REAL-EOD

Ajkay, Alinka

Bajáki, Rita

PÁZMÁNY NYOMÁBAN
Tanulmányok Hargittay Emil tiszteletére

PÁZMÁNY NYOMÁBAN
Tanulmányok Hargittay Emil tiszteletére
Mondat Kft.
Vác, 2013
Lektorálta és szerkesztette
                                                  Ajkay Alinka – Bajáki Rita
ISBN 978-963-87596-6-5
© A kötet szerkesztői és szerzői
A kötet a Nemzeti Kulturális Alap 
támogatásával készült
Tördelés és nyomdai munkák
Mondat Kft. p www.mondat.hu


Az Tekintetes, Nemzetes, Nagyságos Úrnak
Praesete, Principale, Intendante, Prefecto, Patre Patriae etc. 
Aemilio Hargittay 
Istentül minden jót kivánunk.
Hogy ez kicsin munkánk ajándékjával Nagyságod eleiben járulnánk, két igen erős 
okoktúl lészen. Eggyik az Nagyságod úri személyének böcsűlletes méltósága, melly 
szívünknek mindétig kedves és mellyet országunknak zsenge ifjjusága tetemes 
számban tapasztalhatott. A másik az igazságnak az a legkevésbé sem csaplári csa-
lárdsága, hogy Nagyságod dücsőségének naponkint való nevekedése immáron öt 
tucat tavasz óta örvendezteti ez velágot.  Ez könyvecskében nincsen sem ravaszság, 
sem csavargás, hamisság, szemfiny-vesztés, hanem csupán csak az igazságra való 
törekvés. Mindezen dolgoknak megítélését Nagyságodra hagyjuk, fogadgya kegyes-
séggel, figyelmes elmével megolvassa, kiért az Isten éltesse és boldogítsa!
Toto cordis affectu
e könyv öszverendezői.

Lectori salutem!
Ezzel a tanulmánykötettel Hargittay Emilt köszöntik 60. születésnapja alkalmából 
tanítványai, pályatársai, kollégái, barátai. A kereken félszáz írást tartalmazó temati-
kus kötet túlnyomórészt az Ünnepelt szűkebb kutatási területéhez, Pázmány Péter
életművéhez kapcsolódik. A dolgozatok a kutatás széles spektrumát ölelik fel, 
Pázmány működésének előzményeiről, modern irodalmi továbbéléséről egyaránt 
olvashatunk, de más további tudományterületet is érintenek, például a történettu-
dományt, művelődéstörténetet, művészettörténetet. Néhány tanulmánynak a szer-
zője „pázmányos”, az Ünnepelt közvetlen kollégái.
A kötet címe többféle értelmezést sugall. Egyrészt utal a tartalomra, szerzőink 
is megpróbálnak Pázmány nyomdokain járni, a „bíboros Ciceró”-t állítva kutatásaik 
középpontjába, másrészt pedig eminensen Hargittay Emilre vonatkozik. Ebben az 
olvasatban is szerteágazó az értelmezés, hiszen ahogy Pázmány tevékenysége több-
rétű volt, úgy Hargittay Emilé is az. Mindkettejük életének meghatározó alapvetése 
a tudósi és tanári lét kettőssége, és az egyetem, amely Pázmány számos alapítása 
közül a legnagyobb hatású volt. 
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara 
Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének hosszú évek óta Hargittay Emil 
a vezetője, a húsz esztendeje alakult Bölcsészkar egyik alapító tanára, aki maga is 
évtizedek óta a Pázmány-kutatás kiemelkedő alakja. Az egyik legjelentősebb hazai 
szakkiadó vezetőjeként monográfiák, konferencia- és tanulmánykötetek, kritikai
kiadások valamint számos fontos sorozat elindítása, megírása, koordinálása fűződik 
a nevéhez. Mindezek mellett nagyon fontos megemlíteni azt a sok-sok tanítványt, 
akikkel az elmúlt évtizedek alatt a Tanár úr ismertette és szerettette meg a régi 
magyarországi irodalom alakjait.
Kötetünk létrejöttében köszönettel tartozunk Nagy László úrnak, a MondAt 
kiadó vezetőjének, akinek végtelen türelme és önzetlen segítőkészsége a kezdeti 
lépésektől végigkísérte munkánkat. Köszönjük továbbá a tanácsokat és a hathatós 
segítséget Thimár Attilának. Hálásak vagyunk Szelestei N. Lászlónak az útmutatá-
saiért, valamint az időért és a helyért. Legfőképpen pedig köszönettel tartozunk 
Szentes Évának a titkos földalatti mozgalomban való konspiratív, aktív részvételért 
és az együtt töltött vidám órákért.
Anno Domini 2013, Böjt-más havának 16. napján.
A Szerkesztők

Ajkay Alinka
Bajáki Rita
Balázs Mihály
Bán Izabella
Bartók István
Báthory Orsolya
Bazsányi Sándor
Békés Enikő
Bene Sándor
Bernáth Árpád
Bessenyei József
Bibor Máté
Bíró Ferenc
Bitskey István
Blum, Paul Richard
Bogár Judit
Bognár Zsuzsa
Bretz Annamária
Buzási Enikő
Czibula Katalin
Császtvay Tünde
Cseke Ákos
Csorba Dávid
Csörsz Rumen István
Dávidházi Péter
Debreczeni Attila
Déri Balázs
Déri Eszter 
Di Francesco, Amedeo
Dóbék Ágnes
Dukkon Ágnes
V. Ecsedy Judit
Egyed Emese
Erdélyi Gabriella
T. Erdélyi Ilona
Farkas Gábor Farkas
Fazakas Gergely Tamás
Fazekas Sándor
Fekete Csaba
Finta Gábor
Font Zsuzsa
Forgó András
Gábor Csilla
Gergely Katalin
Gömöri György
Guitman Barnabás
Győri L. János
Hajdú Ágnes
Hajnóczi Eszter
Havas László
Heltai János
Herner János
Hoffmann Gizella
Horváth Csaba Péter
Horváth Iván
Horváth Kornélia
Hörcher Ferenc
Hubert Ildikó
Illik Péter
Jankovits László
Jelenits István
Jónácsik László
Juhász Szandra
Käfer István
H. Kakucska Mária
Kalmár János
Kardeván Lapis Gergely
Kecskeméti Gábor
Keserű Bálint
Keserű Gizella
Kiczenko Judit
Kilián István
Knapp Éva
Komlovszkiné Tódor Ildikó
Korompay Klára
Kovács József László
Kovács Zsuzsa
Kőszeghy Péter
Kulcsár Péter †
Küllős Imola
Lázár István Dávid
Lázs Sándor
Maczák Ibolya
Madas Edit
Majorossy Imre Gábor
Maróth Miklós
Martí Tibor
Martonyi Éva
Mayer Gyula
Medgyesy S. Norbert
Molnár Antal
Monok István
Nagy Levente
Nuzzo, Armando
Oborni Teréz
Orlovszky Géza
Őze Sándor
Pajorin Klára
Pál József
Pálffy Géza
Petrőczi Éva
Pintér Márta Zsuzsanna
Prokopp Mária
Radvánszky Anikó
Ratzky Rita
Réger Ádám
Rozsondai Marianne
W. Salgó Ágnes
Sarbak Gábor
S. Sárdi Margit
Sipos Lajos
Soós István
Stauder Mária
Szabados György
Szabó András
Szabó Ferenc SJ
Szabó Lilla
Szabó Péter
Szajbély Mihály
Száraz Orsolya
Szathmári István
Szegedi Eszter
Szekler Enikő
Szelestei N. László
Szentmártoni Szabó Géza
Szentpéteri Márton
Szigeti Jenő
Szilágyi András
Szilasi László
Szkárosi Endre
Szovák Kornél
Szőnyi Etelka
Szőnyi György Endre
Szvorényi Róbert
Tarjányi Eszter
Tasi Réka
Teszelszky, Kees
Thimár Attila
G. Tóth Franciska
Tóth Zsombor
Tömösvári Emese
Tusor Péter
Tüskés Gábor
J. Újváry Zsuzsanna
Vadai István
Vámos Hanna
S. Varga Katalin
S. Varga Pál
R. Várkonyi Ágnes
Varsányi Orsolya
P. Vásárhelyi Judit
Verebélyi Kincső
Vizkelety András
Voigt Vilmos
Zvara Edina
Tabula gratulatoria
Isten éltesse az ünnepeltet!



Pázmány nyomában : Tanulmányok Hargittay Emil tiszteletére (Címnegyed, ajánlás, tabula)

