllerer Kinga és Negrean Gavril (szerk.)
  Sârbu A., Negrean G., Pascale G., Smarandche D., Mihai C. 2007. The Nera mini-delta – bo-
tanical contributions. Acta Horti Botanici Bucurestiensis, Bucureşti. 34:63-71 
The Nera Mini-delta, formed at the point where the Nera meets the Danube, is one of the youngest 
land areas in romania.
It lies in the south-west of romania (44°50’06”N, 21°21’58”E, alt. 75–82 m), covering a 200 
ha area and being part of Porţile de Fier National Park. Its limits consist of the romanian bank of 
the Danube, the left (silted up) arm of the Nera and the main arm of the Nera, which constitutes 
the border with Serbia.
It was formed after the accumulation of the Lake Porţile de Fier, by silting up the eastern arm of 
the Nera and Balta Nerei zone. In time, it advanced about 1 km towards the Danube and reached 
a width of 2 km.
The area shelters two types of world and European threatened habitats: EUNIS E1 – Xerophilous 
grasslands, Habitats Directive 2340* Continental dunes and EUNIS C3 – Seacoast vegetation of the 
continental surface waters, Habitats Directive 3130 Oligotrophic to mesotrophic standing waters 
with Littorelletea uniflorae and/or Isoëto-Nanojuncetea vegetation.
387
Among the herbaceous plants, three are threatened at European level and can be found in the 
appendices of the Habitats Directive and the Bern Convention: Lindernia procumbens, Salvinia 
natans and Trapa natans. 
Other three taxa can be found on the red List of romania (Oltean et al. 1994), with the statute 
of rare plants: Cyperus serotinus, Fimbristylis bisumbellata and Petrorhagia saxifraga. 
Paspalum paspalodes (Michx.) Scribner has an invasive character, being clearly dominant in the 
vegetation of the zone.
Növénytársulások:
Karácsonyi Károly tanulmányozta ezt a területet (kézirat), főleg a Paspalum paspalodes és a helyi 
flóra által alkotott társulásokra helyezve a hangsúlyt. Egyébként fűz- és most kialakuló égertársulá-
sokat figyelhetünk meg, nádasokat, illetve Scirpus lacustris által alkotott társulásokat. A homokdű-
nék jellegzetes vegetációja még nem alakult ki, az öregebb dűnéken azonban már megfigyelhetőek a 
Chrysopogonetum-társulások. A jelentősebb társulások a következőek: 
- Lemnetum minoris Oberd. ex T. Müller & Görs 1960
- Lemno-Spirodeletum polyrhizae Koch 1954
- Hydrocharietum morsus-ranae van Langendonck 1935
- Salvinio-Spirodeletum Slavnić 1956 – fragmentumok
- Trapetum natantis Kárpáti 1963 – fragmentumok
- Phragmitetum vulgaris Soó 1927
- Typhetum angustifoliae Pignati 1963
- Glycerietum aquaticae Huek 1931
- Frangulo-Salicetum cinerae Malc. 1929. 
Egyébb ritka fajok: Aster tripolium pannonicus, Bassia laniflora, Eleocharis acicularis, Marrubium 
peregrinum, Petrorhagia saxifraga, Polygonum arenarium, Typha laxmannii, Vitis vinifera silvestris stb.
Gyomok illetve adventív fajok: Ailanthus altissima, Amaranthus albus, A. lividus, Amorpha 
fruticosa, Bidens frondosa, Conyza canadensis, Datura stramonium, Echinocystis echinata, Erigeron 
annuus annuus, Solidago canadensis, Fraxinus latifolia stb.
Az Epilobium palustre faj jelenléte megkérdőjelezhető ezen a területen, valószínűleg az Epilobium 
hirsutum-ról van szó.
Fajlista
 
