REAL-EOD

Kissné Budai, Rita

Kromják, Laura

Pál, Monika Éva

Kultúrák találkozása a tudományban - Jövőformáló tudomány: Tanulmánykötet a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából

Krähling, Edit

Radnóti Miklós és Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni hagyatéka a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ Kézirattárában I-II.

Kojanitz, László

A történelmi gondolkodás fejlesztése : Válogatott tanulmányok

Kivovics, Péter

Cseszregi, Gerda

A fogeltávolítás jogi vonatkozásai

Holl, András

Gaálné Kalydy, Dóra

A tudományos szakkönyvtárak és a nyílt tudomány

(Open Science)

Tomana, Györgyi

 
 
 
Tomana Györgyi 
A BUDAPESTI ISKOLA  
A pszichoanalízis első női képviselői – kitekintés Bálint Alice, 
Hermann Alice munkásságára és eredményeire, hatásukra a pedagógia 
és a nőkérdés terén
1
 
DOI:  https://doi.org/10.32558/abszolut.2021.30 
 
 
 
 
Bálint Alice (1897‒1939)  Hermann Alice (1895‒1975) 
A pszichoanalízis Magyarországon már a XX. század elején megjelent, s 
Budapest rövid időn belül Bécs és Berlin mellett a három legfontosabb 
pszichoanalitikus központ egyikévé vált.2 
E központban kiemelkedően magas színvonalt és sajátos szemléletet 
képviselt a Budapesti Iskola. Létrehozója Ferenczi Sándor (1873‒1933), 
akinek elnökletével megalakult a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület, majd – 
bár rövid időt élt meg ‒ a világviszonylatban is első pszichoanalitikai 
tanszék. Ferenczi – többek között ‒ új elméletet teremtett a szülő és a 
gyermek közötti kommunikációs zavarok elemzésében, valamint a nevéhez 
kapcsolható pszichoterápiás munkában is. A Budapesti Iskola munkássága 
nyomán sorra születtek a tudományos eredmények, elméletek. Elsősorban az 
én és a személyiség folyamataival, a korai csecsemőkor szerepével, az anya-
gyerek- és tárgykapcsolat fontosságával foglalkoztak, mindezek szövevényes, 
                                                 
1 Tomana Györgyi a Kiss Árpád Műhelyben 2010. január 18-án tartotta előadását a XX. század elejének nagy 
pszichológus-pedagógus asszonyairól Bálint Alice-ről (1897‒1939) és Hermann Alice-ről (1895‒1975). 
2 BORGOS Anna: Holnaplányok ‒ Nők a pszichoanalízis budapesti iskolájában, Noran Libro Kiadó, 2018. 
TOMANA GYÖRGYI:  
A BUDAPESTI ISKOLA. A PSZICHOANALÍZIS ELSŐ NŐI KÉPVISELŐI  
 
