REAL-PhD

Tanos, Márton

1 
 
Pázmány Péter Catholic University 
Faculty of Humanities and Social Sciences 
 
 
 
 
 
 
 
 
Márton Tanos: 
A Prosaic poetic Study of the Novels of Miklós Mészöly 
Thesises 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
2020 
  
2 
 
 
Contents 
Introduction ............................................................................................................................................. 2 
Material and Method ............................................................................................................................... 2 
Results ..................................................................................................................................................... 3 
 
 
Introduction 
Mikós Mészöly is one of the most significant authors of Hungarian prose literature after 1945. 
The paradigmatic weight of his oeuvre and its indirect or direct influence on Hungarian prose 
is only comparable to Géza Ottlik. Most entrant authors at the turn of 70’s and 80’s named one 
of them as a foregoer. Miklós Mészöly gave the starting energy and inspiration for the 
refreshment of Hungarian prose literature. He could be suitable for such a title, because 
similarly to Ottlik, he was an author with a unique approach to his craft. We wouldn’t be able 
to find two similar novels in his oeuvre from a poetical aspect, but he kept his original style. He 
was incredibly erudite: Mészöly knew the contemporary local literary trends as well as the 
German, French ones and was well-read in classical culture and philosophy. Through 
examining his working diaries, we can get to grasp his comprehensive knowledge, and his 
interesting philological views as well. 
Since his oeuvre has received special attention in the last two decades, and his reception is 
diversified it is important to pick suitable analytical aspects from his body of work. 
 
Material and Method 
In my dissertation I chose four of Mészöly’s novels as the subjects of analysis: Az atléta halála, 
Film, Saulus and Családáradás. My main concerns were prosaic poetic by nature, and I paid 
special attention to spatial poetics. 
Spatial poetics is a reading strategy that analyses the representation of spaces in literary 
texts. Its roots are interdisciplinary, because it contains diverse discourses of humanities and 
social studies that thematises the cultural and artistic constructions of space in different ways. 
It took shape because cultural studies put space at the centre of interest. I chose other aspects 
of analysis as well, considering the texts’ individual attributes along the way. 
3 
 
Regarding Az atléta halála, I used Roland Barthes’ photo theory that he explains in Camera 
Lucida. I scrutinized the ekphrases and the spatial forms related to running. In the case of Film, 
I analysed the investigative narrative and history that is written into the space of the city. In 
Saulus, I examined metaphorical, visionary projections that the main character’s inner world 
makes onto the outside world, from the angles of spatial poetics and narration techniques. 
Lastly, I analysed Családáradás with the help of a versatile spatial metaphor, the labyrinth. The 
dissertation also contains four excurses. These comparative intermediate chapters are about the 
influence of Mészöly on another authors’ works, not primarily in philological but poetical 
aspects. 
 
Results 
In the analysis of Az atléta halála the main character was my centre of interest. The different 
analytical directions start from Bálint Őze’s personal attribute and existential situations that are 
similar to Sisyphus’. These Sisyphean characteristics match Camus’ interpretation: the struggle 
is hopeless and endless, but not meaningless. The athlete is as rebellious of a character as the 
mythic king. The finish line is as far from Bálint Őze as the top of the hill is from Sisyphus. 
Considering Camus’ interpretation, the athlete is driven by the same effort as the king: struggle 
with their own burdens. Different spatial forms represent circularity and Sisyphean function in 
a metaphoric and metonymic way: the ellipse of the runway is the main character’s authentic 
space and the blade thin strip of light in his teenager memories: both of them are the place of 
Sisyphean efforts to him. The ekphrases in the narration help Hildi, the primary narrator not 
only to understand the facts of Bálint’s (as the secondary narrator’s) teenage life that mostly 
(de)formed his personality, but to experience the atmosphere of his memories as well. This 
aspect of the text became accessible for me with the help of the photo theory of Barthes. 
In Saulus, every remarkable phenomena ensue from the main character’s unique point of view. 
The story cannot be positioned in the present or in the past, it is in a liminal time interval, in the 
partially reflected half past. It is a special trait of the novel’s narration because there is no such 
verb tense in Hungarian. Mészöly loved to experiment with the attributes of narrated time. The 
experiences of the narrator happened in the recent time, his laconic, intimate manner is 
characterized by raw primacy, not by complete understanding. The events at the novel’s ending 
part are beyond the limits of language, the narration becomes stuttering and enigmatic. The 
intermediary traits of narration are suitable to be projected onto the space of the narrator’s actual 
4 
 
