PPKE Repository of Dissertations (Pázmány Péter Catholic Univ.)

Sabjanics István

Hungarian

A terrorizmus hatásai és megjelenése a demokratikus jogrendben

Domán Auguszta

A beszámítási képesség a büntethetőségi akadályok rendszerében

Haramza Márk

A 9-10. századi kárpát-medencei szablyák archeometallurgiai és hadtörténeti vonatkozása

Tisza Dávid

English

Applying neural network based algorithms in communication technology

Gallo Federico

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Péter Pázmány Katolikus Egyetem 
Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar 
 
Irodalomtudományi Doktori Iskola 
Iskolavezető: Dr. Hargittay Emil 
 
 
 
Federico Gallo 
 
 
Francesco Ciceri kéziratgyűjteménye 
a milánói Ambrosiana Könyvtárban 
 
A doktori disszertáció (PhD) tézisei 
 
 
 
Témavezetők:  Dr. Armando Nuzzo DSc  
Prof. Giuseppe Frasso 
 
 
2019 
  
1 
 
I. A kutatás előzményei és céljai 
 
Francesco Ciceri Luganóban született 1527-ben. Egész életében a görög és 
a latin nyelv tanáraként működött; először szülővárosában, majd 1548-tól 
Milánóban, ahol néhány évvel érkezése után fivérével, Cesaréval saját 
iskolát alapított. A magánoktatás mellett 1561-től a később Scuole Palatine 
(Fejedelmi iskola) néven ismert Scuole del Brolettóban (Városi iskolában) 
is tanított görög és latin szónoklattant, sőt 1570-ben az iskola vezetőjévé 
nevezték ki. 1596-ben hunyt el Milánóban. Nagyra becsült tagja volt a 
korabeli Milánó értelmiségi rétegének; halála után pedig a milánói és svájci 
olasz irodalom történetét összefoglaló munkák szerzői mindig elismerő 
szavakkal nyilatkoztak róla. Ez még akkor is így van, ha tevékenysége 
megmaradt az oktatás területén, és Ciceri nem emelkedett a reneszánsz kor 
nagy humanistái közé, akikkel élete folyamán többször próbált szellemi 
kapcsolatba kerülni. 
Tanári tevékenysége mellett Ciceri jelentős kéziratgyűjteményt hozott 
létre, melynek darabjait valószínűleg a milánói antikvár piacon szerezte. A 
gyűjtemény 1603-1604-ben szinte teljes egészében átkerült az Ambrosiana 
Könyvtárba; Federico Borromeo bíboros vásárolta meg Ciceri örököseitől. 
Máig ez a könyvtár egyik legfontosabb megvásárolt magángyűjteménye; 
Gian Vincenzo Pinelli kollekcióját nem említve, talán joggal mondhatnánk 
a legfontosabbnak. A Ciceri által megvásárolt kódexek – miként minden 
más beérkező könyv – új jelzetet kapott, ami azzal járt, hogy a kéziratok 
eredete és kölcsönös összetartozása homályba borult. Ciceri gyűjteménye 
tehát bizonyos értelemben „elkallódott” magában a könyvtárban, s immár 
nem volt felismerhető a maga teljességében. Elsőként 1914-ben Remigio 
2 
 
Sabbadini próbálta rekonstruálni a kollekciót, s nagyjából „nyolcvan” 
kéziratot azonosított mint a gyűjtemény egykori darabját. Mirella Ferrari 
1984-ben már „több  mint 130” kódexről állapította meg, hogy egykor 
Ciceri gyűjteményéhez tartoztak. Ilyen előzmények után döntöttem úgy, 
hogy folytatom az Ambrosiana Könyvtár teljes kéziratos anyagának 
áttekintését, hogy végleges számmal és konkluzív eredménnyel 
szolgálhassak a kollekcióról.  
 