Abutilon theophrasti 
Achillea asplenifolia 
Achillea setacea 
Acorus calamus 
Agrimonia eupatoria 
Agrostis capillaris 
Agrostis sto. stolonifera 
Ailanthus altissima 
Alisma lanceolatum 
Alisma plantago-aquatica 
Allium oleraceum 
Allium sphaeroceophalon 
Allium vineale 
Alnus glutinosa 
Alopecurus geniculatus 
Althaea officinalis 
Amaranthus albus 
Amaranthus lividus 
Amaranthus powelii 
Amaranthus retroflexus
Ambrosia artemisiifolia
Amorpha fruticosa 
Anagallis arvensis  
Angelica sylvestris
Anthemis cotula
Arctium lappa 
Aristolochia clematitis 
Artemisia annua 
Artemisia campestris 
Asclepias syriaca
Asparagus officinalis 
Aster tripolium pannonicus 
Astragalus cicer 
Atriplex oblongifolia
Azolla caroliniana
Ballota nigra nigra
Bassia laniflora 
Berteroa incana incana 
Bidens tripartita
Bidens frondosa
Brachypodium sylvaticum
Bromus arvensis
Bromus commutatus
Bromus hord. hordeaceus
Butomus umbellatus
Calamagrostis epigejos
Caltha palustris
Calystegia sepium
Capsella bursa-pastoris
Carduus acanthoides
Carex elata
Carex hirta
Carex riparia
Centaurea  biebersteinii
Centaurea calcitrapa 
Ceratophyllum demersum 
Chenopodium ambrosioides
Chenopodium strictum
Chondrilla juncea
Cichorium intybus
Cirsium arvense
Cirsium vulgare
Convolvulus arvensis
Conyza canadensis
Cornus sanguinea australis
Coronilla varia
Crataegus monogyna
Crepis foetida rhoeadifolia
Cruciata pedemontana
Cynanchum acutum
Cynodon dactylon
Cynoglossum hungaricum
Cyperus serotinus 
Datura stramonium
Daucus carota carota
Dichanthium ischaemum
Digitaria ischaemum
Digitaria sanguinalis
Dipsacus laciniatus
Echinochloa crus-gallii
Echinocystis lobata
Echium italicum
Eleagnus angustifolia
Eleocharis acicularis
388
Eleocharis palustris s.l. 
Eleocharis uniglumis 
Elodea canadensis, 
Elymus repens s.l.
Equisetum arvense
Equisetum palustre
Equisetum ramosissimum
Eryngium campestre
Euphorbia cyparissias
Euphorbia esula orientalis 
Festuca pratensis
Festuca valesiaca
Filipendula vujlgaris 
Fimbristylis bisumbellata 
Frangula alnus
Fraxinus latifolia 
Lolium perenne
Galega officinalis 
Galeopsis tetrahit 
Galium album s.l.
Galium palustre 
Glyceria maxima
Gratiola officinalis
Helianthus annuus
Heliotropium europaeum
Hibiscum trionum
Hordeum murinum
Humulus lupulus
Hydrocharis morsus-ranae
Inula britannica
Iris pseudacorus
Juncus compressus
Juncus inflexus
Knautia arvensis
Lactuca serriola
Lathyrus tuberosus
Leersia oryzoides
Lemna minor
Lindernia procumbens
Linaria vulgaris
Lolium perenne
Lotus orniculatus
Lycopus europaeus
Lysimachia nummularia 
Lysimachia vulgaris
Lythrum salicaria
Marrubium peregrinum
Medicago sativa falcata
Mentha aquatica
Mentha pulegium
Morus alba
Myriophyllum spicatum
Myosoton aquaticum
Nymphoides peltata
Odontites verna serotina
Oenanthe aquatica
Oenothera biennis
Orchis laxiflora elegans
Orlaya grandiflora
Papaver rhoeas
Parthenocissus inserta
Paspalum paspalodes
Petrorhagia prolifera
Petrorhagia saxifraga
Phalaris arundinaccea
Phragmites australis
Phytolacca americana
Picris hieracioides
Plantago arenaria
Plantago lanceolata
Plantago major s.l. 
Polygonum amphibium
Polygonum arenarium 
arenarium
Polygonum aviculare
Polygonum hydropiper
Polygonum lapathifolium
Polygonum patulum
Populus alba
Populus canescens
Populus nigra
Portulaca oleracea oleracea
Potamogeton natans 
Potamogeton nodosus 
Potamogeton pectinatus 
Potentilla anserina 
Potentilla argentea 
Potentilla reptans 
Potentilla supina 
Prunus armeniaca 
Prunus cerasifera 
Prunus spinosa 
Pulicaria dysenterica 
Pulicaria vulgaris 
Ranunculus foeniculaceus 
Ranunculus repens 
Ranunculus sceleratus
Rhamnus cathartica
Robinia pseudacacia
Rorippa amphibia
Rorippa sylvestris 
Rosa nitidula
Rosa subcanina
Rubus caesius
Rumex acetosa
Rumex crispus
Rumex hydrolapathum
Sagittaria sagittifolia
Salix alba s.l.
Salix fragilis
Salix purpurea purpurea 
Salix triandra
Salvia nemorosa nemorosa
Salvia verticillata
Salvinia natans
Sambucus ebulus
Sambucus nigra
Saponaria officinalis
Scabiosa ochroleuca
Schoenus nigricans
Scirpus lacustris 
Scirpus maritimus
Scirpus sylvaticus
Scutellaria galericulata 
Scutellaria hastifolia
Setaria pumila 
Setaria viridis
Silene latifolia alba
Sisymbrium officinale
Sium sisaroides
Solanum dulcamara
Solanum nigrum
Solidago canadensis
Solidago virgaurea
Sonchus arvensis arvensis 
Sonchus oleraceus
Sorghum halepense
Sparganium erectum
Spirodela polyrhiza
Stachys palustris 
Stellaria media s.l. 
Symphytum officinale 
Tanacetum vulgare 
Taraxacum officinale 
Thalictrum lucidum 
Thlaspi arvense, 
Thymus glabrescens 
Torilis arvensis 
Tragopogon orientalis 
Trapa natans,  
Trifolium fragiferum 
Trifolium hybridum elegans 
Tussilago farfara 
Typha angustifolia 
Typha latifolia 
Typha laxmannii 
Ulmus glabra 
Urtica dioica 
Verbascum phlomolides 
Verbena officinalis 
Vicia sativa nigra 
Vitis vinifera silvestris 
Xanthium italicum 
Xanthium spinosum 
Xeranthem annuum


