Eötvös Loránd University, Budapest - Open Access Journals
Not a member yet
9233 research outputs found
Sort by
Amerikai és nyugat-európai tanulságok a 19–20. századi magyar jogfejlődés szuverenitásának vonatkozásában
No full textIn diesem Beitrag werden Forschungsergebnisse im Rahmen der Forschungsgruppe zur rechtlichen Souveränität vorgestellt. Die Arbeit stützt sich auf drei Hauptsäulen: die Untersuchung westlicher Staatsmodelle, die Rolle des geschriebenen und ungeschriebenen Rechts und die Transformation der Beziehung zwischen dem Staatsoberhaupt und dem Volk aus verfassungsrechtlicher Sicht. Zusammenfassend lässt sich sagen, dass die Kenntnis des amerikanischen Konstitutionalismus für die Untersuchung der ungarischen Staats- und Rechtsentwicklung im 19. und 20. Jahrhundert äußerst lehrreich ist, und dass auch andere westeuropäische Modelle (hier vor allem das belgische und in geringerem Maße das norwegische Modell) Erfahrungen und Informationen geliefert haben. Die ungarische Verfassungsentwicklung weist zwar viele Ähnlichkeiten mit westlichen Modellen auf, hat aber ihre eigene Form gefunden. Die Flexibilität der historischen Verfassung ermöglichte die Wiederherstellung der verfassungsrechtlichen Ordnung nach ihrer Aussetzung, zusammen mit dem feierlichen Legitimationsakt des Staatsoberhauptes, der Krönung des Königs im Jahr 1867. Grundsätzlich gilt, dass sog. Bottom-Up-Reformen immer und überall erfolgreicher und nachhaltiger waren als die sog. Top-Down-Veränderungen, aber der Erfolg echter Innovationen erforderte innenpolitische Kooperation, die in der Geschichte der ungarischen Entwicklung an mehreren Stellen fehlte. Dementsprechend ist es auch richtig, dass die ungarische Rechtsentwicklung in erster Linie durch nationale Besonderheiten und nicht durch die geografische Lage oder den westlichen Einfluss geschweige denn Druck bestimmt wurde.This paper presents research results as part of the research group on legal sovereignty. The work is built on three main pillars: the study of Western state models, the role of written and unwritten law, and the transformation of the relationship between the head of state and the people from a constitutional perspective. In conclusion, the knowledge of American constitutionalism is extremely instructive for the study of the development of the Hungarian state and law in the 19th and 20th centuries, as well as other Western European models (here mainly the Belgian and, to a lesser extent, the Norwegian model) have also provided experience and information. Hungarian constitutional development, although it has many similarities with Western models, has taken its own particular shape. The flexibility of the historical constitution made it possible to re-establish the constitutional order after its suspension, together with the ceremonial legitimization act of the head of state, the coronation of the king in 1867. It is fundamentally true that bottom-up reforms have always and everywhere been more successful and lasting than top-down changes, but the success of real innovations required domestic political cooperation, which was lacking at several points in the history of the Hungarian development. Accordingly, it is also true that the Hungarian legal development has been determined primarily by national characteristics and not by geographic location or Western influence let alone pressure.A tanulmány a jog szuverenitásával foglalkozó kutatócsoporton belüli kutatási eredményeket mutat be. A munka három fő pillérre épült: a nyugati állammodellek vizsgálatára, az írott és íratlan jog szerepére, valamint az államfő és nép viszonyának alkotmányos szempontú átalakulására. Összefoglalólag megállapítható, hogy a 19–20. századi magyar állam- és jogfejlődés vizsgálatánál rendkívül tanulságos az amerikai alkotmányozás ismerete, ahogy más nyugat-európai modellek (itt elsősorban a belga és kevésbé hangsúlyosan a norvég minta) is szolgáltak tapasztalatokkal és ismeretekkel szolgáltak. A magyar fejlődés bár sok hasonlóságot mutat a nyugati mintákkal mégis sajátosan alakult. A történeti alkotmány rugalmassága lehetővé tette az alkotmányos rend felfüggesztését követően annak újbóli helyreállítását karöltve az államfői legitimáció ceremoniális aktusával, az 1867-es királykoronázással. Alapvetően igaz, hogy a lentről jövő, ún. bottom-up reformok sikeresebbek és tartósabbak voltak mindig és mindenhol, mint a fentről jövő, ún. top-down változások, azonban a valódi újítások sikeréhez belpolitikai összefogásra volt szükség, ami a magyar fejlődéstörténetben több ponton is hiányzott. Ezért is igaz, hogy a magyar jogfejlődést elsősorban a nemzeti sajátosságok határozták meg és nem a földrajzi adottságok vagy a nyugati hatás, illetve nyomás