 
II. A kutatás módszere 
 
A kéziratgyűjteményének egyes darabjait legfőképpen magának Francesco 
Cicerinek a kódexekbe írt vásárlási bejegyzései és széljegyzetei,  valamint 
a könyvtár első prefektusának – Antonio Olgiatinak (kb. 1570 -1647) – a 
kötetek előzéklapjain feltűnő megjegyzései segítségével sikerült 
azonosítanom. Az vizsgálatot ki kellett terjesztenem az Ambrosiana 
Könyvtár teljes kéziratos anyagára, azaz nagyjából 36.000 tételre, noha 
természetesen kizárhattam a XVII. századi kéziratokat, valamint az 
igazolhatóan más tulajdonosok kollekciójából a könyvtárba került 
kódexeket. Kutatásom évekig tartott; személyesen végeztem az 
Ambrosiana Könyvtár két termében, a Sala del Tesoróban és a Sala 
Fagnaniban. 
A könyvtár belső katalógusainak tanulmányozását az egyes kéziratok 
átnézésével egészítettem ki, hiszen így tudtam biztosítani az adatok 
közvetlen vizsgálatát. Amennyiben egy-egy kéziratot a Ciceri-gyűjtemény 
részeként azonosítottam, készítettem egy leírást a kötetről, amely a 
3 
 
legfontosabb kodikológiai jegyeit tartalmazza: jelzet, tartalom, 
íráshordozó, fóliószám, méret, datálás, kötés, történelmi adatok, 
bibliográfia. 
A vizsgálat lezárulta után, immár Ciceri gyűjteményét alkotó kéziratok 
teljes listájának birtokában, összeállítottam a kötetek megvásárlásának 
kronológiáját, a Cicerit megelőző posszesszorok, valamint a kollekció 
szerzőinek és műveinek listáját. Végül megvizsgáltam Ciceri autográf 
széljegyzeteit. 
A kutatás következő lépéseként fel kellett vázolnom a gyűjtemény 
szerkezetét és főbb sajátosságait: a darabok szerzőit és a tárgyalt témákat, 
a kéziratok korát és származási helyeiket. 
Ciceri latin és olasz nyelvű levelezésére – melyet Sandra Clerc rendezett 
sajtó alá 2013-ban –, továbbá a gyűjtő életrajzáról szóló – valójában nem 
túl széles – bibliográfiára támaszkodva egymás mellé rendeztem a 
kéziratokból kiszűrhető, valamint a szakirodalom által feltárt adatokat, s 
így sikerült pontosabb képet megrajzolnom Francesco Ciceri 
élettörténetéről, könyvgyűjtői tevékenységéről és kulturális 
érdeklődéséről. 
 
 
III. Új eredmények 
 
A Ciceri-gyűjtemény azonosításához használt fenti három ismertetőjegyek 
– autográf vásárlási bejegyzés, autográf széljegyzet, Olgiati prefektus 
bejegyzései – nem mindegyike tűnik fel minden egyes kódexben; sőt, 
inkább az az általános, hogy e három ismérvnek csupán egyike érhető tetten 
4 
 
az egyes kéziratokban. A megvásárlásról hírt adó, Ciceri kézírásával berótt 
megjegyzés jórészt egységes tipológiát követ: a leggyakoribban a kötet 
végén – a hátsó kötéstábla belső felén, vagy az utolsó védőlapon – a jobb 
alsó sarokban tűnik fel. A dátumozások nagyon jól olvashatóak; nagyjából 
nyolcvan kódexben maradtak fenn. A datálás esetleges hiányát 
valószínűleg a kötés és a védőlapok restaurálása során bekövetkezett 
adatvesztés okozza. 
Ami Ciceri autográf jegyzeteit illeti, ezek nyolc kódexben tűnnek fel, 
szokásos margóra írt megjegyzések formájában: tituli (címek), olvasati 
variánsok, egyszerű névalakok olvashatóak itt. Öt kódex esetében Ciceri a 
lapok számáról és a kötet tartalmáról is megemlékezett a széljegyzetben; 
hét kódexben pedig elenchust állított össze, amely az adott kötetben helyet 
kapó művekről tudósít; ezekben továbbá szövegbetétek – epitáfiumok, 
idézetek és rövidebb versek – is feltűnnek. Végül mindössze három kódex 
őrzi a gondos és odafigyelő olvasás nyomát: ezekben a lapszéleken sűrű 
bejegyzések olvashatók. 
Olgiati prefektus bejegyzései is általában egységesek: a kódexek 
előzéklapján tűnnek fel, és az egykori prefektus egy formulaszerű 
mondattal emlékezik meg a tényről, hogy a kéziratot Francesco Ciceri 
örököseitől sikerült megvásárolni. Körülbelül 100 kódexben olvasható a 
bejegyzés. 
Összesen 178 kódexről sikerült megállapítanom, hogy egykor Ciceri 
tulajdonát képezték. Latin, olasz és görög nyelvű, jórészt irodalmi, de 
némely esetben tudományos témájú könyvekről van szó. Meg kell továbbá 
említenem azt a mintegy 15 művet, melyeket maga Ciceri írt, s melyeknek 
autográf vagy másolt változatát az Ambrosiana Könyvtár, esetleg más 
5 
 