A Néra Minideltája (Minidelta Nerei)

Exner, Tamás

„Hol az a táj szab az életnek teret,
Mit az Isten csak jókedvében teremt”
Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből
2003 – 2009
A kötetet szerkesztette:
Molnár Csaba – Molnár Zsolt – Varga Anna
MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete
Vácrátót
2010
494
VIII. MÉTA-TúrA 
2007. április 25–29.
Környezetvédelmi hírek 2020-ból
Tudósító: Exner Tamás
 Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyarországon naponta tíz futballpályányi aszfaltot 
és betont törnek fel. Az ún. zöldmezős tevékenységnek elsősorban bevásárlóközpontok, raktárak és 
autópályák esnek áldozatul, melyek helyét egyhangú erdők és puszták, jobb esetben parkok, sport-
pályák foglalják el. A tehetős természetvédő lobbi nemegyszer az önkormányzatok megvesztegetésé-
vel éri el, hogy egy-egy építési területet rét, legelő vagy erdő művelési ágba vonjanak. A 2022-es par-
lamenti választásokon induló pártok a minél több választó bizalmának megnyerése érdekében már 
most arra licitálnak, hogy a következő ciklusban ki tud több km zöldfolyosót létrehozni. 
 Az előző hírhez kapcsolható, hogy kijelölték a hazai BErUHA-2020 hálózatot. Ezzel Magyaror-
szág nemzetközi beruházásvédelmi kötelezettségeinek tesz eleget. Az ország 20 %-át fedő BErUHA-
2020 területek célja az épített környezet törvényi védelme a napjainkban elharapozó renaturalizáció 
ellen. A tulajdonosok jogait néhány téren korlátozzák (nem ültethetnek fát, nem törhetik fel az asz-
faltot, stb.), amiért azonban kompenzációban részesülnek. Mivel a magyar költségvetésnek erre alig 
van pénze, az európai gyakorlattól eltérően törekedtek arra, hogy a BErUHA-2020 területeket a már 
meglévő települések helyén jelöljék ki.
Befejeződött a BP-nullás kerékpárkörgyűrű létesítése a Nagykörúton. Az ötsávos kerékpárút fel-
festése az autóvédők körében nagy felháborodást váltott ki. Néhány autóklub-aktivista odaláncolta 
magát a kivágandó parkolóórákhoz, de őket a kirendelt biztonságiak erőszak nélkül eltávolították.
Idén májusban is megrendezésre kerül az országos kerékpármentes nap. A szervezők megkérnek 
mindenkit, hogy ezen a napon lehetőleg ne használják kerékpárjukat és az ingyenes tömegközlekedé-
si eszközöket, hanem autóba ülve próbáljanak bejutni az erre a napra megnyitott belvárosokba, így 
emlékezve a 15 évvel ezelőtti állapotokra.
Ámokfutót fogott el ma reggel a fővárosi rendőrség. A láthatólag zaklatott állapotban lévő férfi 
személygépkocsijával áttörte a belvárost lezáró sorompót, majd egészen az országház kerékpárparko-
lójáig hajtott. Ezt az ön- és közveszélyes cselekedetet azzal indokolta, hogy ő parlamenti képviselő 
és hogy neki mentelmi joga van. A bíróság az emlékezetkiesésben szenvedő férfit pszichiátriai keze-
lés alá utalta.
Továbbra is gondot okoz a bezárt paksi atomerőmű radioaktív hulladékának elhelyezése. Az al-
ternatív energiaforrások elterjedése miatt feleslegessé vált létesítmény elbocsátott dolgozói vállalták, 
hogy azt társadalmi munkával elássák az egykori vezetőség, valamint az erőmű üzemidejének meg-
hosszabbítását 2005-ben megszavazó volt parlamenti képviselők villáinak kertjében.
Ismét módosult a védett és fokozottan védett edényes növény- és állatfajok listája. Védett lett a 
többi között az a parlagfű és az akác. Az előbbi védelmét az építkezések és bolygatott élőhelyek drasz-
tikus csökkenése, míg az utóbbiét az erdészek következetes irtóhadjárata, valamint az őshonos töl-
gyekkel való lecserélése tette indokolttá. Megszűnt ezzel szemben a farkas és a hiúz védelme. Ezen 
nagyragadozók felszaporodása a vadászok évtizedes őrző-védő munkájának, és az összefüggő erdőte-
rületek növekedésének eredménye.  
 A Honvédelmi Minisztérium szóvivője tiltakozásának adott hangot a Tubesen található lokáto-
rok tervezett leszerelése miatt. A Duna-Dráva Nemzeti Park szakértői szerint erre azért van szükség, 
mert a Tubes teteje az egyetlen bánáti bazsarózsa telepítésére alkalmas hely a környéken. Emlékeztet-
tek arra is, hogy a HM katonái már a taszári reptér fásítását is megakadályozták. A kompromisszu-
mos javaslat, miszerint a bazsarózsát több, kisebb hegyre telepítsék költségigényes volta miatt nem 
elfogadható. A Nemzeti Park illetékesei szerint a Tubesen nem található törvényileg védett építészeti 
érték és a terület nem lett része a BErUHA-2020 hálózatnak sem. Az Észak-Atlanti Természetvédő 
Szervezetben való tagságunk pedig kötelezettségeket is von maga után.


