REAL-EOD

Hoczopán, Szabolcs

Molnár, Tamás

Gaálné Kalydy, Dóra

Az egyetemi könyvtárak szerepe a nyílt tudomány

mozgalom elterjesztésében

Kocsis, Károly

Az etnikai alapú területi autonómiák múltja és jelene a Kárpát-medencében

Gálfi, Emőke

Gyulafehérvár és uradalma a 16. század második felében

Hudra, Árpád

Vajna Zoltán akadémikus visszaemlékezése Pattantyús-Ábrahám Gézáról

Szanka, Julianna

 
 
Szanka Julianna 
INTERJÚ HANKISS ELEMÉRREL 
DOI: https://doi.org/10.32558/abszolut.2021.16 
 
„… a múlt iskolájában nem lehet 
a jövő emberét nevelni.” (Kiss Árpád) 
 
Kiss Árpád és Kovács Máté a XX. század jeles pedagógusai, akik pályájuk 
elején Debrecenben tanítottak, egy rendkívül modern szellemiségű, 
reformpedagógiát érvényesítő gimnáziumban. Hankiss Elemérrel 
beszélgettem a Kiss Árpád Műhelyben elhangzott előadása nyomán, ahol 
személyes élményeit elevenítette fel két egykori tanárával kapcsolatosan. 
Sz. J.: Ön Debrecenben nőtt fel, volt alkalma személyesen ismerni Kiss 
Árpádot és Kovács Mátét. Pontosan honnan származik ez az ismeretség? 
H. E.: Debrecenben az egyetem gyakorló gimnáziumába jártam. Ott 
mind a ketten tanáraim voltak. Kovács Máté a magyartanárunk és 
osztályfőnökünk volt, Kiss Árpád pedig a németet próbálta beleverni, vagy 
inkább így mondanám: belecsempészni a fejünkbe. 
Sz. J.: Ezt a gimnáziumot Jausz Béla, a Magyar Pedagógiai Társaság 
alapító elnöke vezette, a tanári karból pedig Kovács Máté és Simon László 
államtitkárok, többen egyetemi oktatók, professzorok, minisztériumi 
főtisztviselők lettek a későbbiekben. Érezték-e ezt Önök diákként, hogy 
milyen rendkívüli tanári kar van jelen az iskolában? 
H. E.: Nem jártunk más iskolába. Csak azt éreztük, hogy ebbe az 
iskolába jó volt járnunk. És érezhettük azt is, hogy kiváló volt tanáraink 
szereposztása. Jausz Béla tekintélyt parancsoló, megközelíthetetlen igazgató 
úr volt, ha csak megjelent, már mindenkiben megfagyott a vér. És ez így volt 
rendjén. Egy (nem túl nagy) adag tekintélytisztelet ráfér a rakoncátlan 
fiatalemberekre. Különösen akkor, ha jelen vannak az ellenpéldák, 
ellenpólusok. Kiss Árpád maga volt a kedvesség, emberség, szinte a 
barátunknak tekinthettük, pedig hát mi még épphogy csak cseperedni 
kezdtünk. Kovács Máté középen állt ebben a tipológiában. Szigorú volt 
nagyon, nem olyan oldott, mint Kiss Árpád, de a szeme mosolygott, még 
akkor is, amikor szavai villogtak. Emberszámba vett ő is minket, pedig még 
csak ember-kezdemények voltunk. 
Az iskola pedig kiváló és különleges iskola volt. Az egyik első előfutára 
volt Magyarországon az új, nyugat-európai típusú, szabadabb és kreatívabb 
iskolának. Az akkori gimnáziumok többségében még az úgynevezett porosz 
SZANKA JULIANNA: INTERJÚ HANKISS ELEMÉRREL 
 