Dóbék, Ágnes

Pázmány-recepció és intertextualitás XX. századi művekben

Gábor, Csilla

Elmélet a gyakorlatban: Pázmány prédikációja az elmélkedésről és az imádságról

Juhász, Szandra

KÉT „KOMPILÁCIÓS” LEVÉL
A LOCHNER-HAGYATÉKBAN
A Győri Egyházmegyei Könyvtár Bánhegyi B. Miksa által elkészített kézirat-kata ló-
gusában1  IV. jelzet alatt egyben fenntartott gyűjteményként külön fondot képez 
Lochner János hagyatéka. Ennek az anyagnak a Pázmány-prédikációk szempontjá-
ból való vizsgálatát Hargittay Emil kezdte meg, eredményeit a debreceni Rebakucs 
konferencián ismertette 2012-ben.2 Kutatásai során az anyag egy részét átvizsgálva 
megállapította, hogy Lochner élete végéig, azaz a 19. század elejéig megjelent három 
kiadása közül a harmadikra, az 1768-as nagyváradira hivatkoznak lapszám szerint a 
hagyaték prédikációi és prédikációs vázlatai.3 A Pázmány Péterre való hivatkozás már 
a kézirat-katalógusból kitetszik, bár az összeállító csak két helyen tünteti föl a citálást. 
Végignézve a teljes hagyatékot kiderül, hogy jóval több sermo vagy prédikációs vázlat 
tartalmazza forrásként Pázmány nevét, mint ahányszor a katalógusban jelölve van. 
Az alábbi jelzetek alatt lévő szövegekben fedezhetők fel konkrétan jelölt Pázmányra 
való hivatkozások: 1, 23, 39, 43, 44, 46, 86, 90, 95, 96, 100, 101, 102, 103, 107, 113, 
122, 124, 130, 132, 140, 143, 144, 145, 146, 149, 215, 238, 239, 242, 273, 280. A sermók 
több kéztől származnak: a gyűjtőtől, Lochner Jánostól, Mráz Ádámtól és Vörös János-
tól, illetve más, azonosítatlan személyektől. A lejegyző általában az első elmondási 
helyként feltüntetett település papja vagy meghívott szónoka.4 Abból, hogy néhány 
homíliához több dátumot és helyszínt jegyeztek be utólag, jól látható, hogy egy-egy 
pap többször felhasználta prédikációját, sőt néha kölcsönöztek is egymástól a hit-
szónokok. A feljegyzések szerint leggyakrabban Komáromban, Dunaszentpálon és 
Zsámolyon hangzottak el ezek a prédikációk, ám előfordultak Budán, Szerdahelyen, 
Érsekújváron, Naszvadon, Tardoskedden, Dunaszegen és Csonkán is. Időben legin-
kább az 1770–1790-es évekre tehetők, de akad közöttük az 1760-as években, illetve 
az 1800-as évek első évtizedében elmondott beszéd is.
1  BÁNHEGYI B. Miksa OSB, A Győri Egyházmegyei Könyvtár kéziratkatalógusa: 1850 előtti kéziratok in 
Magyarországi egyházi könyvtárak kéziratkatalógusai/Catalogi manuscriptorum, quae in biblio-
thecis ecclesiasticis Hungariae asservantur, 8., Bp., OSzK, 1991. 
2  Köszönöm Hargittay Emilnek, hogy a megjelenés előtt rendelkezésemre bocsátotta előadásának szövegét.
3  PÁZMÁNY Péter, A római anyaszentegyház szokásából minden vasárnapokra, és egynehány innepekre 
rendelt evangéliumokrúl prédikációk, Nagyszombat, 1768.
4  BÁNHEGYI, i. m., 40.
JU
H
Á
SZ
 S
Z
A
N
D
R
A
220 p Juhász Szandra
Kiemelnék az anyagból két érdekes esetet. Két levelet, amelyek ismeretlen 
szerző(k) tollából származnak. Ezeket a leveleket 1790 márciusában és 1793 októ-
berében küldték el Lochner Jánosnak. Mindkét levél ugyanazon evangéliumi sza-
kaszhoz készített prédikációvázlatot tartalmaz, és az íráskép alapján feltehetően 
egy kéztől származnak. Egy adott vasárnapi evangélium háromévente ismétlődik 
a szentmisében, az illető tehát ugyanahhoz a témához készített vázlatot és küldte 
azt el Lochnernek kétszer egymás után. Láthatjuk azt is, hogy nem az első verziót 
vette elő, hanem ismételten kidolgozta prédikációját. Forrása ugyanaz, de három 
év elteltével már mást emel ki a szövegből.  
Az első levél a 122. jelzet alatt található.5
A levél külzetén:
Posonio.
Admodum Reverendo Domino Joanni Baptistae Lochner, Ecclesiae Szent Pál 
Capellano Locali, fratri in Christo peculiariter Colendissimo.
Per Iaurinum.
Szent Pál in Sziget köz
A levél szövege a túloldalon megszólítás és egyéb formai elemek nélkül csak a pré-
dikációvázlatot tartalmazza:
De recta intentione.
Szent Pál-[1]790
Dominica 4ta post Pent.  Mi tévök legyünk teh[át] hogy mindennapi munkánkat 
hasznoson, és I[ste]n elött kedvesen végbe vihessük?7 Ha azt akarjuk, hogy min-
dennapi munkánkat8 etc: Pazm. pag. 780. Propositio.
Hogy pedig ennek az I[ste]nre nézö jó, és szent szándéknak gyakorlására ger-
jedjen akaratunk meg mutatom mai beszédemben 10 annak szukséges-voltát. 20 
hasznos-voltát. Duae partes. Mind a kettöt a végre folytatom AA: hogy valaha ne kel-
lessék keservesen panaszolkodnotok, hogy egész éjtszaka, azaz: tellyes életötökben 
5  A szövegekben félkövérrel kiemelt részletek Pázmánytól szó szerint átvett citátumok. A levelekben 
aláhúzott részeket a levél írója is aláhúzta. A simán szedett betűk a levelekben a szerző összekötő mon-
datai, vagy Pázmány terjengős gondolatainak összefoglalásai. 
6  A levél feladója Pázmány prédikációjának kezdő sorával kezdi, majd megadja, hogy az első négy bekez-
dést teljes egészében idézné. Pázmány prédikációjának első két kezdő bekezdését idézem, mert abból is 
kitetszik, mi volt a szándék: „Igazán mondgya Szent Jób, hogy a’ madár röpüllésére, az ember munkára 
teremtetett.  Mert minek-elötte  bünbe, és átokba esnék az ember, a’ végre helyhezteté Isten Ádámot 
Paraditsomba, Ut operaretur, Et custodiret; hogy munkálkodnék; és úgy örizkednék, hogy alkalmat-
lan maga-viselésével el ne vesztené bóldog lakó-helyét. Az eset után világos szókkal ki-mondotta Isten 
a’ szententziát, hogy az ember, In laboribus comedes cunctis diebus vitae tuae: In sudore vultus tui 
vesceris pane; kemény fáradtsággal, és verítékkel keresi kenyerét, és táplálását. Mert mi-képpen a’ nagy 
várasban, noha nem minnyájan átsok, kovátsok; de azért mindennek vagyon dolga és fáradtsága: úgy e’ 
világon nem mindenek szántnak kapálnak, de minnyájan fáradnak: és nem egyéb az ember állapottya, 
hanem, Labor&affictio, munka, törödés.” PÁZMÁNY, i. m., 779. 
Két „kompilációs” levél a Lochner-hagyatékban p 221
munkálkodván, semmit sem fogtatok; söt inkább, hogy tudván, mint kellessék 
munkálkodnotok, mindennapi munkátokból magatoknak üdvösséges lelki jót, és 
I[ste]n előtt érdemet szerezhessetek. figyelm. 
Igazán irja egy Római Bölts. Pazm. pag. 780. 781. 782. paragraphi octo.9
Fac C[on]clusionem, et transitionem ad 2. partem.
Edjik felséges ereje, és hasznos tulajdonsága a tekélletes jó szándéknak az, hogy 
e nélkül vanitas vanitatum etc: Pazm. pag. 786. 787. paragraphi quatuor.10
Második felséges ereje, és etc az, hogy aminémü tselekedetek  magok mivol-
ta, és természete szer[int] etc: Pazm. pag. 785. 786. paragraphi septem.11 Hic post 
1um statim paragraphum interpone: Noha teh[át] a gonosz jóvá nem tészen, bár jó 
szántunkból mivellyükis az[t] mindazonált[al] ami magáb[a]n se nem jó, se nem 
gonosz, azt jó szándékkal, és jó végre nézéssel jóvá, üdvöségessé, és  I[ste]n előtt 
hasznossá, érdemessé tehettyük. Continuetur ut super.
Epil. Ihon meg hallátok keresztények12 etc. Pazm. pag. 789. fin. 26. usque ad 
verba:13 Isten tisztességére, és szolgálattyára szenteltjék. Igy tselekedjünk tehát mi is AA: 
etc etc Fac applicationem brevissime. Igy magunkat, és tselekedetünket e földön éppen
Istennek adván, a más világon az lészen jutalmunk, a kitül teremtettünk. Amen.
A második levél a 124. jelzet alatt található.
Külzetén a címzés:
ezen levelem adassék szent pali plebanus urnak ilendő böcsületel
szent palra
A levél szövege, ugyancsak a levélforma elemei nélkül:
De simplicitate et vana glor. 
Sz. Pál-[1]793
Dominica 4a post Pent. 
Mester egész étszaka munkálkodván, semmit sem fogtunk. Luc. 5. 5.
17  A kérdés a 18. századi levélíró kérdésfelvetése, amire Pázmánynál keresi a választ. A kérdés valójában 
Pázmány tételmondata.
18  Pázmány válasza, amelyet a levélíró választott: „Azért e’ jelen-való órában, meg-mutatom; hogy, ha minden-
napi munkánkat hasznoson, és isten előtt kedvesen akarjuk végbe vinni, valamit mivelünk, akár-mi-némü 
állapotban, valamit szenvedünk, akár-mi-némü igyünkben, azt tisztán, és igyenes Intentzió-val tekéllett 
szándékkal Isten tisztességére, és az ö akarattyának tellyesitésére igazíttsuk.” PÁZMÁNY, i. m., 780.
19  Pázmánytól a 780–782. oldalig terjedő szakaszt teljes egészében idézné nyolc bekezdésen át, az „Igazán 
irja egy Római Bölcs” kifejezéstől kezdve.
10  Idézi az egyik erőről szóló részt a szerző, amely idézet a 786. oldalon kezdődik, négy bekezdésen át tart, 
s átnyúlik a 787. oldalra. Pázmány szövegében ez a második ereje, amit a levélíró elsőnek vesz.
11  A Pázmány prédikációs kötetében a 785–786. oldalon lévő, erőről szóló idézetet tenné be prédikáció-
jába a levél feladója. Az idézet hét bekezdésen át tart.
12  Pázmány prédikációjának lezárása így kezdődik, és két bekezdésen át tart.
13  A Pázmánynál a 789. oldalon lévő „Meg hallátok keresztények”-től kezdődően idézi a teljes szöveget az 
„Isten tisztességére” kezdetű mondatig.
222 p Juhász Szandra
Más alkalmatossággal mondottam volt: hogy az emberek minnyájan, kik e si-
ralom völgyében élnek, I[ste]n eo Sz[ent] Fölségétül munkára, és fáradságra te-
remtettek. Aztis mondottam: hogy sokaknak haszontalan, és hiábavaló, sokaknak 
pedig hasznos, és üdvösséges az ö munkájok, fáradsagok. Mind a két rendbéli 
fáradságnak világos példáját adja elönkbe a máj Evangy. Pazm. Pag. 780. 
paragraphi duo.14
De vallyon mikent igazithattyuk Istenre, és az ö Szent akarattyára tiszta, és szent 
szándékkal tselekedetünket, szenvedésünket?15 Kétféle képpen, ut in 2. partibus 
Concionis demonstrat 1o  ha az Istent együgyü szivvel keressük.16 h. 1. 2o ha a 
világ hivságos ditséretét szivünkböl ki rekesztyük h. 2um. supple
Pars 1a de Simplicitate. Pazm. pag. 782. 783. 784. 785.  paragraphi septem. 
Pars 2a de Vana gloria. Pazm. pag. 787. 788. 789. paragraphi sex.
Epilog. Tehát AA. gyakorta minden munkák, és foglalatosságok között 
magunkba szállyunk17 etc: Pazm. pag. 790. lin. 18. usque ad verba:18 mindene-
ket Szent Neved tisztességére tselekeszem. Mert ugyanis, quid mihi est in 
Caelo etc. Pazm. in fine pag. 789. et initio 790. lin. II. Amen.19
Manapság az irodalomtörténet divatos témája a kompiláció-kutatás. A megjelenő 
tanulmányokban általában kész prédikációkat elemeznek, vagyis a kutató vissza-
felé indul el elemzésében, és a kész produktumot bontja elemeire. Ezek a levelek 
14  PÁZMÁNY, i. m., 780.  „Mind a’ két rend-béli fáradtságnak világos példáját hallók a’ mái Evangéliomban.” 
Az idézet Pázmánynál olvasható, ami további két bekezdésen át folytatódik.
15  A levél szerzőjének saját kérdésfelvetése, amire Pázmánynál keresi a választ.
16  A levélíró jelentősen lerövidíti Pázmány első válaszát. Pázmányé így hangzott: „Azt kívánnya tehát Isten 
tölünk, és az igaz okosság azt mutattya; hogy, a’ mi végre Isten teremtett, arra nézzünk, arra igazíttsuk tse-
 lekedeteinket: a’ melly tzélra nézett Isten, mikor a világot fondálta, és építette, arra arányozzuk mí-is. Mivel
azért Isten maga dütsödégéért teremtett mindeneket; mivel mivel minket a’ végre alkotott semmiböl, hogy
ötet tisztelljük, néki szolgálljunk, az ö dütsöségében részesüllyünk: szükség, hogy nékünk is az légyen 
tzélunk, és tárgyunk. Mellyre arányozzunk; az légyen utolsó határunk és partunk, mellyen meg-nyúgógyunk; 
hogy, Sentiamus de Deo in bonitate, & in simplicitate cordis quaeramus illum; az Isteni felséget, és méltó-
ságot igazán ismérjük, utolsó végünknek vallyuk, és egy-ügyü szüvel keressük.” PÁZMÁNY, i. m., 782.
17  Pontosan jelöli, hol kell keresni az idézetet, amelynek csak a kezdősorát adja meg. Teljességében így 
hangzik: „Végezetre: Gyakorta minden munkák, és foglalatosságok között magunkba szállyunk, és azt 
kérdgyük magunktúl: Mit keressz? Mire igyekezel? Miért fáradsz e’ világon? Jusson eszedbe, mi végre 
teremtett Isten téged’: ne fogyasd másban életedet; hanem néz’ a tzélra, melyet isten elödbe adott: azt 
kövessed, a’ mire Isten teremtett: és tsak arra vigyázz, hogy minden tselekedeted Istent tisztellje. Mert 
nem egyébért, hanem a’ végre teremtett Isten téged’, Ut collaudes Nomen sanctificationis ejus; hogy 
az Ö Szent Nevét dítsírjed. Azért, mi-képen Szent A) Gertrúda-felöl olvassuk; hogy, a’ mennyi nap va-
gyon esztendöben, annyíszor, az-az, három-száz hatvan-ötször, minden-nap megújította jó szándékát, és 
igyenesen Isten tisztességére igazította munkáját, szenvedését: mí-is, mennél többször lehet, akaratunkat 
Istenhez emelvén, az ő tisztességégét vessük határos tzélyül mindenekben. És minden tselekedetink kez-
désén, ha lehet, napjában ezerszer, azt mondgyuk Istenünknek: B) Propter te Domine: C) Ad gloriam Dei; 
Édes Uram Istenem, mind ezeket te-éretted mivelem, és szenvedem:” PÁZMÁNY, i. m., 790.
18  A 790. oldalon 18 sor a mindeneket szóig.
19  Ez az előző Pázmány-idézet szünet nélküli folytatása. „mindeneket szent Neved tisztességére tselek-
eszem, Igy magunkat, és tselekedetünket e’ földön éppen Istennek adván, a’ más világon az lészen 
jutalmunk, a’ kitül teremtettünk, Amen.”
Két „kompilációs” levél a Lochner-hagyatékban p 223
azonban magának a folyamatnak egy pillanatát, állapotát mutatják meg. Remekül 
látszik az előzetes készülés egy-egy beszédre. A szerző fellapozta Pázmány prédi-
kációs kötetét, végigolvasta az aktuális prédikáció szövegét, és kiragadott belőle 
gondolatokat. Ezekkel a levelekkel tehát a forrásokból tudunk egy feltételezett be-
szédet rekonstruálni. Hely hiányában sajnos nem áll módomban közölni a kijelölt 
szöveghelyekből és összekötő mondatokból létrejövő prédikációt, de ezen vázlatok 
alapján összeállítható volt egy folyamatos 3,5–4 oldalas szöveg. Ismerve a 18. száza-
di prédikációs gyakorlatot, biztosak lehetünk abban, hogy nemcsak ennyiből állt a 
szentbeszéd, de mindenesetre ezek a források koherens egységgé állnak össze. 
Ezen kívül bepillantást nyújthatnak a levelek két pap prédikáció-cserélésébe, 
vagy tanácskérésébe. Nem tudjuk ugyanis, mi lehetett a szituáció, amelyben a két 
levél íródott. Szerzőjük netán egy kispap volt, aki referált mentorának? Esetleg egy 
meghívott hitszónok, aki előzetesen vagy utólagosan elküldte tájékoztatásul vagy 
utólagos használatra beszédét? Talán Lochner János kért segítséget egy barátjától 
vagy beosztottjától egy prédikáció összeállításában?
E kérdésekre választ adni ugyan nem tudunk, de a levelek segítségével mégis 
csak bepillanthatunk az évszázadokkal ezelőtti prédikációszerzés folyamatába.