state of mind: the descriptions of the objects’ forms and light conditions always form a close, 
but casual connection with the narrator’s consciousness – with his understanding, feelings, 
premonitions, dreams and visions. The novel’s another point of interest is how the reading 
experience functions in an encompassing, metaphoric way within the narration. Saul reads 
indeed everything in a metaphoric way: signs from from the space around him, the language, the 
Torah and another persons’ interpretations, their assumed or considered hidden thoughts and 
gestures, but his own inner metamorphosis as well. All of these aspects are summarized in the 
activity of the theoretical reader. 
In the novel Film Mészöly creates a very strange space-time: its basic material is the city and 
its history. The space of the city is readable like a text, and the users of the space – regardless 
of their intent – also write this text. The material element of the city is always partially depcited: 
we can follow the changes of the man-made space in time. On the other hand, what are 
particularly readable, are the chaotic stories of the city. The investigation of the narrator is one 
of the basic storytelling methods, as well the ekphrasis-based, laconic camera-fiction. However, 
the narration contains its own self-revealing gestures too. It forms a new interpretative aspect 
of the text that thematises the hidden contents of the narrator’s intentions, the questions of 
narrativity, the investigation as a narrative technique, and last but not least, the unsuccessful 
efforts of recognition. 
Mészöly’s late novel Családáradás is the most different one from the others, because its 
narrative technique is based on Hungarian anecdotal prose tradition. This work is interesting 
not only due to its free-flowing and familial atmosphere, but its spatial, temporal and bodily 
representations as well. In the narration there are several archetypical characters and spaces. I 
found the anthropomorphic ideas related to the house the most interesting: the building named 
”ősház” (”primeval house”) reflects the inner relations of the family, but its vertical points 
represent the levels of human consciousness as well. Besides the labyrinth-like structure of the 
family and their house, time also appears like a certain kind of maze, because the present is 
directly influenced by the long past. The narrator pays particular attention to the bodily 
representations of female characters, he explicates via metaphors, as well as the roles and age-
specific positions of archetypical female characters. The family reproduces not only itself as an 
impersonal organism, but also its functions, sins, scandals and the mystery of dynamic balance 
of life and death. 
5 
 
In the excurses I tried to probe how Mészöly’s artistic impact spreads out to the works of 
following generations. I decided not to search for philological matches among texts, my point 
was to generally recognise his poetical influences. 
In the First Excursus I gathered thematic similarities between Az atléta halála and a novel by 
Attila Bartis, A nyugalom. There is a common trait of the two main characters’ life story: both 
of their adulthood is determined by their childhood and adolescent traumas. It forms a 
connection to the classical bildungsroman, but instead of rewriting it, A nyugalom deconstructs 
this connection. However, the prosaic poetic similarity between the two texts is more important, 
since Bartis uses a typical technique of Mészöly: he creates a metaphoric-metonymic netting, 
made out of several elements from the text. It contains for example the symbolic meaning of 
blood and motherhood, and the unexplained connections among these elements. 
Both narrators try to create an order in their past through storytelling as self-therapy. But all in 
vain, there is not any comforting outcome in these texts, only the coerciveness of derailed 
lifepaths, leading both of them to the unavoidable decay. 
The text of comparison in the Second Excursus is a novel by Iván Sándor, A szefforiszi ösvény, 
put next to Saulus. Sándor joined the new Hungarian prose tendencies as a mature author with 
his novel Századvégi történet. A szefforiszi ösvény falls in line with this trend as well. There is 
a fundamental similarity between the novels of Mészöly and Sándor: both of their scenes are 
laid in the ancient Judea. Additionally, both of them show an inconsistent, always altering 
world, although with a difference in scope. In Saulus, the transformation takes place in the inner 
personal world, but in Sándor’s novel in the entirety of the late roman and Hebrew civilizations. 
However, these two types of decomposition are both connected with the religious textual 
tradition, that has an effect on the inner and the outside world equally. The main characters of 
the novels have a common experience: the expressivity of language becomes questionable. 
Moreover, in Sándor’s text the characters eventually renounce the language. Speaking and 
writing does not provide support to interpret the world anymore, therefore causality begins to 
decay. Saul, Ruben and Simon are also alike in that they are restless characters who seek the 
limitations of the Torah. They have to face the phenomenon of time and space seemingly being 
fluid, therefore, orientation becomes impossible. For Saul there is only one support: the 
additional knowledge coming from his own inner visions, but as for the other two characters, 
their world is moving unstoppably toward disintegration. Nevertheless it is always pending, 
because time is not a straight line. 
6 
 