 
181 
(de mondhatnánk azt is, hogy francia) rend és szellem uralkodott: nagy, 50 
fős osztályok voltak, szigorú tanárok, be kell magolni a dolgokat; egy évben 
egy nebuló négyszer-ötször felelt, és ezen múlott, hogy milyen jegyet kap az 
év végén. Ezzel szemben a Gyakorló Gimnázium laza, interaktív iskola volt, 
az órák lényegében beszélgetésekből álltak. Mondjuk Kovács Máté magyar 
irodalomból elmondott 10‒15 perc alatt valamit egy íróról, de az óra 
nagyobb részében társalgás folyt versekről, regényekről, vagy arról, ami 
éppen felmerült; vagyis állandó eszmecsere folyt a gyerekek és a tanár 
között. Kevesen is voltunk, tizenöten-húszan az osztályban. Akinek volt egy 
kis esze, és részt tudott venni ezekben a beszélgetésekben, voltak kérdései, 
ötletei, az megélt anélkül, hogy bifláznia kellett volna nagy adattömegeket. 
Mivel én nem szerettem tanulni, nagy szerencsém volt, hogy ide kerültem, és 
nem egy másik iskolába. 
Sz. J.: Csak ebben az egy iskolában működött ilyen rendszer? 
H. E.: Debrecenben, úgy tudom, elsősorban itt. Külső barátainktól úgy 
hallottuk, hogy a többi gimnáziumban még inkább a hagyományos 
módszerek uralkodtak. Volt tanári notesz, abba írták be a feleleteket egész 
évben. Nálunk nem volt ilyen. Tanáraink annyira megismertek mindenkit, 
hogy nem volt erre szükség. Mai eszemmel, mutatis mutandis, egy amerikai 
egyetem szemináriumához hasonlítanám ezeket az órákat. Eleinte ott sem 
ismer a tanárember senkit, de a félév végére nagyon sok minden kiderül 
mindenkiről. Nem utolsó sorban a tanárról. 
A gyakorló gimnázium kísérleti iskolaként működött. Nyitott volt a 
világra. Kovács Máté és Kiss Árpád jártak és tanultak Nyugat-Európában, 
olvasták a külföldi folyóiratokat, könyveket, behozták Európából az új 
gondolatokat nekünk, a Nagyerdőre. Mostanában inkább a televíziós 
műsorok kerülnek be az országba és a fejekbe, na meg ami az Interneten 
áramlik világszerte. Ez is jó. Akkoriban azonban, azt hiszem, többet tudtunk 
a francia, német, angol irodalomról, történelemről, a talán még a politikáról 
is, mint ma sokan. Tanáraink -- mint annak idején Széchenyi a Lánchidat, a 
vasutat, a takarékpénztár gondolatát, a kaszinót – úgy hozták be nekünk az 
új eszméket, kezdeményezéseket, szellemiséget. 
Igen, Kiss Árpádtól olvashatjuk is: „De nincs mit tenni: a múlt iskolájában 
nem lehet a jövő emberét nevelni.” 
Nem tudom, hogyan csinálták, mert még buták és éretlenek voltunk, de 
úgy tudtak mindketten beszélni még a modern filozófiáról is (Kiss Árpád 
volt az akkor nagyon modernnek számító francia filozófus, Bergson 
gondolataink leghivatottabb hazai interpretátora), hogy a mai napig 
emlékszem arra, milyen gondolatok kezdtek el akkor az agyamban forogni 
SZANKA JULIANNA: INTERJÚ HANKISS ELEMÉRREL 
 
 
182 
az elhangzottak nyomán. Nagyszerű volt az iskola demokratikus légköre is 
(bár akkor még nem tudtuk, hogy ezt így kell nevezni). Elhitették velünk, 
hogy mi gyerekek, a magunk módján, ugyanolyan értékesek lények vagyunk, 
mint a felnőttek. Nem hierarchiában gondolkoztak. Ha jól emlékszem, 
hosszú éveken át alig-egyszer-kétszer ültek fel a katedrára; köztünk sétáltak, 
közénk ültek. 
Sz. J.: Az előadáson kettős arcképet vázolt fel róluk. 
H. E.: Két híres zeneszerző alakját megelevenítve próbáltam jellemezni 
őket. Kovács Máté inkább Beethoven típusú ember volt (talán Beethoven 
tragikus létélménye nélkül, vagy lehet, hogy gyerekként ezt csak én nem 
éreztem benne). Fantasztikus energiái voltak, sugározta az erőt, az életbe 
vetett bizalmat, a küzdelemnek és megoldások lehetőségét, a tisztességet, a 
polgári erényeket, a polgári felelősséget, s mindezt egy kemény, fegyelmezett 
akarattal teli emberként. 
Kiss Árpád sok szempontból az ellenkezője ennek. Őt inkább Gustav 
Mahlerhez hasonlítanám. Nem mintha dekadenciára hajló, világfájdalmas 
lélek lett volna. Nem, egyáltalában nem. Tele volt derűvel, életkedvvel. 
Inkább csak Mahler érzékenységével, villódzó sokszínűségével, erős 
létélményével rokonítanám. Kovács Mátéval egykorúak voltak (Kovács Máté 
1906-ban, Kiss Árpád 1907-ben született), de az élettel szembeni 
magatartásuk sok szempontból egymásnak épp az ellenkezője lehetett. 
Kovács Máté Debrecenben, a kemény, protestáns, puritán 
cívisvárosban s környékén nőtt fel. Hitt abban, hogy egy az igazság, ez az 
igazság megismerhető, és e szerint az igazság szerint lehet és kell élni. 
Kiss Árpád inkább kereső ember volt. Ha visszatekintve a múltba jól 
ítélem meg, úgy érezhette, hogy az igazságot minden nap újra fel kell 
fedezni, mindent újra és újra meg kell kérdőjelezni, a szabadságot minden 
nap újra ki kell vívni. Minden nap keresni kell, hogy mi a tisztesség, mi a jó, 
mi a rossz. És lehet tévedni. Lehet mosolyogni a világon, s lehet mosolyogni 
önmagunkon is. 
Sz. J.: A diákokra milyen hatással voltak ők? Milyen hatással volt 
Önökre ez a két, egymástól lényegesen különböző felfogás? 
H. E.: A mai napig belőlük élek. Mert egyrészt hinnie kell az embernek 
az igazság létében, másrészt tudnia kell, hogy megtalálni nem, csak keresni 
lehet. Ez a kettősség életre szóló élmény volt a számomra. Nem mindenki 
olyan szerencsés, hogy ilyen kiváló tanárai voltak diákévei során. 
Sz. J.: Hasonlította még Kovács Máté és Kiss Árpád párosát Kossuth 
Lajos és Széchenyi István kettőséhez. Mi alapján vonható ez a párhuzam? 
SZANKA JULIANNA: INTERJÚ HANKISS ELEMÉRREL 
 