Két „kompilációs” levél a Lochner-hagytékban

Lázár, István Dávid

SZÁNTÓ (ARATOR) ISTVÁN SJ 
TEVÉKENYSÉGE A RÓMAI 
COLLEGIUM HUNGARICUM 
MEGALAPÍTÁSÁBAN
Az önálló Collegium Hungaricum megalapítása kísérletének történetével mind 
a magyar, mind pedig a nemzetközi szakirodalomban több tanulmány, monográ-
fia-fejezet foglalkozott már.1 A szerzők kivétel nélkül hangsúlyozzák az akkoriban 
Rómában tevékenykedő magyar gyóntató, a jezsuita Szántó István (vagy ahogyan 
nevének tükörfordításával latinosan nevezte magát: Stephanus Arator) elkötele-
zettségét, időnként harcos, néhányak szerint fanatikus kiállását a Collegium ügye 
mellett. E folyamat dokumentumainak jó része fennmaradt, így nyomon követhető-
ek az események, a támogatók és ellenzők érvelése, a vélemények változása, és az 
okok, amelyek a Collegium Hungaricum megalapításához, majd rövid idő múlva a 
Collegium Germanicummal történő egyesítéséhez vezettek.2
Az események kulcsfigurája, Szántó (Arator) István 1541 körül született a 
Nyitrai egyházmegyéhez tartozó Devecseren, mint a neve is mutatja, feltehetően 
földműves családban. Korán árvaságra jutott: apja még gyermekkorában meghalt, 
édesanyját és testvéreit a törökök hurcolták el, nagybátyja nevelte. 1560-ban került 
Rómába (a Collegium Germanicumban tanult), majd a következő évben belépett 
a jezsuita rendbe. Később Bécsben folytatta tanulmányait, ahol 1565-ben filozófiá-
ból magiszteri fokozatot szerzett, ezután Nagyszobatban, Grácban és Bécsben taní-
tott. 1575-től Rómában magyar gyóntató, s a dolgozatom tárgyát képező tevékeny-
ségét, az önálló Collegium Hungaricum létrehozását célzó erőfeszítések kudarcát 
követően, 1580-ban utazik Erdélybe, ahová hosszú évekkel korábban hívta Báthori 
István, a korábbi erdélyi fejedelem, ekkor már lengyel király, hogy részt vegyen az 
ott alapított iskola tevékenységében, a jezsuita misszió munkájában, a katolicizmus 
1  A teljesség igénye nélkül lásd pl. STEINHUBER, Andreas, Geschichte des Collegium Germanicum 
Hungaricum in Rom, I–II. Freiburg in Breisgau, 1895;  FRAKNÓI Vilmos, A római magyar szeminárium 
története, Katolikus Szemle, 1912, 444–453, 562–580; BITSKEY István, A római Collegium Germanicum-
Hungaricum és a magyar ellenreformáció kezdetei, ItK, 1983, 130–136; BITSKEY István, Hungariából 
Rómába. A római Collegium Germanicum Hungaricum és a magyarországi barokk művelődés, Bp., 
Nemzeti Tankönyvkiadó, 1996.
2  Legtöbbjüket az alábbi kiadvány tartalmazza: Momumenta Historica Societetis Iesu Vol. 101. Monumenta 
antiquae Hungariae, I., 1550–1579, edidit LUKÁCS, Ladislaus, Roma, Institutum Historicum S. I., 1969. 
(A továbbiakban: MAH I.)
LÁ
Z
Á
R
 IS
T
V
Á
N
 D
Á
V
ID
306 p Lázár István Dávid
ügyének előmozdításában. Erdélyben Kolozsvárott, Nagyváradon és Gyulafehérvá-
ron tevékenykedett. Tevékenysége igen szerteágazó: tanít, prédikál, térít, hitvitákat 
folytat a különböző protestáns felekezetek képviselőivel; többször a szó szoros ér-
telmében vérre menők ezek a viták: pl. 1587-ben Nagyváradon a húsvéti körmene-
tet a protestánsok megtámadják, a keresztet meggyalázzák, a résztvevőket alapo-
san helybenhagyják. 1588 decemberében a meggyesi országgyűlésen határozatot 
hoztak, mely szerint a jezsuitáknak el kell hagyniuk az országot. A későbbiekben 
Szántó Vágsellyén, Bécsben, majd Znióváralján tevékenykedett, ahová 1600-ban vo-
nult vissza. 1605-ben azonban Bocskai István hajdúi felgyújtották a rendházat, ahol 
– Szántó megfogalmazása szerint – negyven év irodalmi tevékenysége vált a lángok 
martalékává. Ezt követően haláláig (1612) Olmützben tartózkodott.3
A rendalapító, Loyolai Szent Ignác is úgy gondolta, hogy a protestantizmussal 
szemben úgy tudják a leghatékonyabban folytatni a küzdelmet, ha katolikus rész-
ről is magas színvonalon képzett, teológiailag művelt papokat állítanak szembe a 
reformáció eszméinek hirdetőivel. Protestáns oldalon ugyanis már igen korán ki-
alakultak azok az egyetemek, amelyek hallgatói a későbbiekben sikeres prédikáto-
rokként működtek az igen gyorsan protestáns többségűvé vált tartományokban, 
országokban. Célja elérésének érdekében Loyolai Szent Ignác 1552-ben megalapí-
totta Rómában a Collegium Germanicumot, melynek fő célkitűzése a német anya-
nyelvű papok képzése volt. 1554-ben már tervek fogalmazódtak meg arra nézve, 
hogy száz magyar pap képzésére alkalmas önálló Collegium Hungaricumot kellene 
létrehozni, s ezt a tervet I. Ferdinánd követe, Didacus Lasso támogatta, azonban a 
megvalósulásig nem jutott el. Iohannes Polanco, a rend történetét az alapító halálá-
ig feldolgozó művében erről így ír:
„Agi coeptum est de Ungarico Collegio Romae ad modum Germanici 
instituendo ad illius provinciae spiritualem utilitatem. Et Dominus Didacus 
Lasso, legatus Regis Romanorum, animum propensissimum ad hoc negocium 
curandum ostendebat, et ipsemet, si opus esset, ad Regem Romanorum se 
missurum pollicebatur, ut centum eius nationis iuvenes in institutione eadem qua 
Germani, separato in loco tenerentur. Sed res haec propter varietatem temporum 
subsecutam et alias dificultates id temporis non ad maturitatem venit.”4
A Collegium Hungaricum tehát ez idő tájt nem jött létre, azonban a következő 
évtizedekben számos magyarországi diák – többek között Szántó (Arator) István is 
– folytatta itt a tanulmányait.5 Komoly lendületet adott a Collegium megalapításá-
nak Szántó tevékenysége Rómában. Mint már említettem, ő az 1575-ös jubileumi 
évre érkezett magyar gyóntatóként az örök városba, s úgy gondolta, egy év után 
3  Életéről, munkásságáról lásd GYENIS András, Száz jezsuita arcél I., Bp., Száz Jezsuita Arcél, 1941, 241–
285, TÍMÁR Kálmán, Szántó (Arator) István irodalmi tervei, ItK, 1930, 34–42., 161–174; J. Argenti ira-
tai, kiad. VERESS Endre, utószó BENDA Kálmán, Szeged, JATE, 1983 (Adattár XVI–XVIII. századi szellemi 
mozgalmaink történetéhez 7.).
4  I. A. POLANCUS, Chronicon Societatis Iesu, MAH I., 3.
5 Róluk lásd BITSKEY István, Hungariából Rómába i. m., 35–40.
Szántó (Arator) István SJ tevékenysége a római Collegium Hungaricum megalapításában p 307
hazatér,6 hiszen már évek óta ígérte Báthori István erdélyi fejedelemnek, hogy ele-
get tesz meghívásának, és a Kolozsvárott alapítandó jezsuita iskola munkájában, va-
lamint az erdélyi katolicizmus megerősítésében részt vesz. Ezt megelőzően azonban 
hosszú időn keresztül folytatta erőfeszítéseit Rómában a Collegium Hungaricum 
létrehozása érdekében. Minden bizonnyal úgy vélte, ismervén a katolikus egyház 
sanyarú helyzetét Magyarországon, a paphiányt, a reformáció térhódítását stb., 
hogy előbbrevaló annak az intézménynek a létrehozása, amely a későbbiekben fel-
készült papokat tud kibocsátani a katolikus restauráció elősegítésére.
Szántó számos beadványt, iratot szerkesztett, melyben alaposan indokolja a 
Collegium megalapításának szükségességét. Több bíborost is megnyert ügyé-
nek, s így hosszú küzdelmek árán keresztül tudta vinni szándékát. A Collegium 
Hungaricum részére egy magyar tulajdonban lévő épületet szemelt ki, a Monte 
Celión lévő rendházat, amelyben akkor pálos szerzetesek laktak, akik között – egy 
kilencvenéves atya kivételével – egyetlen magyar nemzetiségű sem volt, és – Szán-
tó elbeszélése szerint – erkölcstelen életmódot folytattak, nem törődvén a rendi 
fegyelemmel. A pálosok azonban igyekeztek megakadályozni Szántó terveit. Több 
bíborost megnyertek ügyüknek, a Pálos rend dalmát tartományfőnöke, Johannes 
Dombrinus is tiltakozott,7 sőt tekintélyes magyarországi támogatóra is akadtak 
Draskovich György győri püspök személyében. Szántó azonban e kísérleteket meg-
hiúsítja, s eléri, hogy a pápa megalapítsa a Collegium Hungaricumot.
1579. március 1-jén kelt XIII. Gergely pápa alapító bullája,8 amelyben az emlí-
tett épülettel együtt megfelelő jövedelmet bocsát a Collegium rendelkezésére, vala-
mint az irányítást a jezsuitákra bízza; a rektor F. Torres lesz. Négy bíborost is rendel 
a pápa a Collegiumhoz protectorként, hogy segítsék az intézmény beindulását. A 
