PPKE Repository of Dissertations (Pázmány Péter Catholic Univ.)

Fejérdy Judit Mónika

Hungarian

Krisztus test szerinti ismeretétől - Krisztus lélek szerinti ismeretéig. Clairvaux-i Szent Bernát krisztológiai tanítása beszédei alapján

Szentgyörgyi Csaba

 
Pázmány Péter Katolikus Egyetem 
Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar 
 
 
 
 
 
Szentgyörgyi Csaba 
 
Narrativitás és metalepszis Mikszáth Kálmán epikájában 
 
című doktori (PhD) értekezésének tézisei 
 
 
 
Témavezető:  
Dr. Tarjányi Eszter Csc 
egyetemi docens  
 
Irodalomtudományi Doktori Iskola 
 
Vezető: Dr. Szelestei Nagy László 
Dsc. egyetemi tanár 
 
 
 
2017 
 
1. A kutatás előzményei, célkitűzései 
Mikszáth Kálmán életműve elemzésekor csatlakozom ahhoz az újabb 
értelmezési hagyományhoz, amely felülírta a korábbi befogadási 
paradigmát: nem tekinti többé elavultnak, fő értékét a narrációjában, illetve 
az irodalmi hagyomány sajátos mikszáthias asszimilálásában fedezi fel, 
ahogy ezt Barta János a „narratív regény” kategóriájával megfogalmazta. A 
közel húsz éve kibontakozó újabb (de nem előzmény nélküli) recepció 
többek közt a narratológia, a metafora elméletéből kiindulva az életmű főbb 
regényeit, novelláit, elbeszélésköteteit többségét érintette, illetve egyfajta 
„kánontágítás” jegyében a kisebb terjedelmű műveket is szemre vételezte. 
Dolgozatom sem az alkalmazott elméleteivel, sem az eltérő műfajú 
szövegek kiválasztásával nem jelent újat, inkább a korábbi felismerések 
elmélyítésének tekinthető. Az első fejezetben azt a problémát vetettem fel, 
hogy úgy tűnik, a Mikszáth-újraolvasás módszertani indoklása hiányzik. 
Pedig ezáltal jobban megérthetnénk, hogyan illenek bele az anekdotikus 
narrációjú művek a magyar irodalom folyamatába. Másrészt a 
paratextualitás elmélete, a metaforaként értett szerep, az irodalomesztétikai, 
önéletrajzi szempont ugyan megjelenik a közelmúlt recepciójában, de 
felhasználásuk még alaposabb lehetne. A dolgozatom fontos fogalma a 
metalepszis: az elemzések a fikció különféle határátlépéseivel szembesítik 
az olvasót. 
 
 
 
 
2. A követett módszertan 
Mikszáth életművét nem egy műfajra, kiemelt problematikára 
fókuszálva vizsgáltam. A különféle műfajú szövegek minél alaposabb 
elemzésére törekedtem, emiatt egy-egy szöveg akár több alkalommal is 
vizsgálat tárgyává vált: a Beszterce ostromát és A szelistyei asszonyokat a 
theatrum mundi metaforája és a paratextualitás alapján is, a Kísértet 
Lublónnak az előszavait, utólagos előszavait paratextusként is, és 
irodalomesztétikai szövegként is elemzem. A hályog-kovács című novellára 
pedig a dolgozat mind a négy szempontját alkalmaztam, elemzése önálló 
fejezetbe, a dolgozat végére került. 
Az első fejezetben a Mikszáth-újraolvasás okaira kérdezek rá. A korábbi 
Mikszáth-recepció teljesen kiüresedett azáltal, hogy alaptézisei 
megmerevedtek: kifogásolták, hogy az életmű elavult világképet tükröz, 
hiányolták belőle az elvont gondolatiságot, emiatt a regényeinek nem 
tulajdonítottak átgondolt szerkezetet. A Mikszáth-újraolvasás meglátásait 
1998-ban Eisemann György monográfiája összegzi. Bevezetésében 
részletezi, mit tekint változtatandónak a recepcióban. A felülírás szándékát 
tükrözi munkamódszere: az egyes fejezetek élén reflektál a hagyományra. 
Ezzel megtette a szükséges módszertani lépést. Az utóbbi két évtized 
befogadása abban a tekintetben e monográfia nyomán halad, hogy a 
felülírandó téziseket teljesen elhagyja, ezáltal a régebbi recepcióhoz képest 
ellentétes következtetésekre jut. Ezzel vissza is igazolja a monográfia 
éleslátó célkitűzéseit. De a közelmúlt elemzői gyakorlatának sikere az 
elméleti indoklást nem pótolja. Csatlakozom ahhoz a meglátáshoz, 
miszerint a Mikszáth-újraolvasás problémaköre egy nagyobbhoz 
kapcsolódik: ez a tanulság vonható le az újabb Krúdy-, illetve a Jókai-
 
recepcióból. Gintli Tibor szerint indokolt lenne az anekdotikus narrációjú 
művek irodalomtörténeti, kritikatörténeti újraértékelése. A gondolatmenet 
másik pillére Kulcsár Szabó Ernő kutatása, amely a Nyugat „irodalmi 
programját” a naturalista esztétikával rokonítja. Meglátása illeszkedik Bori 
Imre, Bodnár György, Kenyeres Zoltán kutatásaihoz, amelyek a Nyugatban 
a 19. század végi, pozitivista ihletettségű irodalomszemléletét látják 
folytatódni. Továbbá az „új irodalomban” fölfedezhető Gyulai Pál esztétikai 
öröksége (a magyar irodalom reflexiótlanságának bírálata), az irodalom 
hagyományközösségi értelmezése. Vagyis a századforduló modernjeinek, 
konzervatívjainak az irodalomszemlélete sok tekintetben azonos 
paradigmába helyezhető, így látja S. Varga Pál, Margócsy István és Kulcsár 
Szabó Ernő. 
A dolgozat három fejezete (III., IV., V.) döntően paratextusokat vizsgál. 
Ugyan a paratextualitás elmélete, Genette terminológiája a friss Mikszáth-
recepcióban jelen van, de az elmélet lehetőségei talán kihasználatlannak 
mondhatók. Kabdebó Tamás már két évtizeddel ezelőtti kis írásában felveti 
a Különös házasság példáján a mikszáthi lábjegyzetek narratológiai 
jelentőségét. A dolgozat kérdésfelvetése: mennyire választható le a 
paratextus a fikcionális szövegről. A lábjegyzetek és az előszavak vizsgálata 
(III. és IV. fejezet) azt demonstrálta, hogy a fiktív szövegek paratextusai a 
fikció részének, tehát a szöveg részének is tekintendők, bármennyire is az 
ellentétére következtetne az olvasó. Mindezt egyrészt a Kísértet Lublón, A 
szelistyei asszonyok, a Beszterce ostroma jegyzetei demonstrálták.  Másrészt 
még a nem a saját művekhez szóló, allográf előszavak sem tekinthetők a 
fikciótól elválaszthatónak. Végül Mikszáth saját műveihez szóló 
(auktoriális) előszavai végképp a fikcióhoz kötődnek: az adott regény 
 