 
183 
H. E.: Kovács Máté inkább Kossuth-típus volt: ha tudjuk mi a cél, 
gyerünk, előre, hajrá, huszárroham, megoldjuk, győzünk! Kiss Árpád inkább 
Széchenyire emlékeztetett. Nem az államférfi, hanem a naplóíró 
Széchenyiére. Ő is állandóan kereső ember volt, tele kétségekkel és egy jobb 
világ lehetőségébe vetett hittel. 
Sz. J.: Kiss Árpádtól olvashatunk méltató szavakat Kovács Mátéról, 
például „Bármire is vállalkozott, befolyására a dolgok a nagyobb rendezettség irányába 
kezdtek alakulni.” Ebből kiolvasható a mély tisztelet kollégája iránt. Milyen 
kapcsolat volt egyébként közöttük? 
H. E.: Gyerekek voltunk, csak azt láttuk, hogy jó barátok. Most, 
visszatekintve úgy gondolom, hogy erős szellemi barátság fűzte össze őket, 
bár két külön világból jöttek. Kovács Máté Hajdúszoboszlón született, 
meghatározó élménye lehetett az Tiszántúl nyakas puritánsága. Kiss Árpád 
Balassagyarmaton nőtt fel, egy polgárvárosban; már szülei is nyitottak voltak 
Európára. Ez a kettősség izgalmas vitákat csiholhatott ki kettőjük között. 
Sz. J.: Ön szociológus, értékkutató. Milyen értékeket közvetített tehát 
Kovács Máté és Kiss Árpád a diákok, a világ felé? 
H. E.: Kovács Máté szociális felelősségtudatra nevelt minket. Arra, 
hogy egy igazságtalan országban, az egymástól elszakadt szegények és 
gazdagok országában élünk; s hogy mindannyiunknak tennünk kell valamit 
egy méltányosabb társadalmi rend kialakulásáért. Kiss Árpád az európai 
szellemiséget hozta be osztálytermünkbe. Kovács Máté a szociális 
szolidaritás és a polgári felelősségtudat értékeit, Kiss Árpád a szabadságnak, 
a szüntelen keresésnek, a kétkedés jogának, a szabad gondolkodásnak a 
fontosságát sugározta felénk. 
 


Interjú Hankiss Elemérrel

Áment, Erzsébet

Nagy László és tanítványa, Domokosné Löllbach Emma, az új iskola alapítója

Kereszty, Zsuzsa

 
 
 
Kereszty Zsuzsa 
EMMI NÉNI ISKOLÁJÁBAN 
DOI:  https://doi.org/10.32558/abszolut.2021.32 
 
„A nevelés leglényege titokteljes folyamat…, 
villamos kisülés… áramkör, 
folytonos áramlás… adok és kapok.” 
(Karácsony Sándor)1 
 
Domokos Lászlóné Löllbach Emma alapítója és igazgatója volt az Új 
Iskolának, amelyben bátyámmal első iskolás éveinket töltöttük. Kerestem 
fotót róla, hogy láthassuk például gyerekek között, ne csak egyetlen ismert 
képén, profilból, feketében2. Bár ez a fotó nagyon jellemző rá – gyöngysor, 
gyűrű, kezében mintha nyitott könyv lapjai lennének. Amennyire 
gyerekkorom bennem élő homályos képével összevetem, nagyon is ő – 
elegancia és derű, ez jut eszembe róla –, s ezen a fotón mindkettő jelen van. 
(Akkor még titokzatosnak is láttam.) 
Új fotóra nem, de kézírására rátaláltam A hatvanas években, kezdő 
tanár koromban az egyik antikváriumban szemembe ötlött egy mindössze 10 
oldalas különlenyomat3 1941-ből: Domokosné tanulmánya Korszerű kérdések 
a nevelésben címmel. Beköttettem, őriztem, de annak idején valószínűleg csak 
gyerekkori iskolám alapítója iránti kegyeletből, nem hiszem, hogy 
évtizedekkel ezelőtt bármi korszerűt láttam volna benne. Újraolvasva 
elképedek: a tanulmány gondolatai mélyek, magasak, tágak, pontos 
mondatokban fogalmazottak. A tágabb kort – a két világháború közöttit – 
Daumier4 karikatúrájával jellemzi, amelyen egy ügyvéd széttárt karral a 
párizsi alvilág egyik figuráját igyekszik a bíróság előtt ártatlannak lefesteni. 
Az ügyvédet a szerző „az igazságot a jogi formulák útvesztőiben megtagadó 
ember”-nek, a kapitalista világ termékének nevezi, aki a tőkést és a tőke 
áldozatát egyaránt kiszolgálja, kihasználja. „Vajon milyen a jelen évtizednek 
reprezentatív embere?” – kérdezi. „Talán csak nem az óvóhelyeken szorongó, 
                                                 
