REAL-EOD

Horváth, Kornélia

Ajkay, Alinka

Bajáki, Rita

A NYELV REFLEXIÓJA
AZ IRODALMI SZÖVEGBEN
(OTTLIK GÉZA 
MINDEN MEGVAN)
Tagadhatatlan, hogy a nyelv nemcsak szükséges, de 
felette hasznos emberben. Először: mert ezáltal jelent-
jük egymásnak gondolatunkat, tanácsunkat, igyeke-
zetünket, szándékunkat. Mivel […] szűból származik 
a szó, a nyelv a szűnek csapja. Azért, amivel szívünk 
bévelkedik, az foly nyelvünkre. És miképpen a nyelv 
szárazságán és égésén a szűnek forróságát ismérik az 
orvosok, úgy a nyelv szólásából tudhatjuk, mi vagyon 
emberben, quid velit cor, lingua testatur, mert amit szí-
vünk akar, nyelvünk azt emlegeti. Nyelv nélkül tehát 
sem egymás között való nyájasságunk, sem egymástúl 
való tanulásunk nem lehet.
(PÁZMÁNY PÉTER)1
Gyakran előfordul, hogy egyes irodalmi szövegek tematizálják, vagyis a  (lírai vagy 
prózai) narratíva tárgyává teszik a nyelv, a szó metafora-, történet- és szövegképző 
működését: ez történik Ottlik Géza Minden megvan c. novellájának2 abban a rész-
letében is, ahol a hosszú külföldi távollét után hazatérő Jacobi Péter mintegy „új-
raismerkedik” anyanyelvével, s ennek során a szavatosság szó jelentését igyekszik 
magában rekonstruálni:
(…) A civilruhás, úgy látszik, elvesztette a türelmét, legyintett, bánja is ő, ledik-
tált két nyilatkozatot, és szavatosságot kért a hegedűstől valamire. Ennélfogva 
Jacobi azt gondolta igazában, hogy akkor már tudnia kellett olvasni, amikor 
a kelmefestő kirakatában öröktől fogva meglevő hosszúkás háromoldalú ha-
sábon feltűnt neki egy új szó. Az üzlet egy sarkon volt, néhány házzal odébb, 
mint ahol laktak. Nem volt különösebben érdekes. De a kirakat közepén, elöl, 
egy politúrozott háromszögletű hasáb volt lefektetve, s ez állt rajta: Millner és 
Fiai – Szavatossággal Fest Tisztít.
Talán, talán hallotta már a „szavatosság” kifejezést előbb is, de nem tudta, 
mit jelent. Még később is, amikor másodszor, harmadszor találkozott írásban 
1  PÁZMÁNY, Péter, A nyelvnek vétkeirűl = UŐ., Válogatott prédikációk, szerk. HARGITTAY Emil,  Bp., Pázmány 
Péter Katolikus Egyetem, 2010, 270.
2  OTTLIK Géza, Minden megvan = UŐ, Minden megvan, Bp., Magvető, 1991, 263–299.
H
O
RV
Á
T
H
 K
O
R
N
ÉL
IA
194 p Horváth Kornélia
ezzel a szóval, és próbálta összebékíteni a gyanított tartalmait, eltérő vonatko-
zásait, még később is homályos, tétova maradt az értelme. Esőkabátot, sátor-
ponyvát hirdettek az újságban egyszer mint szavatoltan vízhatlant. A szavato-
lás tehát valami ismeretlen tímár- vagy takácseljárás is lehetett: cserzés, pácolás,
átitatás egy különleges festékanyaggal vagy zsírral, viasszal? Vagy kártolás, 
fésűfonás, szövésfajta? Ennek ellentmondott egy varrógép, melyet a hídon túl, 
az egyik körúton talált. Rá volt írva az ára és az, hogy kétévi szavatossággal. 
Elejtette azt a lehetőséget, hogy a csillogó fémmasinát cserzőkádakban, rok-
kán vagy szövőgépen, vagy akár kemencében szavatolták két évig. De ahogy 
továbbszaporodtak a szó jelentései, az újabb árnyalatok rendre rárakódtak az 
elsőre, visszakapcsolódtak Millner H. és Fiaihoz. Az egyik könyvében volt egy 
kép, s ez állt alája írva: „Szavatolok a lady biztonságáért – mondta a derék indi-
án.” A szokatlan szóhasználat, noha nyilván csak az ifjúsági regény fordításbeli 
sutasága volt, valódi varázslattal és nagy erővel keltette életre az idegen világot, 
a messzeséget. Innét, máshonnét, a kelmefestő szavatosságába mindenesetre 
beleivódott, cserződött, pácolódott, fonódott és szövődött sokféle jelentés, 
kalandos és vitéz értelemárnyalat; mint: salvus conductus, kezesség, kitartás 
tűzön-vízen át, férfibecsület, adott szó; vagy, kézzelfoghatóbban: menekülés a 