ajánlásán túl irodalomesztétikai értekezésként is felfoghatók, metaforái a 
görög tekhné fogalmát elevenítik fel, illetve Arisztotelésznek a történelmet 
és irodalmat megkülönböztető definícióját. Ehhez a korpuszhoz sorolható a 
Kísértet Lublón, a Beszterce ostroma utólagos előszavai, illetve önálló 
szövegek, mint az Idegen bőrök. A következetesség jele, hogy az életmű 
majd minden szakaszában található irodalomesztétikai reflexió, tehát egy 
nagyobb szövegkorpusz meghatározása és elemzése lehetséges, 
dolgozatommal erre csak felhívni tudtam a figyelmet. A paratextualitást 
Gerard Genette terminológiája alapján alkalmazom. Segítségemre volt 
Gerhard Stang műve a fikció és a paratextus viszonyát illetően, az 
előszavaknál Anette Retsch, Hans Ehrenzeller művei, Ernst Robert Curtius 
könyvének vonatkozó részei, a Kísértet Lublón elemzésénél Tihanyi Katalin 
tanulmánya. A V. (irodalomesztétikai) fejezethez Michael Scheffel könyvét 
és Baranyai Zsolt, valamint Hans Blumenberg írásait használtam fel. 
A VI. fejezetben a metafora szerteágazó kutatásaiból csak a theatrum 
mundi szövegalkotó hatását vizsgálom. Hans Blumenberg abszolút 
metaforaként értelmezi azokat, amelyek nem alakíthatók át fogalommá, de 
mégis a (filozófiai) gondolkodás elhagyhatatlan eszközei. Tulajdonképpen a 
klasszikus metafizika főbb területeit értelmezik. A theatrum mundi 
metaforája nem a megismerést, hanem az egyén boldogulási lehetőségeit 
kutatja: hogyan képes az egyén a szerepében önmagát megvalósítani. 
Eredete Platónig vezethető vissza, virágkora a reneszánsz és barokk idejére 
tehető, a reneszánsz színház (Shakespeare, Calderón) ezen a gondolaton 
alapult, emiatt Martin Euringer szerint érdemes a szerep metaforáját a 
„gondolkodás egyik paradigmájaként” értelmezni. A theatrum mundi egyik 
formája a középkorból eredő karnevál. A karneváli szerep felöltése a 
 
világkép és társadalom statikus normarendszerét fordítja fel, Bahtyin szerint 
egyfajta „ellenvilágot” teremtve, alkalmat adva az individuum 
önreflexiójára. A normasértő szerepváltás Goffman szerepeltávolításának 
feleltethető meg. Tehát a szerepcseréken alapuló A szelistyei asszonyok és a 
Farkas a Verhovinán karneváli regénynek tarthatók: az egyént uralkodói 
szerepben bemutatva, felnagyítva mutatják be az önmegvalósítás 
konfliktusait. Továbbá a Farkas a Verhovinán párhuzamba illik Machiavelli 
A fejedelem című művével. A Beszterce ostroma a shakespeare-i 
tragédiákkal rokonítható: a sikeres önmegvalósítást bukásra ítéltnek tartja. 
Ehhez a fejezethez felhasználtam Ralf Konersmann, Mezger Werner 
tanulmányát, illetve Ernst Robert Curtius művét, Hans Blumenberg abszolút 
metaforájának elméletét, és a kapcsolódó értelmezéseket Ina Horn, 
Stephanie Waldow és Thomas Rentsch tollából.   
A VII. fejezetben az önéletrajziság és a mikszáthi élőbeszédszerűség 
kapcsolatát vizsgálom: az auktoriális narrátor hangsúlyozottan az irodalmon 
keresztül mutatja be a szerzőt, akivel azonosítja magát, emiatt az 
autofikción belül az auto-hiperfikció körébe sorolhatók ezek a szövegek. (A 
terminust Tegyey Gabriella alkotta Genette hipertextualitás fogalma 
alapján.) Ilyen például a Kísértet Lublón két utólagos előszava, amelyek a 
szerző családi élete felől tekintenek a műre, elvontabban az irodalomra, 
vagy A hályog-kovács című novella, amely párhuzamba illeszthető Az én 
Kritikusom című novellával. Ez utóbbit elemzem a fejezetben.  
Az utolsó fejezet A hályog-kovács című novella elemzése. A novella 
olvasható kitérő előszóként (paraleipszisz), illetve nem létező könyv 
előszavaként, mint Swift Hordómeséje, Carlyle Sartor Resartusa. A novella 
lábjegyzete is vizsgálandó, amely – hasonlóan regények jegyzeteihez – a 
 
fiktív szöveg fontos kelléke. Tekinthető a novella auto-hiperfikciónak is. Az 
önéletrajzi réteg (itt is) fikciót takar: erre hívja fel a figyelmet a narrátor 
kizárólag irodalmi, illetve saját művein keresztüli bemutatása. Továbbá 
értelmezhető alkotói módszert kifejtő ars poeticai szövegként is. A novella 
metaforikussága a legszembetűnőbb. Karácsony Sándor nyomán Hajdu 
Péter kiemeli az életmű exempláris jellegét. Az érvként szolgáló exemplum 
e novella szövegét is formálja: általa klasszikusan bizonyító szöveggé válik.  
Továbbá a látás motívuma a tudás egyik formáját értelmező metafora, 
amelyen keresztül a novella kapcsolatba lép a János evangéliummal, 
továbbá a szophia/phronészisz fogalompárjával.  
A novella elemzésében mind a négy elméleti szempont érvényesül, 
emiatt a dolgozat utolsó fejezeteként a gondolati ív zárókövének tekinthető. 
Ehhez a fejezethez többek közt Érfalvy Lívia és Józsa István írásait 
használtam fel.   
 
 
 
3. A kutatás eredményei 
A Mikszáth-újraolvasás vizsgálatának végkövetkeztetése, hogy az 
életmű recepcióját majd száz évig a realista poétikát ideálnak tekintő 
esztétika határozta meg, a hermeneutikai alapvetését a pozitivizmus 
befolyásolta, mint ezt Mikszáth történelmi tárgyú regényeivel szembeni 
elvárás tanúsította (Péterfy Beszélő köntös értelmezése). Ezek után érthető, 
hogy ennek az olvasási stratégiának a többértelműséget megengedő, 
„duplafedelű”, képies-exempláris Mikszáth-szövegek miért nem nyíltak 
meg. (A múlt század elején kivétel Rubinyi Mózes 1917-es Mikszáth-
monográfiája.)  
Eredménynek mondható, ha az érdeklődés perifériájára eső szövegeket 
az életmű befogadásának összefüggéshálójához sikerül kapcsolni, vagy új 
megvilágításba helyezni. A különféle elméleti megközelítések e célt 
szolgálták. Az önéletrajziság, autohiperfikcionalitás összefüggései nemcsak 
Az én Kritikusom című novellára alkalmazható, hanem a családi tematikájú 
művekre is. A theatrum mundi metaforája elmélyítette a korábbi 
felismeréseket: mint ahogy például Fábri Anna, Hász-Fehér Katalin 
megjegyzi, az egész életmű jellemző motívuma a szerepjátszás, amelynek 
feltétlen elvontabb üzenetet kell tulajdonítanunk. Ugyanígy a paratextualitás 
is a szövegek fikcionalitásának feltárásában segíthettek. Ennek megfelelően 
a Farkas a Verhovinán, A szelistyei asszonyok a paratextualitás és a 
theatrum mundi metafora alapján olvasva párhuzamba állítható az életmű 
leginkább központinak tartott műveivel: a Beszterce ostromával, A fekete 
várossal (a hatalom és a szerep kérdését illetően), illetve hangsúlyosan 
reflektálnak a narratívának tekinthető történetírásra, ami a mikszáthi életmű 
egyik fontos motívuma.   
 