1 KARÁCSONY Sándor: Ocsúdó magyarság. Új nevelői magatartás. Néhány részlet Karácsony Sándor 
műveiből. In: Nevelő munka az általános iskolában, A Köznevelés Könyvtára, Magyar Vallás- és 
Közoktatásügyi Minisztérium, Budapest, 1947. 
2 ÁMENT Erzsébet: Emmi néni iskolája (OPKM, 2005) című könyvének borítóján. 
3 A Magyar Paedagogia XLIX. évfolyam 3. számából. 
4 Nem ismertem, utána kellett néznem, ki is ez a karikaturista. Honoré Daumier (1808‒1879) 
művészetének hatását Balzacéval is összevetik. 600 restaurált litográfiáját, köztük politikai karikatúrákat a 
Szépművészeti Múzeum őrzi. 
KERESZTY ZSUZSA: EMMI NÉNI ISKOLÁJÁBAN 
 
 
321 
gázálarcos ember, a barlanglakók életszintjén…?” (A tanulmány megírásának 
évében Hitler már kiadta a parancsot a Szovjetunió megtámadására.) 
Domokosné az európai válsággal kezdi, majd az olvasót meglepve a 
nevelő számára kedvező (!) történelmi pillanatról, a nevelői felelősség 
„roppant, történelmi súlyáról” beszél. 
Ez (a felelősség) arra kényszerít, hogy amíg szívünk s agyunk felismeri 
az igazság, a könyörületesség, a jogosság pusztulását a világban, mindent 
elkövessünk, hogy önérdekeink ellenére is szembeszálljunk a romboló 
erőkkel… Súlyos tünet – folytatja később –, hogy a szellemet a szülők 
hasznossági síkra süllyesztették, …az ifjúság önművelődését… arra 
korlátozzák, amit hasznosság szempontjából „tudnia kell”, nem pedig arra a 
többre, amit ezen felül ismerni akar…. – a nevelési kérdések megbeszélését 
pedig arra a területre szűkítik, amelyből az érdemjegy helyzetképe 
kiolvasható… Ellenméregként… állítsuk szembe korunk lelki 
közömbösségével a művészi és irodalmi élmények megrázó mélységeit – 
folytatja – …az érzelmi felszínesség ellen állítsuk be a testvéri sorshordozás, 
a társadalomszolgálat, – a segítés tényeit… a gondolati felszínesség ellen a 
kitartóan végzett észmunka… következetességét. 
Kézírásával ezt a tanulmányt – amelynek számos megállapítása, 
gondolata ma is fájón aktuális – ismeretlennek ajánlja ezekkel a szavakkal: 
„A Sátántipró Szent György lovag napján küldöm gondolataimat 1941-ből – 1957-
ben.” (Azaz a forradalom leverése utáni évben, nyilván nem véletlenül a 
„Sátántipró”-ra utalva.) 
1941-ben, amikor ezeket a sorokat írja, az Új Iskola huszonhatodik éve 
működik. (Az alapító még nem tudja, hogy már csak hét tanév van hátra az 
államosításig.) 
Tudjuk, minden iskola olyan, amilyen az alapítója, amilyenek a tanárai. 
Milyen is volt, hogyan is működött 1940 és 1948 között a bátyámmal közös 
időnkben a Domokosné Löllbach Emma által alapított, általa vezetett és az 
általa kiválasztott tanítók, például Kápolnási Hermin, Bothné Jeney 
Erzsébet, Baranyai Erzsébet által működtetett iskola? 
Az iskola tájékoztatója szerint5 annak „tanulmányi és módszeres 
rendjét” a gyermekfejlődéstanra, az individuális lélektanra, az érdeklődés 
pszichológiájára és a Bergson-féle intuitív erők tanára építve alakították. A 
tanulás, nevelés eszköze „a könyvtanulás megkopott árnyékvilága helyett ...a 
természet és a munka” – olvassuk. 
                                                 
5 Tájékoztató a gyermektanulmányi alapon álló Új Iskoláról, szerkeszti Dr. DOMOKOS Lászlóné igazgató, 
1925, Szeged. 
KERESZTY ZSUZSA: EMMI NÉNI ISKOLÁJÁBAN 
 
