PPKE Repository of Dissertations (Pázmány Péter Catholic Univ.)

Munding Márta

Hungarian

Alexandros és a barbár asszonyok találkozása Curtius Rufus munkájában

Nyúl Viktor

Péter alakja a szinoptikus evangéliumok tükrében

Laki András József

Microfluidic Particle Separation Techniques for Biomedical Use

Soltész Márton

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
SOLTÉSZ MÁRTON 
A BRG-től a regényig 
Csalog Zsolt prózapoétikájának (műfaj)elméleti kérdései 
 
Doktori (PhD) értekezés tézisei 
 
 
 
1. Témaválasztás 
 
Csalog Zsolt életművét, amely mind a mai napig nélkülözni volt kénytelen a tudományos 
számbavételt, alapvetően műfajelméleti szempontok szerint közelítettük meg, lévén nem 
kívántunk beleveszni sem a realizmus, sem a szociográfia, sem a tényirodalom, sem más, felettébb 
obskúrus műszavak által jelölt műfaji-műnemi „valóságokba”. A cél különben sem a tematikus 
kategorizáció volt: munkánkkal az író rekanonizációját igyekeztünk előkészíteni. Ahogy özvegye 
fogalmazott a Krisztina című posztumusz regény nem különösebben szerencsés kiadásakor: a 
Csalog Zsolt nevével fémjelezhető etikai és esztétikai attitűdöt kívántuk ismét forgalomba hozni. 
S hogy ehhez miért éppen a műfajelmélet látszott a legalkalmasabbnak? A válasz jórészt a 
magyar irodalomtörténeti és -elméleti gondolkodás provincializmusában keresendő, amely 
minden olyan mű esztétikai értékét kétségekkel övezi, amelynek műfaji azonossága nem 
határozható meg egzakt módon, illetve amely nem illeszkedik bele a novella, vagy még inkább a 
regény nagybecsű kategóriájába. Így aztán egyszerre legitimációs és marketingcélú munkánk egyik 
alapvető célkitűzése az lett: a Parasztregényről bebizonyítani, hogy regény, majd a többi 
szöveget a magnum opustól mért távolságának függvényében sajátos szempontok szerint 
helyezni el a „legitim”, „akadémiai” műfajok skáláján. 
 
2. Módszertan 
 
Elemzéseink vezérlő elvét Milan Kunderától kölcsönöztük, aki világhírű könyvében, A regény 
művészetében keresetlen egyszerűséggel és tömörséggel jelentette ki, hogy a regény „Az a prózai 
nagyforma, amelyben az író kísérleti egókon (a hősökön) keresztül vizsgálja a létezés néhány nagy 
témáját”. Könnyen belátható, hogy az a Csalog Zsolt, aki oly nyitott szemmel, s akkora 
empátiával járta szociológiai kutatásai során a világot, adatközlőiben, kiknek nyelvét és 
sorseseményét novellává, kisregénnyé vagy regénnyé érlelte, éppen ilyen kísérleti egók 
potenciális lehetőségét látta meg. S itt kapcsolódhatunk Kundera egy másik fundamentális 
meghatározásához, mely szerint „A regény meditációs cselekménye néhány elvont szó pillérén 
nyugszik. […] Egy regény […] gyakorta nem más, mint hosszú hajsza néhány illanó meghatározás 
után.” Ez utóbbi belátás vezetett el azután a Parasztregény esetében a „paraszt”, illetve a 
„maradtam”, a Fel a kezekkel! esetében a „kurva”, A párt foglya voltam esetében pedig az 
„idegenség” szavakhoz – mint az egyes szövegek egzisztenciálontológiai kulcsaihoz. 
Persze: ha akartuk, ha nem, előbb-utóbb kénytelenek voltunk szembenézni műfaj és 
nyersanyag, hangzószó (fonolexéma) és írott szó (filolexéma) viszonyával – magyarán a 
 