Az irodalomesztétika és az előszavak kapcsolata nem véletlen: Mikszáth 
esztétikai nézeteit többek közt regényei paratextusaiban fedezhetjük fel. A 
recepció e metaforikus szövegekre sokáig nem volt nyitott, továbbá a 
gondolatiság hiányának tézise mint előfeltevés egyszerűen kizárta annak 
lehetőségét, hogy az életműben bármilyen elvont gondolatot találjon. E 
vizsgálat azért bizonyult kivált hasznosnak, mert ezzel sikerült 
visszaigazolni Kosztolányi Dezső megérzését, amely szerint Mikszáth 
írásművészete feltétlenül esztétikai reflexióból eredeztethető. Ezt a 
megérzést csak erősíthetik az arisztotelészi esztétika, a görög tekhné és 
Mikszáth szövegei között felfedezhető kapcsolatok.  
A hályog-kovács című novella szintén nem állt a recepció 
homlokterében, sőt a korábbi recepció a Mikszáth-életmű negatívumainak 
esszenciális vallomásaként olvasta. Az újabb recepció ellentétes 
következtetésre jut: a novella exempluma, a látás mint a tudás metaforája, 
az autohiperfikcionalitása révén a művészeti alkotói munka 
mintaszövegeként olvassa. A novella újabb tanúbizonyság Kosztolányi 
meglátására, miszerint Mikszáth „szerény maszkkal takarja okosságát”.  
A dolgozatom célja Mikszáth szövegeinek minél alaposabb elemzése 
volt, hogy megmutatkozzék az életmű sajátossága. Remélhetőleg ez a 
célkitűzés megvalósult, és a kutatásom talán továbbiak segédanyaga lehet.  
 
 
A témában végzett publikációs tevékenység 
1. A magyar irodalmi modernség és a korszakváltás gondolata: Babits 
Mihály, Schöpflin Aladár, Kosztolányi Dezső és Ady Endre Mikszáth-
recepciója = Babits és kortársai, szerk, MAJOROS Györgyi, SIPOS Lajos, 
TOMPA Zsófia, Budapest, Napkút, 2015, 57-67.  
2. Mikszáth narratív lábjegyzetei, Palócföld, 2014/4, 75-84. 
3. A soknyelvűség, megértés, műfaj Mikszáth Kálmán Kísértet Lublón című 
regényében = Kommunikációs kultúra és transzlingvisztika Európában: 
2011. május 27-28., 4. Marosvásárhely / Cultura comunicationala si relatii 
translingvistice in Europa: 27-28 mai 2011, Targu-Mures, szerk, PLETL Rita, 
IMRE Attila, Kolozsvár, Scientia,  2012, 49-59. 
4. Anekdota és viszonylagosság (Világlátások Mikszáth A hályog-kovács 
című novellájában) = Interkulturális kommunikáció Mikszáth Kálmán 
műveiben, szerk, ALABÁN Ferenc, Budapest, Hungarovox, 2010, 51-61. 
 
Konferenciaelőadások  
 
 
1. A magyar irodalmi modernség és a korszakváltás gondolata (A Nyugat 
Mikszáth-recepciója). Elhangzott a Babits és kortársai című konferencián,  
a PPKE Btk Magyar Nyelv és Irodalomtudományi Intézményének 
szervezésében, Piliscsabán, 2012. november 14-én. 
2. A soknyelvűség, megértés, műfaj Mikszáth Kálmán Kísértet Lublón című 
regényében. Elhangzott a Kommunikációs kultúra és transzlingvisztika 
Európában, című, a Sapientia Egyetem, Marosvásárhely, által rendezett 
nemzetközi konferencián, 2011. május 27-28-án. 
3. Anekdota és viszonylagosság (Világlátások Mikszáth A hályog-kovács című 
novellájában). Elhangzott a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem által 
rendezett Interkulturális kommunikáció Mikszáth Kálmán művében című 
nemzetközi konferencián, 2010. május 26-án. 


Narrativitás és metalepszis Mikszáth Kálmán epikájában

Urbán Péter

Fejezetek a magyar politikai publicisztika 17. századi történetéből

Lovassy Attila

A halál utáni tisztulás kérdése "Szent Ágoston De civitate Dei" című művének 21. könyvében

Szebelédi Zsolt

 
Péter Pázmány Katolische Universtität  
Philosophische Fakultät 
 
 
 
 
 
Csaba Szentgyörgyi  
 
Narrativität und Metalepse in der Epik von Mikszáth Kálmán 
 
Thesen zur PhD-Dissertation  
 
 
 
Wissenschaftliche Betreuerin: 
Dr. Tarjányi Eszter Csc 
Dozentin der Universität 
 
Doktorandenschule der 
Literaturwissenschaften 
Leiter: Dsc. Prof. Dr. László Szelestei Nagy 
 
 
 
