REAL-EOD

Kulcsár Szabó, Ernő

Laudáció Kecskeméti Gábor levelező tag székfoglaló előadása alkalmából

Keserű, Krisztina

A Szent István és Szent László Kórház rövid története napjainkig

Szála, Erzsébet

Az ország első gyógyszerészettörténeti gyűjteménye, a soproni Patikamúzeum

Ducreux, Marie-Elizabeth

Madl, Claire

Monok, István

Qu’est-ce qu’un propre des saints dans les « pays de l’empereur » après le Concile de Trente ? Une

comparaison des livres d’offices liturgiques imprimés aux XVIIe et XVIIIe siècles

Mârza, Eva

Mârza, Jacob

Le catalogue de la Bibliothèque des théologiens roumains

de Budapest 1890-1891

Farkas, Ádám

 
MKJHT 
VÉLEMÉNYEK A KATONAI JOG VILÁGÁBÓL 
2016/1. 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Farkas Ádám 
 
AZ ÖNÁLLÓ MAGYAR KATONAI HÍRSZERZÉS ÉS KÉMELHÁRÍTÁS 
LÉTREJÖTTÉNEK SZERVEZET- ÉS SZEMÉLYZET-TÖRTÉNETE 
SZAKÁLY SÁNDOR TOLLÁBÓL 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Budapest 
2016 
Magyar Katonai Jogi és Hadijogi Társaság 
ISSN 2416-1365 
 
2 
Szakály Sándornak, a magyar királyi honvédség és a csendőrség történetének elismert 
kutatójának, a Veritas Történetkutató Intézet igazgatójának 2015 elején megjelent „A 2. vkf. 
osztály” című tanulmánykötete1 hiánypótló és az állam- és jogtudomány tekintetében is 
figyelemre méltó újdonsága a hazai szakirodalomnak. Igaz - és ezt maga a szerző is kiemeli 
előszavában - a kötet lényegében három korábbi tanulmány kiegészített és javított 
változatának együttes közlését valósítja meg, mégis azt mondhatjuk, alkalmas arra, hogy 
igazolja a szerző azon a katonai hírszerzés szervezet-történetére vonatkozó reményét, hogy az 
abban foglaltak talán közelebb vihetik az érdeklődőket a téma megismeréséhez. 
A könyvészetileg igényesen kialakított, nyomtatott és elektronikus kiadásban egyaránt 
elérhető mű kétszázhetvenhat oldalon, olvasmányos, jól érthető és informatív stílusú 
szövegezéssel, szemléltető ábrákkal és fényképekkel gazdagon kiegészítve mutatja be a 
vizsgálat tárgyát, tételesen megjelölve azt a kiterjedt forrásanyagot, amelyre az egyes 
részkutatások épültek. 
Az önálló magyar katonai hírszerzés és elhárítás történetének kezdetét bemutató munka 
- indirekt módon ugyan, de - kiemeli egyrészről az állam fegyveres védelmi rendszerének 19. 
század végi, 20. század eleji differenciálódását épp úgy, mint a dualizmus magyar védelmi 
szuverenitásának csökevényességét, mindeközben azonban a fegyveres védelem kiemelt 
jelentőségét a magyar államéleten belül, amelyet a személyi összefonódások is tükröztek. 
A kötet első tanulmányának címe "Az önálló magyar katonai hírszerzés é s kémelhárítás 
létrehozása és működése a két világháború közötti Magyarországon (1918-1945). Kísérlet egy 
szervezet működésének bemutatására." Ebben a szerző rövid bevezetőben emeli ki, hogy a 
dualizmus magyar királyi honvédsége – mint segédhad – a képességek tekintetében 
csökevényesen működött, hiszen egyes fegyvernemek, szakcsapatok, illetve vezetői szintek 
nem képezték annak részét. Ide sorolja a szerző a hírszerzést és felderítést is, amelyet az 
Oszták-Magyar Monarchiában az úgynevezett Evidenzbureau,2 vagyis a Nyilvántartó Iroda 
                                                          