 
dokumentarizmus kérdésével. S a megoldásra – a terminus feloldásának módjára – ismét 
Kundera vezetett rá minket, mégpedig A lét elviselhetetlen könnyűségének ama sokat idézett 
mondatával, mely szerint „A regény nem írójának vallomása, hanem annak vizsgálata, hogy mi is 
az emberi élet abban a csapdában, amivé a világ alakult”. Ha a Parasztregényből indulunk ki, Eszter 
néni identitásproblémája – amely a könyv, élettörténeti számvetés és „létösszegzés” után epedő 
fél-értelmiségi s a parasztságát önként és dacosan vállaló-demonstráló földműves szerepeinek 
interferenciájában kulminál – éppen egy ilyen csapdahelyzetet szemléltet. Közelebbről: a 
tradicionális paraszti kultúra végnapjait és a korszerű „új világ” (tán még a réginél is vadabb) 
intoleranciáját mutatja be egyetlen sors optikáján keresztül. Eszter néni vágyai és rettegései, 
kirohanásai és elnémulásai pontosan szemléltetik világának, s benne az ő egyedi sorsának sajátos 
útvesztőjét. 
 
3. Eredmények 
 
Fentebb azt állítottuk, Csalog Zsolt életművének tudományos megközelítésére mindeddig nem 
történtek kísérletek, holott ez nem teljesen igaz: Sisák Zita például 2005-ben – igaz, alapvetően 
néprajzos műveltséggel és szempontok szerint, mégis – remek tanulmányt írt arról, miként 
szerveződött Csalog keze alatt az élőszóból nagyregény. Ez a dolgozat végül is fölmenthetett 
volna (s bizonyos értelemben föl is mentett) bennünket a Parasztregény magnófelvételeinek nyers 
lejegyzését és a kész prózafejezeteket összehasonlító időigényes művelettől, de mert a csalogi 
nyelvről a néprajzos kolleginánál lényegesen több (immár irodalomtudományi szempontokat is 
érvényesítő) mondanivalónk volt, végül az M. Lajos, 42 éves példáján mégiscsak bemutattuk azt a 
hallatlan differenciát, ami a felvett és a megírt nyelvek között tapasztalható. S ezzel – 
reményeink szerint – végleg kirántottuk a szőnyeget mindazon föltevések alól, amelyek naiv 
és/vagy rosszindulatú módon összemosták a hallható és látható nyelveket, majd azzal vádolták 
meg az írót, hogy „művészete” – ha egyáltalán nevezhető annak az effajta lejegyzői munka – ki is 
merült a meddő rögzítésben. 
Pedig ami valódi művészetté, vérbeli epikává avatja a Csalog-műveket, az éppen a 
nyelvképzelés, a nyelvteremtés művelete, amely a dokumentum-nyersanyagként megismert-
fölhasznált nyelveket és életeseményeket egy új, egyedi sorsvízió szolgálatába állítja, mégpedig oly 
módon, hogy az olvasmányos-esztétikus prózaszöveg immáron tükröt tart nemcsak az adatközlő, 
de a befogadó elé is, és a gogoli „Magatokon röhögtök” gesztusával döbbenti rá olvasóját a jól 
ismert todorovi tényre, mely szerint a fantasztikum sosem a szövegben, mindig a létben van. S ez 
még akkor is igaz – sőt: annál inkább az –, ha Mikluszkó Lajos ásatási munkás vagy Kána Lőrinc 
 