2017 
 
2 
1. Die Zielsetzung der Arbeit 
Während der Analyse des Werkes Kálmán Mikszáth's schließe ich mich 
der neueren Interpretationslinie an, die die Paradigma der früheren 
Rezeption überschrieben hat: sie betrachtet das Werk nicht mehr veraltet, 
seine Hauptwerte entdeckt einerseits in seiner Narration, anderseits in der 
eigenenartigen Mikszáth'sche Assimilation der literarischen Tradition, wie 
es damals János Barta mit dem Termini „narrativer Roman” geschildert hat. 
Die in fast 20 Jahre entfaltete neuere (aber nicht ohne Vorgänger) Rezeption 
– ausgehend unter anderem von der Narratologie oder der Theorie der 
Metapher – hat die wichtigsten Romane, Erzählungen, Erzählbände 
analysiert und es wurden auch die kleineren Werke – im Zeichen von 
„Kanonerweiterung” – unter der Lupe genommen.  
Meine Arbeit stellt nichts Neues dar, weder mit ihren angewandten 
Theorien, noch mit der Auswahl der Texten von unterschiedlicher 
Gattungen, lieber kann sie als Vertiefung von früheren Kenntnissen 
betrachtet werden. Im ersten Kapitel habe ich das Problem aufgeworfen, 
dass die methodische Begründung der Neuinterpretation von Mikszáth's 
Werk vermisst werden kann. Es wäre aus der Hinsicht wichtig, dass man 
besser verstehen könnte, auf welche Weise die Epik mit anekdotischer 
Narration in den Prozess der ungarischen Literatur eingebunden werden 
kann. Und obwohl die Theorie der Paratextualität, die als Metapher 
verstandene Rolle, der Aspekt der Literaturästhetik und autobiographische 
Literatur in der Rezeption von jüngeren Vergangenheit wirkt, aber ihre 
Anwendung könnte gründlicher sein. Ein wichtiger Begriff der Arbeit ist die 
Metalepse: die unterschiedlichen Analysen kontaktieren den Leser mit den 
Beispielen von Grenzüberschreitungen der Fiktion.  
3 
 2. Methodenwahl 
Die Analyse des Werkes von Mikszáth habe ich nicht auf eine Gattung, 
eine hervorgehobene Problematik fokusiert. Meine Absicht war, die Texten 
von unterschiedlichen Gattungen gründlicher zu analysieren, deshalb wurde 
je ein Text mehrmals zum Gegenstand der Untersuchung genommen: die 
Romane Belagerung von Neusohl und Das Dorf ohne Männer (Beszterce 
ostroma, A szelistyei asszonyok) wird mit Hilfe der Metapher theatrum 
mundi und der Theorie der Paratextualität analysiert und die Vorworte, 
nachträglichen Vorworte des Romans Das Gespenst von Lublau (Kísértet 
Lublón) werden sowohl als Paratexte als auch literaturästhetische Texte 
analysiert. Auf die Novelle Der Kurschmied (A hályog-kovács) werden alle 
vier Theorien der Arbeit bezogen, ihre Analyse befindet sich in einem 
selbständigem Kapitel am Ende der Arbeit.  
Die Untersuchung der Neuinterpretation des Mikszáthschen Werkes 
beruht sich auf die folgenden Thesen. Die damalige Rezeption hat das 
Mikszáth-Werk kritisiert, weil es keine abstrakte Ideenwelt aufweisen 
könnte, veraltet und schlecht strukturiert gefunden wurde. Die Forschung ist 
zu einem Leerlauf gekommen und konnte über das Werk nichts Neues 
hervorbringen. Die Ansichten der Neuinterpretation des Mikszáthschen 
Werkes hat die Monographie von György Eisemann von 1998 rekapituliert, 
in dessen Einleitung dargelegt ist, was in der Rezeption zu verändern ist. 
Seine Methode spiegelt die Absicht der Neuinterpretation wider: in jedem 
Kapitel denkt er über die Interpretationstradition nach. Die Forschung der 
letzten zwei Jahrzehnten folgt den Spuren der Monographie in dem Sinne, 
dass sie die zu überschreibenden Interpretationsthesen völlig außer Acht 
lässt, wodurch im Vergleich zur älteren Rezeption auf entgegensetzten 
4 
Konsequenzen gekommen ist. Dies beweist die Richtigkeit der 
Zielsetzungen der Neuinterpretation. Aber der Erfolg der Praxis kann die 
theoretische Begründung nicht ersetzen. Meine Forschung schließt sich der 
Ansicht an, die die Problematik der Neuinterpretation des Mikszáthschen 
Werkes in größeren Rahmen betrachtet: diese Folgerung kann aus den 
Krúdy-Forschungen und Jókai-Rezeption abgeleitet werden. Tibor Gintli 
vertritt die Meinung, es wäre begründet, die Bewertung von Werken mit 
anekdotischen Narration aus der Hinsicht der Literaturgeschichte und 
Kritikgeschichte neu zu denken. Der eine Eckpfeiler des Gedankenganges 
ist die Forschung von Ernő Kulcsár-Szabó, die das literarischen Programms 
der Zeitschrift Nyugat als Parallelerscheinung der Ästhetik des 
Naturalismus betrachtet. Seine Ansicht zu den Forschungen von Imre Bori, 
György Bodnár, Zoltán Kenyeres, die die Fortsetzung der positivistischen 
Literaturansicht des ausgehenden 19. Jahrhundert im Kreis der Nyugat 
entdecken. Und in der „neuen Literatur” ist noch die ästhetische Erbe von 
Pál Gyulai aufzufinden und noch die Ansicht, dass die Literatur das 
Medium einer Traditionsgemeinschaft sei. Die literarische Ansichten von 
Konservativen und Modernen der Jahrhundertwende können – laut den 
Forschungen von Pál S. Varga, Ernő Kulcsár Szabó, István Margócsy – aus 
mehreren Aspekten zur derselben Paradigma zugeordnet werden.  
Die Paratextualität wirkt in drei Kapiteln der Arbeit (III., IV., V.). 
Obwohl die neuere Mikszáth-Rezeption die Paratextualität auf das Werk 
angewendet hat, kann bestätigt werden, dass der von der Theorie 
ermöglichte Spielraum noch weit nicht ausgenützt ist, trotz der vor zwanzig 
Jahren erschienenen kleinen Studie von Tamás Kabdebó, in der auf die 
narratologische Bedeutung der Fussnoten im Roman Seltsame Ehe (Különös 
házasság) gezeigt worden ist.  
5 
Die Fragestellung der Untersuchung: inwieweit kann der Paratext vom 
Text, also von der Fiktion abgetrennt werden. Die Untersuchung der 
Fussnoten und Vorworten haben demonstriert, dass die Paratexte und die 
fiktive Texte nicht voneinander getrennt werden können, so sehr der Leser 
auf diesen Schluss kommen würde. Dies wurde einerseits mit den Fussnoten 
der Romanen Das Gespenst von Lublau, Belagerung von Neusohl und Das 
Dorf ohne Männer demonstriert. Anderseits sogar die nicht zu den eigenen 
Werken geschriebenen, allographen Vorworte können von der Fiktion nicht 
abgetrennt werden. Und letztendlich die zu den eigenen Werken 
geschriebenen, auktorialen Vorworte gänzlich zur Fiktion gebunden sind: 
jenseits der Empfehlung des Textes können sie auch als literaturästhetische 
Erörterungen betrachtet werden, ihre Metapher frischen einerseits auf den 
griechischen Begriff tekhné auf und weisen auf die Geschichtsschreibung 
und Literatur voneinander unterscheidenden Definition von Aristoteles hin. 
Zu diesem Korpus können die noch die nachträglichen Vorworten von den 
Romanen Das Gespenst von Lublau, Belagerung von Neusohl und die 
Novelle Fremde Lederstücke. 
Die Paratextualtät verwende ich nach der Terminologie von Gerard 
Genette. Das Werk von Gerhard Stang bei der Problematik Paratexte und 
Fiktionalität war mir eine große Hilfe und zur Analyse von Vorworten habe 
ich das Werk von Anette Retsch, Hans Ehrenzeller und die einschlägigen 
Teile aus dem Werk von Ernst Robert Curtius. Zum Thema Literaturästhetik 
habe ich die Studie von Zsolt Baranyai und Hans Blumenberg verwendet.  