Környezetvédelmi hírek 2020-ból

Kertész, István

„Hol az a táj szab az életnek teret,
Mit az Isten csak jókedvében teremt”
Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből
2003 – 2009
A kötetet szerkesztette:
Molnár Csaba – Molnár Zsolt – Varga Anna
MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete
Vácrátót
2010
115
VII. MÉTA-TúrA 
2006. október 18–22.
A hagyományos gazdálkodás ritmusa
Kertész István 
Forrás:  
rémiás Tibor (1999): Kertész István naplója  
– Többoldalú kapcsolatok egy Bódva völgyi parasztgazda életében (1873–1895).  
– In: Bodnár M. és rémiás T. (szerk.): Tanulmányok a Bódva völgye múltjából.  
– Putnok, pp: 721–763.
Hudák Katalin ajánlásával
Bár csak részben érintik témánkat a következő sorok, okulásképpen mégis fontosnak tartottuk meg-
idézni ezt a XIX. századi gazdát, aki a természet ritmusának megfelelően szervezte feladatait, s amitől 
mára mi már olyan messzire kerültünk. 
A földdarabok művelése, a ház körüli teendők ellátása szisztematikus munkavégzést követelt a pa-
rasztembertől egész évben, amiről a martonyi Kertész István naplójában a következőket olvashatjuk:
Január: favágás, tűzifa begyűjtése, trágyahordás, disznóölés, szőlőkarók készítése, kötélkészítés, 
szerszámok javítása és újak készítése, zab, lóhere, esetleg búza, árpa cséplése, cséplés kepére, cser hán-
tása, fonás, ruhaszállítás a mosótóra, „farigcsálás”.
Február: cséplés kepére, favágás, tűzifa begyűjtése, trágyahordás, disznóölés (a rokonságban is), 
ásózás, szőlőkaró készítése, fonás (besegítés a feleségének pl. matringolás), szerszámok javítása és újak 
készítése, cser hántása, borfejtés, ruhaszállítás a mosótóra, kőszállítás a falu útjaira (falu dolgában), 
„kőhányás a Bikkesbe’ a szilvásba”, farigcsálás.
Március: tavaszi szántás, tavaszi vetések (búza, árpa), szőlő nyitása, metszése, gyümölcsfák  met-
szése, hiányzó szőlőkarók készítése, gyümölcsfák oltása, trágyázás, favágás, ásózás, szövés (besegítés 
a feleségnek), cser hántása, kerti növények vetése (mák, zöldség, saláta), bérfavágás, ruhaszállítás a 
mosótóra, farigcsálás.
Április: szántás, vetés (árpa, bükköny), takarmányrépa vetése, a kukorica és a krumpli ültetése 
kapa után, trágyázás, szőlőkarók cseréje (karózás), szőlő metszése, homlítás, napraforgó, lóhere veté-
se, bab ültetése, kendermag vetése, meszelés, gyümölcsfák metszése, vászonfehérítés, ruhaszállítás a 
mosótóra, farigcsálás. 
Május: elhúzódó szántás és vetés, favágás, homlítás, krumpli, kukorica és szőlő kapálása, trágyá-
zás, bab ültetés, gordonyozás „az tenkejben a tavaszi búzában”, kendermag vetése, cser hántása, karó-
zás, szőlő kötése, ruhaszállítás a mosótóra, farigcsálás.
Június: szénakaszálás, forgatás, takarás, hordás, ugarolás, lóhere kaszálás, szőlő kötés és kapálás, ka-
csolás, trágyázás, krumpli és kukorica kapálás, töltögetés, karózás, ruhaszállítás a mosótóra, farigcsálás. 
Július: őszi aratás (árpa, zab, búza, lóhere kaszálása), cséplés, kévekötelek készítése, kukorica és 
krumpli töltögetése, trágyázás, szőlő kötés és kapálás, tetejelés, ruhaszállítás a mosótóra, farigcsálás. 
Augusztus: virágos kender nyövése, áztatása, kévekötelek készítése, aratás (árpa, búza, gabona, 
tenkej, zab, bükköny kaszálása, felkötése, beszállítása), cséplés, lóhere kaszálása, sarnyú kaszálás, bab 
cséplés, szőlő kapálás -(3x), krumpli ásása, ruhaszállítás a mosótóra, farigcsálás. 
Szeptember: magvas kender nyövése, kendermag kiverése, kender áztatás, őszi szántás, vetés, 
cséplés, sarnyú kaszálás, kukoricatörés, góré kivágása, krumpli ásása, malac kihajtása makkra, szőlő 
kapálás (3x), trágyázás, dió verése, körtvéj, szilva, alma szedése, répa ásása, lekvárfőzés, ruhaszállítás 
a mosótóra, farigcsálás.
Október: cséplés, gabona „ódalazása”, rostálni garmadáját, őszi szántás, vetés, krumpli ásása, 
sarnyú kaszálás, kender tilolás, hordók fenekelése, abroncsozás („az erdőn vóltam abroncsér”), trágyá-