292 
traumatizáló következményeivel, valamint az okok feltárásával. Bizonyos 
meglátásaik magukban hordozták a később a brit és amerikai 
pszichológiában kiteljesedett „én-koncepció” csíráját, annak szociológiai 
vetületével. Tagjai közül Bálint Mihály (1896‒1970) belgyógyászként 
vizsgálta a test és psziché kapcsolatát, erről gyakorló orvosokkal konzultált, 
esetmegbeszéléseket tartott (Bálint-csoport), eredményeiket pedig 
pedagógusok is alkalmazták. Nevéhez fűződik a „basic fault”, az „őstörés” 
fogalmának kidolgozása. Hasonlóan döntő jelentőségű volt Hermann Imre 
(1889‒1984) megkapaszkodási elmélete, a tehetség kérdésében kifejtett 
munkássága, illetve számos módszertani kezdeményezés is. Róheim Géza az 
antropológiát és a pszichoanalízist kapcsolja össze elméleti fejtegetéseiben, 
különös színt hozva ezzel az interdiszciplinaritásba. És nem hagyhatjuk 
figyelmen kívül Szondi Lipót, a Szondi-teszt kidolgozójának nevét, aki 
ösztönrendszere kialakítása során úgy vélte, az egyéni választásokat 
genetikailag meghatározott ösztöntényezők befolyásolják. 
De a Budapesti Iskola széleskörű műveltsége és világlátása egyéb téren 
is megmutatkozott: jellemző volt az erőteljes baloldali társadalmi 
elkötelezettség, az eredményeik széles társadalmi körökhöz való eljuttatása 
és megismertetése – a Mészáros utcában ingyenes pszichoterápiás rendelőt 
működtettek -, valamint az a törekvés, hogy elméleteiket a gyakorlathoz, pl. 
a neveléshez is kapcsolhassák, melynek egyébként különös lendületet adott 
az abban a korban megjelenő reformpedagógia is. A pszichoanalízis 
szerteágazó hatásai közül nem hagyhatjuk figyelmen kívül a század első 
évtizedében virágzó, magyar irodalmi életre gyakorolt hatását sem. 
A Budapesti Iskola tagjai közt fontos tudományos és igen erőteljes 
hangot képviseltek a nők. Ekkortájt a nők aránya pszichoanalitikus téren 
magasabb volt, mint bármely más tudományágban, sőt, 1930-ig rohamosan 
nőtt. Ez a már fent említett társadalmi nyitottságnak, haladó beállítottságnak 
is köszönhető volt, valamint annak, hogy a társadalmi közgondolkodást 
megmozgató nőmozgalmak eredményeként kitágultak a női szereplehetőségek. 
„Másfelől általános jelenség, hogy a társadalom marginalizált csoportjainak, így a 
nőknek is, kedvezőbb lehetőségei vannak az újonnan megjelenő szakmákba, 
tudományágakba való belépésre (egyik másik jellegzetes példa erre a századelőn 
a fényképezés). Nehezebb egy már megszilárdult, hierarchiával rendelkező 
intézményben helyet találni….”.3 
Az első magyar analitikusnőknek a huszadik század első felében 
tudományos munkájuk mellett folyamatosan meg kellett küzdeniük egy hármas 
                                                 
3 BORGOS Anna: Nők a pszichoanalízisben, Lettre 62. szám, 2006, Ősz 
TOMANA GYÖRGYI:  
A BUDAPESTI ISKOLA. A PSZICHOANALÍZIS ELSŐ NŐI KÉPVISELŐI  
 