Im Kapitel VI. greife ich aus den weit verzweigende Metapherforschung 
nur die textgestaltende Wirkung der Metapher theatrum mundi auf. Nach 
Hans Blumenberg sind die absoluten Metapher unerlässliche Mittel des 
(philosophischen) Denkens. Eigentlich interpretieren sie die wichtigsten 
6 
Bereiche der klassischen Metaphysik. Die Metapher theatrum mundi 
erforscht nicht die Erkenntnis, sondern die Entfaltungsmöglichkeiten des 
Individuums: Wie kann sich die Person im Rahmen ihrer Rolle 
verwirklichen? Der Ursprung geht auf Platon zurück, ihre Blütezeit ist die 
Epoche der Renaissance und des Barocks, das Theater in der Renaissance 
(Shakespeare, Calderón) beruht sich auf diesem Gedankengut, deshalb kann 
die Metapher Welttheater „als ein Paradigma des Denkens gelten”, sagt 
Martin Euringer.  
Ein anderes Beispiel des Welttheaters ist der mittelalterliche Karneval. 
Das Einnehmen einer Rolle im Karneval bedeutet eine Umkehrung der 
Normen des gemeingültigen Weltbildes und Gesellschaft, nach Michail 
Bachtin wird eine „Gegen-Welt” geschaffen, damit das Individuum auf sich 
selbst reflektieren kann. Dieser normverletzende Rollentausch kann mit 
dem Goffmanschen Rollendistanz gleichgesetzt werden. Das Dorf ohne 
Männer, Wolf in Verhovina, können als Karneval-Roman oder Erzählung 
interpretiert werden: das Individuum wird in einer Herrscher-Rolle 
dargestellt, damit die Konflikte der Selbstverwirklichung noch transparenter 
erscheinen können. Die Erzählung Wolf in Verhovina weist Parallele mit 
dem Werk von Macchiavelli Il principe auf. Der Roman Belagerung von 
Neusohl kann mit den Shakespeareschen Tragödien parallel interpretiert 
werden: eine Gestaltung des gelingenden Selbst ist zum Scheitern verurteilt.  
Zu diesem Kapitel habe ich die Studien von Katalin Tihany (Das Gespenst 
von Lublau) Ralf Konersmann, Werner Mezger verwendet, die Theorie der 
absoluten Metapher von Hans Blumenberg und die dazu gehörenden 
Interpretationen von Ina Horn, Stephanie Waldow und Thomas Rentsch.  
Im VII. Kapitel analysiere ich die fingierte mündliche Narration von 
Mikszáth: der auktorialer Narrator stellt sich selbst durch seine Schriften, 
7 
die Literatur dar, weswegen es sich lohnt, sie als eine Art von 
autobiographische Literatur, als Autohyperfiktion zu lesen (der Terminus ist 
eine Neuschöpfung von Gabriella Tegyey im Sinne der Hypertextualität von 
Gerard Genette). Beispiele sind die zwei nachträglichen Vorworte zu Dem 
Gespenst von Lublau, die das literarische Werk im Licht des Familienlebens 
des Autors betrachten. Die Novelle Der Kurschmied und Meine Kritikerin 
kann auch als Autohyperfiktion betrachtet werden, Letztere wird analysiert.  
Das letzte Kapitel ist die Analyse der Novelle Der Kurschmied. Sie kann 
entweder als ausweichendes Vorwort (Paralipse), oder als Vorwort zu einem 
nicht geschriebenen Buch gelesen werden, wie The tale of a Tub von Swift, 
oder Sartor Resartus von Carlyle. Auch ihre Fußnote – als wichtiges 
literarisches Mittel der Narration –  muss interpretiert werden, wie wir bei 
den Romanen schon gesehen haben. Die Novelle kann auch als Autofiktion 
gelesen werden, denn die autobiographische Schicht verdeckt die Fiktion: 
Es ist ein Hinweis darauf, dass der Narrator nicht in seiner realen Existenz, 
sondern ausschließlich durch die Literatur, durch sein eigenes literarisches 
Werk vorgestellt wird. Weiterhin kann sie als die Darstellung des 
künstlerischen Schaffens gelesen werden. Die Metaphorizität der Novelle ist 
auffällig: das Exemplum ist ein Beweismaterial, die Novelle ist also Text, 
der eine These beweist. Weiterhin kann das Sehen als Metapher einer Form 
des Wissens interpretiert werden, durch sie wird sich die Novelle zum 
Evangelium nach Johannes knüpfen und zur rhetorischen Tradition über 
sophia / phronesis. In der Analyse wirken alle vier theoretische Aspekte der 
Dissertation zusammen, weswegen sie deren gedanklichen Bogen 
abschließt. Zu diesem Kapitel leisteten die Ansichten von Lívia Érfalvy und 
István Józsa einen großen Beitrag. 
8 
3. Die Ergebnisse der Arbeit  
Die Schlussfolgerung der Reinterpretation des Mikszáth-Werkes ist die 
Folgende: Seine Rezeption war beinahe hundert Jahre lang von einer 
Ästhetik geprägt, welche die realistische Poetik für den Etalon hielt und 
derer hermeneutischen Grundlage vom Positivismus beeinflusst worden ist. 
Dies kann mit den Erwartungen über den Mikszáthschen historischen 
Romanen demonstriert werden kann (siehe: die Interpretation von Jenő 
Péterfy über den Roman Der sprechende Kaftan). Es ist nachvollziehbar, 
dass die Auslegung der bildlich-metaphorischen Texte von Mikszáth, 
welche Doppeldeutungen zulassen, bei dieser Lesart nur zu spärlichen 
Ergebnissen gekommen ist. Zu bemerken bleibt, dass die Ansichten über die 
Literatur zu Zeiten der Jahrhundertwende sowohl im konservativen, als 
auch im modernen Zweig größtenteils auf den gleichen Voraussetzungen 
basierten. Dementsprechend können sie aus mehrfachen Hinsichten dem 
gleichen gedanklichen Paradigma zugeordnet werden. Es kann auch als 
Ergebnis betrachtet werden, wenn Texte, die sich an der Peripherie der 
Rezeption befinden, zum Netzwerk des Werkes angeknüpft werden können, 
wobei die unterschiedlichen Theorien dabei unterstützend wirkten. Die 
Metapher des Welttheaters hat die früheren Bemerkungen mit weiteren 
Details bereichert: wie zum Beispiel von Anna Fábri, Katalin Hász-Fehér 
vermerkt wurde, stellt das Rollenspiel ein charakteristisches Motiv des 
gesamtes Werkes dar, dem unbedingt eine abstraktere Bedeutung 
beigemessen werden muss. 
Die Verbindung zwischen Literaturästhetik und den Vorworten ist kein 
Zufall: die ästhetische Ansichten von Mikszáth sind unter anderem in den 
Paratexten von seinen Romanen vorzufinden. Die Voraussetzungen der 
9 
damaligen Rezeption ermöglichten keine Offenheit für diese Texte. 
Beispielsweise die These, dass es dem Werk abstrakten Gedanken mangele, 
schlichtweg ausgeschlossen, dass sich darin irgenwelche gedankliches Gut 
jeglicher Form verbergen könne. Diese Untersuchung war insofern sehr 
fruchtbar, als dass durch sie die Intuition von Dezső Kosztolányi 
rückblickend bestätigt werden konnte. Dieser behauptete, dass die 
Schriftkunst von Mikszáth unbedingt ein ästhetisches Wissen demonstriere.   
Die Novelle Der Kurschmied befand sich nicht nur lange Zeit im 
Hintergrund des rezeptionellen Insteresses, sondern galt sie in den Augen 
der früheren Rezeption als Essenz von negativen Stereotypen des 
Mikszáthschen Werkes. In Folge der Forschungen Sándor Karácsonys hebt 
Péter Hajdu die Bedeutung des Exemplums in den Texten von Mikszáth 
hervor, welche auch auf Den Kurschmied bezogen werden kann. Schließlich 
betont die jüngeren Forschung, dass die Novelle als ein Mustertext über das 
künstlerischen Schaffen betrachtet werden kann. Darauf weisen das Motiv 
des Sehens als Metapher des Wissens und die Autohyper-Fiktionalität hin. 
Die Novelle demonstiert wiederum die Ansicht von Kosztolányi, dass 
Mikszáth „seine Weisheit mit einer spärlichen Maske verborgen hat”. 
10 
Veröffentlichungen 
 