Cordillerákon keresztül, robogó gyorsvonat a szakadék fölött, a hajótörött és 
elveszett édesatya megtalálása egy lakatlan szigeten.
A bátor indián nem volt többé elválasztható Millner H. és Fiaitól, s ahogy 
ő a képen, meztelen bronz felsőtesttel, fegyvertelen laza eleganciával feltette 
a lábát a sziklafokra, Jacobi is megszokta, hogy – ha néha megállt barátjával a 
kelmefestő kirakata előtt egy percre, ámbár ez ritkán történt meg, mert majd-
nem minden egyéb dolog érdekesebb volt ennél, de ha mégis megálltak, talán 
csak puszta szórakozottságból, beszélgetésbe merülve –, megszokta, hogy a 
jobb lábát feltegye a kirakat alatti lépcsőfokra, gépies mozdulattal.
– A nemesfémkivitel korlátozás alá esik. Munkavállalási engedélyre van 
szüksége – mondta a civilruhás. – Itt írja alá ezeket. 
Jacobi felállt. Az órájára nézett. Közben a székét támlájánál fogva félretolta, 
és feltette rá a jobb lábát. Aztán előrehajolva, fél lábával a széken, aláírta az 
elébe tett papírokat. (271–273.)
Ebben a csaknem másfél oldalas passzusban, mely a szereplő belső beszédét for-
mailag a harmadik személyű narrátor szavában, a nem tulajdonképpeni vagy köz-
vetített egyenes beszéd eljárásával adja vissza, mintegy kicsinyített, mise en abyme 
formában jelenik meg a novella szövegépítkezésének szervezőelve. Jacobi itt sajá-
tos „etimológiai” kutatást végez, vagyis azokat a képzeteket rekonstruálja, melyek 
a szavatol szó egyes jelentéseit a szónak bizonyos korábbi jelentéseihez kötötték. 
Világos, hogy ez esetben nem a szó közösségi, hanem egyéni története válik ref-
lektálttá, vagyis az a nyelvi út, melynek során a szavatol szó a még gyermek Jacobi 
tudatában elnyerte sajátos jelentését. Ez legalább két aspektusból bír fontossággal 
a novellaszöveg egészére nézve. Egyfelől látható, hogy itt a beszélő nem a szavatol 
szónak a közösségi nyelvhasználat által szentesített jelentéséhez jut el, hanem egy 
olyan sokrétű jelentéskomplexumot alkot meg, amely magában foglalja az egymás-
ból kifejlő szójelentéseket („[...] a kelmefestő szavatosságába mindenesetre bele-
ivódott, cserződött, pácolódott, fonódott és szövődött sokféle jelentés, kalandos 
és vitéz értelemárnyalat; mint: salvus conductus, kezesség, kitartás tűzön-vízen 
át, férfibecsület, adott szó; vagy, kézzelfoghatóbban: menekülés a Cordillerákon 
keresztül, robogó gyorsvonat a szakadék fölött, a hajótörött és elveszett édesatya 
A nyelv reflexiója az irodalmi szövegben (Ottlik Géza Minden megvan) p 195
megtalálása egy lakatlan szigeten.” 272.) A többé-kevésbé változatlan, tehát felis-
merhető szavatol hangforma (a jelölő) magában sűríti korábbi jelentéseit, s ezáltal 
e jelentéskomplexum létrejövésének történetét is. Ottlik szövege eszerint tagadja a 
szótári szó létezését: a szó jelentését minden beszélőnek magának kell megalkotnia 
a nyelv közösségi használata, a beszéd és a megértés során.3 Ebből következik, 
hogy egy szón az egy nyelvet beszélő közösség tagjai sohasem fogják ugyanazt érte-
ni, éppen mert a szójelentés megalkotásának módja a nyelvtanulás folyamatában 
egyénenként mindig eltérő. Másfelől azonban a gyermekkori nyelvtanulás folyama-
tában keletkezett egyéni eltéréseket a felnőtt évek hosszú automatikus nyelvi gya-
korlata egyre inkább elhomályosítja, vagyis kitörli a beszélő emlékezetéből. Ezek az 
egyéni jelentések csak a nyelvvel való újratalálkozás olyan szituációjában elevened-
nek fel a beszélő nyelvi tudatában, amilyenbe Ottlik hőse is kerül hazatérésekor. 
A nyelvhasználattól hosszú időre elszakadt felnőtt a szó jelentését csak úgy képes 