könyvtár őrzi. Ellenben a Francesco Ciceri kollekcióját alkotó kódexek 
mindegyikének az Ambrosiana Könyvtár az őrző intézménye; ez alól 
egyetlen kivétel van, amennyiben egy kódex a wolfenbütteli Herzog-
August Bibliothek tulajdona. A vásárlási bejegyzések dátumai az 1572 és 
1594 közötti időre esnek: Ciceri 1572-ben negyvenkét éves volt, s nem 
sokkal korábban lett a Scuole Palatine néven ismert intézmény görög és 
latin tanárainak vezetője; az 1594-es végdátum pedig mindössze két évvel 
előzi meg halálának évét. A kutatás révén lehetőségem nyílt pontosítani 
Ciceri élettörténetének néhány adatát, de jelentősebb hozadék, hogy a teljes 
gyűjtemény fényében árnyaltabb elemzést nyújthattam műgyűjtői és tudósi 
tevékenységéről. A széljegyzetek feltűnése, az a tény, hogy maga Ciceri 
tanulmányai és oktatói munkája során felhasználta e köteteket, valamint a 
kollekció számos darabjának önértéke, nagyon jelentős kutatási tárggyá 
avatják a gyűjteményt. A különleges és értékes darabok kapcsán elég itt 
párra felhívnom a figyelmet. A kollekció részét képezik az unciális írással 
készült VI. századi Evangéliumok (C 39 inf.); ‘Petrarca Iliásza’, amely 
egykor a Visconti-Sforza dinasztia paviai könyvtárát díszítette (I 98 inf.); a  
humanista Niccolò Lanfreducci megrendelésére készült fényűző, illusztrált 
Seneca-kötet, melyben a megrendelő széljegyzetei olvashatók (E 146 sup.); 
Pier Candido Decembrio hét kódexe; valamint a Sabbadini által „fenséges” 
jelzővel illetett Cicero-ikerkódexek, melyek az Epistolae kéziratos 
szöveghagyományának legrégebbi ágának szövegtanúi (E 14 inf., E 15 
inf.). A gyűjtemény szinte mindegyik darabja milánói, vagy lombardiai 
eredetű; a fennmaradt megelőző posszesszor-bejegyzések mindegyike 
milánói családokhoz, vagy személyekhez vezet. 
6 
 
A kutatás világosan bizonyítja, hogy Ciceri autográf írásai, vagyis saját 
művei nem képezik részét kézirat-gyűjteményének, vagy legalábbis 
Federico Borromeo bíboros ezeket nem vásárolta meg a kollekció 
részeiként. Az autográfok ennek megfelelően ma a három legjelentősebb 
milánói könyvtárban – az Ambrosianában, a Brera-, valamint a Trivulzio-
Könyvtárakban – találhatók. Az egyetlen kivétel ez esetben is egy olyan 
kézirat, amelyet a wolfenbütteli Herzog-August Bibliothek őriz. 
Valószínűsíthető, hogy míg a kollekció darabjait az Ambrosiana Könyvtár 
felvásárolta, az idős mester saját művei az örökösök birtokában maradtak, 
majd később a milánói antikvár piacon tűntek fel. 
A disszertáció első részét Francesco Ciceri életrajzának és irodalmi 
munkásságának a forrásdokumentumok tanúságaira, valamint teljes 
szakirodalom eredményeire alapozott pontos rekonstrukciója képezi. 
Bemutatom Ciceri származását, születését, családi nevének alakváltozatait, 
tanulmányait, tanári tevékenységét, kapcsolatait a korabeli méltóságokkal 
és nyomdászokkal, családi körülményeit, lakhatási viszonyait, halálát, 
műveit és a róla szóló szakirodalmat. Így sikerül elhelyezni Ciceri alakját 
és munkásságát a korszak kulturális életében. 
A disszertáció második része a humanista húsz éves gyűjtőmunkájának 
eredményeként létrejött kézirat-kollekció történetét tárja fel minden egyes 
darab jellemző jegyeinek és sajátosságainak elemzésével. Először azon 
kódexeket mutatom be, melyekről a bejegyzések alapján tudjuk, hogy 
mikor kerültek a gyűjteménybe, majd a datálás nélküli kéziratok 
következnek. Megkísérlek felrajzolni egy teljességre törekvő képet a 
gyűjteményben helyet kapó művekről, a kéziratok provenienciájáról, 
valamint Ciceri tudósi és műgyűjtői munkásságáról. Bemutatom Ciceri – 
7 
 