1. Die moderne ungarische Literatur und der Gedanke des 
Epochenwechsels: Die Mikszáthrezeption von Mihály Babits, Aladár 
Schöpflin, Dezső Kosztolányi és Endre Ady (in: Babits és kortársai, hrsg. 
Györgyi MAJOROS, Lajos SIPOS, Zsófia TOMPA, Budapest, Napkút, 2015, 
57-67.)  
2. Mikszáths narrative Fußnoten (in: Palócföld, 2014/4, 75-84.) 
3. Die Mehrsprachigkeit, das Verständnis, Gattung im Kálmán Mikszáths 
Roman Das Gespenst von Lublau (in: Kommunikative Kultur und 
Translinguistik in Europa: 27-28 Mai 2011, Neumarkt am Mieresch / 
Cultura comunicationala si relatii translingvistice in Europa: 27-28 mai 
2011, Targu-Mures, hrsg, Rita PLETL, Attila IMRE, Klausenburg, Scientia,  
2012, 49-59.) 
4. Anekdote und Relativität (Weltansichten in der Novelle von Kálmán 
Mikszáth Der Kurschmied (in: Interkulturelle Kommunikation im Werk 
Kálmán Mikszáths , hrsg, Ferenc ALABÁN, Budapest, Hungarovox, 2010, 
51-61.) 
11 
Konferenzvorträge 
 
1. Die moderne ungarische Literatur und der Gedanke des 
Epochenwechsels (Die Mikszáthrezeption der Nyugat). Vortrag an der 
Konferenz mit dem Titel: Babits und seine Zeitgenössen. Organisiert wurde 
von der Peter Pázmány Katholischen Universität, am 14. 11. 2012, in 
Piliscsaba.) 
2. Die Mehrsprachigkeit, das Verständnis, Gattung im Kálmán Mikszáths 
Roman Das Gespenst von Lublau. Vortrag an der internationalen Konferenz: 
Kommunikative Kultur und Translinguistik in Europa, organisiert wurde 
von der Sapientia Universität, Neumarkt am Mieresch, am Mai 27-28. 2011) 
3. Anekdote und Relativität (Weltansichten in der Novelle von Kálmán 
Mikszáth Der Kurschmied). Vortrag an der internationalen Konferenz in 
Neusohl, an der Matej-Bel-Universität, am 26. Mai, 2010.  


Szerémi György Epistolájának nyelvi elemzése

Hofer Katharina

English

Investigation of cortical synchronous activity of neuronal populations, in vitro

Hende Fanni

Politikai reprezentáció a magyar országgyűléseken 1687 és 1765 között

Szuromi Kristóf

1 
 
 
Doktori (PhD) értekezés tézisei 
 
 
Szuromi Kristóf 
 
Az ellenségkép árnyékában: az oszmánkép európai aspektusai -  
Pozitív megközelítések a 16–17. században 
 
Témavezető: Őze Sándor DSc. 
 
 
 
Pázmány Péter Katolikus Egyetem 
Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar 
Történelemtudományi Doktori Iskola 
 
2 
 
 
A zwickaui epitáfiumkép (Zwickau, Marienkirche,1574) részlete. 
(fotó: Szuromi Kristóf) 
 
 
 
 
 
3 
 
I.  A kutatás előzményei, problémafelvetés 
 Jelen doktori értekezés célja az oszmánokról a 16–17. 
században kialakult negatív képek szükséges mértékben való 
ismertetése mellett a korszakban ugyancsak tapasztalható pozitívabb 
képek és megítélések bemutatása, összevetése, elemzése. A munka 
emellett egy eddig még nem közölt ábrázolásnak köszönhetően 
megpróbál behatóbban is megvizsgálni egy a maga idejében 
különösen pozitívnak tűnő és meglehetősen ritkán tárgyalt 16–17. 
századi, felekezeti kötődésektől sem mentes toposzt: a török 
irgalmas szamaritánusként való megjelentetését.  
A disszertáció több kérdést is igyekszik megválaszolni: Mik a 
lehetséges magyarázatai az irgalmas szamaritánus-hasonlatnak? 
Milyen kontextusban jelennek meg az ilyen jellegű ábrázolások? 
Vajon ez csak egy egyedi, egyetlen területre koncentrálódó eset, 
avagy Európa más részein is fellelhető oposz? Mekkora a 
valószínűsége egy ilyen hasonlat létezésének a Magyar Királyság, 
illetve az Erdélyi Fejedelemség területén a 16–17. században?  
Emellett vannak némiképp általánosabb kérdések is, melyek 
tisztázása fontos a kutatás szempontjából: Milyen hasonlóságok, 
illetve eltérések fedezhetők fel az Európa különböző területein 
uralkodó törökképnek és annak esetleges pozitív aspektusainak 
kapcsán? Mennyiben hathattak egymásra a különböző országok ilyen 
téren? Milyen faktoroktól függ a törökkép negatívsága, annak 
apokaliptikus jellege, illetve a pozitív megítélés valószínűsége? 
4 
 