The Third Excursus follows the analysis of Film, but its context is applied to another novel by 
Gábor Zoltán, Orgia. A common problem is the correlation between the space of the city and 
its history: over time the signs of awful sins and atrocities disappear, but the memory of 
posterity can save them from oblivion. The novels thematise how violence can be depicted in 
different ways, for example through an emotionless narrative voice without stylization that 
could work as an alternative objectivity. Both of them take into account the dilemma about the 
puropses and limits of literature: does a work of art have the right to mediate an ethical-social 
message? 
The Fourth Excursus has a narratological point of view in connection with Családáradás and 
a novel by László Márton, Árnyas főutca. There is a parallelism between them in terms of the 
stylistic features of narration. They have the mood of pre-war peace, but are written into 
completely different contexts. In Árnyas főutca, the mentioned peaceful manner radically 
decomposes, but in Családáradás, it only transforms. In the novel of Mészöly, there is no 
tragedy, because the family as a self-recreating organism vanquishes death. In contrast, the 
world of Márton’s novel carries the burden of so much pain that it blocks the emergence of 
catharsis, therefore the narrator is forced to use a completely absurd manner of language. The 
time constructions of the two novels also show similarities: linear time turns into an indefinable 
temporal perspective that in the case of Márton’s novel causes the duplication of some 
storylines, or intentionally contradictory decisions of the narrator. 


Mészöly Miklós regényeinek prózapoétikai vizsgálata

Lánczky, István

 
 
 
 
Lánczky István 
Az anyagi szubsztanciák individuációja Avicenna 
filozófiájában 
 
Tézisfüzet 
 
  
1- Status questionis atque agenda 
Ibn Sīnā, vagy latinul Avicenna (m. 1037), talán az egyik legnagyobb hatású filozófus volt az 
iszlám világában. Kulturális befolyása kettős: egyrészt, egyértelmű referencia ponttá vált az 
arab filozófiában és teológiában, tekintélye Arisztotelészéhez hasonló. Másrészt munkássága, 
miután lefordították latinra, nagy hatást gyakorolt a skolasztikus filozófiára, amely olyan 
filozófusokat inspirált, mint Aquinói Szent Tamás vagy Nagy Szent Albert. Többek között, az 
első olyan gondolkodók között volt, akik használták a principium individuationis (mabda’ al-
tashakhkhuṣ) fogalmát. 
Ami az individuációt illeti, a probléma nem kapott akkora figyelmet a szakirodalomban, mint 
amekkorát megérdemelt volna. Az arab Avicennára vonatkozó írások között csupán egy 
könyvfejezet1 és egy cikk2 foglalkozik a kérdéssel, ha nem tekintjük a különböző 
tanulmányokban megjelenő elszórt bekezdéseket. A kérdés vizsgálatához azonban a Kitāb al-
Mubāḥathāt kritikai kiadása (Bīdārfar, 1992) és David Reisman filológiai monográfiája új 
lehetőségeket nyitott meg, hiszen Avicenna kései munkáihoz, leveleihez, tanítványaival 
folytatott kérdés-irodalmához biztosított hozzáférést. 3 A Kitāb al-Mubāḥathāt tartalmaz olyan 
fragmentumokat, amelyek, szemben Avicenna korábbi munkáival, expressis verbis az 
individuációról szólnak. Ezek a passzusok jó bepillantást engednek, nem csak Avicenna 
válaszaiba, hanem abba is, hogy hogyan közelítette meg az individuumok elméleti síkon történő 
vizsgálatát. Ezen megfontolások fényében, úgy gondolom, az individuáció kérdését megilleti 
egy átfogó monográfia. 
2- Módszertan 
Az individuáció egy nagyon képlékeny probléma. Mivel a peripatetikus – újplatonikus 
filozófiai hagyományban az individuáció nem volt a tudományos kérdések tárgya, mindig 
valamilyen filozófiai témával kapcsolatban merült fel. Azaz, mint probléma, teológiai keretben 
                                                          