A szuverenitásprobléma és a magyar politikai-jogi gondolkodás a reformkortól az első világháború végéig
No full textMeine Forschung war mit der Umsetzung des Plans der HUN-REN–ELTE Forschungsgruppe für Rechtsgeschichte verbunden, indem ich zwei Bereiche untersuchte. Einer davon kann als methodisch bezeichnet werden, da ich die Geschichte der Bedeutung der grundlegenden Konzepte der Souveränität und der Theorien, die die aktuelle analytische Position beeinflussen, untersucht habe. Der andere Bereich bestand darin, die Ideen der Zentralisten, insbesondere von József Eötvös, im ungarischen rechtspolitischen Denken des 19. Jahrhunderts zu erforschen, mit Blick auf das ungarische konservative Denken jener Zeit. Dabei habe ich auch eine historische Perspektive eingenommen.My research was linked to the implementation of the HUN-REN–ELTE Legal History Research Group’s plan by investigating two areas. One of them can be called methodological in the sense that I looked at the history of the meaning of the basic concepts of sovereignty and the theories that influence the current analytical position. The other area was to explore the ideas of the centralists, especially József Eötvös, in the Hungarian legal-political thought of the 19th century, with a view to the Hungarian conservative thought of the time. In doing so, I also applied a historical perspective.Kutatásomban két terület vizsgálatával kapcsolódtam a HUN-REN–ELTE Jogtörténeti Kutatócsoport tervének megvalósításához. Az egyik nevezhető módszertaninak is annyiban, hogy ennek során a szuverenitásproblematika alapfogalmainak jelentéstörténetét és a mai elemzői pozíciót befolyásoló elméleteket tekintettem át. A másik terület pedig a 19. századi magyar jogi-politikai gondolkodásból a centralisták elképzeléseinek, különösképp Eötvös József munkásságának feltárására irányult, kitekintve az akkori magyar konzervatív gondolkodásra is. Mindezek során érvényesítettem a hatástörténeti szempontot is
Az újrafelfedezett álom – Freud, Binswanger és Heidegger álomkoncepciója
Full text linkAfter Romanticism, 19th century thinking conceives of the dream as a denial of reality. Freud, and later Binswanger, in different ways, gave dreaming a primary role over waking thought. For Freud, the dream is a hallucinatory wish-fulfilment, while in Binswanger’s conception it is a representation of existence. In formulating his own theory of dreaming, Binswanger is greatly inspired by Heidegger’s Being and Time. However, Heidegger describes in Being and Time the waking modes of being of Dasein, moreover dream is not a preoccupation of the late Heidegger. In the Andenken-texts, the references of dream function actually as metaphors for Dasein’s waking modes of being.A romantikát követően a 19. századi gondolkodás az álmot a valóság tagadásaként fogja fel. Freud, majd Binswanger, más-más módon, de elsődleges szerepet tulajdonít az álomnak az éber gondolkodással szemben. Freud szerint az álom hallucinatorikus vágyteljesítés, míg Binswanger felfogásában az egzisztencia ábrázolása. Binswangert saját álomelmélete megfogalmazása során jelentősen inspirálja a Lét és idő. Heidegger azonban a Lét és időben a Dasein éber létmódjait írja le, sőt az álom a késői Heideggert sem foglalkoztatja. Az Andenken-szövegekben az álomra és az árnyékra való utalások nem mint az álom, hanem éppen hogy mint a Dasein éber létmódjának a metaforái jelennek meg
Az ész törvényhozása. Az ellentmondás elve és a negáció kategóriája Fichténél
Full text linkIn my paper, I argue that for Fichte – in contrast to Kant – the principle of contradiction became the transcendental principle of object constitution. Fichte already speaks of a real validity of the principle of contradiction in his Review of Aenesidemus. When in the Foundation of the Entire Wissenschaftslehre, the category of negation is developed from the principle of contradiction through a two-stage abstraction process, it becomes evident that the principle possesses at least as much “transcendental content” (in Kant’s sense) as the category itself. This also implies that the principle of contradiction can no longer remain a part of a logic that plays no epistemological role but merely describes the rules of thought.Tanulmányomban amellett