autográf kézírással, vagy másolatban fennmaradt, főként három milánói 
könyvtárban őrzött – saját műveit. Történeti leírásként mutatom be, hogy a 
gyűjtemény miként került az Ambrosiana Könyvtárba. E második részhez 
három összefoglaló táblázatot csatoltam, melyek segíthetnek a kollekció 
áttekintésében. 
A szakirodalmat négy egységre osztva tálalom. A disszertációt a kéziratok 
teljes gyűjteményének kodikológiai leírásokat tartalmazó katalógusa zárja, 
valamint egy összefoglaló és néhány illusztráció.  
 
  
8 
 
IV. Eddigi tudományos eredményeim a témakörben 
 
Publikációk: 
La Biblioteca di S. Maria Incoronata in Milano, in Claustrum et 
armarium. Studi su alcune biblioteche ecclesiastiche italiane tra 
Medioevo ed Età moderna, a cura di E. Barbieri - F. Gallo, Milano-
Roma 2010 (Fonti e Studi, 12), 61-133. 
La Rethorica del magister Onofrio fiorentino, «Aevum» 84 (2010)/3, 
593-608. 
Biblioteche, in Associazione Italiana dei Professori di Storia della Chiesa, 
Dizionario Storico Tematico. La Chiesa in Italia, I. Dalle origini 
all’unità nazionale, a cura di L.M. De Palma - C. Giannini, digitális 
kiadás: Roma 2015, papíralapú kiadás: Roma 2019. 
Biblioteche, in Associazione Italiana dei Professori di Storia della Chiesa, 
Dizionario Storico Tematico. La Chiesa in Italia, II. Dopo l’unità 
nazionale, a cura di R. Regoli - M. Tagliaferri, digitális kiadás: Roma 
2015, papíralapú kiadás: Roma 2019. 
Fonti nella Biblioteca Ambrosiana per la storia dei Camaldolesi, in Le 
fonti per la storia camaldolese nelle biblioteche italiane, a cura di L. 
Martinoli - U. Fossa, «Quaderni della Biblioteca nazionale centrale di 
Roma» 19 (2015), 63-76. 
Onofrio da Firenze, Retorica, a cura di F. Gallo, Milano - Roma 2016 
(Fonti e Studi, 25). 
Compilazione archivistica, gusto antiquario e devozione: il Liber de 
sacrosanto sudario Veronicae di Giacomo Grimaldi, in Miscellanea 
Bibliothecae Apostolicae Vaticanae XXIII, Città del Vaticano 2017 
(Studi e Testi, 516), 241-286. 
De sacrosancto sudario Veronicae by Giacomo Grimaldi: Preliminary 
Investigations, in The European Fortune of the Roman Veronica in the 
Middle Ages, edd. A. Murphy - H.L. Kessler - M. Petoletti - E. Duffy - 
G. Milanese, Turnhout 2017 (Convivium Supplementum, 2), 72-83. 
La lettura delle opere di Agostino nella Milano del Quattrocento, in 
Agostino tra la cultura degli antichi e la spiritualità dei moderni, Atti 
9 
 
del Convegno patristico vigevanese, II edizione (Vigevano, 8 aprile 
2017), Vigevano 2018, 43-64. 
A Biblioteca Ambrosiana magyar vonatkozású dokumentumai, in 
Vestigia II. Magyar források Itáliából, edd. Gy. Domokos - H. Kuffart 
- M. Szovák, Piliscsaba 2018, 23-28. 
Presentazione, in Five Centuries later. Aldus Manutius: Culture, 
Typography and Philology, a cura di N. Vacalebre, Firenze - Milano 
2018 (Biblioteca di Bibliografia, 207), VII-XII. 
 