1 Goichon, Amélie-Marie: La Distinction de l’Essence et de l’existence d’après Ibn Sīnā 
(Avicenne), Paris (Desclée de Brouwer), 1937, [Islamic Philosophy, Vol 38, ed. Sezgin, Fuat, 
Frankfurt (Institute for the History of Arabic-Islamic Science at the Johann Wolfgang Goethe) 
University, 1999]. 
2 Bäck, Allan: The Islamic Background: Avicenna (b. 980; d. 1037) and Averroes (b. 1126; d. 
1198). In: Individuation in Scholasticism: The Later Middle Ages and the Counter-
reformation (1150-1650), Ed. Gracia, Jorge J. E., New York (State University of New York 
Press), 1994, 39-69, (SUNY Series in Philosophy) 
3 Reisman, David: The Making of the Avicennan Tradition. The Transmission, Contents, and 
Structure of Ibn Sīnā’s al-Mubāḥathāt (The Discussions), Leiden–Boston–Köln (Brill), 2002. 
is előkerült, úgy a kereszténységben, mint az iszlámban. Ezért, az ilyen jellegű kérdések 
vizsgálata egy jól definiált módszertanért kiált. 
Elsősorban, az általunk követett metodológia a filológiai-szövegkritikai módszer, azaz, 
eredményeinket a források alapos szövegszintű vizsgálatából kiindulva vonjuk le. 
Ugyanakkor, a modern szakirodalomban két módszertani irányzat különíthető el, nevezetesen 
a történeti és teoretikus megközelítés. Az első, tulajdonképpen filozófiatörténet, ahol a történeti 
adatok, ismeretek állnak a középpontban, míg a második filozófia a maga nemében, ahol a 
történetiségből kivett filozófiai érvek állnak a fókuszban. Mindkét útnak vannak előnyei és 
hátrányai. Előbbit általában azért kritizálják, mert nem veszi tekintetbe a probléma filozófiai 
gyökerét, és a filozófiatörténetet statikus időszakok egymásutánjának veszi. Utóbbit ezzel 
szemben akkor szokták elvetni, ha anakronisztikusan túl sok mindent olvas bele a múlt 
filozófiáiba. Ez esetben mindkét módszer kifacsart eredményeket hoz. Ezért, a kutatók 
konszenzusa a középút mellett döntött, amelyben a filozófiát a történeti problémák hálózatában 
olvassák, miután az adott korszak kihívásait tisztán felvázolták. 
Továbbá, minthogy az individuáció egy marginális probléma, a kontextuális megközelítést 
választottam. Itt különbséget tettem belső és külső kontextusok között. Belső kontextus alatt 
azon problémákat értem, amelyeket az adott filozófiai rendszer okoz, míg külső kontextus alatt 
a kulturális és vallási hátteret értem, amelyben az adott filozófia kiformálódott. Kétségkívül 
minden kultúra minden korszakban különböző kihívásokkal néz szembe, ezért, amikor a múlt 
filozófiájával foglalkozunk, meg kell értenünk a kulturális hátteret, annyira, amennyire csak 
lehetséges. Disszertációm egy ilyen vállalkozásra tesz kísérletet.  
3- Tézisek 
3.1 A disszertáció első, bevezető részében felvázoljuk azt a hátteret, amelyben Avicenna 
kidolgozta filozófiáját. Összefoglaljuk a görög filozófiai hagyomány örökségét, a tárgyalást 
logikai és metafizikai keretre osztva. Kimutatjuk, hogy Avicenna az újplatonikus 
kommentátorokat követ az individuumok fogalmának megalkotásában, amelyben a porfürioszi 
nyaláb-elméletet látszik vallani, jóllehet kritikát fogalmaz meg vele szemben. A spatio-