Collegium azonban nem sokáig maradt fenn, ugyanis – Szántó reményei, valamint 
a magyar püspökök ígérete ellenére – nem volt elegendő magyar diák. Mindössze 
négy hallgató költözött be május 28-án a Collegiumba, s a későbbiekben sem érkez-
tek újabbak. Az egyik protector, Johannes Morone bíboros 1579. augusztus 15-én 
kelt levelében9 felveti a pápának, hogy érdemes volna a Collegium Hungaricumot 
valamely másik, már működő intézménnyel egyesíteni. A pápa minden bizonnyal 
magáévá tette ezt a gondolatot, s az esetlegesen érkező diákokat már a Collegium 
Germanicumba irányíttatta. Szántó azonban nem nyugodott bele a döntésbe, tilta-
kozott, s igyekezett megakadályozni az összevonást. Ennek következtében a pápát 
is magára haragította, aki – amint azt a Historia unionis Collegii Hungarici cum 
Germanico10 című írásában említi – kiátkozás terhe alatt megtiltja, hogy a további-
akban bármit is tegyen a Collegium ügyében:
16 MAH I., 527–531.
17 A pálosok tiltakozó iratait G Sirleto bíboroshoz és XIII. Gergely pápához lásd MAH I., 772–778.
18 MAH I., 791–798.
19 MAH I., 950–954.
10 MAH I., 987–997.
308 p Lázár István Dávid
„inhibuit mihi […] sub paena anathematis, ne quicquam amplius de Seminario 
Ungarico tractarem.”
Mégsem mondhatjuk azt, hogy a Collegium Hungaricum egyesítése a Germa ni-
cummal egyértelműen kudarcnak tekinthető. A pápa ugyanis az 1580. április 13-án
kelt, az egyesítést véglegesítő bullájában11 úgy rendelkezik, hogy a jövőben a Col-
legiumban mindig biztosítani kell helyet 12 magyar részére, így a következő évtize-
dekben, évszázadokban számos magyar hallgató végezhette itt tanulmányait.
Mint említettem, számos levél és egyéb irat maradt fenn, amelyekkel Szántó 
igyekszik a Collegium ügyét előmozdítani. Mindezek érvelése, felépítése hasonló. 
Közülük kettőt érdemes kiemelni, mivel összefoglaló jellegűek, és Szántó argumen-
tációját részletesen összefoglalva, retorikailag elrendezve tartalmazzák. Az első az 
1578 márciusában íródott De Collegio Hungarico in urbe excitando libellus12, a 
másik pedig az 1578 végén, 1579 elején írt De Collegio Hungarico in urbe erigendo 
oratio13. Az előbbi rövidebb (8 levélnyi, nyomtatásban 10 oldalnyi) terjedelmű, az 
utóbbi hozzávetőlegesen ötször terjedelmesebb. Mindkét írás címzettje a pápa, 
azonban a Libellust két bíborosnak adta át Szántó, akik feltehetően referáltak róla 
a pápának, az Oratiót pedig közvetlenül a pápának címezte. A terjedelembeli kü-
lönbség ellenére mindkét írás gondolatmenete, felépítése, érvelési logikája nagyon 
hasonló. A rövidebb Libellust két részre osztja. Az elsőben a Collegium megalapí-
tásának szükségességéről értekezik, öt pontba szedve az érveit, a második részben 
pedig arról, hogy hol és hogyan lehetséges az alapítás. A Libellus célja 1578 márci-
usában az lehetett, hogy minél több támogatót szerezzen a kezdeményezésnek, és 
elébe menjen az ellenérveknek. Így a szöveg tömör, szikár logikával felépített, az év 
végén az Oratio pedig inkább a pápai döntés kieszközlését kívánta elősegíteni, így 
a konkrét argumentumok elősorolásán kívül nagyobb szerep jut az elbeszélések-
nek, leírásoknak, a szöveg tehát – amint a cím, vagyis a műfaji megjelölés is mutatja 
– sokkal inkább tekinthető meggyőző beszédnek.
A Libellus bevezetőjében jelzi, hogy nem kíván ékesszólóan, bőbeszédűen fo-
galmazni, csupán a tényeket sorolja fel egyszerűen, amelyek arról győzhetik meg az 
olvasót, hogy a Collegium megalapításának terve támogatandó.
„[…] neglecto […] omni ornatu rethorcio, stilo philosophico rudi et inculto 
rationes tantummodo aliquot adferam […]”14
Az első érv – amely miatt a tervet támogatni kell – az, hogy Magyarország év-
századok óta az egyetemes kereszténység védőbástyája, azaz Szántó a jól ismert 
„propugnaculum totius Christianitatis” toposzt alkalmazza. Magyarország óvta 
meg Európát korábban a tatároktól, s hosszú ideje a törököktől. A következő érv 
szerint a magyarság a kezdetektől fogva hűséges volt a katolikus hithez, s minden 
11  Momumenta Historica Societetis Iesu Vol. 112., Monumenta antiquae Hungariae, II., 1580–1586, ed-
idit LUKÁCS, Ladislaus, Roma, Institutum Historicum S. I., 1976, 51–55.
12  MAH I. 637–647.
13 MAH I. 698–757.
14 MAH I., 639.
Szántó (Arator) István SJ tevékenysége a római Collegium Hungaricum megalapításában p 309
eretnekség ellen küzdött. Az érv megerősítéséhez felemlegeti Zsigmond és Hunya-
di Mátyás hadjáratait. A következő pont szerint nem csupán a valláshoz, hanem a 
Szentszékhez is mindig hűséges volt az ország és uralkodói. Magyarország azonban 
– hangzik a negyedik érv – most kettős segítségre szorul. Anyagira a török fenyege-
tés ellenében, és lelki–szellemire az eretnekségek (értsd: protestantizmus) ellen. 
A lelki segítség legfőbb eszköze a papképzés, hiszen a reformált felekezetek szá-
mos ifjút küldenek külföldi protestáns egyetemekre (Wittenberg, Nürnberg stb.) 
tanulni, s ellenükben sikerre csak jól képzett katolikus papok számíthatnak. A kö-
vetkező érv: elképzelhetetlen mértékű a paphiány Magyarországon, ami szintén a 
protestánsok malmára hajtja a vizet, hiszen jobb híján a prédikátorokat hallgatják 
még a jámbor hívek is.
„[…] haereticos non ob aliam causam audiunt, quam quod catholicos, quos 
audiant, non habeant.”15
A Collegium elhelyezését Magyarországon nem látja megoldhatónak, mivel 
csupán három várost tud felsorolni, ahol nincsenek jelen erőteljesen az „eretne-
kek” (azaz a protestánsok), tehát alkalmas helyként csak a katolicizmus központja, 
Róma jöhet szóba. Épületként pedig – amint már említettem – a Monte Celión lévő 
rendházat találja alkalmasnak, amelyhez javadalmak is tartoznak, s ezek a leendő 
Collegium fenntartásához is hozzájárulhatnak. A Libellus terjedelméhez képest 
meglehetősen sokat beszél Szántó a rendházban élő pálosok erkölcstelen életmód-
járól, méltatlan viselkedésükről, amellyel a magyar nemzet megítélését is rombol-
ják, holott az egész házban csupán egyetlen magyar, egy kilencvenéves idős atya él. 
Úgy vélem, azért látta jónak, hogy hosszasan ecsetelje az ott élő pálosok romlott-
ságát, mivel számított erőteljes ellenállásukra, és így igyekezett őket hiteltelenné 
tenni, szavahihetőségüket előre aláásni.
A Libellus lezárásaként a megalapítandó Collegium önállósága mellett érvel, 
kéri a pápát, hogy más nemzetekhez tartozó diákok befogadását ne engedélyezze.
„[…] precor, oro atque obtestor ne patiatur Sua Sanctitas peregrinas nationes cum 
Ungarica misceri. Ungari enim impatientes sunt talis mistionis, et praesertim a 
Germanis multo magis abhorrent, quam Galli ab Hispanis; ita ut videatur naturali 
quodammodo odium inter eos propter varia bella, quae inter se gesserunt.”16
Szántó a magyaroknak a németekkel szembeni „természetükből adódó” ellenérzés-
ét máshol is hangoztatja.17 E véleménye elsősorban a mohácsi csatavesztést követő, 
az ország három részre szakadásával járó belső viszálykodásokra vezethető vissza. 
Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy Szántó Báthori István korábbi erdé-
lyi fejedelem, ekkor már lengyel király híve, az ő támogatását élvezi, s köztudott, 
hogy a lengyel trón elnyerése érdekében kifejtett erőfeszítéseinek fő ellenlábasa a 
15 MAH I., 642.
16 MAH I., 647.
17 Lásd pl. MAH I., 723.
310 p Lázár István Dávid
császár volt. Számításba kell venni a retorikai pozíciót is: Szántó az önálló magyar 
Collegium mellett érvel, így mindenképpen hangsúlyoznia kell, hogy a korábbi gya-
korlat, amely szerint a magyar hallgatók a Collegium Germanicumban éltek, nem 
tartható fenn. Nem tartom kizártnak, hogy a Collegium Germanicumban szerzett 
korábbi kedvezőtlen tapasztalatai is hozzájárultak e véleménye megfogalmazásá-
hoz, azonban ez forrásokkal nem igazolható.
Úgy tűnik a fenti érvrendszer és Szántó kitartó tevékenysége meggyőzte a pápai 
udvart a magyar papképzés szükségességéről, azonban a körülmények (elsősorban 
a gazdasági racionalitás) megakadályozták az önálló Collegium Hungaricum fenn-
maradását.