Francesco Rivola e la Vita di Federico Borromeo (1656). Carte inedite, 
«Archivio Storico Lombardo», s. XII, 23 (2018), 141-165. 
 
Libri e biblioteche di umanisti tra Oriente e Occidente, a cura di F. Gallo 
- S. Martinelli Tempesta - D. Speranzi, Milano 2019 (Fonti e Studi) 
(elfogadott publikáció, megjelenése folyamatban) 
 
Primi appunti sui codici epigrafici di Francesco Ciceri, in Ambrosiana. 
Hagiographica. Vaticana, a cura di A. Piazzoni, Città del Vaticano, 
2020 (Studi e testi) (elfogadott publikáció, megjelenése folyamatban) 
 
 
Az általam szerkesztett, az Ambrosiana Könyvtár kéziratos anyagának 
valorizációját célul tűző Ambrosiana Graecolatina sorozat darabjai: 
 
Miscellanea Graecolatina I, a cura di F. Gallo, Milano-Roma 2013 
(Ambrosiana Graecolatina, 1) 
 
Miscellanea Graecolatina II, a cura di L. Benedetti e F. Gallo, Milano-
Roma 2014 (Ambrosiana Graecolatina, 2) 
 
Miscellanea Graecolatina III, a cura di S. Costa e F. Gallo, Milano-Roma 
2015 (Ambrosiana Graecolatina, 3) 
 
Tradizione, trasmissione, traslazione delle epigrafi latine, a cura di F. 
Gallo e A. Sartori, Milano-Roma 2015 (Ambrosiana Graecolatina, 4) 
 
Omero: quaestiones disputatae, a cura di F. Gallo, premessa di M. 
Cantilena, Milano - Roma 2016 (Ambrosiana Graecolatina, 5) 
10 
 
 
Miscellanea Graecolatina IV, a cura di S. Costa - F. Gallo, Milano - 
Roma 2017 (Ambrosiana Graecolatina, 6) 
 
Miscellanea Graecolatina V, a cura di S. Costa - F. Gallo, Milano 2018 
(Ambrosiana Graecolatina, 7) 
 
Spurii lapides. I falsi nell’epigrafia latina, a cura di F. Gallo - A. Sartori, 
Milano 2018 (Ambrosiana Graecolatina, 8) 
 
Theodor Mommsen in Italia settentrionale. Studi in occasione del 
bicentenario della nascita (1817-2017), a cura di M. Buonocore - F. 
Gallo, Milano 2019 (Ambrosiana Graecolatina, 9) 
 
 
Konferenciaelőadások: 
The Collection of Francesco Ciceri (1521-1596) in the Biblioteca 
Ambrosiana: Research in Progress, University of Notre Dame, 
Medieval Institute, 28 gennaio 2015. 
Biblioteche nella biblioteca: l’Ambrosiana e la storia dei suoi fondi, 
Università degli Studi di Bari “Aldo Moro”, 24 novembre 2015. 
Il patrimonio manoscritto della Biblioteca Ambrosiana, Università 
Cattolica del Sacro Cuore di Brescia, 13 novembre 2018. 
Évente szervezem továbbá az Ambrosiana Könyvtár kéziratos anyagának 
tanulmányozását célzó Akadémiai napok (Dies Academici) elnevezésű 
konferenciát, illetve az egy-egy kódexnek szentelt, Intorno a un codice 
című előadássorozatot, melyek az Accademia Ambrosiana 2010-es 
alapításának évétől általam elnökölt Görög-latin Tanulmányok 
Osztályának rendezésében valósulnak meg. 
 