rekonstruálni, ha felidézi a szóalkotás egész folyamatát, amelynek során valamikor, 
gyermekként az adott szó jelentését magában létrehozta. A szójelentés „felnőtt” 
újraalkotása ezért egyfajta eltávolodás is a gyermeki tudattól és a nyelvhez való 
gyermeki viszonytól: a képzetek sorát a hős most már nem azonosítja a szójelenté-
sekkel, hanem reflektálja a képzet és a képzetből létrehozott jelentés különbségét. 
Mint Potebnya rámutat, éppen ebben áll a mitikus és a költői gondolkodás különb-
sége: míg a mitikus tudat objektív jelenségként fogja fel a képzetet, s ezért egészé-
ben megfelelteti a jelentésnek, addig a költői gondolkodásmód csak a jelentéshez 
való átmenet szubjektív eszközének tekinti, mely semmiféle további következtetés-
re nem ad lehetőséget.4 A nyelv a mitikus világlátású gyermek számára még nem 
problematikus: így értelmezhető a szövegnek az a kétszeri állítása, mely szerint a 
kirakat „nem volt különösebben érdekes” (271, 273). A nyelv közvetítő szerepének 
felismerése először akkor következik be, amikor a gyerek észreveszi, hogy egyes 
szavak jelentése nem evidens, nem hozzáférhető a számára, azaz a szójelentést neki 
magának kell megalkotnia. Hősünk erre a felismerésre és az ezt követő nyelvalkotó 
tevékenységére emlékezik vissza. Az emlékezés mechanizmusa egyszersmind tu-
datossá is teszi a korábbi, félig öntudatlan jel- és jelentésképző folyamatot. A nyelv-
alkotó tevékenység reflexiója most, az elbeszélés idejében megy végbe (ez indo-
kolja a nem tulajdonképpeni vagy közvetített egyenes beszéd elbeszéléstechnikai 
megoldását a novellában), s a visszaemlékezés folyamata egyben nyelv és cselekvés 
antropológiai összefüggését is feltárja. 
3  Vö. „Ezáltal […] lehetővé válik a voltaképpeni történés, tudniillik az, hogy a szó, amely hagyo mányként 
száll ránk, s amelyet hallgatnunk kell, valóban belénk talál, s úgy talál belénk, mintha megszólítana ben-
nünket, és egyenesen hozzánk akarna szólni.” Hans-Georg GADAMER, Igazság és módszer, ford. BONYHAI 
Gábor, Bp., Gondolat, 1984, 320.
4  Alekszandr POTEBNYA, A költői és a mitikus gondolkodás, ford. HORVÁTH Kornélia = Poétika és nyelv-
el mélet, Válogatás Alekszandr Potebnya, Alekszandr Veszelovszkij, Olga Frejdenberg elméleti művei-
ből, szerk. KOVÁCS Árpád, Bp., Argumentum, 2002, 164.
196 p Horváth Kornélia
Mindez azért lesz jelentős a Minden megvan hőse számára, mert a szó és a 
nyelv reflektálttá tétele a novellában tematikusan is saját művész-mivoltának s ezen 
keresztül énjének keresésével kapcsolódik össze. A művésziség (költőiség) és az 
önmegértés előfeltételeként a novellaszöveg a nyelv költőiségére való rálátást és 
rátalálást mutatja föl. 
Nézzük meg részletesen, miként írja le a szöveg az ember nyelvteremtő tevé-
kenységét! Az idézett részletre nagyon igaz a potebnyai megállapítás, mely szerint 
a megismerés a szó segítségével megy végbe. A megismerés a megismerendőt a 
korábban megismerttel hozza kapcsolatba, s összehasonlítja őket a mindkettőben 
meglévő közös jegy alapján, melyet a megismertből ragadott ki.5 Jacobi esetében 
újra-megismerésről, azaz emlékezésről van szó, amely nemcsak folyamatát, hanem 
célját tekintve is nyelvi tevékenység: a megismerendő itt nem valamely dolog vagy 
létező (vagyis a tét nem a szó elsődleges létrehozása), hanem a szavatosság szó 
jelentése (azaz a szójelentés újraalkotása). A korábban a szavatosság jelölővel jel-
zett megismertek sora Jacobinál: 1. az esőkabát és a sátorponyva („Esőkabátot és 
sátorponyvát hirdettek az újságban egyszer mint szavatoltan vízhatlant.”); 2. a var-
rógép („Ennek ellentmondott egy varrógép, melyet a hídon túl, az egyik körúton 