Szántó (Arator) István SJ tevékenysége a római Collegium Hungaricum megalapításában

Maczák, Ibolya

HÁROM ÓMÓDI HATTYÚ
Pázmány Péter alakja 
a kortárs szépirodalomban
Pázmány Péter alakja – ha nem is gyakorta – fel-feltűnik a magyar szépirodalom-
ban.1 Az alábbiakban néhány olyan példát vizsgálok, amelyek a 20. század második 
felében idézték meg a „bíboros Cicerót”. A Csokonai Lili-szerzőséggel elhíresült 
Esterházy Péter-regény, a Tizenhét hattyúk 1987-ben, Báthori Csaba Bestiarium 
literaricum című gyűjteménye húsz évvel később, 2007-ben, Lackfi János Három 
ómódi tánc című verse 2009-ben2 jelent meg nyomtatásban. Három különböző 
műfaj, eltérő stílus és igencsak különböző mértékű szakirodalmi és kritikai ref-
lektáltság. Vizsgálódásaim során ennek ellenére azt tapasztaltam, hogy számos ha-
sonló vonása van a három műnek – és legtöbb esetben ezek éppen Pázmányhoz 
kapcsolódnak.
Az első ilyen pont maga Pázmány alakja. Több szempontból is. Legszembetű-
nőbb ezek közül a szövegalkotás, illetve stilizálás kérdésköre. Benyovszky Krisz-
tián definíciója szerint a stilizálás nem más, mint „Olyan művészi törekvés, kife-
jezésbeli tendencia, intertextuális stratégia megjelenése az irodalomban, amely 
»sajátjaként« használja fel, illetve alkalmazza korábbi stílusok (szerző, csoport, 
irányzat, korszak) jellegadó vonásait. Közben – elsősorban legalábbis – nem azok 
»restaurálását« célozza meg, hanem egy tudatos, nagyon is racionális művelet 
során a kiemelt (valamilyen szempontból jellegzetesnek, tipikusnak tartott) ele-
mekből konstruál egy stilisztikailag egységes szöveget, egy-egy szerzőt, írói cso-
portosulást, műfajt megidéző, bizonyos mértékig imitáló formációt.”3 Ezen „mun-
kafolyamat” állomásait és aspektusait természetszerűen az Esterházy-művel kap-
csolatban vizsgálta eddig a szakirodalom: filológiai, nyelvészeti, hermeneutikai 
M
A
C
Z
Á
K
 IB
O
LY
A
*
*  A szerző az MTA–PPKE Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport tagja. Munkáját az OTKA K 101571 
számú pályázata támogatta.
1  Vö. Pázmány Péter-bibliográfia, összeáll. ADONYI Judit, MACZÁK Ibolya, Piliscsaba, PPKE BTK, 2005 (Pázmány 
Irodalmi Műhely – Bibliográfiák, katalógusok, 1) [a Pázmány-kultuszra vonatkozó tételek]; HARGITTAY Emil, 
A Pázmány-kultuszhoz = Pázmány Péter és egyeteme, szerk. KRÁNITZ Mihály, MACZÁK Ibolya, Bp., PPKE, 
2010, 11–13.
2  Kortárs, 2009. november, 20–21.
3  BENYOVSZKY Krisztián, Modor vagy dialógus?: Szempontok az irodalmi stilizáció értelmezéséhez, Tiszatáj, 
2003, 87.
312 p Maczák Ibolya
szempontból is elemezték.4 Tanulságos lenne a másik két mű esetében is sziszte-
matikusan elvégezni ezeket, ám ez jelen írás kereteit meghaladja.5
Érdemes azonban elidőzni három – eddig mindhárom mű tekintetében – keve-
sebb figyelmet kapott szemponton: egyrészt Pázmány névalakjára, a három mű felso-
rolás-jellegére, amelyben Pázmány helyet kap, harmadrészt a bűn-büntetés fogalom-
körére, amelynek révén mindhárom műhöz kapcsolódik Pázmány. 
„[…] az univerzum végtelenségében, valamint az emberi létezés megszámlálhatat-
lan külső és belső összetevője, alakítója, eszköze, megjelenése között a listázás (enume-
ráció, felleltározás, tartalmi-alaki rokonuláson alapuló egymás mellé rendelés, össze-
gyűjtés) a kaotikus szétesettség, beláthatatlanság érzete helyébe a kontextualizáló 
viszonyrendek barátságosabb, otthonosabb képzetét léptetheti” – fogalmazta meg 
Tarján Tamás A lista mámora című Umberto Eco-könyvről írt ismertetésében.6 
Nem tagadható az sem, hogy a listák felfedezése, megismerése ugyancsak egyfajta 
antropológiai örömöt kínál. Esetünkben azonban ezen felül listák elemzése és értel-
mezése sajátos elemzési szempontot ad Pázmány alakjának értelmezéséhez is.
Esterházy könyve tizenhét hattyúból, tizenhét fejezetből áll. Ebből a tizenhato-
dik – az inventárhattyú – tizenhét tételből, s ezek közül a tizenhatodik – a (tizenhét 
hattyúk) – ismét tizenhétből.7 Az inventárium, vagyis a leltár második tétele 
Pázmány Péter, kötetbéli írása szerint (pázmány péter). Amennyiben a leltározás 
fenti szabályai szerint próbáljuk értelmezni szerepét, a következő eredményre 
jutunk: a kötet második fejezete az Édesapámhattyú, a (tizenhét hattyúk) második 
szava pedig (a kiadvány eredeti írásmódja szerint) a MAGVETŐ. Amennyiben kapcso-
latot keresünk a három fogalom között, meg is találjuk, az apa (mint pater familias), 
a lelkiatya és a nemzőapa („magvető”) sajátos összhangban áll egymással. 
A Pázmány Péterre utaló tétel ugyanakkor sajátos irodalmi formát és sajátos téma-
kört hangsúlyoz a köteten belül. Egyrészt az önvallomásszerű, naplószerű szövegré-
szekhez képest sajátos ez a monológ (még akkor is, ha az önvallomás keretein belül 
értelmeződik), hiszen más fejezetekhez képest megszólítottja van, mégpedig Pázmány
Péter. Sőt, egy meglehetősen szabályozott beszédszituáció is körvonalazódik benne:
mégpedig a gyónás. Sőt, egyfajta anti-gyónás: „Nem gyónásra gyöttem. Nem alitom, 
hogy gonoszságban förtőznék vagy bűnt cselekesznék, ugyan csak rosszat. Bizon 
viszont talám a rossz az méretesb, hogy a bűn… Tudatlan vólnék. Nédd el beszéde-
met. De nem errűl vagyon szó, nem fölmentésért ravaszkodom. Beszélgetnék véled, 
4  A teljesség igénye nélkül: Jolanta JASTRZĘBSKA, Archaizálás és intertextualitás (Csokonai Lili Tizenhét 
hattyúk), ItK, 1991, 48–62; TOLCSVAI NAGY Gábor, Nyelv a magasban: A Tizenhét hattyúk nyelvszemlé-
lete, Alföld, 1994/7, 47–54; SELYEM Zsuzsa, Archeológia és prímszám-technika a Tizenhét hattyúkban = 
Találunk szavakat: Válogatott írások Esterházy Péter műveiről, 1974–2008, vál. PALKÓ Gábor, PÉCZELY 
Dóra, Bp., Magvető, 2010, 95–113.
5  További kutatási feladatomnak tekintem.
6  TARJÁN Tamás, A mámor listája – Umberto Eco: A lista mámora, 2010. május 21. http://kultura.hu/main.
php?folderID=1174&articleID=299978&ctag=articlelist&iid=1 [Utolsó letöltés: 2013. március 6.]
7  Vö. SELYEM, i. m., 108. 
Három ómódi hattyú — Pázmány Péter alakja a kortárs szépirodalomban p 313
tiszta életű, nagy ember.”8 Vagyis a szöveg egyaránt „negligálja” a gyónást, amennyi-
ben „megtagadja” annak formáját („csak beszélgetni jött”) és tartalmát (tagadja, hogy 
bűnt követett volna el), és végkimenetelét (nem kér feloldozást).
Báthori Csaba könyve – hasonlóan Esterházyéhoz – már műfajjelölésében is egy 
meglévő, régies műfaj a bestiarium megújítását célozza.9 Utóbbi szerző művében 
szintén sajátos szerkezetet ad: a könyvében szereplő (a Biblia és egy meg nem neve-
zett kritikus kivételével), csaknem hatvan írói arckép megrajzolása során a szerző 
egy-egy állattal rokonítja az érintettet, majd minden ilyen fejezetet stílusparódiával 
zár. Besorolása alapvetően kronologikus, bár kétségtelenül a huszadik századi (sőt, 
a kortárs) szerzők vannak többségben nála. Még érdekesebb azonban, hogy besoro-
lásában a Biblia után közvetlenül – az Esterházy-besoroláshoz hasonlóan második-
ként! – Pázmány következik. (S hiányzik például olyan gyakorta parafrazeált szerző, 
mint például Balassi.) Ennek fényében Pázmány, mint egyfajta ősatya, a Biblia és 
a magyar irodalom közötti összekötő kapocsként jelenik meg.
Báthori irodalmi állattanában PÁZMÁNYPÉTER a szócikk címe, ami Pázmányt jelö-
li, mely a sajátos rendszertani besorolás szerint barna barokk barátkeselyű. Jólle-
het a valódi monachusok szerzetesi öltözékre emlékeztető tollcsuklyájuk miatt 
kapták ezt a nevet, Pázmány inkább olyan jellemzői miatt, melyek révén „szívesen 
furdalja a más lelkiismeretét”10 és „inkább csorrával tépáz, mintsem karmaival”.11 
Amint a fentiekből is kitűnik, ebben az esetben a hitvitázó, bűnostorozó Pázmány 
képét vetíti a szerző az olvasó elé. Érdekes módon – Esterházy-könyvhöz hason-
lóan – a Báthori-szövegben is felmerül a „lista a listában” játék: „Van egy kis köny-
vecskéje, abban lajstromba szedi a vélt emberi gyarlóságokat, és rögtön hathatós 
panáceákat is ajánl, elleneszerül.”12
Lackfi János verse első látásra is a táncversek – Kormos István Karcos torokkal, 
Szilágyi Domokos Táncszó, vagy a legismertebb: Nagy László Táncbéli tánc-szók 
című művének – hagyományát követi. Jobban szemügyre véve azonban A három 
ómódi táncot, a cím és a szerkesztettség az említettektől eltérő, sajátos hangsúlyt 
ad a versnek. Egyrészt azért, mert ez a vers nem egy, hanem három: azonos főcím
alatt három alcímet (és természetesen három külön szövegrészt) tartalmaz. Egyfajta
versciklusról beszélhetünk tehát, melynek szerkesztése ugyanazon listára, soro-
zat ra utal, mégpedig a táncrendre. Ez már önmagában is egyfajta variációs lehe-
tőséget sejtet. Míg az említett táncversek láthatóan egy-egy meg nem nevezett 
tánc ritmusában íródtak, addig Lackfi szövege tulajdonképpen egy adott témára 
18  ESTERHÁZY Péter, Tizenhét hattyúk, Bp., Magvető, 1987, 88. 
19  A bestiariumok hagyományosan a Physiologusra támaszkodó szimbolikus természetrajzkönyvek voltak, 
s mint ilyenek, főként az állatok és kövek Krisztusra, az emberekre és az ördögre vonatkoztatható je-
lentését tartalmazták. Ebből adódóan fontos prédikációs segédeszköznek minősültek. vö. Magyar kato-
likus lexikon, főszerk. DIÓS István, I. Bp., Szent István Társulat, 1993, 797.
10  BÁTHORI Csaba, Bestiarium literaricum, Bp., Scolar, 2007, 10.
11  Uo.
12  Uo.
314 p Maczák Ibolya
háromféle, alcímben megjelölt (tánc)ritmusban megírt variációkat jelent. A közös 
téma pedig nem más, mint az ördög, a bűn, illetőleg az ehhez való viszonyulás. 
A palotás, a kanásztánc és a keringő mind-mind más formában, ámde hasonló játé-
kossággal ad számot arról, hogy bárha manapság már nem vigyázzák a lépteinket 
dörgő hangú hitszónokok, az ördög, a bűn éppen úgy szedi áldozatait ma is, mint 
Pázmány idejében: 
 „Régente prókátor
 Bömbölve mennydörgött:
 »Így ördög, úgy ördög,
 Miszlikre széttörtök!«
 Manapság azt tartják,
 »Ej, hagyd el, nincs ördög,
 Itt sincsen, ott sincsen,
 Kámforrá szétpörgött.«”
Igaz ugyan, hogy a hajdani bíboros neve csak a címben jelenik meg – illetőleg sejt-
hető, hogy van némi köze a kanásztáncban említett bömbölő prókátorhoz – a kissé 
familiáris „Pázmány Péter uramnak” formában, de épp ily módon kap sajátos értel-
met a versfüzér, mivel így Pázmánynak ajánlva, hozzá viszonyítva értelmeződik. 
Benyovszky Krisztián szerint „a stilizálás folyamata alapvetően egy hermeneutikai 
aktus, a tradíció (tehát a hagyomány szövegeinek) ismételt megértésére irányuló 
erőfeszítés.”13 Összességében elmondható a három vizsgált alkotásról, hogy ez az 
erőfeszítés meglepő módon sok hasonló eredményt hozott. E művekben ugyanis 
– a nyilvánvaló különbségek ellenére – számos rokon vonás fedezhető fel: a sajátos 
lista-szerkezet, Pázmány nevének tipográfiai eszközökkel is alátámasztott variálása, 
valamint Pázmány alakjának valamiféle erkölcsi mérceként (a bűn és büntetés leté-
teményeseként) való szerepeltetése.
13  BENYOVSZKY, i. m., 87.