116
zás, szüret, szőlő taposás, a törköj sajtolása, tűzifa begyűjtése, magvas kender törése (pl. a Sebő Lánczi 
Malomban – 1888.), kökény, csipke, som begyűjtése, makk szedése, répahúzás, káposzta savanyítás, 
szilva verése, pálinkafőzés, kályhakotrás, kéményseprés, ruhaszállítás a mosótóra, farigcsálás.
November: cséplés, szőlő fedése, őszi szántás, vetés, disznóölés, káposztataposás, házhely takarítá-
sa, gazégetés, pálinkafőzés (törköly), tűzifabegyűjtése, ruhaszállítás a mosótóra, farigcsálás
December: disznóölés, favágás, tűzifa begyűjtése, trágyázás, cséplés, borfejtés, pálinkafőzés, ru-
haszállítás a mosótóra, farigcsálás. 
VIII. MÉTA-TúrA 
2007. április 25–29.
Ember és természet – természet és ember 
(Adalékok a természetes társadalmak elméletéhez)
Molnár Géza
A szerző a Soproni Műhely gondozásában, 2000-ben megjelent, azonos című művéből válogat.
… Hazánk középkori gazdálkodásának legalapvetőbb jellegzetessége a Természettel való együttműkö-
dés volt. Ennek azonban már voltak korlátai. Népünk a második évezred első éveiben lép ki a tör-
ténelem színpadára, „bújik elő a függöny mögül”, azaz ekkor jelennek meg – elsősorban a kialakuló 
új állam- és egyházszervezetben, illetve a majdani uralkodó osztályban – a civilizált világot a neolit-
forradalom óta jellemző sajátosságok. Mindez fokozatosan nyomta rá bélyegét a gazdálkodásunkra, 
minek következtében a hagyományos (fok)gazdálkodás történetében több törés is mutatkozik. A ko-
rábbi évszázadokra vonatkozóan ilyen adataink nincsenek. Arra, hogy a Kárpát-me den cét általában 
együttműködő társadalmi formák uralták, csupán egyetlen mozzanat utal. A medence éghajlat- és 
csapadékviszonyai ellenére hosszú időn keresztül megmaradt termékenysége. Hogy mindez meny-
nyiben volt emberi munka eredménye, illetve mennyiben köszönhető a Természet önmegújító ké-
pességének legalábbis vitatható. Ami biztos: az élő világ vízigényét a csapadék kielégíteni képtelen, 
eh hez szükség van egy a vizet szétterítő és tartalékoló (pufferoló) vízcsapdára. E csapda hiánya ma 
már egyértelműen érezhető. Hogy a korábbi évezredekben mindez hogyan alakult, csak találgatni le-
het, ilyen találgatásokba azonban nem szívesen bocsátkoznánk. Amire megint csak tények utalnak: 
a korábbi századokban is éltek civilizált népek e földön, példának okáért a rómaiak. Hogy előttük 
jártak-e mások megint csak kérdéses, mégis, annyi bizonyosnak látszik, hogy ha az együttműködő 
for mát nem is tekinthetjük kizárólagosnak, szerepe mindenképpen meghatározó volt. Erre olyan 
beavatkozások nyomai is utalnak, melyek nagyságrendjükben a XIX. századi folyószabályozásokhoz 
mérhetők, ugyan ak kor jól érzékelhetően a természetes folyamatok kiegyensúlyozása érdekében zaj-
lottak. Ilyen önmagában a fokrendszer is, de ilyenek az Alföld hosszanti sáncai…
… Az Alföld hosszanti sáncait… méltán tekinthetjük a folyóvölgy egészének hosszú távú érdeke-
it szem előtt tartó alkotásoknak. A folyókra merőlegesen futó, az árvizeket visszaduzzasztó földmű-
vekkel kiegészítve a fokrendszer a folyó vízháztartásának egyenetlenné válása mellett is működőképes 
maradt. Fontos ezt megjegyeznünk, mert nem kis részben épp a vízjárásban a XV. századtól kezdve 
bekövetkező hasonló változások vezettek e rendszer felbomlásához. Mindez persze egyfelől jelzés is: 
mit kellett volna tenni a XIX. században a Tisza mentén, másfelől viszont kérdés: miért nem ismer-
ték fel akkoriban ezeket az összefüggéseket? ...
… A középkori Magyarország sajátos viszonyairól a jobbágyság jogállása kapcsán már ejtettünk né-
hány szót. Láttuk, hogy a nálunk a „feudális jobbágyosztály” csak a XVIII. századra süllyed európai 
sorstársaik X. századi szintjére. Az eltérő jogállásra az elnevezés jelentése, illetve ennek változásai is 
utalnak. A kérdés számunkra azért is különösen izgalmas, mert a jelzett eltéréseken túl, más, alapvető 