temporális olvasatot preferálja, melyet Elias is tartott korábban. A metafizikai részben 
kiemeljük az úgynevezett közös elem hármas, újplatonikus felosztását, amely az individuáció 
derivatív olvasatát vonja maga után. Röviden felvázoljuk a lehetséges arisztotelészi 
individuáció princípiumokat, a formát és az anyagot. Előbbi, mint az identitás kritériuma 
leginkább a növekedés-problémában ragadható meg, amelynek forrásszövegei arabul is 
megjelentek, míg számba vesszük az anyag olvasatait az individuációban, amely a 
megkülönböztetés és sokszorosság princípiuma lehet. Ez az a termékeny talaj, amelyből 
Avicenna filozófiája kinőtt. Továbbá, bevezetésképpen betekintünk az iszlám racionális 
teológiájának (kalām) érvrendszereibe is. A spatio-temporális megkülönböztetés tana a 
mutakallimok között is jól ismert volt; hasonlóan Avicenna álláspontjához, a kiterjedés fontos 
szerepet játszik mind az atomok megkülönböztetésében, mind a létezők teremtésében. Jóllehet 
a teológiai rendszer sokban különbözik a filozófiaitól, talán a gyakori találkozások miatt, 
érveket, akár érvrendszereket kölcsönösen vettek át egymástól. Ez tulajdonképpen a külső 
kontextus. 
3.2 A kontextuális megközelítésben az első és legnagyobb feladat az, hogy meghatározzuk, mit 
értünk individuáció alatt. Követve ezt a metódust, különbséget teszünk az individuáció logikai 
és metafizikai értelmezése között. Kimutatjuk, hogy a logikában az individuáció 
megkülönböztetést jelent, azaz a fő kérdés azokra a kritériumokra vonatkozik, amelyek 
szükségszerű és elégséges feltételei egyik individuum másiktól való megkülönböztetésének. A 
metafizikában az individuáció egy másik kontextusban jelenik meg, amelyben az individuum 
ontológiai felépítése a kérdés: ez a lényeg-létezés, szubsztancia-járulék és forma-anyag 
megközelítésben foglalható keretbe. Ezen alkérdésekben az individuációt belső problémák 
vezették, és ez az, ami megmagyarázza a látszólagosan egymásnak ellentmondó állításokat. A 
létezés-lényeg kontextusban a fő kihívás a partikularizáció, Avicenna emanációs tanának a 
fényében, míg a hülomorfikus megközelítésben a forma és az anyag kölcsönös viszonya a 
kérdés. 
3.3 Logikai kontextusban, Avicenna az individualitást egy logikai terminus technicusnak tartja, 
amely az értelemben létező fogalmakat klasszifikálja. Mint ilyen, értelmét porfürioszi hatásra 
határozza meg, azaz hogy az individuum fogalma az, amelyben nem osztozhat semmi más. 
Ezzel a lépéssel az individualitás absztrakt értelmezésére tesz kísérletet, amely egy szemantikai 
viszonyt jelent, egy viszonyt, amely csak és kizárólag egy valamire referál. Ennek 
eredményeképpen kimutatja, hogy az individuum fogalmát nem lehet általános fogalmakkal 
megragadni, mert ez mindig is közös lesz. Rendszerében a tér, és időbeli koordináták játszák 
azt a szerepet, ami kiemel egy individuumot. Ezek szükségszerű feltételei a 
megkülönböztetésnek. Kimutatjuk, hogy elméletének kidolgozásában a bagdadi 
peripatetikusokkal száll szembe, mint Yaḥyā Ibn ʽAdī és Abū al-Faraj Ibn al-Ṭayyib, akik az 
individuum terminusát homonimnek tartották. 