Három ómódi hattyú — Pázmány Péter alakja a kortárs szépirodalomban

Thimár, Attila

„A MÉRET A LÉNYEG?”
Gondolatok a Kalauz könyvformájáról
Emlékszem pontosan egy decemberi estére, pár nappal karácsony előtt, amikor 
egy megbeszélésünk után lekísértem Emilt a parkolóba, hogy két tucat könyvet 
bepakoljunk az autójába. A csomagtartóból elővett egy testesebb tárgyat, és a ke-
zembe nyomta, „karácsonyi ajándékként”. A gyenge fényben is látszott, hogy a 
vastag könyv nem akármilyen darab. A neonlámpa felé tartva tudtam kibetűzni: 
Hodoegus. Azóta a könyvespolcomon őrzöm az impozáns kötetet, a Kalauz fakszi-
mile kiadását.1 Lelkesen megmutatom a diákjaimnak, amikor különórát adok vagy 
előkészítőt tartok: igen, ezzel a könyvvel akár még verekedni is lehet, ha az érvek 
nem tűnnek elégségesnek a hitvitában. 
Azóta, 2000 decembere óta a Pázmány-kutatás és a kritikai kiadás erős fejlő-
désnek indult. Tavaly immár az ötödik kötete jelent meg a kritikai kiadásnak, de 
számos további kiadvány segíti a kutatók munkáját, s mindez elsősorban Hargittay 
Emil érdeme. Az eltelt bő évtized alatt sok újdonság bukkant napvilágra, s jelentős 
filológiai eredmények születtek. A kutatók – érhető módon – elsősorban a szöve-
gekre koncentráltak: Pázmány kompilációs, szövegalakítási, forrás-felhasználási 
technikáit vizsgálták, avagy éppen hatástörténetét térképezték fel. Én leemelve a 
Kalauz hasonmását a polcról, most inkább a könyvről szeretnék egy-két gondola-
tot megfogalmazni. Indokolhatja ezt az is, hogy az utóbbi években többször kellett 
egyes könyvek megszületéséről döntenem, és nemcsak a szövegek minősége, ha-
nem a költségvetések, a könyvek fizikai paraméterei, a várható olvasótábor nagy-
sága alapján is. Eltöprengtem, mi történne, ha Pázmány ezt a munkáját beadná az 
NKA-hoz támogatásra. 
A könyv első szembetűnő paramétere a mérete. Fólió alakú kötet, de még ebben 
a nagy méretben is összesen, az Előljáró levéllel és a végén a tartalommutatóval, 
1092 oldal.2 A folió méret ebben a korban már nem számít általánosnak, inkább 
ritka, Pázmány esetében sem szokványos. Összes könyvei közül csak az 1637-es 
1  PÁZMÁNY Péter, Hodoegus: Igazságra vezérlő Kalauz, kiad. KŐSZEGHY Péter, kísérő tanulmány HARGITTAY 
Emil, Bp., Balassi, MTA Irodalomtudományi Intézete, 2000 (Bibliotheca Hungarica Antiqua, 32).
2  Elsősorban az 1637-es kiadásra hivatkozom, amelyről a fakszimile is készült, de ahol szükséges, meg-
adom a korábbi kiadások adatait is.
T
H
IM
Á
R
 A
T
T
IL
A
436 p Thimár Attila
Prédikációs könyv fólió méretű még – ráadásul 1272 oldal! –, az összes többi ki-
sebb alakban sorakozik a polcokon. Érdekes megfigyelés, hogy a többször kiadott 
művek ugyanabban a méretben maradtak, még akkor is, ha a terjedelem jelentősen 
változott. A hitviták rendszerint 4o, a kegyességi, lelkiségi könyvek 12o méretben 
láttak napvilágot. A Kalauz mindvégig, azaz mindhárom kiadása során megőrizte 
fólió méretét.
A könyv méretbeli nagyságán érdemes elgondolkodni, ugyanis ez a méret nem 
praktikus. Nemcsak ebben a korban, amikor az állandó háborúskodás miatt gyor-
san összecsomagolható és szállítható tárgyakkal vették körül magukat az emberek, 
de általában véve sem egyszerű kézben tartani e könyvet, forgatni lapjait. A protes-
táns papokkal vitázó vagy a földesurakat meggyőzni igyekvő katolikus papok sem 
hordozták könnyen magukkal. Az igazat megvallva egy háromkötetes kiadás sokkal 
praktikusabb lenne, még akkor is, ha számolunk azzal, hogy a könyvtárakban egy-
egy könyv bizony eltűnik a háromból. A mű szerkezete, beosztása is a háromkötetes 
megoldást tükrözi. Az első, 1613-as kiadásban mindenképpen, ahol a szöveget még 
három tomusra bontva olvashatjuk. A későbbi két kiadásban (1623, 1637) a szerző 
már csak az Elöjáró levél végén tükrözi ilyen élesen a hármas tagolást a részek 
tartalmi leírásának szétválasztásával. Az oldalszámokat felsoroló tartalommutató-
ban viszont folyamatosan következik a tizenöt könyv egymás után. A három nagy 
egység egybefogása nemcsak a tartalom, de minden bizonnyal a könyvvé formálás 
szempontjából is jelentőséggel bír. A szerző és vele összhangban a nyomdász nem 
a praktikusabb, hanem a nagyobb szimbolikus erővel bíró nyomtatási megoldást 
választotta. 
Mi lehet az oka ennek a döntésnek? 
Sík Sándor alapvető igazságot talált el, amikor a Kalauzt egy barokk székesegy-
házhoz hasonlította3, még ha az utókor joggal érezheti is úgy, hogy ezzel a meta-
forával nem jutunk közelebb a Pázmány-szöveghez. Sík azonban nem a tartalom, 
illetve annak struktúrája felől adott szemantikai teret az értelmezésnek, hanem 
inkább a funkció felől határozta meg a művet. Nem az a kérdés, hogy milyen egy 
barokk székesegyház, hanem, hogy mi a funkciója. Az Il Gesútól kezdve a Santiago 
de Compostela katedrálisig eme épületeknek az a feladata, hogy Isten hatalmát és 
a katolikus egyház erejét, dicsőségét hirdessék. A protestánsok szerint mindez az 
erőfitogtatásnak, a félelemkeltésnek, a hivalkodásnak szimbóluma, a katolikusok 
szempontjából a hit megerősítése. Valószínűnek tartom, hogy Pázmány olyan mo-
numentális könyvet akart kiadni, amely már külsőségeivel is tiszteletet kelt az ol-
vasókban, különösen a hitvitákban vele szemben álló felekben. A nagy opusnak, 
amelyben összefoglalta munkásságának lényegét, tárgyi mivoltában is olyan impo-
zánsnak kellett lennie, mint amennyire a belső tartalom, az összegyűjtött hatalmas 
műveltség, az érvelések szigorú következetessége vagy az eleven stílus vidám ereje.
3  SÍK Sándor, Pázmány, az ember és az író, Bp., Szent István Társulat, 1939, 116.
„A méret a lényeg?” — Gondolatok a Kalauz könyvformájáról p 437
A tipográfia is ezt a tömegben sűrűsödő erőt képviseli. Az oldalak téglalap alapú,
egyszerű folthatását szinte sehol sem bontja meg olyan oldalszedés, ahol a speciá-
lisan szedett sorok eltérnének a szabályos formától. Vers, tehát nem margótól mar-
góig tartó sorok, csak néhány esetben zavarja meg a szedéstükör zártságát, hosz-
szabb vers összesen két helyen található a könyvben. Az egyik Bejthe István verse 
latinul,4 a másik egy szintén protestáns vers, Theodor Beza rögtönzése.5 Még egy 
hely van, ahol a folyó szöveget más tipográfiai megoldás töri meg, az egymást köve-
tő pápákat felsoroló táblázat, mely Szt. Pétertől V. Pálig, illetve VIII. Orbánig sorolja 
fel az egyházfőket. Az 1623-as kiadásban frissítette a listát az érsek, s „napra készen” 
tartotta az 1637-esben is.6 
A nyomtatási kép tiszta, a betűhibák száma nem jelentős, s az oldalakon ma-
radt fattyú- és árvasorok száma sem haladja meg a korban átlagost. A címek nem 
emelkednek ki különösképpen a szövegből, az előttük, utánuk álló térköz a lehető 
legkisebb – feltehető, hogy a papírral való takarékoskodás okán –, éppen csak a 
nagyobb betűfokozat és a verzál szedés jelzi legtöbbször, hogy most fontos határ-
vonalához érkeztünk a szövegnek. A szedéskép folthatása egységes, tömbszerű, a 
tükör téglalap alakját szinte mindenhol kitöltő. A bekezdések, sorok, szavak tipog-
ráfiája viszont változatos, mozaikszerű, szinte vibráló. Ennek oka, hogy az álló an-
tikva betűk mellett sokszor előtűnik a kurzív vagy verzál szedés (neveknél például) 
de előfordul a kisebb fokozatú betű is egyes meghatározott szövegrészeknél, pél-
dául a szillogizmusoknál.7 A latin szavakat, mondatokat mindig kurzívan szedték a 
könyvben, ezért alakul ki az oldalak látványában a mozaikszerű hatás. A latin részek 
kurzív szedésének nem esztétikai, hanem pragmatikus okai voltak, amint azt a szer-
ző a Prédikációs könyv bevezetőjében írta. A latin kifejezéseket ugorja át olvasás 
közben az, aki nem tud latinul, avagy hagyja ki a prédikátor, ha a közösségnek olvas: 
„a közbevetett deák szók kiverik inkább az egy-ügyük elméjéből, hogy sem-belé-
óltanák a tudományt.”8 Hosszabb latin nyelvű szövegrészre csak néhány oldalon 
van példa. Olvashatunk például  egy hosszabb, egybefüggő Luther-idézetet, amely 
viszont éppen nem kurzívval áll a könyvben, hanem antikvával, de sokkal kisebb 
betűméretben, részben az egybefüggő hosszabb idézet okán, részben, hogy az el-
lenfél mondandójának súlyát ily módon is csökkentse a könyv.9 
4  1613, 220–221; 1623, 250–251, 1637 246–247.
5  1613, 314–315; 1623, 399–400; 1637, 396.  Alatta olvasható még egy rövid epigramma, amelyet Bezáról 
írtak.
6  1613, 635–637; 1623, 768–769; 1637, 769–771.
7  A szillogizmusokról és tipográfiájukról lásd HARGITTAY Emil, Szillogizmusok Pázmány Kalauzában = 
UŐ., Filológia, eszmetörténet és retorika Pázmány Péter életművében, Bp., Universitas, 2009, 215–220.
8  „Úgy rendeltem pedig azoknak magyarul írt formáját, hogy aki deákul nem tud, vagy aki a község előtt 
deákul nem akar olvasni, csorba nem esik a magyar írásban, hanem úgy foly, mintha a deák szók közbe-
vetve nem volnának. Azt is adom tanácsul, hogy akik ebből a könyvből olvasnak a község előtt, kihagyják 
a deák mondásokat, és olvassák ami magyarul vagyon.” PÁZMÁNY Péter, Négy dologrúl tudósítattnak az olva-
sók = UŐ., Válogatott prédikációk, szerk. HARGITTAY Emil, Bp., Pázmány Péter Katolikus Egyetem, 2010, 21.