A tanulmány megalkotását és az azt megelőző kutatást az NTP-EFÖ-P-15-0426-A ösztöndíjszerződés szerinti 
„Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj” támogatta. 
A tanulmány másodközlése a szerző azonos címen, a Jogtörténeti Szemle 2015/2. számában megjelent 
recenziójának. 
1 Szakály Sándor: A 2. vkf. osztály. Tanulmányok a magyar katonai hírszerzés és kémelhárítás történetéből 
1918-1945. Budapest: Magyar Napló kiadó, 2015, 276 o. ISBN: 978-615-5465-26-0 
2 Bővebben Lásd: Artner Ramóna: Hírszerzés a dualizmuskori Magyar Királyságban. In Rendvédelem-történeti 
Füzetek 2012/26. sz. 19-26. o. Csóka Ferenc (szerk.): Szakszolgálat Magyarországon, avagy tanulmányok a 
hírszerzés és titkos adatgyűjtés világából 1785-2011. Budapest: Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, 2012. Szabó 
Szilárd: Redl emberei. In Kommentár. 2013/2. sz. 33-44. o. Markó György: A magyar katonai hírszerzés-
felderítés szerepe, jelentősége a magyar hadtörténelemben. In Felderítő Szemle 2008. emlékszám, 13-18. o. 
 
3 
látott el a közös hadsereg vezérkarának részeként. Ennek a köztudatban talán a Redl-botrány3 
miatt ismert szervezetnek a fontosságát abban ragadja meg a szerző, hogy hagyományai 
mindvégig meghatározták az önálló magyar katonai hírszerzés és felderítés működését. 
A szerző a vezetői állományra is kitekintve írja le az önálló magyar katonai hírszerző 
szervezet kialakítását, amely magán viselte a korszak minden történelmi sajátosságát és 
amelynek kezdeti emblematikus alakja Stojakovics Demeter vezérkari őrnagy, vagy ahogy 
1935. november 4-től hívták, Sztójay Döme, későbbi berlini nagykövet, majd magyar 
miniszterelnök. Az Evidenzbureau központjában, a háború ideje alatt a főparancsnokságon és 
a balkáni erők hírszerző részlegénél is szolgálatot teljesítő Stojakovics vezetésével 
gyakorlatilag 1918. november 1-jétől állt fel az önálló magyar katonai hírszerző szervezet, 
amelyet a folyamatos szervezeti változások ugyan érintették, de nem gyengítették, sőt inkább 
fejlesztették. 
A fegyveres védelem sajátosságát és az 1944-ben véget érő korszak elsősorban 
szakértelemre építő jellegét szemlélteti a szerző, amikor rögzíti, hogy "nem változott 
érdemben az osztály feladatköre - de a személyi állomány összetétele sem! - 1919. március 
21. után, amikor is létrejött az ún. Magyarországi Tanácsköztársaság."4 Ezzel az átmenettel a 
személyi állomány mellett a feladatkör sem változott a honvédő harcmozdulatokig, amely 
aztán létrehozta azt a struktúrát, amelyben a katonai hírszerzés és felderítés kivált a központi 
katonai közigazgatásból és a hadvezetés szervezetének, egész pontosan a Vörös Hadsereg 
Parancsnokságának része lett, annak II. csoportjaként, miközben a szegedi ellenkormány 
mellett szerveződő Nemzeti Hadsereg Fővezérségének II. csoportjaként szintén létrejött 
Ottrubay Károly őrnagy vezetésével egy hírszerző szervezet. 
A Tanácsköztársaság bukása után a kettősség ideiglenesen 1919. november közepéig 
megmaradt, ezt követően pedig a két párhuzamos szervezetet összeolvasztották és az 
Stojakovics, majd utódai vezetésével a Vezérkar főnöke Nyilvántartó Irodája lett, számos 
névváltozást megélve és "csupán csak" a trianoni béke rendelkezései miatt reintegrálva a 
központi katonai közigazgatás szervezetébe, vagyis a Honvédelmi Minisztériumba. 
                                                          
3 Alfred Redl az Evidenzbureau ezredese és bukásáig egyik legsikeresebb kémelhárítója, akiről megállapították, 
hogy kettősügynök. Letartóztatásakor bűnét elismerte, de teljes körű kihallgatása nem történt meg. Ezt követően 
– a kor tiszti szokásai szerint – bűne súlyára tekintettel a letartóztatásra hivatott tiszti bizottság egy 
maroklőfegyverrel magára hagyta, hogy belátása szerint maga vethessen véget életének. Redl sikeresen el is 
követte az öngyilkosságot, ami azonban lehetetlenné tette a mögötte álló árulási ügy és konspirációs háló 
feltárását, mivel magával vitte titkait a túlvilágra. Bővebben lásd: Alan Sked: A Patriot for Whom? Colonel Redl 
and a question of Identity. In History Today Volume 36 Issue 7 July 1986. Richard Grenier: Colonel Redl: The 
man behind the secret myth. In New York Times October 13, 1985. Ravasz István: Redl, a kém kémelhárító. In 
Történelem portál 2014/2. szám, 34-37. o. 
4 Szakály Sándor i.m. 15. o. 
 