Italian

I manoscritti di Francesco Ciceri nella Biblioteca Ambrosiana

Novotnik Ádám

Jelképes temetkezések a római császárkorban, különös tekintettel a dunai provinciákra

Lánczky István

 
 
 
 
István Lánczky 
Individuation of Material Substances in Avicenna’s 
Philosophy 
 
 
  
1. Status questionis 
Ibn Sīnā, or in a Latinized version Avicenna (d. 1037), is probably the most influential 
philosopher in the Islamicate world. His cultural impact is twofold: on the one hand, he is 
unequivocally a reference point in the Arabic philosophy and theology; his prestige is probably 
on the same level as that of Aristotle in the West. On the other hand, his oeuvre, after having 
been translated into Latin, had a significant role in Scholastic philosophy, upon which such 
thinkers drew as Thomas Aquinas or Albertus Magnus. Among others, he was among the first 
philosophers, who used the term principle of individuation (mabda’ al-tashakhkhuṣ, principium 
individuationis). 
As far as individuation is concerned, it has not received the deserved scholarly attention in the 
secondary literature. When it comes to the Arabic Avicenna, apart from scattered remarks, there 
is only one chapter devoted to it in Amélie-Marie Goichon’s book La Distinction de l’essence 
et de l’existence après Ibn Sīnā,1 in addition to an article of Allen Bäck.2 Nevertheless, the 
critical edition of the Kitāb al-Mubāḥathāt (Bīdārfar, 1992) and David Reisman’s thorough 
philological monograph on it opened up new possibilities to read Avicenna’s later works, 
correspondences, and question-answer literature. 3 
The Kitāb al-Mubāḥathāt contains fragments that, unlike Avicenna’s early and middle works, 
expressis verbis addresses individuation. These passages offer us an excellent insight, not only 
into Avicenna’s answers but into his approach to the conceptualization of individuals as well. 
In light of these considerations, the topic of individuation deserves an entire monographic 
treatise in its own right. 
2. Methodology 
Individuation is a very flexible problem. Since in the Peripatetic–Neoplatonic philosophical 
tradition, it was not the proper object of science, it always appeared in relation to a particular 
                                                          
1 Goichon, Amélie-Marie: La Distinction de l’Essence et de l’existence d’après Ibn Sīnā 
(Avicenne), Paris (Desclée de Brouwer), 1937, [Islamic Philosophy, Vol 38, ed. Sezgin, Fuat, 
Frankfurt (Institute for the History of Arabic-Islamic Science at the Johann Wolfgang Goethe) 
University, 1999]. 
2 Bäck, Allan: The Islamic Background: Avicenna (b. 980; d. 1037) and Averroes (b. 1126; d. 
1198). In: Individuation in Scholasticism: The Later Middle Ages and the Counter-
reformation (1150-1650), Ed. Gracia, Jorge J. E., New York (State University of New York 
Press), 1994, 39-69, (SUNY Series in Philosophy) 
3 Reisman, David: The Making of the Avicennan Tradition. The Transmission, Contents, and 
Structure of Ibn Sīnā’s al-Mubāḥathāt (The Discussions), Leiden–Boston–Köln (Brill), 2002. 
topic. Namely, as a problem, it equally came to the fore in a theological framework, both in 
Christianity and Islam. Therefore, an investigation of this kind needs a well-defined approach. 
First of all, our method is textual criticism; that is, our results are drawn from the thorough 
philological examination of the texts. 
Nevertheless, there are two main trends in the modern-day scholarship concerning Medieval 
Philosophy, the historical and theoretical ones. The first is the history of philosophy, where 
historical data are in the center, whereas the second is the philosophy on its own right, where 
ahistorical philosophical arguments and solutions are in the focus. Both approaches have 
advantages and disadvantages. The former is usually criticized for neglecting the philosophical 
core of the problem, and for reading the history of philosophy as a static sequence of periods. 
The latter, in turn, is usually condemned because it reads too much into the philosophies of the 
past from its own problems, in an anachronistic way. Both methods end at distorted results. 
Therefore, according to the scholarly consensus, a middle way is the most appropriate choice, 
where philosophy is read against the background of the historical set of problems, after having 
been clarified the challenges of the time. 
Furthermore, since individuation is a marginal topic, I have chosen a contextual approach, 
where a division between inner and outer contexts. By inner context, I mean those problems 
that the philosophical system in question prompted, and by outer context, I mean the cultural 
and religious ambient in which the given philosophy evolved. Inevitably, every culture in every 
epoch faces different challenges; therefore, while dealing with the philosophy of the past, we 
need to understand the cultural background as much as possible. My thesis is tentative to reach 
this end. 
 