9  1623, 206–209; 1637, 203–206.
438 p Thimár Attila
A szépen léniázott margók esetében felmerülhet a gyanú, hogy a határozott ke-
rettel kitöltött hely csökkenti a lehetőségét a kommentároknak, egyszerűen nem 
sok hely marad az oldalak szélén, hogy valaki a további gondolatait részletesen ki-
fejtse. Így van ez még akkor is, ha a Kalauz egyik példányába egész kis hitvitát 
rögtönzött a kötet két tulajdonosa a margókon.10
A tömbszerű, téglalaphoz igazodó vizuális hatást erősíti az is, hogy már két-há-
romsornyi üres helyre is könyvdíszt helyezett el a szerző, tehát még ilyen kis térben 
sem pihenhet meg a szem olvasás közben. Igaz, e tekintetben jelentősen különbö-
zik a három nyomtatás. A legkevésbé papírkímélő, más szempontból a leginkább 
elegáns, szellős az 1623-as kiadás. Itt a könyvek mindig új oldalon kezdődnek, még 
akkor is, ha az előző oldalon a szöveg még az oldal méretének egyharmadáig sem 
jön le.11 Ebben a kiadásban a címek, alcímek előtt és után kihagyott hely is kicsivel 
nagyobb, mint a másik kettőben. A harmadik kiadás viszont ugyancsak papírtaka-
rékos, a kisebb sortávolság, szűkebb térköz a címek előtt és után. A takarékosság a 
szépség és az olvashatóság rovására megy, viszont kétségtelen, hogy az 1637. évi ne-
héz helyzetben gyakorlati szempontból jobb megoldásnak tűnhetett ekként nyom-
tatni a művet.
Amiképpen a belső tipográfiai elrendezésben az 1623-as kiadás a legszebb, olva-
sás szempontjából a leginkább kényelmes, úgy a címlapokat tekintve is ez a kiadás 
kényezteti el legnagyobb mértékben az olvasót. Galavics Géza elemezte részletesen 
az 1613-as és 1623-as kiadásokhoz tartozó címlapokat, s megállapította, hogy az 
elrendezésben és grafikai–tipográfiai megoldásokban alapvetően késő-reneszánsz 
jegyeket láthatunk, de a Patrona Hungariae gondolatkör megjelenítése, illetve az 
1623-as címlap dinamikusabb rajzelemei már a barokk, ideológiai szempontból 
koncepciózusabb hatását mutatják. Fontos azonban, hogy még az 1623-as címlap 
esetében is a Patrona Hungariae gondolatkör elemeiről (Szűz Mária, Szt. István 
alakja és felajánlása, a magyar szentek) a korabeli olvasók csak tudhatták, hogy ösz-
szetartoznak, de a vizuális ábrázolás narratív módon még nem láttatta a felajánlás 
és védelmezés történetét, mint majd a néhány évvel később elkészített oltárkép a 
győri jezsuita templomban.12 
A címlap vizuális tartalmának megformálásába jelentős mértékben belejátszott, 
hogy a 17. század elején a jezsuiták, s köztük nyilvánvalóan Pázmány is, hamar fel-
ismerték, hogy a sokszorosított grafikai eljárások milyen nagy hatásfokkal támo-
gathatják ellenreformációs szándékaikat. Érdemes megfigyelnünk azokat a finom 
grafikai változásokat, amelyek az első és második kiadás között láthatók, s amelyek 
minden bizonnyal erős ideológiai célzattal épültek be a címlapképbe. Míg az első 
kiadásban a címlapnak több alakja néz ki a képből a szemlélőre (Szt. István király, 
10  HARGITTAY Emil, „Petrus Pazmannus pascit per pascua porcos” – hitvita a Kalauz margóján = UŐ., 
Filológia, eszmetörténet és retorika Pázmány Péter életművében, Bp., Universitas, 2009, 69–82.
11  1623, 457.
12  GALAVICS Géza, A barokk művészet kezdetei Győrben, Ars Hungarica, 1973, 97–126, 114.
„A méret a lényeg?” — Gondolatok a Kalauz könyvformájáról p 439
a felső angyalok közül egy, Szűz Mária, és az alsó puttók közül egy – összesen tehát 
négy személy), addig a második kiadásban a megjelenített alakok tekintete mind a 
központi alakra, Szűz Máriára és a kisdedre irányul, csak ők néznek ki a könyvből. 
A második kiadás vizuális tartalma kevésbé irányul az olvasóra, nem kezdeményez 
párbeszédet vele, inkább a főalakra, a kisdedet kezében tartó Máriára irányítja a 
figyelmet. A harmadik kiadás címlapja szerkezetében és képi hatásában jelentősen 
eltér az első kettőtől. Ez a kiadás már Pázmány halála után jött ki a nyomdából, a 
szöveg még magán viseli a szerző gondos javításainak keze munkáját, de a címlap 
már megváltozott. Képi elemeiben a pozsonyi nyomda többi 1637-es kiadványára 
hasonlít. A díszes elemek eltűntek, a betűk egyszerűbbé váltak, az egész oldal ke-
véssé díszes, majdhogynem puritán lett. 
A címlap fontos eleme magának a műnek a címe, amely a három kiadás során 
folyamatosan változott. Az első kiadás címlapján leginkább hangsúlyos az Isten 
szó, viszont a második és harmadik kiadás címében ez a szó már nem szerepel. 
Az igazság, mint általános és mindenre kiterjedő fogalom áll fő motívumként. 
Sok oka lehet, hogy Pázmány a fogalom hatókörét a jelző megvonásával kiterjesz-
tette. Belejátszhatott talán az a marketingfogás, hogy így a nem vallási téma iránt 
érdeklődők szívesebben veszik kezükbe a kötetet. Lehet, hogy a harmadik kiadás 
címének latin szava már nem is az érsektől származik, hanem a nyomdásztól, aki 
azt a kereskedési szempontot vette számításba, hogy az új címmel új könyvet tud 
ajánlani a leendő vásárlóknak. A három különböző címmel a három kiadást a 
kereskedelmi/olvasói forgalom szempontjából jól érzékelhető módon megkülön-
böztették, de ezzel együtt a második és a harmadik kiadás a címlapon feltüntette 
a folytonosságot, a mű azonosságát, amikor a korábbi kiadások dátumát és helyét 
kiírták. (Nyomtatták Pozsonyban / Elöször M. DC. XIII. /Másodszor M. DC. XXIII. / 
Harmadszor, most M. DC. XXXVII. / Esztendőben.)
A cím különböző megfogalmazásával eljutottunk a könyv kereskedelmi forgal-
mazhatóságának kérdéséhez. Horváth János nagy irodalomtörténetében jó érzék-
kel emeli ki az írásbeliség és a nyomtatás időszaka közti váltás mozgatórugói között 
éppen a kereskedelmi, forgalmazási szempontokat.13 Az áru pontos azonosításához 
szükséges volt, hogy meghatározzák, kinek a nevéhez köthető az opus, és melyik 
címmel (azonos vagy különböző) kerül forgalomba. A szerző mint személy lépett 
fontos szerepbe a nyomtatás időszakában, korábban a kódexek születésekor a le-
íróknak nem volt ilyen szerepe az egyes művek azonosításában.
Pázmány kétségtelenül nagy egyéniség volt, olyan személy, akit meg lehetett ne-
vezni a hitvitákban, nem általában a katolikusok vitatkoztak, hanem egy főpap, aki-
nek stílusa nagyon emberi, személyes volt. Horváth az érsek írásművészetének ezt 
az emberi, eleven oldalát emelte ki: „Ami aztán az ép gondolat- és mondatváz körül 
13  „Mikor Pázmány vitázó ellenfeleinek a Kalauzt latinra kell előbb fordítaniok, hogy idegen segítséggel 
megadhassák rá méltóbban a feleletet: nemcsak a felekezet, hanem az írói egyéniség szenvedi egyik 
félen a legsúlyosabb vereséget, s aratja a másikon legszembetűnőbb diadalát.” HORVÁTH János, A magyar
irodalom fejlődéstörténete, szerk. BARTA János, Bp., Akadémiai, 1976, 89.
440 p Thimár Attila
ornamentikus elem gyanánt felhalmozódik: erőteljes, nyers képes beszéd, kötekedve 
példázó anekdoták, a szeget fején találó közmondások, a beszélő attitüdjének iro-
nikus vagy drámai, az eleven embert mindenestül éreztető fordulatai; a részletező 
felsorolások, ismétlések, a legelemibb természetességgel rögtönzött párbeszédalak-
zatok, familiáris fordulatok, olykor pejoratív képek váratlan groteszksége: mindaz 
csak életszerűvé avatja a gondolatmenetet, s egy nagyszerű, erőteljes, a maga dolgá-
ban biztos kezű magyar ember eleven benyomását fokozza.”14  Kosztolányi mindezt 
rövidebben, több lírai összevonással fogalmazta meg: „Pázmány Péter az első, aki egy 
ember lüktető gondolatait ágyazza a magyar prózába. Milyen személyes és személyes-
kedő, milyen egyéni minden ízében. Ideges száján szinte meggyulladnak az igék.”15 
S nem véletlen, hogy Kosztolányi lesz az első – s jellemzően azóta sem követték őt 
ebben a gondolati felvetésben mások –, aki felismeri, hogy Pázmány ugyanolyan ma-
gányosan magasodik a 17. századi magyar irodalom egén, mint ahogy Shakespeare az 
angol irodalomban. Előzmény szinte alig, a követők jelentéktelenek, s mégis, itt, az 
1600-as évek első évtizedében néhány egészen kiváló ember (ide sorolhatjuk még 
Shakespeare mellett Cervantest is) olyan nyelvi teljesítményt ér el, amely váratlanul 
bukkan föl szinte a semmiből. Pázmány nyelvi eredményeit felhasználják majd ké-
sőbb, századok múlva, de mindössze segítségül, támasztékul hívják, és csak a husza-
dik században kel újra életre ennyire eleven nyelvi teremtőerő. 
Ha ítéletet kellene mondanom, hogy kapna-e támogatást a könyv a mai kiadá-
si viszonyok között, akkor azt mondanám, hogy minden bizonnyal igen, de első-
sorban a mű tartalmi részének fontossága miatt, s nem tipográfiai teljesítménye 
alapján. A támogatásnál figyelembe kellene venni azt is, hogy a 17. századi három 
kiadásból kárpát-medencei könyvtáraink összesen 268 példányt őriznek, sokkal 
több könyvre már nem mutatkozna olvasói igény. Az viszont kétségtelen, hogy a 
mű kritikai szövege, amelyben végre alaposan szemügyre veszik a kutatók az egyes 
kiadások közötti eltéréseket,16 nélkülözhetetlen. 
14  Uo., 94.
15  KOSZTOLÁNYI Dezső, Pázmány Péter  = UŐ., Látjátok feleim, kiad. RÉZ Pál, Bp., Szépirodalmi, 1976, 43.
16  Nem úgy, mint KISS Ignác, Pázmány Péter Összes munkái, III–IV, Bp., Egyetemi Nyomda, 1897–1898.