 
tábornok történetesen füllent, nagyot mond, saját jelentőségét növeli, vagy ha Mohácsi Bálintné 
Eszter néni egyoldalúan látja férje elzüllésének tragikus kimenetelű történetét. 
Mindent egybevetve: arra jutottunk, hogy a Parasztregény, amely – hitünk szerint – 
a vágy, a beszéd és az írás szubjektumainak különbségét teszi láthatóvá, ékes példája 
annak, hogy Csalog Zsoltnál a dokumentum nem az írásaktus végeredménye – amint az 
a zsdánovi–lunacsarszkiji tervpoétikák szerint helyes és illendő lett volna –, „mindössze” 
nyersanyaga, kiindulópontja, késztetője annak. Mármost hogy ne ismételjük gépiesen 
mindazt, amit értekezésünkben állítottunk, hadd hozunk ezúttal szakirodalmi helyett egy 
szépirodalmi példát vélekedésünk alátámasztására. Ha jól megfigyeljük, Szabó Magda Régimódi 
története pontosan úgy bánik a regénycímmel – olyan, szekunder szövegeket idéző evidenciával 
emlegeti azt a primőr szövegben –, mint ahogy a Jegyzetek a Parasztregényről szerzője teszi. És nem 
csupán a Kanna, hattyúkkal című „bevezető-ráhangoló” fejezetben, de a szöveg minden 
szakaszában. Ráadásul ugyanez a duktus, ugyanez a naiv-cinikus, egyszerre belső és külső 
nézőpont köszön vissza a Kívül a körön című esszékötetnek a Régimódi modelljeivel-szereplőivel 
kapcsolatos írásaiban is. Nyilvánvaló tehát, hogy nem a Parasztregény kapcsán merül föl először a 
kérdés: „vajon hol ér véget a szerző, és hol kezdődik a mű?” Illetve: „hol ér véget a mű, és hol 
kezdődik a szerző, esetleg a másik mű?” 
Mindezzel persze véletlenül sem szeretnénk azt szuggerálni, hogy akár a Szabó-, akár a 
Csalog-szövegek elbeszélői hangja könnyűszerrel azonosítható volna az egykor élt biográfiai-civil 
személy hangjával, sőt: éppen ellenkezőleg! Azt kívánjuk érzékeltetni, hogy a 
dokumentumpróza elbeszélői pozíciója sajátos, a fikciós alkotásmódoknál szokásostól 
sok tekintetben eltérő – például sokkal határozottabban autoreflexív – szövegkezelést 
körvonalaz, ám ettől függetlenül mégsem lép ki a szépirodalom területéről. Gondoljunk 
csupán a Für Elisére, melynek bemutatóján állítólag számon kérték az írónőt, hogy miért talált ki 
magának egy sosem létezett Cili nevű lánytestvért, ha egyszer a regény fülszövegében azt ígérte: 
egy kétrészes életrajzi regény első kötetét tartja kezében az olvasó. Mire az írónő, mintegy 
válaszul, elővett a táskájából egy fényképet, és fölmutatta: „Már hogyne létezne az én Cilim? Hát 
hiszen itt a fényképe!” A tengert akartam látni Dani-monológjaihoz hasonlóan e bemutató után is 
soká találgatták: vajon szándékos botránykeltésről, furfangos legendagyártásról vagy valami 
másról lehet szó. Mi a magunk részéről úgy véljük: nem egyébre szolgált e demonstráció, mint 
annak hangsúlyozására, hogy a fülszöveg nem hazudott: valóban „írói életrajzot” kaptunk. Azaz: 
egy történeti nyersanyagon hizlalt kísérleti egón keresztül a lét alapvető kérdéseit boncolgató író 
vallomásának lehettünk szem- és fültanúi. S ezzel ismét értekezésünk egyik kulcsfogalmához 
érkeztünk: a vallomáshoz. 
 
 
Ahogy a kunderai regény, úgy természetesen a csalogi portré sem „írója vallomása”, mégis 
az augustinusi–hamvasi vallomásfogalmakkal tudtuk a legtermékenyebben megközelíteni. 
Egyébiránt maga Kundera sem áll meg a fenti deklarátumnál; kifejti azt is, hogy amíg Dante még 
hitte, hogy a cselekvés a cselekvő önarcképe, addig „A regény egyik nagy felfedezése a cselekvés 
paradox jellege”. Mármost a kérdés az: „ha a cselekvésben nem ragadható meg az én, hol és 
hogyan érhetjük tetten?” És Csalog a maga módján megfelel a kérdésre, amennyiben 
demonstrálja: a potenciális hősök belső életét egy – a hiteles nyelvi teremtés készségével 
megáldott – külső személynek kell megismernie, megértenie, mégpedig azok nyelvén-
beszédén keresztül, s csupán ezután készülhet el az a bizonyos „ön”-arckép, az a „doku-
portré”, amelyen ugyan kétségkívül ketten munkálkodnak, de amelyet csupán egyetlen 
kéz „fest”: a prózaszó művészéé. 
Végezetül néhány szó a monológról – merthogy ez lesz a csalogi portrék mindenkori 
formája. Bizonyára sokakat érdekel, főként az oral history újmódi divatjának hála, hogy milyenek 
lehetnek az egyes elbeszélések nyersanyagául szolgált eredeti hangfelvételek, s e kérdésnek 
ráadásul épp egy csalogi kijelentés ad különös nyomatékot, mely szerint prózaportréi egy „teljes 
akusztikai jelenséget” kívánnak olvashatóvá tenni. Csakhogy a kazettákon (több tucatot volt 
szerencsénk meghallgatni) nem egy-egy ember monológja került rögzítésre, hanem egy – a 
legkevésbé sem spontán – párbeszéd, amelyet az adatközlői és dokumentátori vágyak és 
elvárások bonyolult szövevénye béklyóz. Így azután – nem feledve, mekkora ovációval hozta ki 
az Európa Kiadó Kerouac Útonjának eredeti tekercsek alapján újrafordított változatát, sem 
Ginsberg Cody-utószavának megfontolandó alternatíváját – értekezésünkben megmaradtunk a 
szövegek olvasásánál; s a szalagok interpretációját másokra hagytuk. Úgy véljük ugyanis, hogy 
amíg az esszéíró (a művész) kezén többletet teremhet az ilyen munkálkodás, addig a tudományos 
elemző csupán módszertani adósságokba verné magát. 
 