talált. Rá volt írva az ára és az, hogy kétévi szavatossággal.”); 3. az indián („Az egyik 
könyvében volt egy kép, préri, távolban vízesés, sziklafokon a szereplők, s ez állt 
alája írva: »Szavatolok a lady biztonságáért – mondta a derék indián.«”). A szójelen-
tés újraalkotását jellemzi, hogy itt már nem egy kiemelt ismérvvel, azaz képzettel, 
hanem képzetek sorával kell a hősnek számolnia, amelyek – amint ezt a novella-
szöveg tematizálja – ellent is mondhatnak egymásnak (vö. „Ennek ellentmondott 
egy varrógép [...]”). A megismerő gondolkodás a már ismert és az újonnan meg-
ismertek közötti közös jegyek kiemelése mentén halad, s e jegyek ellentmondása 
okoz zavart a jelentés újraalkotásában, vagyis a megértésben. Példánkban a kiraga-
dott közös ismérvek a következők: 1. Az esőkabát-sátorponyva esetében a cserzés, 
pácolás eljárása („A szavatolás tehát valami ismeretlen tímár- vagy takácseljárás 
lehetett: cserzés, pácolás, átitatás egy különleges festékanyaggal vagy zsírral, viasz-
szal? Vagy kártolás, fésűsfonás, szövésfajta?”); 2. Ezzel a varrógép esetében az eljárás 
helye/eszköze mutathatna valamilyen közösséget, ám ez ellentmond a megismerő 
tapasztalatnak („Elejtette azt a lehetőséget, hogy a csillogó fémmasinát cserzőká-
dakban, rokkán vagy szövőgépen, vagy akár kemencében szavatolták két évig.”); 
3. Az ellentmondás kapcsán a megismerő tudat szintézisre, a képzetek integrá-
lására törekszik, s a további közös szemantikai jegyeket egymásra rétegezi („De 
ahogy továbbszaporodtak a szó jelentései, az újabb árnyalatok rendre rárakódtak 
az elsőre, visszakapcsolódtak Millner H. és Fiaihoz [...] innét, máshonnét, a kelme-
festő szavatosságába mindenesetre beleivódott, cserződött, pácolódott, fonódott
és szövődött sokféle jelentés, kalandos és vitéz értelemárnyalat [...]”). Jacobi 
gondolatmenete itt gondolatkomplexumok sorát hasonlítja össze: az újonnan 
5  Alexandr POTEBNYA, A szó és sajátosságai, Beszéd és megértés, Uo., 148.
A nyelv reflexiója az irodalmi szövegben (Ottlik Géza Minden megvan) p 197
megismerendőt (a szavatosság kifejezést) és a korábban e szóalakkal jelölt meg-
ismertek sorát a képzet mint tertium comparationis segítségével. Mivel pedig „az 
említett komplexumok többé vagy kevésbé mindig különneműek, a keletkező szó 
kettős viszonylatban is metaforikus”:6 úgy a megismerendő („szavatosság”) és a 
megismertek (sátorponyva, esőkabát, varrógép, indián) különbségére, mint a meg-
ismertek (sátorponyva, esőkabát, varrógép, indián) és a belőlük kiemelt képzetek 
(„salvus conductus, kezesség, kitartás tűzön-vízen át, férfibecsület, adott szó; vagy,
kézzelfoghatóbban: menekülés a Cordillerákon keresztül, robogó gyorsvonat 
a szakadék fölött, a hajótörött és elveszett édesatya megtalálása egy lakatlan szige-
ten”) differenciájára vonatkozóan.
Látható tehát, hogy a szó költői újraalkotásának folyamata metaforát hoz létre: 
ez a metafora részint motiválja a hős cselekvését (Jacobi felteszi a székre a lábát, 
s úgy írja alá a papírokat), részint szövegszervező erővé válik, amennyiben a novella 
hangsúlyos helyein – a középső, 4. rész elején, illetve az utolsó, a 8. rész kezdetén és 
közepén – megismétli az általa létrehozott szemantikai komplexumot („hajótörött 
atyját jött megtalálni a lakatlan szigeten. Azért jött, hogy szavatoljon a lady biztonsá-
gáért, bátor indián.” 277; Jacobi szava: „Derék indián. Szavatol a világ biztonságáért. 
A barátom.” 297; Jacobiról és a vak zongoristáról az elbeszélő: „Mintha egy lakatlan 
szigeten lennének.” 298).
A költői szövegben tehát a jel- és a jelentésképződés egyszerre, egymástól elvá-