3.4 A metafizikában az individuumokat a létezés-lényeg és hülomorfikus keretekben közelítjük 
meg, melyek nem kizárják, hanem kölcsönösen implikálják egymást. A fő irányelv az, hogy az 
individuáció fogalmának számos aspektusa van, s ezen aspektusokért különböző okok felelnek. 
Ez Avicenna művében egyértelműen megtalálható. Néhány kutató individualizáló szerepet 
tulajdonított a létezésnek, de nem tették világossá, hogy milyen tekintetben. Kimutatjuk, hogy 
a létezés nem individualizál a logikai értelemben, azaz nem különböztet egy individuumot egy 
másiktól a fogalmi szinten, jóllehet a létezés minden egyed számára partikuláris. Avicenna 
alapvető kitételére támaszkodva a metafizika, mint tudomány tárgyáról, ami nem más, mint a 
létező mint létező, amelynek sajátos esszenciális járulékai vannak, kimutatjuk, hogy 
Avicennának van egy világos kauzális teóriája, amely megmagyarázza, hogy egy adott 
individuum miért bír egy partikuláris létezést. Más szavakkal, a partikularitásnak, amely az 
abszolút értelemben vett létezéshez csatlakozik, oka van. Ez pedig ismét a partikularizáció 
keretében nyer értelmet, minthogy az avicennai univerzumban minden létező a létezését 
Istentől, a Szükségszerűen Létezőtől kapja. Ugyanakkor az egyedi létezés egybeesik a 
szubsztanciális formával és quidditasszal: ebben az értelemben a formális identitásért felel. 
3.5 Ami a hülomorfikus megközelítést illeti, amint ez általánosan elfogadott volt az 
arisztotelészi hagyományban, a szubsztanciális forma felelt az identitásért és azért, hogy az 
adott individuum az adott individuum maradjon. Ezt a peripatetikus nézetet vallotta Alexander 
Aphrodisias is, akinek a rövid traktátusa a növekedésről elérhető volt arabul. Másrészről, az 
anyag szerepét mindig hangsúlyozták az individuációban, így Avicenna is expressis verbis 
princípiumnak tartja az individuáció tekintetében, az idő, -és térbeli koorindátákkal együtt. 
Kimutatjuk, hogy az anyag nem magyaráz meg minden aspektust, hanem, elsősorban az adott 
species sokszorosságáért felel. Ez utóbbi nézetet vallotta Themistius is. 
3.6 Jóllehet a szakirodalomban néhányszor történt rá utalás, még egy önálló munka sem 
foglalkozott az individuáció spatio-temporális olvasatával. Kimutatjuk, hogy a tér-idő 
koordináták, mint megkülönböztető faktorok, mind az episztemológiai (logikai), fizikai és 
ontológiai (metafizikai) szinten központi szerepet játszanak Avicenna rendszerében. Szerepük 
mind a belső, mind a külső kontextusban megjelenik: az episztemológiai olvasatban egy 
teológiai problémában merül fel, amely nem más, mint Isten ismerete a partikulárékról, míg 
metafizikai keretben ez a végső forrása az anyagi létezők közötti különbségeknek. Más 
szavakkal, és ez talán a dolgozat legnagyobb eredménye, a térbeli pozíció az az elem, amely 
per definitionem magyarázza a különbözőséget. Ez a gondolat átível Avicenna filozófiáján, 
megjelenik a logikában, ahol a fogalmak egyediségét, a fizikában, ahol a körmozgás 
differenciálását magyarázza, valamint a Metafizikában az anyagi világ partikularitásának az 
oka, amennyiben elkülöníti az anyagi létezőket. 