A hagyományos gazdálkodás ritmusa

Molnár, Attila

„Hol az a táj szab az életnek teret,
Mit az Isten csak jókedvében teremt”
Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből
2003 – 2009
A kötetet szerkesztette:
Molnár Csaba – Molnár Zsolt – Varga Anna
MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete
Vácrátót
2010
346
még a hazai jogszabályok alapján védett, a Kárpát-medencében bennszülött erdélyi útifű (Plantago 
schwarzenbergiana) is betelepedett a szomszédos növénytársulásokból. Az egykori csatornákkal szom-
szédos növényzetben a földmunkák hatására gyomosodás sehol nem indult meg.
A LIFE program és a hagyományos területhasználat
A területek természetvédelmi kezelését elsősorban a legeltetéses állattartás biztosítja, melyben helyi 
gazdálkodók is részt vesznek. Ezért fontos, hogy a megvalósult tájrehabilitáció ennek feltételeit is ja-
vította, hiszen az öntőrendszerek korlátozták a legelőhasználatot, míg betemetésükkel megszűnt a 
hagyományos legeltetést akadályozó tényező. 
A program végrehajtásának társadalmi fogadtatása egyöntetűen jó volt, és nagyban növelte a ter-
mészetvédelem elfogadottságát és tekintélyét.
Átadható tapasztalatok
A program eredményessége nem csak a megvalósítás helyén, a természetes élőhelyek állapotának ja-
vulásán keresztül érzékelhető, hanem a Natura 2000 élőhelyek és fajok megőrzéséhez máshol is al-
kalmazható ismereteket nyújtott.
A jelentős méretű földművek és betonműtárgyak természetvédelmi elvárások szerinti eltünte-
tése sokak számára lehetetlennek tűnt, ennek ellenére a gyakorlat azt bizonyította, hogy meg-
felelő színvonalú kivitelezéssel a természetes térszínbe tökéletesen belesimuló terepfelszín kiala-
kítható. A tájrehabilitáció végrehajtása során szerzett tapasztalatokat már máshol végrehajtott 
élőhelykezeléseknél, tájsebek felszámolásánál is sikeresen felhasználtuk, illetve ezeket több hasonló 
programban mások is alkalmazták. 
A tájrehabilitáció megvalósításakor dolgoztuk ki és tájléptékben itt használtuk először azt a gyep 
visszatelepítési technológiát, ami azóta több LIFE programban is bevezetésre került.
A felmérések alkalmával gyűjtött adatok a szikes pusztai élőhelyek további természetvédelmi ke-
zeléséhez, hatékony megőrzéséhez szolgáltatnak új információt.
VII. MÉTA-TúrA 
2006. október 18–22.
Szikes puszták és mocsarak rehabilitációja 
– LIFE-Nature program botanikai monitoring eredményeinek összegzése
Molnár Attila
„Tájrehabilitáció a Hortobágyi Nemzeti Parkban”, azonosítója: LIFE02NAT/H/008634
Két fő problémát vizsgáltunk a 2002. évi alapfelmérésektől a 2005. évi vegetációs periódus végéig:
Milyen módon regenerálódik a növényzet a földmunkák pásztájában, és az átmeneti, zavart vege-
táció van-e érdemi hatással a szomszédos, különböző szolonyec sziki társulásokra?
A megszüntetett csatornák, árkok, töltések pozitív vagy negatív hatásai kimutathatók-e a szomszé-
dos, víz befolyásolta társulásokban (ami a hortobágyi társulástípusok túlnyomó többségét jelenti).
Az első kérdésre a válasz az, hogy a várakozásnak megfelelően, az erősebben szikes talajú földmun-
kák gyomosodása volt csekélyebb mértékű, viszont a kialakuló kopáros élőhelyek nem a szomszédos 
asszociációkba olvadnak be, meglehetősen stabilan kopárak maradnak. E kopárosok madártani jelen-
tősége (Glareola pratincola, Charadrius morinellus stb. preferált élőhelyei) nagy.
A kevésbé szikes talajokon intenzív gyomosodás indult be, de ennek csökkenése vagy szinte teljes 
megszűnte 2005-ig már érzékelhető. A regeneráció folyamata első lépéseiben megjósolhatatlan ugrá-
sokat mutat az egyes fajok dominancia-viszonyaiban, kaotikus jellegű.
347