 
322 
Kinyitom egyetlen megmaradt, évtizedeket átvészelt újiskolás 
füzetemet, a negyedikes (Both Erzsi néni volt a tanítónk) második félévi 
Naplót (Így hívtuk azt a füzetet, amelyben a természetben, munka közben, 
átélésre indítva szerzett tapasztalatainkat feljegyeztük.) 
Az első lapon: Altató ének a kis Jézusnak a XVII. század első feléből. 
Midőn a Szűz magzatját, Jászolban síró fiát 
El akarja alutni, Így énekel ő néki: 
Oh napfény! Oh élet!... 
és tovább, mind a hét versszak, három oldalon keresztül. A bölcsődalt 
az egyes osztályok szülőknek szóló karácsonyi játékának műsora követi 
(látom, a mi osztályunk a Székesfehérvári bölcsőcskét játszotta). 
A következő oldalakon az Ifjúsági Vöröskereszt Csoport karácsonyi 
gyűjtésének eredményét olvashatjuk. Néhány részlet: 
1q 5 kg 30 dkg élelmiszer, 89 db játék, mesekönyv. Mindezt kapták: 7 
család összesen 20 gyerekkel Alsóhencsén (Tolna megye), a Szent János 
Kórház Gyermekosztályának betegei (ők 3 kg cukrot, 1,50 kg lekvárt, 7 
játékot, mesekönyvet), a Vöröskereszt Gyűjtő Állomás: 28,60 kg babot, 
17,50 burgonyát… 
A végén a szétosztott élelmiszer súlyát tételenként összeadtuk, a 
végeredmény: 105,30 kg. (Íme az átváltás művelete: 1q 5 kg 30 dkg-mal 
indultunk, itt már azt látjuk, ez pontosan hány kg, dkg. A téma a karácsonyi 
gyűjtés, amelyben a mi osztályunk is részt vett). 
Aztán egy mese jön, valószínűleg egy képet láttunk, ahhoz írtunk mesét 
(vadászat, eltévedt királyfik, emberfejű fává átkozott férfi és jóságos, a 
királyfikat hazavezető törpék szerepelnek benne). 
Januárban javítják a tetőt, Erzsi néni kiküld néhány gyereket a 
tetőjavítókhoz, hogy „kérdezzenek egyet-mást”, megtudjuk, hogy egy 70 
literes üstben 200 kilónyi bitument olvasztanak. Aztán az egész osztály 
megnézi a padlásról (?), hogyan is öntik a bitument a kátránypapírra. A 
következő oldalon egy régi ének Szt. István királyról („Rólad emlékezvén 
csordulnak könnyei/Búval harmatoznak szomorú mezei…”) 
Elreped a vízvezeték, az udvaron hatalmas tócsa keletkezik, megyünk 
és „lecsapoljuk az „Ecsedi lápot”. ‒ Márciusban meglátogatjuk egy 
negyvennyolcas honvéd unokáját, akinek nagyapja elkísérte Kossuthot a 
száműzetésbe. – Petúnia-magot vetünk az udvaron, feljegyezzük, mikor kezd 
csírázni, mikor jelennek meg első levelei. – Leírjuk, hogy a Duna-Tisza-
csatorna építése mennyibe kerül (350 millió forint), hány ezer köbméter 
földet kell kiásni, hány ezer hold válik ezzel öntözhetővé. – Buksival, 
KERESZTY ZSUZSA: EMMI NÉNI ISKOLÁJÁBAN 
 
 
323 
osztálytársam kutyájával játszunk, írunk róla, lerajzoljuk. – A füzet utolsó 
lapjain házi feladatként arról írok, mit mesél nekem egy gesztenyefarügy. 
(Íme, a képzés a közvetlen környezet eseményeire, a természet jelenségeire 
épül, így vár intuíciót – lásd gesztenyerügy.) 
Mit is jelent az Új Iskolában a gyermektanulmányozás? Mindenesetre 
intenzív megfigyelést, empátiát. 7 és 1/2 éves bátyámról az első év végén 
Kápolnási (Kapperer) Hermin így ír:6 
Külsőleg úgy látszik, mintha teljesen passzív volna, mintha belsőleg 
nem is élne. Mintha minden benyomással szemben érzéketlen volna. Pedig 
mindenre figyel, minden érdekli... Apró kis megfigyeléseket rak össze 
magában… zsákmányként gyűjti azokat, dolgozza fel teljes csendben… – és 
ugyanilyen „mélyen” egy A/4-es oldalon keresztül. 
Az Új Iskola újra és újra megszólít, hangjában benne van Löllbach 
Emma hangja, az alapítóé, aki megkomponálta, és azoknak a társainak 
(tanároknak, kutatóknak7) a hangja, akikkel közel nyolc évtizeddel ezelőtt 
három és fél évig együtt éltem. Három és félig, hiszen elsős koromban folyt 
Budapest ostroma, és éppen mikor befejeztem a negyediket, az iskolát 
államosították. 
A Karácsony Sándortól mottóként idézett – számomra a nevelés 
lényegét megragadó – néhány sor a Kiss Árpád szerkesztette A Köznevelés 
Könyvtára sorozat első, Nevelés az általános iskolában című kötetéből, 1947-
ből származik. A kötet szerzői között Karácsony Sándor ny. rendes egyetemi 
tanár mellett ott van Mérei Ferenc, a Pedagógiai Szeminárium igazgatója, 
Öveges József gimnáziumi tanár, Noszlopi László, a Fővárosi Gyermek- és 
Neveléslélektani Intézet vezetője, Sík Sándor, az Országos Köznevelési 
Tanács ügyvezető alelnöke, Baranyai Erzsébet egyetemi magántanár, az Új 
iskola tanára és ott van Domokos Lászlóné, az Új Iskola igazgatója is. Ő 
éppen a „szabad beszélgetés”-ről ír, például így: 
„Ültessük tanulóinkat körbe, állítsuk háttérbe a padokat. Üljünk velük szorosan, 
egy láncszemként a körben, fejezzük ki ezzel, hogy nem vagyunk osztályban, hanem 
bizalmas, meleg együttesben.” 
Talán harmadikos lehettem, szaladtam felfelé a lépcsőn, szembe jött 
velem a vékony, törékeny alakú Emmi néni. Lassítottam, mondtam az 
iskolai köszöntést: „Hű maradok!”, ő rám nézett, úgy éreztem, személyesen 
nekem mondja a választ: „Bízom benne!” – Akkor az egyénisége szólított 
                                                 