4 
A szerző a szervezet-történet bemutatása mellett nem mulasztotta el külön cím alatt 
tárgyalni a működési feltételek alakulását, a katonai attaséi szolgálat megszervezésének 
sarokpontjait, a szervezet feladatkörét és változásait a fegyverkezési egyenjogúság 1938-as 
bledi visszanyerése után, valamint a hírszerző és kémelhárító szolgálat életének érdekes 
epizódjait, melyeket - mintegy zárásként - a katonai attasék sorsának alakulásáról szóló rövid 
áttekintés követett felvillantva a korszakváltást, amellyel 1945 után már nem a szakértelem 
vált a fő szervező elvvé, hanem a kialakuló diktatúra érdekei és a politikai lojalitás. Azt is 
mondhatnánk, hogy a szerző - akarva, akaratlanul, de - első tanulmányának zárásával 
kihangsúlyozta a fegyveres védelem történetében azt, amit Szekfű Gyula szavaival úgy 
írhatunk le: "Valahol utat vesztettünk."  
A szervezet történetét bemutató munka után a vezetést ismertető tanulmány következik 
a kötetben, melynek címe "Akik a magyar katonai hírszerzést és kémelhárítást irányították 
(1919-1945)." Ahogy a cím is mutatja, a tanulmány arra a tíz főtisztre és tábornokra fókuszál, 
akik 1919. augusztusa után vezették a magyar katonai hírszerzést és kémelhárítást. Ezek 
időrendben: Stojakovics (Sztójay) Döme, Böckl József, Ruszkay Jenő, Hennyey Gusztáv, 
Andorka Rezsó, Ujszázy István, Vasváry József, Kádár Gyula, Kuthy László, valamint Zakó 
András. 
Szakály Sándor a hírszerzés és elhárítás vezetőit több szempont szerint vetette alá 
összehasonlító elemzésének, amelyeket aztán az érintett tisztek életrajza követett. A katonai 
életutak közlése azért emelendő ki az összehasonlító analízis ismertetése előtt, mert a laikus 
olvasóban ezek révén tudatosulhat az a tény, hogy az elhárítás személyi állománya révén 
sokkal jelentősebb hatást gyakorolt a magyar államéletre, mintsem azt gondolhatnánk. A 
teljesség igénye nélkül: Sztójay Döme, a hírszerzés létrehozója, előbb berlini nagykövet, majd 
Magyarország miniszterelnöke volt, Hennyey Gusztáv számos parancsnoki beosztás után 
Magyarország külügyminisztere volt, Andorka Rezső katonai beosztásait követően a Magyar 
Királyság spanyolországi követe volt, Ujszázy István a kémelhárítás vezetése után 1944. 
március 28-ig az Államvédelmi Központot vezette, Kuthy László a második világháború után 
az új magyar Honvédség megszervezésnek egyik meghatározó alakjaként működött, akit a 
szovjet típusú politikai tisztogatások során bebörtönöznek, míg végül szabadulása után 
öngyilkos lett. 
A fenti személyi kör tekintetében a szerző összetett életpálya-elemzést vitt véghez. 
Ennek keretében vizsgálta a szerzők születési helyét, a vallásfelekezeti hovatartozást, a 
felmenők foglalkozását és a családok anyagi hátterét, a polgári középfokú végzettséget, a 
vezérkari képesítés megszerzését, a fegyvernemi hovatartozást, a haderő szerinti 
 
