KREPOZIT (Károli Gáspár University of the Reformed Church)
Not a member yet
1056 research outputs found
Sort by
Jakab Éva, a római jogász
A római jog professzorai évszázadok óta meghatározó szerepet töltenek be a magyarországi jogászképzésben. Jelentős szerepüket egyrészt magának a római jognak az egyetemes szellemtörténetben és az európai jogfejlődésben játszott kiemelkedő helyének, másrészt a római jogtudomány művelőinek, a tárgyat oktató híres romanisták tehetségének, kreatív alkotóerejének és odaadó szorgalmának köszönhetik. Megfigyeléseim eredményeképpen elmondhatom, hogy amikor pályafutásom során jogásztársaságban felmerült Jakab Éva neve, az első reakció többnyire „a római jogász” szavak voltak. A megtisztelő szövegkörnyezet - mintegy kitüntetés - elnyeréséhez hosszú út vezetett, az ünnepelt elért eredményei azonban kétségek kizáróan tanúsítják, hogy az erőfeszítések nem voltak hiábavalóak
Az Optical Flow-módszer a zenebefogadó mozdulatok kutatásában
Jelen tanulmány egy több mint 10 éves kutatássorozat új állomását, az optical flowmódszer alkalmazásának lehetőségeit vizsgálja a zenehallgató bevonódásának kutatásában. A zenebefogadó mozgás kvantitatív értékelését a videóelemzés mikroanalízissel való kutatáskiegészítő módszereként szeretnénk használni. Tanulmányunkban ismertetjük a kutatás elméleti hátterét, és bemutatjuk az új kutatási módszert.
Kulcsszavak: súlyos-halmozott fogyatékosság, optical flow, zenebefogadás, Kokas-módsze
Még elégséges szolgáltatás a gyakorlatban – az elmúlt tizenhárom év „legnagyobb” személyszállítási sztrájkjának tanulságai
A Károli Gáspár Református Egyetem GESZK Egészségtudományi Intézetének bemutatása, az ápolói életpálya lehetőségei
Learning patterns and risks in distance learning during the COVID-19 lockdown – the pupils’ perspective in drama pedagogy-based focus groups
In this study, primary school pupils have been surveyed using the methodology of drama pedagogy, focusing on two research questions: what the risks of online activities are and how children cope with these, and what the experiences of children with distance learning were. This study investigated both areas jointly from the pupils’ perspective. Three anonymous online focus groups were conducted with 16 Hungarian pupils (4 boys and 12 girls; age range: 11–15 years) in July 2020, who joined to the research on a voluntary basis and have been recruited from three rural counties with different socioeconomic backgrounds. Respondents unequivocally recounted that during the lockdown, they had spent a significant part of their time in front of a screen, mostly without adult supervision. Whilst most only experienced different forms of teasing, some cyberbullying instances bordered on criminal cases and required the involvement of parents. High exposure to such risks was experienced during the months when online learning mainly consisted of receiving assignments to work on, and most teachers were almost unavailable. Future research could compare the experiences of pupils and teachers, creating an online safe space for them where they could respond to each other’s perceptions, interpretations and opinions anonymously