3.7 Avicenna kései művei jó betekintést engednek abba, hogyan közelítette meg ő maga a 
kérdést. Azt látjuk, hogy alapvetően a logikai megközelítést követi az individuáció értelmét 
tekintve, majd megnevezte a végső individuatorokat, amelyek az individuum kizárólagos 
egyediségért felelnek: térbeli pozíció és az idő. Ez teljes mértékben összhangban van Avicenna 
általános individuáció elméletével, hiszen az egyik legnagyobb kihívás rendszerében a 
quidditas partikularizációjának a kérdése volt. 
4. Korábbi publikációk 
1. Az individuáció problémája a középkori arab lélektanban - Ibn al-Nafīs Avicenna 
árnyékában, in: Keletkutatás, A Körösi Csoma Társaság folyóirata, 2012 Ősz, pp. 25–
47. 
2. Avicenna on the Afterlife. An attempt to Resolve the Problem of the Bodily 
Dispositions, in: More Modoque. Die Wurzeln der europäischen Kultur und deren 
Rezeption im Orient und Okzident. Festschrift für Miklós Maróth zum siebzigsten 
Geburtstag. Ed. Pál Fodor, Gyula Mayer, Martina Monostori, Kornél Szlovák and 
László Takács. Forschungszentrum für Humanwissenschaften der Ungarischen 
Akademie der Wissenschaften, Budapest, 2013. pp. 361–377. 
3. Avicenna on Individuality. Some Considerations on Its Antecedents, in: Contacts and 
Interaction: Procedeings of the 27th Congress of L’Union Européenne des Arabisants 
et Islamisants, eds. J. Hämeen-Anttila – P. Koskikallio – I. Lindstedt, Leuven, 2015, 
273-284. 
4. Avicenna és az individuáció problémája, , in: Annales I, Az Avicenna Közel-Kelet 
Kutatások Intézete Évkönyve, 2013-2014, ed. Kis Anna Flóra, Piliscsaba, 2015. pp. 205-
342. 
5. At the Crossroads of Theology and Philosophy: Avicenna and the Particularization 
Argument, in: Esprit critique et textes sacrés, Studia Arabica XXVI., ed. Marie-Thérèse 
Urvoy, Éditions de Paris, 2016, pp. 93-121. 
6. God’s knowledge of Particulars: Avicenna and the Greek Philosophical Tradition, in: 
Re-defining a Space of Encounter. Islam and Mediterranean: Identity, Alterity and 
Interactions. Proceedings of the 28th Congress of the Union Européenne des Arabisants 
et Islamisants, Palermo 2016, ed. Pellitteri, Antonino, Sciortino, Maria Grazia, Sicari, 
Daniele, Elsakaan, Nesma, Peeters, 2019, 439–455. 
 


Individuation of Material Substances in Avicenna’s Philosophy

Horváth, Szilárd

A pedagógus életpályamodell vizsgálata

Privóczki, Zoltán István

A Dél-Alföldi fiatal gazdálkodók társadalmi-gazdasági helyzete, különös tekintettel az igénybe vett támogatások hasznosulására

Csirkés, Zsolt

Hungarian

Szenzomotoros torna hatása az óvodások egyensúlyozó képességére és poszturális stabilitására

Nádor, Koppány Zsombor

Új evangelizáció és kultúra

Törő, András

A papnevelés és a papnevelő intézetek új dimenziója: a propedeutikum

Hammerstein, Judit

English

Oroszország magyar szemmel. Magyar írók Oroszország-Szovjetunió tapasztalata az 1920-30-as években megjelent útirajzok tükrében

Eck-Varanka, Bettina Mária

A kagyló mikronukleusz teszt alkalmazhatóságának vizsgálata vízszennyező komponensek genotoxicitás minősítésében

Zátonyi, Anita

Fabrication and Characterization of Implantable Polymer Microinterfaces

Not a member yet