3. Results 
3.1 In the first, introductory part of the dissertation, we set up the background against which 
Avicenna elaborated his philosophical tenets. We summarize the legacy of the Greek 
philosophical tradition, dividing the discussion into logical and metaphysical frameworks. 
We show that Avicenna follows the Neoplatonic commentators in the conceptualization of 
individuals, like in the Porphyrian bundle-like understanding of individuals, even though 
he challenges it. The spatio-temporal reading of this tenet is also foreshadowed by Elias. In 
the metaphysical approach, we highlight the role of the general Neoplatonic threefold 
division of the common element, which entails a derivative understanding of individuals. 
We briefly summarize the Aristotelian principles of individuation, form, and matter. The 
role of the first as the criterion of identity may be grasped best in the growth argument, the 
source texts of which appeared equally in Arabic. We enumerate the different readings of 
matter in individuation, as the principle of distinction and multiplicity. This is, roughly 
speaking, the soil from which Avicenna’s solution has grown out. 
Then, we shortly look into kalām discussions in a rather introductory way. It is worth noting 
that the spatio-temporal differentiation was a well-known idea among the Mutakallimūn: 
similarly to Avicenna’s position, extension plays a significant role both in differentiating 
substances and in the generation of existents. Although the theological system was 
strikingly different from the philosophical one, perhaps due to the frequent interactions, 
arguments or moves have been mutually borrowed from each other. This is actually part of 
the outer context. 
3.2 In a “contextual approach,” the first and foremost task is always to define what we mean by 
individuation. Following this method, we distinguish between the logical and metaphysical 
understanding of individuation respectively. We show that in a logical setting, individuation 
is taken as a distinction that is the main question referring to the criteria that are necessary 
and sufficient in distinguishing one individual from another. In a metaphysical setting, 
individuation appears in a different context, where the ontological structure of the individual 
is at stake, framed in the quiddity – existence, substance – accident, and form-matter 
approaches. In these subsections, discussion of individuals was always driven by the inner 
problems, and this is what explains the seemingly contradicting statements; in light of 
Avicenna’s moderate realism the main problem is the particularization of the quiddity, and 
in the hylomorphic context the mutual relation of form and matter is at stake. 
3.3 In the logical context, Avicenna takes individuality to be a logical technical term that 
classifies mental concepts. As such, he elaborates on its meaning along very Porphyrian 
lines, namely that the individual concept is that which cannot be shared by anything else. 
By this move, he proposes an abstract understanding of individuality, which means a 
semantic relation, a relation that exclusively refers to one referent. As a result, he shows 
that it cannot be singled out by universal concepts because it will always be shareable. In 
his system, the spatial and temporal coordinates play the role of picking up one individual, 
being the necessary condition of differentiation. We show that he stands up against the 
Baghdad Peripatetics, Yaḥyā Ibn ʽAdī and Abū al-Faraj Ibn al-Ṭayyib, who held the term 
individual to be equivocal. 
3.4 In the metaphysics, we approach individuals in the quiddity-existence and hylomorphic 
frameworks, as not excluding but supplementing each other. The main idea is that 
individuation has multiple aspects, and these aspects are accounted for by different factors 
in Avicenna’s ouvre. Several scholars attributed an individuating role to existence, but they 
did not specify in which way. We show that existence does not individuate in the logical 
sense, that is, it does not distinguish one individual from the other on the conceptual level, 
however, the existence is particular for each. Bearing in mind Avicenna’s main tenet about 
the subject matter of metaphysics, which is existent qua existent having its proper essential 
attributes, we show that Avicenna has a clear–cut causal theory that explains why a given 
individual enjoys a particular existence. That is to say, particularity as being attached to 
existence in an absolute sense, has a cause. This is again, in the context of particularization, 
since in Avicenna’s universe, every existent owes its existence to God, the Necessary of 
Existence. Nevertheless, the particular existence corresponds to the substantial form and 
quiddity: in this sense it has a role in individuation: it is responsible for formal identity and 
persistence. 
3.5 As for the hylomorphic reading, as was common in the Aristotelian tradition, the substantial 
form (corresponding to existence) was responsible for the identity and persistence of the 
individual. This Peripatetic tenet was held by Alexander Aphrodisias, whose view was 
available in Arabic in the translation on his short treatise on growth. On the other hand, the 
role of the matter was always highlighted in individuation. This is the principle, along with 
spatio-temporal determinations to which Avicenna expressis verbis attributes an 
individuating role. We show that it does not explain all the individual aspects, rather, it 
explains the multiplicity of a given species. This latter idea was explicitly held by the Arabic 
Themistius. 
3.6 Although it was sometimes indicated in the secondary literature, no distinct treatise has been 
devoted to the spatio-temporal reading of individuation. We show that the spatio-temporal 
coordinates as distinguishing features, as in epistemic (logical), physical and ontological 
(metaphysical) level play a central role in Avicenna’s system. Their role appears both in the 
inner and outer contexts: the epistemic reading occurs in a theological question, namely, in 
God’s knowledge of particulars. In metaphysics, it is the ultimate source of the diversity of 
material existents. In other words, and this is probably the main result of the thesis, the 
spatial position is the feature that per se counts for distinctness. It overarches Avicenna’s 
philosophy; it appears in logic, as counting for the unshareability of concepts in the 
conceptual level, in the physics, where serves to differentiate circular motions, and finally 
in the metaphysics, in different sub-questions. It explains the particularity of the material 
world if we look at the individual as an existent, and it is the criterion that serves to 
differentiate between distinct pieces of matter. 
3.7 Avicenna’s later works give us an insight into how he approached the topic on its own right. 
We show that he principally followed the logical understanding of individuation, and named 
the ultimate individuators that count for the unshareability of the individual: spatial position 
and time. This is wholly in accord with Avicenna’s general account of individuation since 
one of the main challenges that his system posed was the particularization of the quiddity. 
 