Emellett pedig milyen közös pontjai, kölcsönös átfedései vannak a 
katolikus és a protestáns törökképnek és mikor húzhatunk biztosan 
határvonalat a két oldal megközelítése között?  
A kora újkori oszmánkép, azon belül is annak negatív 
aspektusait taglaló kutatás napjainkban már jelentős mennyiségű, jól 
kidolgozott szakirodalommal rendelkezik mind hazai, mind 
nemzetközi viszonylatban. Ezt a kutatottságot nagymértékben 
elősegíti a témával kapcsolatos korabeli források bősége. A negatív 
törökképpel szemben a noha jóval kisebb arányban, de mégis jelen 
levő pozitív képek kutatásának kiaknázása azonban csak az utóbbi 
években indult meg igazán, a konkrétan ezzel foglalkozó 
szakmunkák pedig jóval kevesebben vannak (leginkább a 
törökképpel foglalkozó művek részeiként találkozhatunk velük, de 
azok hangsúlya továbbra is a negatív képen van). Azok a munkák, 
melyek ténylegesen a pozitív aspektusokról szólnak, általában az 
1529. előtti periódusra koncentrálnak (érthető módon, hiszen Bécs 
ostroma előtt megosztottabb is volt az oszmánok, illetve az ellenük 
vívandó harc megítélése, valamint jóval könnyebb pozitív 
hangvételű írásokat találni).  A 15. századtól a 16. század elejéig 
viszonylag könnyen is találni ehhez való forrást, hisz sokan tisztelték 
az oszmánokat többek között katonai erejükért, fegyelmükért, 
felekezeti egységükért és vallásosságukért. A másik nagy 
csomópontot a visszafoglaló háborúk utáni időszak, tehát a 18. 
század jelenti, ami egyben az orientalisztika fellendülésének is az 
ideje. Ekkorra már a negatív és a kegyetlen oszmánkép háttérbe 
5 
 
szorul, majd el is tűnik Európa jelentős részéről, teret adva a mesés 
és titokzatos kelet és népei iránti érdeklődésnek és csodálatnak. A 
két nagy csomópont közötti időszakot, mely a negatív és az 
apokaliptikus törökkép uralmának ideje, sokkal ritkábban vizsgálták 
pozitív aspektusok után kutatva. Habár a negatív kép volt 
egyértelműen domináns a kontinens legnagyobb részén a 16–17. 
században, az oszmánkép sosem vált teljesen homogénné és még így 
sem lehetetlen találni pozitívabb hangvételű megítélést.  
 
II. A követett módszertan 
A 16–17. századi esetleges pozitív képeknek a 
felderítéséhez érdemes olyan forrásértékű anyagot megnézni, mellyel 
egy szélesebb közönség is találkozhatott (ezzel is látva valamelyest, 
hogy milyen nyomokat hagyott társadalmi szinten), mint például 
prédikációk, hírlapok, színdarabok, leírások, továbbá festmények, 
illetve egyéb képi illusztrációk. Nagy hangsúly kerül a vizuális 
forrásokra, részben azért, mert a kutatás során tett legfontosabb 
felfedezések 16–17. századi képi ábrázolásokhoz kapcsolódnak, 
másrészt pedig azért, mert az illusztrációkon (templo i képek, 
röpiratokon található metszetek, stb.), a vizualitáson keresztül 
lehetett megfogni legjobban az emberek legtágabb spektrumát. Ezek 
ismertetése, elemzése, értelmezése segít tovább árnyalni a témával 
kapcsolatos tudásunkat.  
6 
 
Több módszer kombinált felhasználásának köszönhetően egy 
mélyebb, színesebb, újszerűbb nézőpontot is kaphatunk még a 
meglévő információkról is. Jelen kutatás során az összehasonlító 
történeti elemzés mellett a hazánkban még kevésbé kiaknázott 
kulturális transzfer, kulturális emlékezet, valamint a vizuális történeti 
kultúra által kínált módszerek kerülnek alkalmazásra. Ezek a 
módszerek nem csak kiegészítik például a hagyományos, pozitivista 
módon végzett korábbi kutatásokat, hanem további mélységet is 
adnak a témának és egy színesebb, szélesebb spektrumban láttatják 
velünk azt.  
A felhasznált forrásanyag legfőképpen korabeli prédikációs 
gyűjteményekből, úti beszámolókból, röplapokból, egyéb írásos 
fejtegetésekből áll, tehát olyanokból, melyekkel egy szélesebb 
közönség és a hétköznapi ember is találkozhatott, ezzel is 
valamelyest visszatükrözve az adott megközelítés társadalmi, 
kulturális lenyomatát.  
A disszertáció során a fontosabb európai területek k rültek 
megvizsgálásra, illetve összehasonlításra. A Német-Római 
Birodalom központi szerepet tölt be, mivel a negatív oszmánkép itt 
volt a legmarkánsabb, ráadásul a felekezeti szembenállások miatt 
talán a legösszetettebb is, emellett a vizsgált képi toposz is német 
területen került elő. Ennek a toposznak felfedezhetők a nyomai 
Németalföldön is, ahol pedig a Habsburg-ellenes és a Porta felé nyitó 
magatartás miatt további érdekes kontextusok felfedzését lehetett 
7 
 
remélni. A protestáns területek mellett érdemes a katoli us oldalt is 
szemügyre venni, jelen esetben a lengyel tendenciákat, valamint az 
itáliai jezsuiták hozzáállását. Ez nem csak ellensúlyt is szolgáltat, 
hanem egyben megbizonyosodhatunk arról is, hogy a katoli us és 
protestáns felek milyen mértékben hatottak egymásra, milyen közös 
forrásaik, közös pontjaik voltak az oszmánokat illeően.  
A korszakban elterjedt képekhez viszonyítva igazi érdekességet 
jelent az irgalmas szamaritánus törökként való megjel nése egyes 
képi ábrázolásokon, mely felekezeti kötöttségektől se mentes. Mivel 
Magyarország amellett, hogy korszak katonai eseményei 
szempontjából központi szerepet töltött be, a német területekkel is 
kapcsolatban állt, éppen ezért az értekezés során magyarországi és 
erdélyi példák is bemutatásra kerülnek az oszmánok megítéléséről.  
A korszakban a szélesebb tömegekhez is elért hírlapok ( l. 
Newe Zeitung), a különféle törökprédikációk (Türkenpredigten), 
törökellenes beszédek, imádságok (Türkenrede, Türkengebete), 
versek, énekek, színdarabok sora színesíti az általunk ismert európai 
törökképet és erősíti a kor Turcica irodalmát. Ezen anyagok 
fellelhetők többek között Magyarországon az Országos Széchényi 
Könyvtár régi nyomtatványtárának (RNyT), Németországban a 
wolfenbütteli Herzog August Bibliothek és a müncheni Bayerische 
Staatsbibliothek VD16 és VD17-es állományában, illetve a Martin 
Luther Egyetem alá tartozó Universitäts-und Landesbibliothek 
Sachsen Anhalt és a lipcsei Universitätsbibliothek gyűjteményében.  
8 
 
A kutatás szempontjából ugyancsak értékes forrásanyag található a 
krakkói Jagelló Egyetem könyvtárában (Biblioteka Jagiellońska), a 
Czartoryski könyvtárban, illetve a római Jezsuita Levéltárban 
(Archivum Romanum Societatis Iesu). Az írott forrásanyag mellett 
ugyanakkor nem szabad megfeledkezni a képzőművészeti anyagról 
sem, hiszen számos festmény, metszet, szobor, stb. maradt fenn, 
melyek ugyancsak értékes információt hordozhatnak magukban. 
Ebben az esetben (a fentebb említett intézmények képgyűjteményei 
mellett) a Magyar Nemzeti Múzeum, illetve az amszterdami 
Rijksmuseum és a brugge-i Groeningemuseum képtára, val mint a 
német Foto Marburg (Deutsches Dokumentationszentrum für 
Kunstgeschichte) és a Prometheus digitális archívum komoly 
segítséget nyújt.  
 