A földmunkák által érintett pászták zavart növényzete a szomszédos sziki vegetációra nem volt 
szignifikáns hatással.
A második kérdés kapcsán az alábbiak állapíthatók meg.
Tekintettel a felszíni- és a talajvíz általános északról dél felé tartó hortobágyi mozgásirányára, ele-
ve a kelet-nyugati csatornaszakaszok felszámolásánál volt várható markánsabb pozitív hatás. Ez leg-
inkább az 5. mérőponton mutatkozott meg, kisebb mértékben a 4. ponton és még csekélyebb mér-
tékben más helyeken is.
Elsősorban a volt vonalas létesítmény két oldalán levő vegetáció homogenizálódása indikálja a re-
generációt. Az áramlás felőli oldalon a vonalas létesítmény vízvisszatartó hatása nedvesebb, a vonalas 
létesítmény áramlás alatti oldalán, a szárító hatás szárazabb élőhelyet eredményezett a csatorna ásása 
előtti állapothoz képest.
Az 5. pont alapján az sejthető, hogy inkább a nedvesebb oldal felé fog közelíteni a közös vegetá-
ció képe. 
Az indikáció megítéléséhez kijelölt kontroll rét vegetációja az adott év vízellátási viszonyainak meg-
felelően igen éles reagálással, már-már kaotikusan viselkedik, hasonló mondható el a célfajok egy ré-
széről, különös tekintettel az Élőhelyvédelmi Irányelv Annex II. listás Cirsium brachycephalum-ról.
Az erős legeltetés (marhával) a gyomosodást már az első lépésektől „kézben tartja”, és folyamato-
san erős hatással van a további regenerációs lépésekre is.
II. MÉTA-TúrA 
2004. április 29. – május 2.
Az elsődleges szolonyec szikes puszta  
növénytársulásainak dinamikai kapcsolatai
Molnár Zsolt
A másodlagos szikes pusztákkal szemben az elsődlegesek sokkal stabilabbnak tűnnek. Jelen tudá-
sunk szerint az ürmöspuszták akár több ezer évvel ezelőtt, sőt talán még a Pleisztocénban is igen 
hasonlóan nézhettek ki (vö. Járai-Komlódi 1987, Sümegi és mtsai. 1998). Nagy rezilienciáját mu-
tatja, hogy a padkás szikesek eróziója igen lassú (S. Csomós és Seregélyes 1990), a kilugzás mértéke 
még jelentős csatornázottság mellett is kicsi (Szabolcs 1961), a padkatető Artemisio-Festucetum-jai 
csak lassan alakulnak át Achilleo-Festucetum-okká. A sófelhalmozódás viszonylag gyorsan lejátszó-
dó talajtani folyamat, az ezzel ellentétes kilúgzás azonban nagyságrendekkel lassúbb, mert – külö-
nösen agyagosabb nátriumos talajokban – a talajoldat sócsökkenése a hidraulikus vízvezetőképesség 
drasztikus csökkenésével jár együtt (Várallyay 1981). Ily módon a szikesek „konzerválják” magukat. 
A szikes növényzeti övezetességben ehhez járul a növényi borítás hiánya, ami a „vakszik” és „szik-
fok” zónákban jelentősen nagyobb nyári hőmérsékletet (Kovács és Tóth T. 1988), ezzel együtt járó 
párolgást, következményeiben intenzívebb kapilláris vízemelkedést és nagyobb sótartalmat (Tóth és 
mtsai. 2001) jelent.
Az utóbbi évtized szélsőséges időjárása azonban betekintést engedett az elsődleges szikes puszta 
növénytársulásainak „mozgásterébe”. A 15 éves aszályos periódust (átlag 150–250 mm csapadékhi-
ány, az 550 mm éves csapadékátlaghoz képest) követő 2 igen csapadékos év után (átlagosan 200–300 
mm csapadéktöbblet, Tóth A. 2000) vizsgáltuk 2001-ben egyes állományok (valójában 60 db 1989-
ben felmért kvadrát és további jól ismert helyszínek) növényzetének fajkészleti elmozdulását. 
A megfigyelt változások egy része „triviálisan” várható volt, más része kevésbé. Ami lényeges: va-
lódi átalakulásokról van szó, nem a hipotetikus szukcessziós séma egyes lépéseiről.
 A Camphorosmetum annuae állományai 1989 és 2000 között összezsugorodtak. Egy részük rit-
kásabb és üdébb, más részük átmeneti jellegű lett (Pholiuro-Plantaginetum jelleggel), olykor teljesen 
Pholiuro-Plantaginetum-má váltak. 