4. A témával kapcsolatos publikációk 
 
 SOLTÉSZ Márton, „Itt van ez a rohadt szocializmus”: Csalog Zsolt A tengert akartam látni című 
kötetének fogadtatása, Kortárs, 2011, 11. sz. (november), 58–71. (= UŐ., Felhasznált irodalom, 
Bp., Magyar Írószövetség Arany János Alapítványa, Kortárs Kiadó, 2012 [Kritikai 
Füzetek, 5], 9–28.) 
 SOLTÉSZ Márton, A valóság művészete – a művészet valósága: Írói és költői kompetenciák Csalog 
Zsolt és Turcsány Péter szociográfiáiban = S. M., Működés: Tanulmányok, kritikák, előadások, 
jegyzetek, Pomáz, Kráter Műhely Egyesület, 2013 (Teleszkóp Könyvek, 27), 36–44. 
 
 
 SOLTÉSZ Márton, Az olti tutajút: Bevezetés a Gézám1! című Csalog-elbeszélés olvasásába, 
Irodalomtörténet, 2012, 4. sz. (tél), 535–553. 
 SOLTÉSZ Márton, Bejegyzések a Cs betűhöz: Csurka István levele Csalog Zsolthoz, Kortárs, 2012, 
4. sz. (április), 67–68. 
 SOLTÉSZ Márton, „Szelíd lázadás az érvényes norma ellen”: Bevezető gondolatok Csalog Zsolt 
Cseréptörés-kritikájához, Kortárs, 2013, 9. sz. (szeptember), 70–80. (= „Figyeljétek a mesélő 
embert”: Esszék és tanulmányok Lengyel Péterről, szerk. RADVÁNSZKY Anikó, Bp., Ráció 
Kiadó, 2013 [Libra Librorum, 1], 245–256.) 
 SOLTÉSZ Márton, Egy lelkiismerettel megvert írástudó: Avagy jegyzetek Tar Sándorról és a 
megrendülésről, Kortárs, 2015, 2. sz. (február), 49–56. 
 SOLTÉSZ Márton, Csalog Zsolt, Bp., Argumentum Kiadó, megjelenés előtt. 


A BRG-től a regényig

Szirtes Zsófia

Az erdélyi szászság érdekérvényesítése az átmeneti korszakban (1690-1711)

Gurbai Sándor

A gondnokság alá helyezett személyek választójoga a nemzetközi jog,az európai regionális jog és a komparatív közjog tükrében

Hajós Katalin

Variations de l'interface littéraire dans les littératures maghrébines d'expression francaise

Laki László János

Statisztikai gépi fordítás módszerének alkalmazása egy- és többnyelvű nyelvtechnológiai problémák hatékony megoldására

Tóth Emília

Development of multimodal diagnostic tools for epilepsy patients implanted with intracranial micro- and macroelectrodes

Novák Attila

A Model of Computational Morphology and its Application to Uralic Languages