laszthatatlanul megy végbe: a jelnek a referenciától való elszakadása nem a „pusz-
ta”, üres jelölő önállósulásához vezet – amint az de Man esztétikai ideológiájában 
történik –, hanem új jelentések aktivizálódását, s végső soron a jelentés megújítá-
sát eredményezi. A befogadás felől és a lírára vonatkoztatva ezt a jelenséget Larin 
a következőképpen írja le: „A jel és a jelentés újszerűsége nélkül nem érzékeljük 
a nyelv költői hatékonyságát [...] a jelek újszerűsége esztétikai-nyelvi stimulus kell 
hogy legyen, a jelentés váratlansága megszabadít a megszokott képzetektől (ame-
lyeket az adott pillanatban elégtelennek érzékelünk), vagy az élmény alkotói kitel-
jesedéséhez, más szóval esztétikai intuícióhoz vezet.”7 A metafora a költői szöveg-
ben tehát „nemcsak felhasználja a nyelvben már korábban is meglévő jelentéseket, 
hanem másként el nem mondható jelentéseket”8 teremt.
Az idézett részletben az emlékezés és a megértés motorja, beindítója a tagolt 
hangsor, a szavatosság szó hangformája. „A maga teljességében vett, azaz a belső for-
ma és a hangalak együttesének tekintett szó mindenekelőtt a beszéd megértésének 
eszköze, melynek segítségével appercipiálni tudjuk gondolati tartalmát. Amikor
a hallgató észleli a beszélő által kiadott tagolt hangot, az felkelti benne saját, ha-
sonló hangjainak emlékezetét, és ez az emlékezet a belső forma révén már magáról 
6  Uo., 148. (kiemelés az eredetiben)
7  Borisz LARIN, A líra mint a művészi nyelv válfaja (Szemantikai etűdök, 1927), ford. RATZKY Rita, Heli-
kon, 1978, 114.
8  BEZECZKY Gábor, A jelentésteremtő metafora, Helikon, 1990, 379.
198 p Horváth Kornélia
a tárgyról alkotott gondolatot idézi a tudatba. Nyilvánvaló, hogy amennyiben 
a beszélő hangja nem idézné fel a hallgató tudatában saját korábbi hangjainak 
emlékezetét, úgy a megértés lehetetlen volna.”9 Az artikulált hangból létrejövő 
metafora új jelentések sorozatát hívja életre, mely jelentéseket rögzíteni nem, 
legfeljebb parafrazeálni lehet. S mivel ez a jelentéssorozat a novellaszöveg szerve-
ződésének kiindulópontjaként és irányítójaként működik, ezáltal a szöveg tulaj-
don, a szavatosság szó-trópusából való létrejövésének folyamatát is demonstrálja. 
A novella továbbá narratív szerkezetét tekintve is metaforikus építkezésű, s így a 
kiinduló metafora nemcsak a szövegképzést, hanem a történetalkotás struktúráját 
is meghatározza a Minden megvanban.
Ottlik művének külön érdekessége, hogy a költői szöveg és a költői szó meta-
forikus működését olyan szóalakon mutatja be, amelyet a magyar nyelvérzék
– a nyelvészeti kutatások által is rögzített módon10 – szó szavunk családjába tar-
tozónak tekint. Eszerint az idézett részletben a szavatosság szó feltételezett bel-
ső formája, azaz a ’szó’ jelentés válik a szöveg- és értelemképzés alapjává. Olyan 
autopoétikus trópus jön létre ezáltal, amely a szó és a szöveg működését éppen 
szó szavunkon keresztül reprezentálja. Valószínűleg a nyelv szerepének és mű-
ködésének eme sokrétű tematizálásában kereshetjük annak okát, hogy a magyar 
próza kiemelkedő képviselője – s Ottlik nagy tisztelője –, Esterházy Péter éppen 
a Minden megvan e passzusának központi szavát és mondatát választotta regénye 
címéül (Ki szavatol a lady biztonságáért?).
19  POTEBNYA, A szó mint…, i. m., 99.
10  A szavatos szó családja a szláv eredetű szavat tőre megy vissza, a szavatos és a szavatol azonban 
magyar képzés eredménye: „Ezek jelentéseinek alakulásában szerepet játszott az is, hogy a nyelvérzék
a szó családjában tartozónak érezte őket.” A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára, főszerk. 
BENKŐ Loránd, Bp., Akadémiai, 1976, 688-689.