Szikes puszták és mocsarak rehabilitációja - LIFE-Nature program botanikai monitoring eredményeinek összegzése

„Hol az a táj szab az életnek teret,
Mit az Isten csak jókedvében teremt”
Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből
2003 – 2009
A kötetet szerkesztette:
Molnár Csaba – Molnár Zsolt – Varga Anna
MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete
Vácrátót
2010
353
tör föl a talajvíz – ha van – és a mélytalaj ben-
ne oldott sói, amelye rendkívül nagy koncent-
rációja erősen lassítja a kipárolgást – így kelet-
kezik itt az élő sár.
Hogy mennyi só kerül így a felszínre, és 
szerte a pusztára, még nézni is sok, belefájdul 
az ember szeme a szikrázó fehérségbe, pedig 
akad még furcsa látnivaló. A vízfeltörésektől 
távolabb, ahol lazább, porhanyósabb a meder 
felszíne, kacskaringós vonalak sokaságát talál-
juk. Mintha valaki bottal rajzolta volna őke a 
földre, vagy kerépkpár nyomaihoz hasonlíta-
nak, de ember ittjártának semmi jelét nem ta-
láljuk. Értetlenül bámuljuk a jelenséget, ami-
kor valahol a tómeder túlsó végén hirtelen 
forgószél támad, hatalmas sótölcsért formál. 
Vágtatva közeledik felénk. Közvetlenül mellet-
tünk rohan el, nekimegy az egyik nádfoltnak, 
ahol szétpukkan a félelmetes tölcsér, alaktalan 
kis felhőcskévé szelídül, majd szétmállik, por-
ba hull, de a nyomát a pici árkocska mutatja.
     Amíg így nézelődünk, feltámad a szél, nekifekszik a pusztának, néhány perc alatt viharossá 
erősödik… És egyszerre forrni, füstölni kezd a Kopó. Pillanatok alatt elhomályosul az addig ragyo-
góan tiszta, szeptemberi ég, és bár süt a Nap, árnyékot nem vet. Hatalmas sóvihar kerekedik. Most 
szeretnénk végigmenni a Kopó medrén, szeretnénk részesei lenni az elemek nagy tombolásának, de 
néhány lépés után köhögve és könnyezve, hitvány férgek módjára iszkolunk kifelé az ítéletből, és csak 
nézünk, csak nézünk…
XII. MÉTA-TúrA 
2009. május 9–16. 
Temesmóra, Temesmoravica (Moraviţa)
Öllerer Kinga és Negrean Gavril (szerk.)
Kiterjedt szikesek, részben  lecsapolt területen. - 45º15’58”N, 21º19’10”E, alt. 78,5 m
Fajlista – Karácsonyi K. és G. Negrean / 2008.08. 15.
Achillea setacea
Arenaria serpyllifolia
Artemisia santonicum (patens?)
Astragalus cicer
Bromus japonicus
Bupleurum tenuissimum
Centaurium minus
Dipsacus laciniatus
Elymus repens
Festuca pseudovina
Gypsophila muralis
Hordeum hystrix
Inula britannica
Lactuca saligna
Lepidium ruderale
Limonium gmelinii
Lotus anngustissimus
Lotus tenuis
Lycopus exaltatus
Melilotus officinalis
Peucedanum officinale
Puccinellia distans
Rumex crispus
Salvia nemorosa
Scirpus maritimus
Sonchus arvensis
Teucrium scordium
Trifolium arvense
Typha laxmannii
Veronica anagalloides
Xeranthemum cylindraceum
Adventív fajok: Portulaca oleracea, Ambrosia artemisiifolia. 


Not a member yet

Az Északi-Zselic nyugati felének természeti képe

Gondolatok a Dráva zátonyainak vegetációjáról

A Néra Minideltája (Minidelta Nerei)

Környezetvédelmi hírek 2020-ból

A hagyományos gazdálkodás ritmusa

Szikes puszták és mocsarak rehabilitációja - LIFE-Nature program botanikai monitoring eredményeinek összegzése

Temesmóra, Temesmoravica (Moraviţa)

A parlagszukcesszió főbb vonásai. Hogyan kutassuk a parlagokat?

Cserebökény (részletek)

Ámor és Hymen : a fiatal Székely Bertalan szerelmi történetei

12,122

20,154