293 
problémakörrel: zsidóként, nőként, pszichoanalitikusként próbáltak 
érvényesülni. E küzdés folyamán lelki erejükkel, bátor újításaikkal, kitartásukkal, 
elhivatottságukkal önmagában példát mutattak a társadalomban. 
Hajdú Lilly, Rotter Lilián, Kovács (Prosnitz) Vilma, Gyömrői Edit, Mahler 
(Schönberger) Margit, Benedek (Friedmann) Teréz, Bálint Alice és Hermann 
Alice… a magyar pszichoanalitikus nők reprezentatív sora. 
Emeljük ki két nagyszerű, az abszolút pedagógus-i életműnek 
messzemenően megfelelő ember, a Budapesti Iskolához tartozó Bálint Mihály 
és Hermann Imre feleségének életét, tevékenységét. 
Bálint Alice 
Székely-Kovács Alice néven látta meg a napvilágot 1897-ben. Édesanyja, 
Kovács Vilma szintén foglalkozott a pszichoanalízissel, s építész férjét is 
rávette az analitikus terápiára. A család tehát alapos indíttatást adott.  
A matematikát, jogot és antropológiát is tanult Alice 1918-ban 
ismerkedett meg Bálint Mihállyal, akivel ettől kezdve munkakapcsolata és 
magánélete is összefonódott. Az üldöztetések elől 1939-ben Manchesterbe 
menekültek, ahol igen fiatalon, 42 évesen meghalt. 
Munkásságát vizsgálva kitűnik, hogy eredeti, kitűnő gondolkodó volt, 
maradandót alkotott mind a közvélemény, mind a szakemberek számára. 
Számtalan cikke, tanulmánya, előadása során foglalkozott az indulatáttétel és 
viszont indulatáttétel kérdéseivel, a szeretőképesség és a valóságérzék, az anyai 
szeretet, az anya-gyermek kapcsolat, az ösztönök, valamint a nevelés különböző 
kérdésköreivel. Az anya-gyerek kapcsolatot archaikus szeretetnek nevezi el, mely 
nem feltételekhez kötött, mint a későbbi szociális szeretet. Megállapítja, hogy ez 
mindkét fél számára egyaránt fontos, ugyanakkor „a gyermekszoba tulajdonképpen 
az őskor és a civilizáció találkozóhelye: itt történik meg nap nap után az a csoda, amikor a 
féktelen ősemberből kultúrlény lesz”. (A gyermekszoba pszichológiája, 1931) Szeretetünk 
és nevelésünk során ráhatunk gyermekre, közvetítjük a társadalom által 
követelt elvárásokat, de vajon gondolunk-e közben a gyermek lelki 
munkájára, az áldozatra, melyet értünk hoz, azért, hogy hozzánk hasonlóvá 
váljék? A gyermeki lélek belső átalakulása, sokszor óriási lelki erőfeszítése 
révén születhet csak eredmény, mely nagy terhet ró az egyénre. Szükséges 
lenne hát több türelmet és elfogadást tanúsítania minden nevelőnek, 
enyhébb megítéléssel, szabadabb felfogással viseltetni a gyermekkor primitív 
ösztöneivel szemben. A korlátozásokról azonban nem mondhat le a 
felnőttvilág – ám fontos, hogy a gyermek egyedi szükségleteinek 
figyelembevételével határozzuk meg a korlátozások és a szabadság 
egyensúlyát. A gyermekkor konfliktusait nem csak megélnie nehéz az 
TOMANA GYÖRGYI:  
A BUDAPESTI ISKOLA. A PSZICHOANALÍZIS ELSŐ NŐI KÉPVISELŐI  
 
294 
egyénnek, hanem még a konfliktusok feloldása, megoldása is rá vár.Így kerül 
szóba a Freudtól is ismert elfojtás és eltolás, valamint az utóbbival rokon 
szublimálás. Bálint Alice azonban beemel itt még egy kifejezést, ez pedig az 
azonosítás. Szerinte játékokkal, állatokkal, felnőttekkel, helyzetekkel csak úgy 
tud a gyermek megbarátkozni, ha azonosítja magát velük, vagyis az 
azonosítás nem más, mint menekülés a külvilág elől oly módon, hogy 
mindeközben a világ nagyobb és nagyobb részét tesszük énünk részévé. Az 
azonosítás képezi a megértés és megismerés mindenkori ösztönös alapját, 
ami más szavakkal azt jelenti, hogy a külvilágot csak mint velünk rokon 
valamit tudjuk egyáltalán elfogadni. A gyermek legfőbb célja, hogy jól érezze 
magát, ám megakadályozza ebben a külvilág, mely folyamatosan új 
problémák elé állítja. Az azonosítás segítségével viszont a gyermeknek 
lehetősége van megemészteni és asszimilálni a külvilágot. 
Bálint Alice a maga korában újszerűen a mesékkel is foglalkozott. 
Felismerte, hogy a mesében a gyermek maga és a környezete problémáira 
talál választ és megoldást, így különösen fontos, hogy az élet csúnya oldala, a 
jó és rossz emberek, veszekedés, bajba jutás, megmenekülés mind 
szerepeljenek a történetekben. Fikció, mese és mégis csupa valóságos dolog, 
ami valamennyiünk életét végigkíséri. Hogy mit és mennyit mesélünk, arra 
különösen oda kell figyelni. A népmesék és állat-történetek hasznos szerepet 
játszanak a gyermek fejlődésében és többet érnek, mint azok a történetek, 
amelyek szörnyű fenyegetéseikkel feltétlen engedelmességet követelnek. A 
mese előnye az is, hogy ugyan a gonoszok bántani akarják, de ezeket le lehet 
győzni, be lehet csapni, végül jóra fordul minden, boldog lehet. 
Hermann Alice 
Az 1895-ben született (meghalt 1975-ben) Cziner Alice filozófiát, pszichológiát 
és esztétikát tanult Budapesten, majd gyakornokként Révész Géza kísérleti 
laboratóriumában helyezkedett el. Itt ismerkedett meg későbbi férjével, 
Hermann Imrével, akivel közös munkáik is voltak. Pszichoanalitikai 
tevékenységet az 1930-as évektől 1945-ig folytatott. Közben tanítói oklevelet is 
szerzett, lélektani előadásokat tartott a családi és óvodai nevelésről. A Magyar 
Nők Demokratikus Szövetségéhez tartozó óvodák felügyelőjeként 
tevékenykedett, majd mint pedagógiatanár számos óvodapedagógiai és 
gyermeklélektani jegyzetet írt, szerkesztett. Célja volt többek közt a felsőfokú 
óvónőképzés kialakítása. Részese volt az 1971-es óvodai program 
előkészítésének és kidolgozásának. 80. születésnapján Apáczai-díjjal tüntették ki. 
Műveiben többek közt összehasonlító lélektani vizsgálatokról, a 
motiváció, megértés, az értelmi fejlődés- és elmaradás problémáiról írt, de 
TOMANA GYÖRGYI:  
A BUDAPESTI ISKOLA. A PSZICHOANALÍZIS ELSŐ NŐI KÉPVISELŐI  
 