A nyelv reflexiója az irodalmi szövegben (Ottlik Géza Minden megvan)

Martí, Tibor

Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek nemzetközi és hazai kapcsolatrendszeréhez: Három kiadatlan Pázmány-levél

Tarjányi, Eszter

Ars poetica-szerű szonettek, szonett-szerű ars poeticák — Arany János: Az ihlet perce és a Naturam furcâ expellas

Bogár, Judit

Lelkiségtörténeti sorozatunk köteteiben 
a Kárpát-medence 1800 előtti vallásos 
áhítatot tápláló irányzataival, az áhítat 
megnyilvánulásának irodalmi és művé-
szeti emlékeivel foglalkozunk. Szeret-
nénk a témájuk miatt kitagadott egyhá- 
zi irodalmi műfajokat értékük és rang-
juk szerint elhelyezni az irodalomtörté-
neti folyamatokban. A Kárpát-meden-
cében egymás mellett keletkezett és élt, 
különböző nyelvű lelkiségi művek kö-
zös örökségünket jelentik, ezen örökség 
együttes vizsgálatára törekszünk.  
Pázmány Irodalmi Műhely 
 
Lelkiségtörténeti tanulmányok  
Misztika 
a 16–18. századi  
Magyarországon  
Pázmány Irodalmi Műhely 
 
Lelkiségtörténeti tanulmányok 
 
  
  
  
 P
á
zm
á
n
y
 I
ro
d
a
lm
i 
M
ű
h
el
y
 –
 L
el
k
is
ég
tö
rt
én
et
i 
ta
n
u
lm
á
n
y
o
k
 
5 


Misztika a 16–18. századi Magyarországon

C. Tóth, Norbert

Lakatos, Bálint

Zsigmondkori oklevéltár XII.

Komoróczy, Géza

"Nekem itt zsidónak kell lenni" : források és dokumentumok (965-2012) A zsidók története Magyarországon I-II. kötetéhez : szöveggyűjtemény

Viskolcz, Noémi

Monok, István

A mecenatúra színterei a főúri udvarban : Nádasdy Ferenc könyvtára

Bogár, Lajos

Intenzív - Egy pályakezdés esetfantáziái

Balázs, György

Különleges betonok és betontechnológiák V.

V. Rada, Roberta

Tabus und Euphemismen in der deutschen Gegenwartssprache : Mit besonderer Berücksichtigung der Eigenschaften von Euphemismen (2. unveränderte Auflage)

Not a member yet