4. Previous Publications 
1. Az individuáció problémája a középkori arab lélektanban - Ibn al-Nafīs 
Avicenna árnyékában, [The Problem of Individaution in the mediaeval Arabic 
Pshychology – Ibn al-Nafīs in Avicenna’s Shadow], in: Keletkutatás, A Körösi 
Csoma Társaság folyóirata, 2012 Autumn, pp. 25–47. 
2. Avicenna on the Afterlife. An attempt to Resolve the Problem of the Bodily 
Dispositions, in: More Modoque. Die Wurzeln der europäischen Kultur und 
deren Rezeption im Orient und Okzident. Festschrift für Miklós Maróth zum 
siebzigsten Geburtstag. Ed. Pál Fodor, Gyula Mayer, Martina Monostori, Kornél 
Szlovák and László Takács. Forschungszentrum für Humanwissenschaften der 
Ungarischen Akademie der Wissenschaften, Budapest, 2013. pp. 361–377. 
3. Avicenna on Individuality. Some Considerations on Its Antecedents, in: 
Contacts and Interaction: Proceedings of the 27th Congress of L’Union 
Européenne des Arabisants et Islamisants, eds. J. Hämeen-Anttila – P. 
Koskikallio – I. Lindstedt, Leuven, 2015, 273-284. 
4. Avicenna és az individuáció problémája, [Avicenna and the Problem of 
Individuation], in: Annales I, Az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete 
Évkönyve, 2013-2014, ed. Kis Anna Flóra, Piliscsaba, 2015. pp. 205-342. 
5. At the Crossroads of Theology and Philosophy: Avicenna and the 
Particularization Argument, in: Esprit critique et textes sacrés, Studia Arabica 
XXVI., ed. Marie-Thérèse Urvoy, Éditions de Paris, 2016, pp. 93-121. 
6. God’s knowledge of Particulars: Avicenna and the Greek Philosophical 
Tradition, in: Re-defining a Space of Encounter. Islam and Mediterranean: 
Identity, Alterity and Interactions. Proceedings of the 28th Congress of the Union 
Européenne des Arabisants et Islamisants, Palermo 2016, ed. Pellitteri, 
Antonino, Sciortino, Maria Grazia, Sicari, Daniele, Elsakaan, Nesma, Peeters, 
2019, 439–455. 
 


Individuation of Material Substances in Avicenna’s Philosophy

Kiss Gábor

A világi krisztushívők közreműködése a krisztusi hármas küldetésben és a kormányzati hatalom gyakorlásában

Kurunczi Gábor

Az általános és egyenlő választójog elvével összefüggő kihívások alkotmányjogi elemzése a magyar szabályozás tükrében

Keresztes Júlia

Pied-piping in hungarian – an experimental investigation on the restrictions on pied-piping in hungarian a-bar movements

Not a member yet