érvelek, hogy Fichténél – Kanttal ellentétben – az ellentmondás elve a tárgykonstitúció transzcendentális elve lett. Ilyen értelemben beszél Fichte már az Aenesidemus-recenzióban is az ellentmondás elvének reális érvényéről. Amikor aztán A teljes tudománytan alapja a negáció kategóriáját egy kétlépcsős absztrakciós eljárásban csak a második lépésben, és éppen az ellentmondás elvéből vezeti le, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy az utóbbi legalább annyi kanti értelemben vett transzcendentális tartalommal bír, mint maga a kategória. Ez azt is jelenti, hogy az elv nem tartozhat többé egy olyan logikához, amelynek nincsen szerepe a megismerésben, hanem csak a gondolkodás törvényeit írja le
A kétkedő és a felfedező. Novalis és a szkepszis
Full text linkThe literary and philosophical productivity of Romanticism is not usually associated with scepticism. The various forms of relation to the absolute almost completely hide from us the genuine ways in which doubt operates. In comparison, according to Manfred Frank, early romanticism was more sceptical and modern than its reputation. In my text, I try to explore and demonstrate why and how it is relevant to read the early Romantic literary and philosophical tradition from the perspective of scepticism. Partly through Frank’s reflections, but largely through Matthias Löwe’s reconstruction of the concept of „Romantic scepticism”, I come to the conclusion that a kind of sceptical voice emerges in the works of the authors of the early Romantic period. This scepticism could be characterised and summarised in the aporia of Novalis’s thought, that it is through our inability to reach and know the absolute that we can have some kind of „possible absolute”, and moreover, it is only through this inability that we can find the absolute.A romantika irodalmi és filozófiai teljesítményét általában nem szokás összefüggésbe hozni a szkepszissel. Az abszolútumhoz való viszony különböző formái szinte teljesen eltakarják előlünk a kétely genuin működési módjait. Ehhez képest Manfred Frank szerint a koraromantika szkeptikusabb és modernebb volt annál, mint amilyen a híre. A szövegemben azt próbálom feltárni, hogy miért és miként releváns a szkepszis felől is olvasni a koraromantikus irodalmi és filozófiai hagyományt. Részben Frank gondolatai révén, nagyrészt azonban Matthias Löwe „romantikus szkepszis” fogalmának rekonstrukciója nyomán jutok arra a belátásra, hogy egyfajta szkeptikus szólam kibontható a koraromantikus korszak szerzőinél. Ezt a szkepszist Novalis gondolatai segítségével abban az aporiában lehetne karakterizálni és összegezni, hogy az abszolút elérésére és megismerésére való képtelenségünk által adódhat a számunkra valamiféle „lehetséges abszolút”, mi több, csak e képtelenség révén találhatjuk meg az abszolútat
A romantika szellemiségének megnyilvánulása Kandinszkij és a német expresszionizmus képzőművészetében
Full text linkIn my paper, within the framework of a thought experiment, I compare the writings of Romanticism, especially the Schlegel brothers, with the artworks and theoretical writings of Wassily Kandinsky and the outstanding artist of German Expressionism, Franz Marc. My aim is to point out how the philosophical-aesthetic aspirations of the German Romantic era could have an impact on the visual arts of modernity.Tanulmányomban egy gondolatkísérlet keretében a romantika, azon belül mindenekelőtt a Schlegel-fivérek teoretikus szövegeit vetem össze Vaszilij Kandinszkij, valamint a német expresszionizmus meghatározó alkotójának, Franz Marcnak a munkáival és elméleti írásaival. Mindezt annak érdekében teszem, hogy rámutassak, hogy a német romantika korának filozófiai-esztétikai törekvései milyen módon gyakorolhattak hatást a modernitás képzőművészetére
Nyelvhasználat és nyelvoktatás a mesterséges intelligencia korában: Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus Eszéken
Full text linkThe Self-Defence Scroll of Kyokushinkai Karate: Analysing the Mokuroku Ōyama Masutatsu Received from Daitō-ryū Aikijūjutsu Master Yoshida Kōtarō
Full text linkThis paper aims to examine the self-defence techniques of the Kyokushinkai karate style, with a primary focus on one of its popular legends. According to the myth, the founder Ōyama Masutatsu had extensive training in the art of Daitō-ryū aikijūjutsu (the ancestor art of modern aikidō) under a master called Yoshida Kōtarō and received the ‘license of full transmission’ (menkyo kaiden) scroll of the Daitō-ryū school.