295 
szót ejtett a munkaerkölcsről, valamint a különböző írók, művészek 
önéletrajzában fellelhető gyermeki lélekről is. Nevéhez kapcsolódik az 1927-
ben írt, az akkor egészen különleges területnek számító reklám lélektanának 
elemzése, kifejtése. 
Emberré nevelés című könyvében szinte összefoglalóan benne van a 
gyerekneveléssel, az analitikán alapuló gyermekpszichológiával kapcsolatos 
véleménye, meggyőződése, szellemisége. „A gyerekkel való bánásmódnak két 
nagy és mondhatnók ősrégi bűne van: az egyik a mérhetetlen távolság felnőtt és gyerek 
között, a másik az ún. nevelés a pillanatnak, a felnőttek közvetlen szükségleteinek.” 
(Emberré nevelés, 1946) Igen komolyan vette a magára hagyott gyermek 
szomorú jelenségét, melynek gyökerét abban látta, hogy sok szülő 
tulajdonának, szinte tárgynak tekinti gyermekét és nem valódi lényként 
kezeli. Elzárkóznak előlük, és ezzel lehetetlenné teszik, hogy ők 
megnyíljanak. A magába zárkózó gyermek a felnőtt világát nagyjából 
megváltoztathatatlan világrendnek érzi – később a társadalom „világrendje” 
ellen sem fog lázadozni, bármilyen méltatlan és kizsákmányolt helyzetbe 
kerül is általa. A pillanatnak nevelés pedig azért ártalmas, mert három pillére 
– minél több örömet és minél kevesebb zavart okozzon, továbbá könnyen 
kezelhető legyen – szintén nem a gyermek valódi lényére koncentrál, nem 
embert nevel, hanem engedelmes eszközt. Megfogalmazásában akkor 
nevelünk a holnapnak és jól, ha a gyereknek a még korláttalan ösztönvágyak 
hatalma alól való felszabadulásában segítőként vagyunk jelen, sőt, az 
ösztöneiket nem elnyomni, hanem kormányozni tanítjuk. Fontos, hogy az 
ösztönnevelés lehetőleg megrázkódtatás nélkül menjen végbe, ne ébresszen 
felesleges bűntudatot, és ne hagyja megszégyenítések emlékét maga után. 
Végül pedig mutassunk utat, hogy a felszabadult ösztönerőknek meglegyen a 
lehetősége a magasabb rendű átszellemesítésnek, szublimálásnak. 
Hermann Alice foglalkozott az agresszióval is - szerinte három olyan 
alaphelyzet van, amely ezt kiváltja: az ösztönös vágyak kielégítetlensége, az egyén 
ösztönmegkövetelte helyének veszélyeztetettsége, valamint a beavatkozás 
ösztönös vagy akár nem is ösztönös megnyilvánulásaiba. A nevelővel szemben 
támasztott alapkövetelmény ilyenkor az, hogy tudomásul vegye a gyermek 
érzelmeit, melléje álljon és segítsen. „Akkor lehet meg a reményünk, hogy a gyereket 
boldogan dolgozó, boldogan szerető gyermekké neveljük, ha közben sem a külső világot nem 
érzi ellenségnek, sem saját testét, lelkét bűnösnek vagy gonosznak.” (Emberré nevelés, 1946) 
A két pszichoanalitikus nő életének és munkásságának csak kis 
töredékét tudjuk itt bemutatni, ám az ennyiből is látszik, hogy pszichológiai 
megfigyeléseik és analitikai, tudományos képzettségük segítségével koruk 
konzervatív nevelési szokásaival szembementek, kutatták és felismerték 
TOMANA GYÖRGYI:  
A BUDAPESTI ISKOLA. A PSZICHOANALÍZIS ELSŐ NŐI KÉPVISELŐI  
 