5 
hovatartozást, a nyelvtudást, a nyelvhasználatot, a vezetői poszton eltöltött időtartamot, a 
kinevezéskori és felmentéskori életkort és rendfokozatot, a 2. vkf. osztályhoz kerüléskor 
meglévő rendfokozatot, az osztályon, illetve annak élén eltöltött szolgálati időt, a katonai 
diplomáciában betöltött tisztséget, az 1945 májusáig elért rendfokozatot, valamint az egykori 
vezetők halálozási adatait. 
Ez az analízis több szempontból is érdekes. Egyrészről – szemben a korszak magyar 
katonai elitjére vonatkozó közmeggyőződéssel – kimutathatóvá tette, hogy az egyik 
legfontosabb vezérkari osztály vezetői döntő többségükben vagyontalan családokból 
származtak, nem pedig a társadalom felső rétegeiből. A területi hovatartozás tekintetében 
látható, hogy a szóban forgó főtisztek egyaránt származtak a trianoni Magyarországról, 
valamint a Romániához, illetve a Jugoszláviához csatolt területekről. 
A bekerüléskori rendfokozatok áttekintése azt mutatja, hogy a későbbi vezetők többsége 
vezérkari századosként került a szervezethez, ezt követik számszakilag azok, akik őrnagyként 
kerültek állományba, és a tíz főből csak egy fő került ezredesi rendfokozattal a szervezethez. 
Ennek jelentősége nem csak a 2. vkf. osztálynál megvalósuló előmenetelek szempontjából 
fontos, hanem azért is, mert jól mutatja, hogy a későbbi vezetők lényegében a fiatalabb 
generációhoz tartozó tisztek közül került a szervezethez, figyelemmel a meglévő tudásukra és 
szakértelmükre. 
A 2. vkf. osztályon eltöltött szolgálati idő szerinti vizsgálat alapján látható, hogy az 
érintettek – Kádár Gyulát leszámítva – években mérhető időtartamot töltöttek a katonai 
felderítés és kémelhárítás szolgálatában, mint beosztott, és mint vezető. Hasonlóan fontos, 
hogy a tíz vezető közül hatan katonadiplomáciai szolgálatban is álltak. 
Mindezek összegezve azt mutatják, hogy az önálló magyar katonai hírszerzés és 
kémelhárítás szervezete elsősorban a szakértelemre és a speciális szolgálathoz szükséges 
ismeretekre és készségekre, nem pedig társadalmi hovatartozásra épített, miközben része volt 
egy olyan életpályának, amely sokak tekintetében diplomáciai és magasabb vezetői 
beosztásokhoz, nem ritka esetben pedig a náci, majd szovjet típusú politikai tisztogatásokban 
való érintettséghez vezetett. 
A kötet harmadik és egyben záró tanulmánya "A magyar katonai attaséi szolgálat 
személyi összetétele és állomáshelyei 1919-1945" címet viseli. Ez a gyűjteményes tanulmány 
méltó lezárása a kötetnek, hiszen egy rövid, az attaséi szolgálat megszervezésére és 
működésére vonatkozó bevezető után a vezetői profilokhoz hasonlóan elemzésnek veti alá a 
személyi állományt, majd közli az érintett katonadiplomáciai tisztviselők biográfiáit. Ahogy a 
szerző írja: "Nem a fentebb jelzett katonai attaséi szolgálat tevékenységét kívánom bemutatni, 
 
6 
hanem a kutatások jelenlegi állása szerint adom közre az 1919 és 1945 között katonai attaséi 
beosztásban szolgált hivatásos katonatisztek életrajzát, valamint az állomáshelyeket és az 
adott állomáshelyeken szolgáltak névsorát. A rendelkezésre álló adatok képet adnak arról, 
hogy kik is voltak, honnét jöttek, a katonai attéséi beosztást betöltött személyek, milyen 
ismeretekkel rendelkeztek és milyen szempontok játszhattak közre a beosztásra történt 
kiválasztásukkor."5 
Az összevetés során a szerző a származásra, és családi körülményekre, a katonai 
iskolázottságra, a fegyvernemi hovatartozásra, a nyelvismeretre, a katonai pályafutás 
rendfokozati és beosztási jellemzőire, valamint a halálozás helyére és idejére helyezte a 
hangsúlyt. Az e szempontok szerinti összesítő táblázatokat kiegészítő magyarázatok, valamint 
százharmincnégy oldalnyi életrajz segíti értelmezni, amelyeket a magyar katonai diplomácia 
állomáshelyeire és azok vezetőire vonatkozó áttekintés a tanulmány lezárása gyanánt követ. 
 