III. Az új eredmények 
 A disszertációhoz végzett kutatások eredményei az alábbi 
tézisekben foglalhatók össze: 
1. Az irgalmas szamaritánus törökként való megjelenítésének 
elemzése során megvizsgált prédikációk azt a magyarázatot 
erősítik, hogy az oszmánok Isten teremtményeiként, 
emberként szintén képesek irgalmas cselekedet 
végrehajtására és ez az irgalmasság nekik is kijár.
9 
 
2. A hasonlat a felekezeti szembenállások mellett egy 
békülékeny, nyitottabb és reménykeltő felfogást mutat be, 
melynek Szászország jelentette az általunk eddig ismert 
egyik legnagyobb és Európában jelenleg páratlan 
koncentrációját. 
3. A korai feltételezésekkel szemben ez a hasonlat nem csak 
lutheránus, de katolikus német körökben is ismert volt.  
4. Ez a vizuális hasonlat nem pusztán egy egyedi, elszig telt 
eset, hanem előfordult a protestáns vezetésű, a 
Habsburgoktól elszakadni vágyó és az Oszmán Birodalom 
felé politikailag és kereskedelmileg nyitó Németalföldön is, 
noha nem olyan mély értelemmel és nem templomi 
közegben. 
5. Közép-Európa más katolikus közegeiben ennek a 
hasonlatnak a létezéséről eddig nem rendelkezünk 
tudomással, azonban egyéb pozitív aspektusok léteztek, 
mint például Lengyelországban, ahol a muszlim-keresztény 
kooperáció és együttélés mellett a történeti emlékezet jó 
emlékeket is megőrzött a tatárokról, vagy az itáliai jezsuiták 
és közülük is a történettudomány által nem tárgyalt Giulio 
Mancinelli illusztrációján, ahol az oszmánok a keresztény 
tanításokra nyitott, eltévelyedett, de téríthető mberekként 
jelennek meg.  
10 
 
6. A korszakban tapasztalható komoly kulturális transzfer 
ellenére magyar és erdélyi területen az irgalmas 
szamaritánus-hasonlat megjelenésének és elterjedésének 
minimális volt a valószínűsége és az elenyésző számú 
pozitívnak nevezhető megítélés is vagy inkább baljós 
hangvétellel vegyült, vagy pedig a vizsgált időszakon kívül, 
elszigetelt esetként létezett. 
7. Még az oszmánokkal szövetséges, illetve oszmán 
fennhatóság alatt levő területeken sem találni olyan mértékű 
pozitív képet közlő hasonlatot, melyben irgalmas 
szamaritánushoz mérnék a törököt.   
 
IV . A témában végzett publikációs tevékenység 
Konferenciákon tartott előadások: 
2016. 02.05.: Irgalmas ősellenség: a kora újkori oszmánkép európai 
aspektusai. Pázmány Doktori Konferencia, Pázmány Péter Katolikus 
Egyetem, Budapest.  
2014. 09. 18-20.: Törökkép a harmincéves háború idején (előadás 
német nyelven). Den Krieg denken: Kriegswahrnehmung und 
Kriegsdeutung in Mitteleuropa in der ersten Hälfte des 17. 
Jahrhunderts. Tübingeni Egyetem, Németország. 
11 
 
2013. 11. 28.: : A „kegyetlen” és a „szamaritánus”: törökkép a kora 
újkori Európában és Magyarországon. Tér, identitás, felekezetek és 
művelődés a Kárpát-medencében és Közép-Európában. PPKE-BT, 
Piliscsaba.  
2013. 10. 31.: Vérebből szamaritánus: pozitív törökképek a 16-17. 
századból (előadás német nyelven). 13. Internazionales 
Graduiertenkolloquium zur Geschichte und Gegenwart des Donau-
Karpatenraumes. Bad Kissingen, Németország.  
2013. 10. 18.: Örmény és magyar oszmánképek a kora újkorban 
(előadás angol nyelven). Workshop on Historical Dimensio  of 
Armenian-Hungarian Relations. Jereváni Állami Egyetem, 
Örményország. 
2013. 05. 09.: Az oszmánokról kialakult pozitív és negatív képek 
alakulása Európában a 16. századtól a 18. század első feléig. XXXI. 
OTDK Győzteseinek Konferenciája. PPKE-BTK, Piliscsaba. 
2013. 04. 03-05.: Az oszmánokról kialakult pozitív és negatív képek 
alakulása Európában a 16. századtól a 18. század első feléig. XXXI. 
Országos Tudományos Diákköri Konferencia- Humán Tudományi 
Szekció, Debreceni Egyetem. Helyezés: Különdíj 
 
 
12 
 
Publikációk: 
Kötet: 
Balázs József – Szuromi Kristóf: Az európai iszlámkép Theodor 
Bibliander gyűjteményének tükrében. PPKE Történettudományi 
Intézet, 2016. 
Kötetben megjelent tanulmányok: 
Szuromi Kristóf: „Irgalmas Ősellenség”: A kora újkori oszmánkép 
európai aspektusai. In: Balázs J – Bojtos A – Paár T – Tompa Zs – 
Turi G – Vadász N (szerk.): Studia Varia Tanulmánykötet. Budapest, 
2016. pp. 482-495. 
Szuromi Kristóf: A „kegyetlen” és a „szamaritánus”: törökkép a kora 
újkori Európában és Magyarországon. In: Kránitz P - Szuly R. (ed.): 
Társadalom térben és időben: Tanulmányok az új- és modernkori 
Magyarország eszme-, művelődés- és társadalomtörténetéből. 
Piliscsaba, 2015. pp. 71-101. 
Szuromi Kristóf: A „kegyetlen” és a „szamaritánus”: törökkép a kora 
újkori Európában és Magyarországon (összefoglalás). In: Tér, 
Identitás, felekezetek és művelődés a Kárpát-medencében és Közép-
Európában. Piliscsaba, 2013. pp. 8-9. 
Szuromi Kristóf: Az oszmánokról kialakult pozitív és negatív képek 
alakulása Európában a 16. századtól a 18. század első feléig. In: J. 
13 
 
Újváry Zsuzsanna (szerk.): Győzteseink szárnypróbálásai. 
Piliscsaba, 2013. pp. 327-351. 
 


Not a member yet