The basis of this research is a high-resolution photocopy of the document (unfortunately due of copyright concerns, the picture of the scroll could not be featured in this paper; however a complete transcription and translation are included in the appendices). The paper dwells into the historical connections between the arts of Kyokuhsinkai, Daitō-ryū aikijūjutsu, and aikidō supported by circumstantial evidence and gives a brief technical comparation of the self-defence techniques of Kyokushinkai and the curricula of Daitō-ryū and aikidō. This is followed by a detailed analysis of the scroll itself, examining its structure and terminology and some techniques included in the scroll that are possibly featured in the Kyokushinkai curriculum, with special attention to stick and parasol techniques.
The research gives a full analysis of Kyokushinkai self-defence techniques, which can be found in the original and revised editions of What is Karate?, This is Karate, Advanced Karate, and Mas Oyama’s Essential Karate, written by the founder of Ōyama Masutatsu himself, as well as Kyokushin Karate Self-Defense Techniques by high-ranking Kyokuhsinkai practitioner Bobby Lowe. The self-defence techniques found in the aforementioned texts show many similarities to the techniques published in various jūdō, aikidō, and aikijūjutsu books. Considering the historical facts (based on circumstantial evidence) that Ōyama Masutatsu trained in jūdō in the gym of Sone Kōzō, was a direct student of Daitō-ryū instructor Yoshida Kōtarō, and personally knew (allegedly even trained under) aikidō master Shioda Gōzō (founder of the Yōshinkan style of aikidō), it is highly likely that the parallels between the various self-defence techniques of Kyokushinkai karate, Kōdōkan jūdō, Yōshinkan aikidō, and Daitō-ryū aikijūjutsu are not merely coincidence.
However, a thorough examination of the supposed Daitō-ryū scroll that Ōyama received from Yoshida Kōtarō revealed that the document itself is not a menkyo kaiden (license of full transmission) certificate. Furthermore, compared to the extant official scrolls of the Daitō-ryū tradition (Hiden mokuroku, Hiden okugi no koto), while the structure is similar, the scroll of Ōyama is certainly not a conventional transmission document of the Daitō-ryū school. The scroll that Yoshida granted to Ōyama is titled Yoshida-shiki sutekki-parasoru goshinjutsu mokuroku (Yoshida-style stick-parasol self-defence scroll), which (at the time of this research) appears to be a ‘one-of-akind’ transmission document on its own, officially signed by ‘The founder of Yoshida-style stickparasol self-defence, Daitō-ryū jūjutsu representative instructor, Yoshida Kōtarō’. The techniques listed in the scroll are unique in their terminology, and since there is no further information about the execution of these techniques, there is only a limited, assumption-based possibility to compare these techniques to those of the Daitō-ryū aikijūjutsu curriculum. For the same reason, it is also nearly impossible to certainly conclude whether the techniques from the scroll are featured as self-defence techniques in Ōyama’s karate books. Certain techniques found in the books could be matched with some technical names from the scroll; however, these connections cannot be stated with complete certainty.