296 
egyes lélektani bajok fő okát és gyökerét, mindezeket előadásaikban 
elmondták, jegyzeteikben, könyveikben leírták. Életükkel, tevékenységükkel 
abszolút pedagógusként utat és példát mutattak, eredményeik számos 
területen gyűrűztek tovább. 
Az egyik ilyen terület a pedagógia. A századelőn, az 1910-es és 1920-as 
évek a reformpedagógiai irányzatok fellendülését hozták Magyarországon is, 
mivel sokan látták és sokféleképp megfogalmazták, hogy a hagyományos 
pedagógia nem képes feladatát betölteni, szükség van a megújulásra, az új 
pszichológiai eszmék gyakorlatba való átültetésére. „Súlyos követ dobott a 
pszichoanalízis a gyermekneveléstan oly sokáig stagnáló vizeibe” – írta Ferenczi 
Sándor Bálint Alice könyvéhez írt előszavában. Maga Freud is úgy gondolta, 
a pszichoanalízis gyökeres változást fog előidézni a nevelésben. A budapesti 
pszichoanalitikusok Gyermeknevelés című folyóiratukban rendszeresen 
közöltek e témában írásokat. 
A Budapesti Iskola, köztük Hermann Alice és Bálint Alice nevelést 
megújító törekvéseinek hatására a reformpedagógia és 
gyermektanulmányozás elveit kívánta követni két reformiskola, Löllbach 
Emma Új Iskolája (1915‒1949-ig), majd Nemesné Müller Márta Családi 
iskolája (1915‒1943-ig). Vajkai Júlia több, összesen 13 intézetet hozott létre 
szegény szülők gyermekei, 12-15 éves lányok (!) részére, melyben az életben 
reájuk váró feladatok ellátására készítették fel őket. Maria Montessori orvos 
és pedagógus 1912-ben nyitott nálunk óvodát, őt Sajó Aladárné, majd 
Bélaváry Burchard Erzsébet követte 1928‒1941-ig működő 
reformiskolájával. Nálunk született meg az első Németországon kívül 
működő Waldorf iskola is, dr. Göllner Mária vezetésével, aki saját svábhegyi 
villájában működtette 1926‒1932 között. Szegeden is működött 
reformiskola 1929‒1944 közt, a köztudat Cselekvő iskolaként ismerte, 
valamint 1936-1939-ig ugyanitt a Kerti iskola is, ennek élén Dolch Erzsébet 
állt. Valamennyi kezdeményezés lényege volt a gyermek egyéniségének 
tisztelete, a fejlődéslélektani ismeretek alkalmazása, a hagyományos, 
hierarchizált kapcsolatrendszer lebontása, ezáltal a gyermekre, mint 
egyenrangú félre való tekintés, a pszichoanalitikai eredményekre való 
alapozás az oktatás során. 
A másik terület, amelyre a pszichoanalízis igen nagy hatással volt, a nőkérdés. 
Mint az előzőekben olvasható volt, az abban a korban amúgy is fellángoló 
nőmozgalmak elősegítették az olvasott, művelt, az új törekvések iránt lelkesedő, 
cselekedni vágyó nők térnyerését, kezdeményezéseit. Bálint Alice, Hermann Alice, 
a többi pszichoanalitikus nők, illetve a fenti névsor női nevei is erről tanúskodnak, 
s személyük tovább indukálják e téren a változásokat. A pszichoanalízis és a 
TOMANA GYÖRGYI:  
A BUDAPESTI ISKOLA. A PSZICHOANALÍZIS ELSŐ NŐI KÉPVISELŐI  
 