*** 
 
Összegzésként úgy gondolom, hogy a 2. vkf. osztály, vagyis az önálló magyar katonai 
hírszerzés és kémelhárítás szervezeti- és személyzet-történetét bemutató tanulmánykötet, nem 
csak a hiánypótló jelleg és a személyeket megelevenítő módszertan miatt kiemelt fontosságú 
mű, hanem azért is, mert méltán enged betekintést az állam fegyveres védelmi szervezetének 
20. századi átalakulására. Teszi ezt úgy, hogy közben óhatatlanul rámutat arra a szemléletbeli 
változásra, amelynek következtében a szakmai szempontok túlsúlyától, a magyar államélet – 
és ennek részeként a katonai szféra – elmozdult a politikai determináltság felé, elplántálva 
ezzel a szakmaiságot háttérbe szorítani képes, sokszor elvtelen gyakorlatok magvait, mind a 
beosztotti, mind pedig az elöljárói állományban. Nem utolsó sorban azért is kiemelt 
jelentőségű Szakály Sándor új kötete, mert az kontrasztot tud adni, a történetírásunkban 
korábban megjelent munkák álláspontjával szemben, amelyek vagy az 1944-es összeomlás 
utáni működésre fókuszáltak, vagy megírásuk idejében politikai kényszerpályán mozogtak.6 
A kötetet jó szívvel ajánlom nem csak azoknak, akik a magyar hadtörténet, vagy épp a 
hírszerzés és kémelhárítás – vagy egyszerűbben a titkosszolgálatok – világa iránt 
érdeklődőknek, de azoknak is, akik a sorok között olvasva a magyar alkotmánytörténet nagy 
                                                          
5 Szakály i.m. 83. p.  
6 Például lásd: Hollós Ervin: Rendőrség, Csendőrség, VKF 2. (Kossuth könyvkiadó, Budapest, 1971.) Dombrády 
Lóránd: Mi volt a Vkf-2? (História 1979/3. sz. 21-22. p.) 
 
7 
mozaikjából hiányzó kis kockákra is kíváncsiak, melyek közül jó néhány az állam- és 
jogtudományok által mellőzött fegyveres védelmi szervezet történetéhez kapcsolódik. 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
© Farkas Ádám 
© Magyar Katonai Jogi és Hadijogi Társaság 
 
Vélemények a katonai jog világából 
 
Kiadó 
Magyar Katonai Jogi és Hadijogi Társaság 
 
Székhely 
1055 Budapest, Markó u. 27. III. em. 13-18. 
 
Felelős kiadó 
Dr. Székely György nyá. dandártábornok, elnök 
 
Sorozat szerkesztő 
Dr. Farkas Ádám főhadnagy 
 
Honlap 
http://hadijog.hu/vkj 
 
Email 
dradamfarkas@gmail.com  
 
ISSN 
2416-1365 
 


Az önálló magyar katonai hírszerzés és kémelhárítás létrejöttének szervezet- és személyzet-története Szakály Sándor tollából

Dobi, Edit

Andor, József

Tanulmányok a szövegkoherenciáról

Tóth, Péter

Holik, Ildikó

Pedagógusok, tanulók, iskolák – az értékformálás, az értékközvetítés és az értékteremtés világa

Voigt, Vilmos

Óizlandi irodalom és kultúra

Utasi, Ágnes

Ügyvédek a gyorsuló időben (1998-2015)

Not a member yet

Laudáció Kecskeméti Gábor levelező tag székfoglaló előadása alkalmából

A Szent István és Szent László Kórház rövid története napjainkig

Az ország első gyógyszerészettörténeti gyűjteménye, a soproni Patikamúzeum

Qu’est-ce qu’un propre des saints dans les « pays de l’empereur » après le Concile de Trente ? Une comparaison des livres d’offices liturgiques imprimés aux XVIIe et XVIIIe siècles

Le catalogue de la Bibliothèque des théologiens roumains de Budapest 1890-1891

Az önálló magyar katonai hírszerzés és kémelhárítás létrejöttének szervezet- és személyzet-története Szakály Sándor tollából

Tanulmányok a szövegkoherenciáról

Pedagógusok, tanulók, iskolák – az értékformálás, az értékközvetítés és az értékteremtés világa

Óizlandi irodalom és kultúra

Ügyvédek a gyorsuló időben (1998-2015)

12,122

20,154