6 K. András I. osztályos „szöveges értékelése” 1940-ból. („Megfigyelések a gyermek testi és szellemi 
fejlődésének menetéről. E lélekrajz szempontjait összeállította Dr. Domokos Lászlóné, használja az Új 
Iskola 1916 óta”). Anyám hagyatékában leltem rá 35 évvel ezelőtt. 
7 Az Új Iskola mellett neveléslélektani kutatóintézet is működött. 
KERESZTY ZSUZSA: EMMI NÉNI ISKOLÁJÁBAN 
 
 
324 
meg, ahogy „jelen volt a pillanatban” (Vekerdy Tamás), később a gondolatai, 
létezésmódja, ahogy megteremtette az Új Iskolát, és persze a létrehozott 
iskola ragadtak meg. – Azt remélem, hogy néhány villanás Domokosné most 
felelevenített gondolataiból, a Naplóból talán érzékelhető tanítási gyakorlat 
megszólítja az Olvasót. 
(Számomra megrázó, hogy a háború utáni újrakezdés lendületében a 
Magyar Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium által kiadott könyvsorozat 
szerkesztője többek között Karácsony Sándortól, Mérei Ferenctől, 
Domokos Lászlónétól kérdezi, milyen legyen a nevelés az általános 
iskolában. Bár ma is őket kérdeznénk!)    


Emmi néni iskolájában

Kiss, Endre

A valóságosan létező abszolút pedagógus

Trencsényi, László

 
 
Kiss Endre – Trencsényi László 
KOVÁCS MÁTÉ ÉS KISS ÁRPÁD 
KÉT ABSZOLÚT PEDAGÓGUS  
FIATALKORI ARCKÉPE 
DOI: https://doi.org/10.32558/abszolut.2021.15 
 
 
 
 
Kovács Máté (1906‒1972)  Kiss Árpád (1907‒1979)  
Annyi bizonyos, hogy kevés Műhely járt úgy az újabb történelemben, mint a 
MPT Kiss Árpád Műhelye. Mind tevékenységének, mind szerveződésének 
nagyon is az elején jár még, és mégis azzal kell a nyilvánosság elé fordulnia 
és ezzel érdeklődést és tagokat toboroznia, hogy elkövetkezendő 
rendezvényei aligha érik el majd el az első találkozás inspirációjának erejét. 
A Magyar Pedagógiai Társaság keretei közt létrejött Kiss Árpád Műhely 
megindította tervezett és meghirdetett beszélgetés-sorozatát az abszolút 
pedagógusokról, mint a XX. századi magyarországi értelmiségtörténet 
fontos, ám elhanyagolt jelenségéről. 
„A koncepció alapgondolata, az abszolút pedagógus, illetve az abszolút pedagógia” 
gondolata volt. Ez természetesen szűkebb, mint az értelmiségtörténeti 
megközelítés egésze. A gondolat lényeg az volt, hogy nemcsak kiváló 
értelmiségiek lesznek egzisztenciális okokból tanítók, tanárok és mesterek 
(akár nagy „M”-mel is, de nem Master-szakon!), de ugyanazt az utat önként, 
szabad elhatározásukból is sokan tették meg. Miközben ez az igazi 
alapgondolata, a Műhely az ennél valamivel szélesebb értelmiségtörténeti és 
iskolateremtő programot is tevékenysége középpontjába állítja. 
KISS ENDRE – TRENCSÉNYI LÁSZLÓ:  
KOVÁCS MÁTÉ ÉS KISS ÁRPÁD KÉT ABSZOLÚT PEDAGÓGIS FIATALKORI ARCKÉPE 
 
 
178 
A Műhely első rendezvényén, 2009. január 26-án, Kovács Máté élete és 
munkássága volt a beszélgetés tárgya. 
A bevezető előadásokat nagy örömünkre Tóth Gyula, a Kovács Máté 
Alapítvány Kuratóriumának elnöke és Hankiss Elemér tartották. 
Tóth Gyula Kovács Mátéról szólva többek között az abszolút 
pedagógus attitűdjének a nyilvános szereplésben is megmutatkozó jegyeire 
összpontosított: „Ahol megjelent, hozzászólt, vagy csak beszélgetett környezetével, 
érvelt, vagy mesélt, kérdezett, vagy útbaigazított - szavai és gesztusai árasztották 
magukból a szó legnemesebb értelmében vett tanítót. Művelt, nevelt, sugallt, orientált, 
táplált és nyesegetett. Kertész volt, mint kedvenc szabadidős foglalatoskodásában. 
Emberkertész. Véleményem azóta sem változott. Sőt: elegendőnek tartom pedagógusnak 
nevezni. Olyan pedagógus volt, akinél tanítás-nevelés összefonódott a tudományos 
tevékenységgel, az ismeretterjesztő és társadalmi munkássággal.” 
Hankiss Elemér Kovács Máté és Kiss Árpád kettős, egymásra 
hangolt portréját vázolta fel. A kettős arcképnek nemcsak lényegi 
vonásai, de számos konkrét részlete is mindeddig tökéletesen 
megvilágítatlan maradt neveléstörténetünkben, visszaemlékezéseiben 
maga Hankiss Elemér is csak kiragadott részleteit mondta el eddig 
elsősorban Kiss Árpádról. 
Két abszolút pedagógus mindennapi közelségből rögzített fiatalkori 
arcképe ez, ami egyben azt is demonstrálta, hogy az abszolút pedagógus  
létmódjához az a diák is hozzátartozik, akiben az abszolút pedagógus 
közvetítette világ a közvetítő személyével együtt válik alapvető, 
filozófikus problémává. Kiderült Hankiss párhuzamos portréiból, hogy 
az egyik alapvonása az abszolút pedagógusnak mindenképpen a 
„világszerűség” eleme. Középiskolai vagy nem-középiskolai fokon tehát 
egyaránt az, hogy a látszólag szűkös keretben egy egész világot közvetít a 
tanuló számára, akinek egy-egy ilyen világ élménye meghatározóvá 
válhat. 
Hankiss Elemér számos konkrét példán mutatta be, hogyan vált e 
„két vitathatatlan csillag” egymásétól alaposan eltérő két összefüggő 
univerzuma kifogyhatatlan antinomikus szembeállítások és tipológiák 
forrásává a tanulók számára. Kovács Máté az elvitathatatlan szabadságon 
belül felmutatta a „helyes magatartás szuggesztió”-ját, miközben Kiss 
Árpád üzenete szerint „csinálj, amit akarsz, de a végén ki kell jönnie 
valaminek”. 
A két előadást vita követte, amely értelmiségtörténeti 
vonatkozásainak gazdagságával talán a vártnál is egyértelműbben 
igazolta, hogy az önálló szellemi produkcióval rendelkező jelentős 
KISS ENDRE – TRENCSÉNYI LÁSZLÓ:  
KOVÁCS MÁTÉ ÉS KISS ÁRPÁD KÉT ABSZOLÚT PEDAGÓGIS FIATALKORI ARCKÉPE 
 