„A méret a lényeg?” — Gondolatok a Kalauz könyvformájáról

Szoták, Szilvia

Sztereotípiák, választások, túlélési stratégiák kisebbségi

léthelyzetekben

Fridvaldszky, János

Lászlófi, Zita

Értekezés a Szkumpiáról, avagy a Cotinus Coriaria növényről Erdély nagyfejedelemségben végzett különböző kísérletekkel

Krisztián, Béla

KRISZTIÁN BÉLA
230 éve született az életmentésre alkalmas
légzőkészülék feltalálója,
Kőszeghy-Mártony Károly
A robbantási technikák elterjedésével azok egészségre ártalmas volta állandósult. A mérges gázok és füstök elle­
ni védekezés egyik módja volt a robbantás terének kiszellőztetése. Ez néha igen időigényes volt. A robbantások 
után néhány munkát (biztosítás, a romok eltakarítása stb.) igen gyorsan kellett végezni. Ezért szükséges volt az 
emberi munkavégzést a robbantás területén lehetővé tenni. Ennek a követelménynek eleget teendő, Kőszeghy- 
Mártony Károly sűrített levegővel működő légzőkészüléket talált fel. A magyar származású osztrák tábornok 
találmánya utat nyitott a légzőkészülékek fejlesztésének. A talajmechanika terén végzett tudományos munkája 
korának jelentős teljesítménye volt.
BEVEZETÉS -  A HADÜGY FEJLŐDÉSE A 17-18. SZÁZADI EURÓPÁBAN
A 17. századtól hadügyi forradalom zajlott le Európában, melynek lényegét a hadsereg-szervezés­
ben végbement fejlődés jelentette. A tudomány a hadtudományban is hatott -  az érdeklődés egyik 
területe a tereptan kérdéseivel függött össze. Már az ókorban is megemlítik hadtudományi művek 
a terepismeret szükségességét, pl. a 4. század végén Publius V egetius, a 6. században M au ritiu s  
foglalkozott ezzel. A terep megrajzolása csak lassan fejlődött az illusztrációból a pontos felmérés­
sé, ehhez az eszközök fejlődése is szükséges volt. A hadtudomány elég későn fordult a terepkérdés 
felé. Ennek egyik oka, hogy az ütközeteket évszázadokon át jól áttekinthető sík terepen vívták. 
Az egyszerű terepviszonyok nem igényelték a módszertani reflexiót. Másrészt a települések sem 
voltak jól körülhatároltak. A 17. századra a területeken túl már a gazdaságilag értékes városok 
birtokbavétele került előtérbe. Ezek a települések a védekezésre a természeti adottságok felhasz­
nálásával különböző védműveket hoztak létre. Ezért az erődítéstan (fortification) s hadtudomány 
egyik ágává fejlődött. A 17. század második felében Franciaországban ennek komoly irodalma 
alakult ki. Kiemelkedő Sébastien  le  P re s tre  d e  Vauban marsall (1633-1707) tevékenysége, aki 
1650-ben elrendelte a francia erődítmények modelljeinek elkészítését 1:600-as méretarányban. Ez 
vezetett ahhoz, hogy Párizsban bevezették a modellkészítés oktatását. Kialakult az erődítmények 
megrajzolásának módszertana is, amely többek közt a rajztechnológiák, a festékek előállításának 
leírásával előkészítette a kifejezetten erődépítési rajztan kialakítását. Az erődítmény-térképeken 
Vauban már szabványosításra is törekedett, így pl. ő vezette be a tervezett részek sárga színnel való 
jelölését, a falak vörös színű ábrázolását. A vezérszín-elv is érvényesülni kezdett, így pl. a lerom­
bolt vagy földalatti falakat Vauban vörös pontozott vonalakkal adta vissza.
A 17. század második felében a terep fontossá lett, amit főleg a stratégia megváltozása idézett 
elő. A zsoldosok tömeges alkalmazása költségessé tette a hadsereg fenntartását. Ezzel a drága had­
sereggel kerülni kellett a nagy veszteségekkel járó döntő ütközeteket. Nem az ellenség megsem­
misítése volt a cél, hanem ügyes manőverezéssel minél nagyobb területek megszerzése. A terep
103
10.23716/TTO.20.2013.13
és a várak tehát a hadműveleteknek nemcsak színterei, hanem céljai is lettek, ezzel a hadvezetés 
bonyolultabbá vált.
A támadás és védekezés a hadmérnöki tudományok fejlődését eredményezte: így a tisztek kép­
zési szintjének emelését és specializálódását. A hadmérnökök első szervezete a „Service spécial 
d’ingénieurs des camps et armées” volt, amely Vauban javaslata alapján jött létre. Az első olyan 
iskola, ahol valószínűleg már hadmérnököket is képeztek, a Douai-ban 1679-ben alapíttott tü­
zériskola volt. A hadmérnöki kar 1688-ban haditérkép-tárrá alakult, melynek feladata nemcsak a 
térképek tárolása, hanem térkép-készítés is volt.
A hadmérnök H e n r i  G a u t i e r  1687-ben Lyonban megjelent munkája az erődítmények áb­
rázolásával foglalkozik, ezen belül tárgyalja a térképrajzolást is. A hadműveletek ábrázolására 
egyezményes jeleket dolgozott ki, amelyek Európa-szerte elterjedtek. Feltehetőleg itt kezdődik 
a dinamikus ábrázolás módszertana. Ugyancsak elterjedt olvasmánnyá vált Ja c q u e s  O z o n a m  
(1640-1717) 1693-ban kiadott könyve „Méthode de lever les plans et les cartes...” (Tervrajzok és 
térképek felvételi módszere), amely széles olvasóközönség számára íródott. Ozonam földmérő és 
matematikus volt, de műveit katonáknak is szánta munkáit, így írt egy erődítéstani tanulmányt is, 
amelyben Vauban felfogását ismertette.
A kartográfiai vonatkozású erődítéstani munkák sorában -  a teljesség igénye nélkül -  szerepel 
pl. a hadmérnök B o u c h e t t e  1721-ben kiadott munkája. 1760-ban megjelent „Mémoires sur la 
reconaissance militaire...” című könyvében a felderítést szolgáló, vázlatszerű, gyors térképezés 
módszertanát adta meg. Magyar szereplője is van a kornak. A felderítés során végzett vázlatszerű 
térképezésről Jeney La j o s  M ih á l y  (1723/24-1797) értekezett JVA portyázó, avagy a kis háború si­
kerrel való megvívásának mestersége korunk géniusza szerint” című könyvecskéjében, amely 1759- 
ben jelent meg Hágában franciául, 1760-ban angolul, 1765-ben németül, magyarul csak 1986-ban. 
Jeney könyve megírásakor a francia hadsereg mérnök-geográfusa volt. Később topográfiai felmé­
réseket végzett, 1772-ben az erdélyi felmérési munkák vezetésével bízták meg.
A Habsburg birodalom katonai fejlődésében is nyomon követhető a hadtudományok és intéz­
mények fejlődése. A tisztképzés terén M á r i a  T e r é z i a  (1717-1780) nagy jelentőséget tulajdonított 
a hivatásos tisztikar kialakításának. A hadsereg reorganizációja során 1717-ben alapították a bécsi 
Hadiakadémiát (Kriegsakademie). A Hadiakadémia tantárgyai között szerepeltek a földművek­
kel, erődítésekkel foglalkozó ismeretek is, melyekből idővel a hazai szakirodalomban több mű 
született. A bécsi Hadiakadémiának számos magyar hallgatója volt: B o l y a i  Já n o s , K ő s z e g h y - 
M á r t o n y  K á r o l y , N a g y  G y ő z ő , Sz t r ó k a y  E l e k  -  hogy csak őket említsük.
KŐSZEGHY-MÁRTONY KÁROLY (1783-1848) ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA
Kőszeghy-Mártony Károly nemcsak, mint hadmérnök, erődítési szakember, hanem a földnyo- 
más-hatás összetevőinek vizsgálójaként és a légzőkészülék feltalálójaként is beírta nevét a magyar 
történelembe. Az 1783. március 12-én Sopronban született és Brünnben (ma Brno, Cseh Köztár­
saság) 1848. július 21-én elhunyt Kőszeghy-Mártony Károly a bécsi Hadmérnöki Akadémia 7. és 
8. osztályában ismerte meg az erődítéstannal kapcsolatos tudományos és gyakorlati alapvetéseket. 
Hadmérnökként Magyarországon elsőként foglalkozott földnyomás-elméletekkel, a talaj tömegéből 
és helyzetéből eredő, az épített szerkezetekre gyakorolt nyomás vizsgálatával. Kutatásai eredmé­
nyeként meghatározta a földnyomás nagysága és eloszlása, valamint a talaj különböző fizikai tu­
lajdonságai, például a testsűrűség, a kohézió és a csúszási súrlódás közötti összefüggéseket. Elmélete 
alátámasztásául nagy léptékű modellkísérleteket is végzett, amelyek helyességét az 1920-as évek­
ben igazolták. írásaiban áttekintette a földnyomás-elméletek történetét, ismertette többek között 
C o u l o m b  és F r a n c i s  idevágó eredményeit.
Fiatal tisztként nagyszabású munkálatokhoz került, mint például a Földvár-Ercsi melletti sánc 
építése, majd a bécsi Schottenbastion tervezésében és építési munkálatai irányításában vett részt- 
104
10.23716/TTO.20.2013.13
4. A k e c s k e b ő r  á l a r c  és az a c é l p a l a c k
l - ábra .  Kőszeghy-Mártony Károly sűrített levegős légzőkészüléke.
1831-től ezredesi rangban felügyelte a Franzensfeste-i erőd építését (ma Fortezza, Olaszország). 
1845-ben táborszernaggyá léptették elő. 1848-ban a Magyar Tudós Társaság levelező tagjává vá­
lasztották, de más irányú kötelezettségeire hivatkozva megválasztását követően a tagságot nem 
fogadta el. A mozgó alakulatok ellátásának biztosítására nevéhez fűződik a tábori mozgókonyha, 
a »gulyáságyú” találmánya és bevezetése.
A földmunkákban, alapozásokban, a mélyépítésben bányászati módszereket is alkalmaztak. A 
Szűk vágatok, aknák kihajtásában gyakran használták a robbantást. Kőszeghy-Mártony munkás­
ágának legfontosabb eredménye a sűrített levegős készülék feltalálása.
Az emberi élethez, munkához mindig belégzésre alkalmas, megfelelő tisztaságú és oxigéntar­
talmú levegő szükséges. Ezt az oxigént normális légzési körülmények között a szervezet a környe- 
Zo üvegéből nyeri. A légzőkészülék felhasználhatósági időtartamát védelmi időnek nevezzük, ez 
a készülékből az első levegővételtől számítva a légzőkészülék palackjának teljes kiürítéséig terjedő 
időt jelenti.
A robbantási kísérleteknek 1827-ben három tiszt esett áldozatul. Egy alkalommal Kőszeghy 
megmenekülése is csak hajszálon múlott. Kőszeghy-Mártony Károlyt 1828-ban bízták meg egy 
yan életvédő készülék megtervezésével, amely használóját meg tudja védeni a szűk vágatot 
arasztó lőporgázoktól. 1829-ben készítette el sűrített levegővel működő légzőkészülékét, melynek 
vatalos bemutatója 1830. október 30-án volt. Német nyelvű ismertetésében a feltaláló megírta, 
°§y az ő mentőkészüléke „in irrespirabler Luft”, azaz belélegezhetetlen levegőben is használható.
105
10.23716/TTO.20.2013.13
A bírálóbizottság megállapította, hogy Kőszeghy-Mártony készüléke 30 percen keresztül teljes vé­
delmet nyújt a katonáknak a mérges gázokkal szemben. A sikeres bemutatást T r a t t n e r  K á r o l y  
így méltatta: bizonyára nem csekély örömére szolgál édes Hazánknak, hogy egy magyarnak jutott 
oly készületnek felfedezése, amely minden ilyen célú készületnek ügyetlenségét nyilvánabbá teszi, és 
amely nemsokára egész Európában az emberiség javára közönségessé tétetik.
Ezt a készüléket 1861-től Kőszeghy-Mártony már a saját neve alatt hozta forgalomba. A beren­
dezés sűrített levegőt tartalmazó palackját kovácsolták, „A palack 60 légkör nyomássalpróbáltatott 
meg... és minthogy csak 20 légköri nyomatnak kell kitétetnie, az elpattanás veszélye ellen teljes bátor­
ságban vagynak helyezve”. A készülék acelpalackjában 2 millió pascal (azaz 20 bar) nyomáson 120 
liternyi levegőt tároltak, illetve vezettek hajlékony csövek segítségével a fejre húzható kecskebőr 
sisakba. így használója 25-30 percen keresztül tartózkodhatott akar mérges gázokkal telített leve­
gőjű helyen. A találmányt a bizottsági megmérettetésen a gyakorlatban is kipróbálták.
Egy aknában öt font puskaport elégettek, a fojtógáz jelenlétét gyertyával ellenőrizték. Ezután 
védőkészülékkel felszerelt két katonát küldtek be, akik 22 perc múlva ugyan felhevülve, de nem 
„lankadva” kijöttek. Ekkor újra ellenőrizték a lőporgáz jelenlétét, majd ismét beküldték a katoná­
kat, akik még 9 percet voltak a kísérleti helyiségben. Összesen 31 percig volt elegendő az egyik 
palackban tárolt levegő, a másikban még 1/5 rész megmaradt. A gyorsabb levegővétel, a feszült 
idegi állapot, pszichikai okok lehettek a nagyobb mértékű sűrített-levegő fogyás hátterében. A bi­
zottság összegzett véleménye: „a feladást teljesen megfejtettnek tekintik, minthogy az egyszerű, erős, 
minden történhetéstől függetlennek megismertetik és vele minden, még a legromlottabb levegőben is 
baj nélkül elég ideig tartózkodhatik és munkálkodhatik”.
A bizottság szerint: „ezen készüléket csekély módosítással minden tűzi veszélynél, kivált ha az 
a Majlandban Aldini által felfödözött őr szerekkel összekapcsoltatik”. (Aldini azbeszt védőruhájá­
nál a légzés nem volt megoldva). Kőszeghy-Mártony Károly munkáját méltatva: „Ez vala a bi­
zottságfoganatja, melly az emberiség boldogságára nézve számos esetekben legkedvesebb szolgálatot 
teend, és méltán óhajtjuk, hogy ezen készületnek divatba hozása Magyar országban annál is inkább 
megvalósítassék, minthogy annak feltalalasa egy Hazánkfiától szármázott.
Kőszeghy-Mártony Károly víz alatti készülék elkészítésére is megbízást kapott. Ezt a feladatot 
halála miatt már nem tudta teljesíteni.
IRODALOM:
Csicsmann Gyula -  Galántai Judit (2003): Világtalálmány parancsra -  a világ első sűrített levegős 
légzőkészüléke. Tűzoltó Múzeum évkönyve IV. Tűzoltó Múzeum, Budapest.
Hadnagy Imre József (2005): A légzőkészülék -  azaz Kőszeghy-Mártony Károly „életmentő készü­
lete”. Tűzvédelem. 11-12. sz. 17-21.
Kőszegh-Mártony Károly (K.M.K.) (1834): Kayser Bücher-Lexikon. Lepzig, 490.
A szerző elérhetősége:
Dr. Krisztián Béla 
c. egyetemi tanár 
7624 Pécs, III. Tiborc utca 5. 
e-mail: 06-30 500 26 98
106
10.23716/TTO.20.2013.13


Not a member yet

Pázmány nyomában : Tanulmányok Hargittay Emil tiszteletére (Címnegyed, ajánlás, tabula)

Pázmány-recepció és intertextualitás XX. századi művekben

Elmélet a gyakorlatban: Pázmány prédikációja az elmélkedésről és az imádságról

Két „kompilációs” levél a Lochner-hagytékban

Szántó (Arator) István SJ tevékenysége a római Collegium Hungaricum megalapításában

Három ómódi hattyú — Pázmány Péter alakja a kortárs szépirodalomban

„A méret a lényeg?” — Gondolatok a Kalauz könyvformájáról

Sztereotípiák, választások, túlélési stratégiák kisebbségi léthelyzetekben

Értekezés a Szkumpiáról, avagy a Cotinus Coriaria növényről Erdély nagyfejedelemségben végzett különböző kísérletekkel

230 éve született az életmentésre alkalmas légzőkészülék feltalálója, Kőszeghy-Mártony Károly

12,122

20,154