The research concluded in this paper answers the questions of whether Ōyama Masutatsu received a ‘license of full transmission’ in the Daitō-ryū school and whether there is in fact a possible connection between the Kyokushinkai self-defence techniques and the Daitō-ryū aikijūjutsu curriculum. While there are certainly Daitō-ryū techniques (among others) similar to those of the Kyokushinkai self-defence curriculum, and Ōyama without a doubt was a student of a Daitō-ryū representative instructor, he never received an official transmission license in the art of Daitō-ryū aikijūjutsu.This paper aims to examine the self-defence techniques of the Kyokushinkai karate style, with a primary focus on one of its popular legends. According to the myth, the founder Ōyama Masutatsu had extensive training in the art of Daitō-ryū aikijūjutsu (the ancestor art of modern aikidō) under a master called Yoshida Kōtarō and received the ‘license of full transmission’ (menkyo kaiden) scroll of the Daitō-ryū school.
The basis of this research is a high-resolution photocopy of the document (unfortunately due of copyright concerns, the picture of the scroll could not be featured in this paper; however a complete transcription and translation are included in the appendices). The paper dwells into the historical connections between the arts of Kyokuhsinkai, Daitō-ryū aikijūjutsu, and aikidō supported by circumstantial evidence and gives a brief technical comparation of the self-defence techniques of Kyokushinkai and the curricula of Daitō-ryū and aikidō. This is followed by a detailed analysis of the scroll itself, examining its structure and terminology and some techniques included in the scroll that are possibly featured in the Kyokushinkai curriculum, with special attention to stick and parasol techniques.
The research gives a full analysis of Kyokushinkai self-defence techniques, which can be found in the original and revised editions of What is Karate?, This is Karate, Advanced Karate, and Mas Oyama’s Essential Karate, written by the founder of Ōyama Masutatsu himself, as well as Kyokushin Karate Self-Defense Techniques by high-ranking Kyokuhsinkai practitioner Bobby Lowe. The self-defence techniques found in the aforementioned texts show many similarities to the techniques published in various jūdō, aikidō, and aikijūjutsu books. Considering the historical facts (based on circumstantial evidence) that Ōyama Masutatsu trained in jūdō in the gym of Sone Kōzō, was a direct student of Daitō-ryū instructor Yoshida Kōtarō, and personally knew (allegedly even trained under) aikidō master Shioda Gōzō (founder of the Yōshinkan style of aikidō), it is highly likely that the parallels between the various self-defence techniques of Kyokushinkai karate, Kōdōkan jūdō, Yōshinkan aikidō, and Daitō-ryū aikijūjutsu are not merely coincidence.
However, a thorough examination of the supposed Daitō-ryū scroll that Ōyama received from Yoshida Kōtarō revealed that the document itself is not a menkyo kaiden (license of full transmission) certificate. Furthermore, compared to the extant official scrolls of the Daitō-ryū tradition (Hiden mokuroku, Hiden okugi no koto), while the structure is similar, the scroll of Ōyama is certainly not a conventional transmission document of the Daitō-ryū school. The scroll that Yoshida granted to Ōyama is titled Yoshida-shiki sutekki-parasoru goshinjutsu mokuroku (Yoshida-style stick-parasol self-defence scroll), which (at the time of this research) appears to be a ‘one-of-akind’ transmission document on its own, officially signed by ‘The founder of Yoshida-style stickparasol self-defence, Daitō-ryū jūjutsu representative instructor, Yoshida Kōtarō’. The techniques listed in the scroll are unique in their terminology, and since there is no further information about the execution of these techniques, there is only a limited, assumption-based possibility to compare these techniques to those of the Daitō-ryū aikijūjutsu curriculum. For the same reason, it is also nearly impossible to certainly conclude whether the techniques from the scroll are featured as self-defence techniques in Ōyama’s karate books. Certain techniques found in the books could be matched with some technical names from the scroll; however, these connections cannot be stated with complete certainty.
The research concluded in this paper answers the questions of whether Ōyama Masutatsu received a ‘license of full transmission’ in the Daitō-ryū school and whether there is in fact a possible connection between the Kyokushinkai self-defence techniques and the Daitō-ryū aikijūjutsu curriculum. While there are certainly Daitō-ryū techniques (among others) similar to those of the Kyokushinkai self-defence curriculum, and Ōyama without a doubt was a student of a Daitō-ryū representative instructor, he never received an official transmission license in the art of Daitō-ryū aikijūjutsu