 
179 
pedagógusegyéniségeknek és az abszolút pedagógusok velük szoros 
átfedésben lévő csoportjának kutatása erőteljesen átalakíthatja a huszadik 
század magyar eszme- és kultúrtörténetét (a magyar nyelven még nem 
létező intellectual history-t). 
Igazolta továbbá, hogy így jóval plasztikusabbá válhatnának a 
pedagógusok és értelmiségiek történelmi viszonyának sajátosságai, a 
pedagógusok értelmiségi identitásának sajátos vonásai.  
 


Kovács Máté és Kiss Árpád két abszolút pedagógus fiatalkori arcképe

Monok, István

DOI 10.36820/MTAKIK.KOZL.2021.OpenS.1 7
Cui bono, seu cui prodest?
Monok István
A címben megfogalmazott két kérdés jogi értelmezéséhez ragaszkodva 
biztosan tautológia, vagyis kétszer kérdezzük meg ugyanazt, hol Cicero, 
hol Seneca szavait használva. Ha azonban következetesen valljuk azt 
az alapelvet – amelyet a mindennapi gyakorlatban követésre méltónak 
tartok –, hogy nem minden legitim, ami legális, ám minden, ami legitim 
legalizálásra érdemes, akkor a kétféle kérdésfeltevés már indokolható. 
Magam számára a legitimitást tartom vezérfonalnak. A nyílt tudomány 
kérdéskörében jól megfogható a különbség a kétféleképpen (legitim/
legális) elfogadott cselekvések közt. 
A nyílt hozzáférés apostolai abból az alapelvből indulnak ki, ami 
ajánlások szintjén még az Európai Unió hivatalosságának is része, 
nevesen: amely kutatási eredmény létrejöttét közpénzből finanszírozták, 
nem lehet nem nyílt hozzáféréssel közzétenni. Ezzel együtt teljesen 
magától értetődő, hogy a rögzített (szerzői, kiadói) jogokat nem sértheti 
ez a közzététel, és különösen is hangsúlyosan figyelni kell arra is, hogy 
a közzétevő magánvállalkozásoknak a nyilvánosságra hozatal nem 
okozhat erkölcsi, vagy pénzügyi veszteséget. De ha gondolkodásunkat 
a nyílt tudományról ebben az irányban indítjuk el, akkor alapvetően a 
legalitás oldalán maradva töprengünk. Számomra azonban fontosabb a 
legitim oldal.
A könyvtörténeti szakirodalomban az információs technológiák 
változásáról, fordulópontjairól többféle értelemzés olvasható. Mi volt 
a célja azoknak, akik kitalálták az exemplar és pecia rendszert a kéziratos 
könyvkiadásban? Mi Gutenbergnek akkor, amikor a mozgatható 
betűkkel történő szedés alapján való sokszorosítást kitalálta? A célok 
közt elsőként felsorolandó, hogy minél többen, minél könnyebben, 
minél több szöveghez jussanak hozzá. És mindig ott van az is, hogy 
a stationarius kapjon adókedvezményt, hiszen plusz kötelmeket 
vállalt (ami üzleti mozgásterét csökkenti), és az, hogy minden könyv 
Monok István8
megszületéséhez kell a mecénás is. Igen, a Gutenberg galaxis sikerét, 
azt, hogy az európai gondolkodás jelentős újító kapacitáshoz jutott, 
egy vállalkozói csoport, a nyomdászok és alkalmazottjaik biztosították. 
A nyomdászok haszon-érdekeltsége (ez még nem profitszomj, pláne 
nem extraprofit-szomj) számos olyan újítást eredményezett, amitől az 
olvasás és a könyvhasználat hatékonyabbá vált (anyanyelvűség, képi 
illusztrációk, címlap, szövegtagolás, mutatók stb.).
Aztán a nyomdász mellett megjelent a kiadó, aztán különvált a 
kereskedői világ, és már a XVII. században tudunk olyan tudományos 
(orvosi) könyvkiadóról, amelynek tulajdonosáról többen állítják, hogy 
analfabéta volt. Aztán a fia már privilégiumokat szerzett, unokája és 
dédunokája pedig a legrangosabb kiadó lett Párizsban (Houry). Ezzel 
arra utalok, hogy a könyvkiadásban megjelent a befektető, aki nem 
könyvet akar kiadni, nem tudományos információkat akar másokkal 
megosztani, hanem elsődlegesen a meglévő pénzét kívánja szaporítani. 
Befektetésével azonban segítheti magát az eredeti célkitűzést is. 