297 
kialakuló feminista eszmék egymásra hatva alapvetően kezdik megváltoztatni a 
társadalmi és kulturális szokásokat. Rámutatnak, hogy a nemi szerepek és a 
pszichoszexuális fejlődés a társadalmak fejlődése során emberek és kultúrák által 
létrehozott jelenségek, kérdéseiket a hatalom, a történelmi háttérbe ágyazottság 
szemszögéből teszik fel, elvetik a szociáldarwinizmust. Egyik elgondolásuk, hogy 
ha megváltoztatjuk eddigi elméleteinket és stratégiáinkat úgy, hogy a nőket tesszük 
középpontba, az további hatással lehet a nők helyzetének alakulására. Jelentős 
területeken kapcsolódik a reformpedagógia, a pszichoanalízis és a feminista 
pedagógia abban, hogy kooperatív, demokratikus, aktív részvételre serkent, 
elősegíti az egyéni látásmódot, az önreprezentálást. 
E rövid áttekintés talán nyújt némi fogalmat arról, hogyan alakult a 
pszichoanalízis helyzete Magyarországon a XX század elején, milyen 
szerepet töltött be, milyen eredményei voltak. Hatása különösen két 
képviselője, Hermann Alice és Bálint Alice révén tovább gazdagodott és 
szélesedett a pedagógia terén, de oda-vissza hatottak egymásra a szintén 
ebben az időszakban erősödő nőkérdésben is. 
A Budapesti Iskola hőskorszaka 1938‒39-ben véget ért. A politikai 
helyzet miatt tagjai menekülni kényszerültek. Bálint Mihály felesége, Bálint 
Alice halála után Angliából soha többé nem tért vissza, Róheim Géza az 
Egyesült Államokba emigrált, ott is halt meg 1957-ben. Hermann Imrének 
és Hermann Alicének nagy szerepe volt abban, hogy az eltelt évtizedek alatt 
Magyarországon minden ideológiai elnyomás ellenére létezhetett egyáltalán 
analitikus iskola. 
Élettörténetük és életpályájuk emblematikusnak tekinthető, abszolút 
pedagógusként egyúttal a korszak társadalom- és tudománytörténetének is 
fontos részét alkotják. 
 


A Budapesti Iskola : A pszichoanalízis első női képviselői ‒ kitekintés Bálint Alice, Hermann Alice munkásságára és eredményeire, hatásukra a pedagógia és a nőkérdés terén

Balogh, Balázs

Fülemile, Ágnes

Történeti idő és jelenlét Kalotaszegen : Fejezetek a társadalom, tájszerkezet és identitás változásairól

Rosoux, Valérie

Nishiyama, Akiyoshi

The European Way since Homer: History, Memory, Identity : Collective Memory in Europe

Monnet, Monnet

Rader, Olaf B.

The European Way since Homer: History, Memory, Identity : United and Divided Europes

Schwarcz, Gyöngyi

Lokalitás, etnicitás, gazdaság

Not a member yet