Napjainkra a folyamat ott tart – remélem ezt fejlődésnek senki nem 
gondolja –, hogy a tudományos információ olyan áru, mint a kőolaj – 
ráadásul éppen nagyobb hasznot is hoz az árusítása. 
A nyílt hozzáférést tehát nehezített környezetben kell megvalósítani: jó 
az Open Access annak, aki éppen szabadon hozzáfér. Sajnos ugyanannak 
akkor, amikor a saját kutatási eredményéről van szó, már nem magától 
értetődően jó ugyanez. Ezzel az ellentmondással arra utalok, hogy 
nincsen a kérdésnek sem gordioszi, sem huszáros megoldása. Az egyik 
elfed valós ellentmondásokat, és hosszabb távon nem konfliktusmentes 
rendszer áll elő, a másik meg valószínűsíthetően komoly károkat is 
okozna a rendszerben a virtus megmutatásának értékét nem tagadva. 
Vagyis a tudományos információk szerzőitől a kereskedő cégekbe 
befektetőkig mindenkire szüksége van a rendszernek. Az nem 
állítható, hogy a teljes nyílt hozzáférés megvalósulásáig nem lesznek 
érdeksérelmek. 
9Cui bono, seu cui prodest?
A tudományos információk az egész világon túlnyomórészt közpénz 
felhasználásával keletkeznek. A közzétételük folyamatában megjelenő 
magánérdekek mentén sok a hozzáadott érték. A teljes Open Access 
elérésének folyamatában – magam azt gondolom – külön kell 
választani az elsődleges közlést attól, amikor az a hozzáadott értékkel 
együtt jelenik meg (ez utóbbi lehet egy másik, attraktívabb kereső, 
lehet ismeretterületek, dokumentum-együttesek összekapcsolása, 
mesterséges intelligencia alkalmazások stb., stb.). Biztosan lesz időszak, 
amikor csak előbbi lesz elérhető mindenki számára állampolgári jogon, 
és a hozzáadott értéket kell megfizetni. Maga a köz persze eldöntheti, 
hogy ez utóbbi finanszírozásából milyen mértékben veszi ki a részét 
azért, hogy a – mondjuk így – passzív szabad elérés lehetőségét 
kiegészíti az attraktív elérések szabadságának megteremtésével.
 
Open Science
Nyílt tudomány magyar szemmel
 
A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Közleményei
Publicationes Bibliothecae Academiae Scientiarum Hungaricae
45 (120)
Új sorozat
Sorozatszerkesztő
Gaálné Kalydy Dóra
 
Open Science
Nyílt tudomány magyar szemmel
Magyar Tudományos Akadémia
Könyvtár és Információs Központ
Budapest 2021
Szerkesztette
Gaálné Kalydy Dóra
Anyanyelvi lektor
Mónok Mária
Az irodalomjegyzékeket készítette
Budai-Király Tímea
Tipográfia és tördelés
Vas Viktória
ISBN 978-963-7451-73-7
ISSN 0133-8862
DOI 10.36820/MTAKIK.KOZL.2021.OpenS
Felelős kiadó: az MTA Könyvtár és Információs Központ főigazgatója 
Nyomta és kötötte az Alföldi Nyomda Zrt., Debrecen
Felelős vezető: György Géza vezérigazgató
Megjelent a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával
Tartalom
Monok István
Cui bono, seu cui prodest?  7
Holl András
A tudományos szakkönyvtárak és a nyílt tudomány 
(Open Science)  11
Gaálné Kalydy Dóra
A kiadókkal kötött Read and Publish szerződések, 
és a nyílt hozzáférésű publikálás hazai lehetőségei 53
Soós Sándor, Kiss Anna
Az „Open Access-előnyök" megnyilvánulása
a hazai tudásprodukcióban: bibliometriai hatásvizsgálat 61
Gaálné Kalydy Dóra
A közösségi tudomány 85
Tiberius Ignat
What motivates us to develop the 
Focus on Open Science series? 127
Hoczopán Szabolcs, Molnár Tamás
Az egyetemi könyvtárak szerepe a nyílt tudomány 
mozgalom elterjesztésében 145
Holl András
Az MTA KIK gyakorlata a nyílt tudomány támogatásában 161
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői  174
A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának 
Közleményei, Új Sorozat közelmúltban megjelent kötetei 175


Cui bono, seu cui prodest?

Not a member yet

Az egyetemi könyvtárak szerepe a nyílt tudomány mozgalom elterjesztésében